Fábry Zoltán megkövetése

Fábry Zoltán megkövetése

                Minden évben legalább egyszer elmegyek Stószra. Általában a Fábry Napokon, vagy távolról érkező ismerőseimmel, akik még nem jártak a Felső Bódva vidékén. Évek óta van olyan késztetésem, hogy egyszer úgy zarándokolok el Stószra, hogy megkövetem Fábry Zoltánt: magam és a közösségünk nevében. A múlt évben szerettem volna ezt megvalósítani, születésének 115. évfordulóján (augusztus 10.), de minden igyekezetem ellenére elmaradt, mint ahogy elmaradt a megemlékezés is erről az évfordulóról. Ezt az évet már semmiképpen sem szeretném elereszteni teljesítetlen fogadalommal, ezért a feleségemmel tegnap kimentünk Stószra. Kizarándokoltunk, és egy napfényes, fagytól szikrázó novemberi napon a stószi temetőben megkövettem, megkövettük Fábry Zoltánt. Stószon még velünk tartott dr. Juhász György, a stószi fürdő valamikori főorvosa, az író háziorvosa, bennfentese, bizalmasa, és Schreiber Alica, Fábry Zoltán számára: Csacsi.

                Miért tartottam szükségesnek megkövetni őt? Azért, mert Fábry Zoltán végrendeletében általános örökösévé a Csemadokot s rajta keresztül az itteni magyar közösséget nevezte meg. Tehát engem is, téged is, és mindnyájunkat. Utolsó akaratának a végrehajtójától, dr. Nagyidai Ernő (1907 – 1990) ügyvédtől tudom, milyen gondosan készítette el végrendeletét, míg megszületett a halála előtti végleges szöveg, a mellékletekkel együtt. Mindent számba vett, a szellemi hagyaték mellett az akkori időkben talán nevetségesnek tűnő családi örökségként ráhagyott kicsiny parcellákat a telekkönyvben: teljes ingó és ingatlan vagyonát. Utolsó változata 1970. január 20-án íródott, ugyanabban az évben, május 31-én meghalt.

                Azóta több mint négy évtized telt el. A bibliai hogyan gazdálkodtál a rád bízott talentumokkal? – nekünk is ideje megkérdezni: Hogyan gazdálkodtunk a ránk hagyott Fábry-örökséggel? Nincs szándékomban számba venni mindent, csak inkább amolyan rövid leltárt tartani.

                Már a halálát követő évben sikerült megszervezni a Fábry Napokat. Kezdetben regionális szinten, a nyolcvanas évektől országos szinten. A rendezvény alapvető küldetését valahogy így fogalmaztuk meg: szólni Fábry Zoltánról, önmagunkról és a bennünket körülvevő világról. Az idén a 44. évfolyamát megért rendezvény sok érdekes gondolattal, kezdeményezéssel bővítette kisebbségi glóbuszunkat s talán a nyolcvanas és a kilencvenes években szólította meg értelmiségünk legszélesebb köreit: tanárokat, diákokat, irodalmárokat, újságírókat, színészeket, Fábry Zoltán olvasóit és tisztelőit.

                1975-ben elkészült a Fábry Zoltán Emlékház, amelynek elsődleges küldetése az író végakarata szerint megfogalmazott zarándokhely megteremtése, illetve amolyan műhely kialakítása, amely a Fábry életmű és közösségi dolgaink fókusza lesz. A gondnoki teendőket a Schreiber-család (a felejthetetlen Ida néni) töltötte be, sikerült egy könyvtárost is alkalmazni és elvégezni a könyvtár katalogizálását. Látogatók is voltak, néha autóbusznyi iskolások, Csemadok-csoportok ,  érdeklődők tőlünk és „odaátról”egyaránt. Az elmúlt években kevesebb lett a látogatók száma, de tornyosulnak a gondok az Emlékház fenntartása körül. Történtek próbálkozások ennek megoldására, de közel két évtizede sem itteni, sem anyaországi megoldás nem született. Egyedül a Kassai Önkormányzati Kerület támogatásával sikerült elvégezni bizonyos állagmegőrző munkálatokat, többek között a villanyfűtés felváltását gázfűtésre.

                Megjelent Fábry Zoltán bibliográfiája és a nyolcvanas években elindult  Összegyűjtött írásainak a fokozatos közzététele. Ebben elévülhetetlen érdemei vannak a Madách Könyv- és Lapkiadónak (később: Madách-Posonium Kft.), és Fónod Zoltánnak, a kötetek összeállítójának. Igaz, a tizenegyedik és a tizenkettedik kötet nehezen született meg. Az utóbbi megvárta a 21. századot (2001).

                A nyolcvanas évek végén került először átadásra a Fábry Zoltán Díj, ami az elmúlt negyedszázadban komoly elismerést jelentett közösségünk ismert és elismert személyiségeinek, akik közül most nem szeretnék senkit sem külön kiemelni. Miközben a Csemadok Országos Elnöksége új díjakat alapit, az utóbbi öt esztendőben a Fábry-díjat nem adta ki: mellőzi, elhallgatja?! Mindezek kapcsán Pomogáts Béla adomája (anekdota?) jut eszembe: Az 48-49-es magyar forradalom és szabadságharc centenáriumi ünnepségén az Operaházban Rákosi Mátyás felkereste páholyukban Kodály Zoltánt és Illyés Gyulát. Arról kezdett beszélni, hogy a magyar himnusz régi, elavult, ideje volna egy új himnusz megírásának. Kodály Zoltán erre szárazon ezt válaszolta: Nem szükséges. A régi bevált!

                Fábry Zoltánt többször érték méltatlan és alantas támadások, de a nárcizmus és exhibicionizmus jegyében fogant pamfletek inkább vetettek árnyékot szerzőikre, mint Fábry Zoltánra. Akárcsak a Csemadok valamikori első embere esetében, aki a hetvenes években hóbortos hipochondernek nevezte  őt. Számunkra mérvadó Németh László minősítése, aki Észak Oszlopának, vagy Illyés Gyula, aki oltárőrzőnek, és a tisztesség bajnokának tartotta.

                Fábry Zoltán nem volt tévedhetetlen. Megjárt két világháborút; az elsőben a fronton szerzett betegségét az élete végéig viselte; a másodikban naponta volt életveszélyben, kétszer megjárta az illavai börtönt. Tévedéseit maga korrigálta, megkövette azokat, akiket megbántott (Móricz Zs., Esterházy J., Mécs L.). Mindig készen állt az önreflexióra, mert élete és írásai elválaszthatatlanok; az élet sokszor a mű fölé nőtt: a tisztesség imperatívusza lett. Az ilyenfajta hozzáállás mintha hiányozna közösségi életünkből, többek között a kisebbségi politizálásból. Például a 15. évforduló ünneplésén nemcsak hozsannázni kellett, és kitüntetéseket osztogatni, hanem mély önvizsgálatot tartani, és szólni arról is, hogy a velőkig ható két évtizedes példátlan megfogyatkozásunkban jelentősen ott van a kisebbségi politizálás;  a kufárkodásról az autonómiával és a Beneš-dekrétumokkal; az elfogadhatatlan területi elosztásról, amit nem követett a bársonyszékek azonnali elhagyása, vagy éppen az elnökválasztásról. Mert napnál világosabb: a kisebbségi magyar politizálás böszmesége hozta nyakunkra tíz (!) évre a jelenlegi minősítésre is alkalmatlan köztársasági elnököt.  És nem kellene mindenütt beszélni az egyre elmélyülő gazdasági és szociális lecsúszásunkról? Az önvizsgálat mellett talán egy-két pardonnak is itt volt az ideje. Nem lett volna romboló hatása, mert Fábry Zoltántól tudjuk, hogy az őszinte szó megtisztulást jelent: inkább erősít, mint gyengít!

                2000-ben a rozsnyói magyar alapiskola felvette Fábry Zoltán nevét. Valahol olvastam, hogy a nagykaposi gimnázium is Fábry Zoltán nevét viseli. Tudomásom szerint a gimnázium Nagykaposon a Fábry Zoltán utcában van. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy örömmel vennénk, ha ez a magyar-szlovák tagozatos gimnázium is felvenné a stószi író nevét. Persze, ez rajtuk múlik!...)

                2005-ben Fábry Zoltán köztéri szobrot kapott Szepsiben. 2007-ben pedig az író születésének 110. évfordulója alkalmából jelentős megemlékezésre került sor Stószon, amelyen részt vett a Magyar Köztársaság Országházának elnöke és Kassai Önkormányzati Kerület elnöke, aki többek között azt is kijelentette, hogy Fábry Zoltán öröksége és a stószi Fábry Zoltán Emlékház közös kulturális hagyományaink része, amelyre magyarok, szlovákok egyaránt büszkék lehetnek.

                A kerek évforduló alkalmából megjelent egy fontos publikáció: Fábry Zoltán: Az őrhely megszólal 1945 – 1948.(Kalligram, 2007) Összeállította és szerkesztette Tóth László. 2010-ben pedig Gál Sándor szubjektív vallomása: A Fábry-galaxis.

                Fábry Zoltán kezdettől figyelmeztetett az asszimiláció (erőszakos, fondorlatos) veszélyeire. Emlékeztetett, tiltakozott, de önmagunk állhatatosságát is számon kérte. Nem  tudom  most mit szólna azokra a hegyomlásnyi veszteségekre, amelyeket az utolsó húsz évben az asszimiláció vágott sorainkban? Tudom, mennyire emésztené betegségektől meggyötört testét-lelkét, de azt is tudom, hogy ilyen önveszejtő időkben is volna atyai intelme és lelkeket erősítő üzenete.

                Feladat volna sok, miközben egyre kevesebben vagyunk. Ezért (is) szükséges tisztázni hozzáállásunkat Fábry Zoltánhoz és a Fábry-örökséghez. A végrendeletben ez is szerepel: …a hagyaték terhet ró az örökösre… Mondhatnám inkább: felelősséget. Felelősséget olyan formában, hogy újra kiadjuk és közkinccsé tegyük írásait, különösen: A vádlott megszólal-t, az Üresjárat 1945 - 1948-at, és más írásait. Hiányzik egy szlovák aktuális kiadvány is munkáiból, és végre a stószi Fábry Zoltán Emlékház működtetését is hosszabb távon rendezni kell. Ebben továbbra is a legkézenfekvőbb partner a Kassai Önkormányzati Kerület, de keresni kell a lehetőségeket a határon átnyúló kapcsolatok keretében, és napirenden tartani azt az elvárásunkat is, hogy „odaát” is végre méltányosan kezeljék legészakibb magyar kulturális jelenlétünk  megőrzését. A Fábry Zoltán Díj statútumán módosíthat, változtathat az alapító (Csemadok), de elhagyni, megszüntetni – felelőtlenség! A Fábry Napokat pedig az igényesség és a minőség jegyében kell tovább folytatni. Legyen természetes követelmény, hogy az érdeklődők időben (Csemadok honlap) értesüljenek dátumáról, programjáról, és ne kerüljön többet arra sor, hogy a Kazinczy- és a Fábry Napok „összecsússzanak”, mint az idén. Valamikor hagyomány volt, hogy az előbbire tavasszal, az utóbbira ősszel került sor. Azóta már van Magyar Nyelv Napja is (nov. 13.), ami némileg módosít/hat/ja az idáig íratlan szabályokat, de ebben is egy modus vivendi kialakítása nem jelenthet problémát.

                Fábry Zoltán kisebbségi közösségünket – szlovenszkói magyarokat - a vox humana – (emberiesség hangja) népeként aposztrofálta. Az utóbbi időkben azonban inkább jellemző ránk a megosztottság, az egymásnak feszülés, a tömeges önfeladás. Gondjainkra, bajainkra nincsenek univerzális és gyors változást eredményező receptek. Kapaszkodóként sokat segíthetnek gondolatai, üzenetei, amelyek mögött aranyfedezet van: tisztasága és tisztessége. Ez a stószi mérték örökségének generációkon átívelő időtálló része.

                Mindenkinek ajánlok egy stószi zarándokutat. Az ottani klimatikus levegő és Fábry Zoltán szelleme gyógyít és erősít!

Kassa, 2013. november 29.

M á t é  László

                                      http://www.felvidek.ma/kapcsolat/tajolo/turistakalauz/42926-fabry-zoltan-megkovetese

Fábry Zoltán

Fábry Zoltán (Stósz, 1897. augusztus 10. – Stósz, 1970. május 31.) író, publicista, kritikus. Munkásságának etikai irányát az antimilitarizmus, az antifasizmus és az emberséges magatartás kérdése határozta meg, ugyanakkor az esztétikai értékekre is fogékony kiváló íráskészséggel rendelkező írói egyéniség, kezdetben az expresszionizmus irányvonala indította útjára.

Életútja

"A stószi remete" 1908 és 1915 között a rozsnyói evangélikus főgimnáziumban tanult. 1915-ben besorozták a Osztrák–Magyar Monarchia hadseregébe, 1916-18 közt a galíciai fronton szolgált. 1918-tól a budapesti egyetemen folytatta tanulmányait magyar-történelem szakon. Babits Mihály Az irodalom elmélete c. előadásait ő jegyezte le gyorsírással, s később (1967) ennek alapján adták ki. 1919-ben hazatért Stószra kiújuló tüdőbetegsége miatt. Számos laphoz bekapcsolódott munkatársnak. Az 1920-as években került kapcsolatba a romániai magyar irodalommal. Főbb műve: A vádlott megszólal

Fábry Zoltán romániai kapcsolatai a magyar irodalomban azokkal a sajátosan egyéni írásokkal kezdődtek, amelyekben a csehszlovákiai magyar író és irodalompolitikus a szlovenszkói magyar életet a kolozsvári Keleti Újságban ismertette. Franyó Zoltán lapjának, a Geniusnak, majd az Új Geniusnak munkatársa – ez utóbbiban jelent meg Emberirodalom c. programadó írása is (1925/1) –, Szántó György Periszkóp c. lapjának csehszlovákiai szerkesztője (1925-26). Még az 1920-as években Bartalis Jánossal és Ligeti Ernővel is kapcsolatba lépett, könyveiket a csehszlovákiai magyar sajtóban ismertette.

Dienes László a Korunk megindulásakor bevonta a lap munkatársi gárdájába, ez a kapcsolat mélyült el Gaál Gáborral való évtizedes (1929-39) baráti együttműködéssé. A csehszlovákiai magyar publicista neve felkerült a folyóiratra, s szülőfaluja, a Kassa közelében fekvő Stósz mint a csehszlovákiai szerkesztőség postacíme fogalommá vált: innen bírálta a háborúval fenyegető hitlerista politika szolgálatába szegődött irodalmat s azzal szemben a német és orosz valóságirodalom, a cseh és szlovák antifasizmus, a haladó magyar népi kísérletek dokumentumait mutatta fel. A két szerkesztő avantgardizmusból indult és a valóságirodalomig érlelődött irodalomesztétikája szervesen kiegészítette egymást. "Én forrtam, sisteregtem, ő nevelt. Írásaimat szenvedély fűtötte, őt fegyelem vezette, értelmi megállapodottság" – vallja Fábry Zoltán Gaálra emlékezve a Korunk-cikkeiből összeállított gyűjtemény (Valóságirodalom. Pozsony, 1967) élén.

1931-1936-ban Az Útnak is szerkesztője volt. 1939-ben és 1941-ben bezárták az illavai várbörtönbe, s míg Csehszlovákiában tartott a magyarság jogfosztottsága (1939. szeptembertől 1948. december 15. között), addig nem publikálhatott. 1949-ben a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kulturális Egyesülete (CSEMADOK) örökös díszelnökévé választotta. 1948. december 15-től az Új Szó, majd 1953-56 között a Fáklya munkatársa. 1958-ban indította a csehszlovákiai Irodalmi Szemle c. folyóiratot, melynek haláláig szerkesztője volt.

A Fábry-cikkek folytatódtak a Korunk új folyamában is, jórészt ezekből állította össze Balogh Edgár az 1970-ben meghalt író emlékére az Egy ember megszólal c. romániai Fábry-kötetet (Téka, 1973). A fiatal nemzedék tiszteletét a stószi gondolkodó erkölcsi magatartáskultúrája iránt filozófiai elemzéssel fejezi ki Ágoston Vilmos „A humanista Fábry Zoltán hite és félelme” c. tanulmányában (Szövegek és körülmények. Antológia, 1974). Romániai kapcsolatait egyre bővebben tükrözi a kiadott irodalmi levelezés.

Kötetei (válogatás) 

Korparancs. Pozsony : Pallas, 1934. (Irodalom és politika, I. világháború utáni Csehszlovákia);

Palackposta,[utószó Juraj Spitzer], Pozsony, 1960. (Fábry irodalmi cikkei);

Kúria, kvaterka, kultura : adalékok a csehszlovákiai magyar kultúra első fejezetéhez 1918-1938,[utószó: Turczel Lajos]. Pozsony - Budapest, 1964;

Nase vlast Evropa, [z madarského preloz. Anna Rossová], [vybor a uvod Petr Rákos]. Prága, 1967;

Stószi délelőttök. Pozsony - Budapest, 1968. (Nyomtatásban ekkor jelenhetett meg A vádlott megszólal c. 1946-os röpirata);

Vigyázó szemmel : fél évszázad kisebbségben. Pozsony-Budapest, 1971. (Fábry esszéi);

Vox humana, [preloz. Marta Zilková]. Kosice : Východoslov. vyd., 1974;

Tanú és tanulság voltam : visszaemlékezések, vallomások, állásfoglalások, [vál., előszó, utószó: Sándor László]. Pozsony - Budapest, 1977. (Fábry állásfoglalásai Ilia Mihály gyűjteménye nyomán);

Fábry Zoltán válogatott levelezése : 1916-1946 / [vál. Csanda Sándor, Varga Béla], [bev. és jegyz. Csanda Sándor] Budapest-Pozsony, 1978;

Üresjárat 1945-1948 : Napló a jogfosztottság éveiből,[vál., szöv. gond., ... Lanstyák István, Repiszky Tamás] Budapest - Pozsony, 1991.

Hazánk, Európa (Válogatott tanulmányok) Szépirodalmi Könyvkiadó; 1967.

Irodalom

    Szenczei László: Korparancs. Fábry Zoltán könyve. Erdélyi Helikon, 1935/2;

    Méliusz József: Fábry Zoltán. Korunk, 1935/3; újraközölve Kitépett naplólapok, 1961. 56-59;

    Robotos Imre: Egy magyar humanista igaza. Korunk 1957/1;

    Gaál Gábor levelei Fábry Zoltánhoz. Korunk, 1968/1;

    Balogh Edgár: Fábry Zoltán tanítása. Korunk, 1969/3;

    Balogh Edgár: Fábry Zoltán tíz levele. Igaz Szó, 1970/6;

    Méliusz József: Romániai magyar író prágai búcsúja Fábry Zoltántól. Utunk, 1970/24; újraközölve Az illúziók kávéháza, 1971. 225-29;

    Kovács János: Fábry Zoltán és az aradi Genius. Korunk, 1973/12;

    Robotos Imre: A kortárs szemével. Korunk 1974/10;

    Csanda Sándor: Fábry Zoltán. (Bratislava-Budapest, 1981)

Jegyzetek és források

Romániai magyar irodalmi lexikon : Szépirodalom, közírás, tudományos irodalom, művelődés I. (A–F). Főszerk. Balogh Edgár. Bukarest: Kriterion. 1981. Online hozzáférés

 Új magyar irodalmi lexikon I. (A–Gy). Főszerk. Péter László. Budapest: Akadémiai. 1994. 548. o. ISBN 963-05-6805-5