Művészeti Szabadegyetem 2014.5.

2014. április 29 (kedd) délután 17 órakor került sor a szabadegyetem következő előadására.

Képzőművészeti élet Miskolcon a két világháború között II. Szalay Lajos és Miskolc

Előadó: Sümegi György művészettörténész

Sorozatszerkesztő és házigazda:
Kákóczki András művészettörténész

Fotó: Barázda Eszter

Szalay Lajos festő- és grafikusművész munkássága

A Szabadegyetem mai előadóját, Sümegi György művészettörténészt Kákóczki András művészettörténész, a Herman Ottó Múzeum – Miskolci Galéria igazgatója mutatta be.

Szalay Lajos (Őrmező, 1909. február 26 - Miskolc, 1995. május 1.) festő- és grafikusművész életéről, munkásságáról beszélt az előadó, a róla szóló írásokból és Szalay önéletrajzából idézett.

      Pablo Picasso 1967-ben mondta róla: „A világ következő legnagyobb grafikusa valószínűleg egy magyar, akit Szalay Lajosnak hívnak.”

      Kondor Béla 1972-ben így nyilatkozott: „Szalay Lajost, mint a magyar grafika prófétáját, megalapítóját ajánlom figyelmébe és tiszteletébe azoknak, akik ilyesmire figyelnek.”

      A kivetítőn láthattunk egy érettségi utáni fotót, a Népkertben ül barátjával, a következő egy családi kép, ő jobboldalt a „művészi” hajú ifjú, mellette édesapja, édesanyja, húga és öccse.

      Szalay Lajos így ír családjáról: „Apai ágon szabadkai kurtanemes, anyai ágon Heves megyei (kun-besenyő) parasztcsaládból származom. Sajátos társadalmi helyzetem és fajtám sajátos temperamentuma megnehezítik képességeim igazi kifejtését... Kiskoromban valósággal szerelmes voltam Jókaiba. Apám azzal kezdte a házasságát, hogy megvette Jókai 110 kötetes kiadását. Anyám főzés közben is azt olvasta... Jókainak még az álsága is hatott rám... Fiatal koromban volt egy Verne sorozat, gyönyörű francia fametszetekkel. Az illusztrátor megdöbbentő szöveghűséggel beszélt – az a fajta énrám nagyon hathatott... Apámék miskolci lakásában Raffael Sixtusi madonnája középen, két oldalt az akkori szocialista realizmus: Bihari Sándor „Az ő nótája” és „Bíró előtt” c. színes reprodukciója, egyenesen a köréjük tervezett szecessziós keretben. A másik falon egy szintén szecessziós könyvespolc, benne 110, ugyancsak szecesszióba kötött Jókai... Nagyon szépen tudtam gyermekkoromban rajzolni. Ha akkor dédelgetve támogatják bennem ezt a képességet, akkor biztos nagy rajzművész lettem volna. De az egész környezet, a közvetlen családtól kezdve egész végig, mindenki ellenséges szemmel nézte ezt a hiábavalóságot.”        Gimnáziumi tanárai nem tiltották a rajzolástól – eltűrték: „Egész életemet befolyásolta az, hogy humán gimnáziumba jártam, a miskolci Fráter György Gimnáziumba. Nagyon jól tanítottak. A pedagógia legközvetlenebb eszközét használták, a pofont... Művészetnek az irodalmon kívül nyoma sem volt...”

      Rajztehetségére elemista korában is fölfigyeltek. Ismét ő emlékezik: „Az első világháború idején én is bevittem a többi gyerekkel együtt rajzot a háborúról – ahogy én azt láttam. A tanító úr behívatta az anyámat. 'Ezt ő rajzolta? - Igen, tanító úr, de nem fog többet megtörténni.'” Ezeket a rajzokat elküldték Bécsbe egy kiállításra 1918 körül.”

      A nagyapja tarnabodi házáról készült a következő fotó. Itt nyaranta nagyon jól érezte magát, ebben az általa „mennyországnak” nevezett környezetben. Pap Gábor - Koltai Lajos - B. Farkas Tamás-féle filmben mondja 1967-ben Szalay: „A mindig biztonságosan ölelő ég alatt elkezdtem ábrándozni arról, milyen jó lenne, ha én ezt egyszer le tudnám rajzolni.” Itt látott először a földeken dolgozó embereket, lovakat, szekeret, határtalan eget és búzamezőket. Az emberek kedvessége és a táj szépsége megérintette: „Elemi tankönyvemben volt egy Morelli Gusztáv által fába metszett ló. Ez elementáris gyönyörűséget okozott.”

      Grafikai tanulmányai következtek a kivetítőn: egy idealizált Jókai portré a főiskola előtti időből. Egy vázlatlapon: kalapácsos ember, oroszlán, ló, mindennek hátterében egy portré. Fiatalok a műteremben, majd korai önarcképe, fiát teknő fölött mosdató asszony, édesanyja portréja, csendéletek, öregember portréja, mozdulatvariációk. Mindezek egy tehetséges alkotó grafikái.

      Visszaemlékezése a gimnáziumi évekre: „Volt egy kellemetlen tulajdonságom, a katolikus nevelésem, amelyik engem kötelező szerénységre tanított... Nyolc gimnáziumon keresztül én vezettem a magyar nyelvben.”

      A legjobb magyar érettségi dolgozatáért Szalay Lajos VIII. osztályos tanuló kapta Munk Pál, hernádnémeti földbirtokos úr 100 Pengő jutalomdíját.

      Erről így ír: „A makacsság vezetett akkor is, mikor gimnazista koromban elkezdtem az önképzőkörben szerepelni, pedig hebegős voltam. Hallatlan önfegyelem kellett hozzá – végül elsőfokú jegyzőkönyvi dicséretet kaptam. Persze a latin sokat segített... A tanárunk vállalta a nem kötelező délutáni foglalkozást: konjugáltunk, deklináltunk, s az agyunk elsajátított egy műveleti gondolkodási biztonságot.”

      Ebből az időből való érettségi fényképét láttuk.

      „Miskolcon első tanárom 1924-25-ben Balogh József volt, aki 13-14 éves koromban elkezdett velem foglalkozni. 1925-26-ban Muhits Sándornál tanultam rajzolni, majd 1926 nyarán Benkhard Ágoston 'felfedezett'. Miskolcon szerepeltem kiállításon először, 1919-ben, vagy 1920-ban, a háborús gyermekrajzok kiállításán, és 1926-ban a Művésztelep kiállításán. Ekkor két rajzomat meg is vették... Még gimnazista koromban a Zászlónk c. folyóirat pályázatára beküldtem egy grafikát, amely egy osztályképet ábrázolt. I. díjat Konecsni György, a II. díjat én kaptam. Konecsnit Kiskunmajsán „díszkapu várta”, a mezőváros 5 évre 8 Pengő ösztöndíjat szavazott meg számára. Az én második díjamat észre sem vették a gimnáziumban, sőt, egyik tanárom egyenesen leszidott, hogy második lettem.” Ez a mellőzés nagyon megviselte, évtizedek múlva is hatással volt rá.

      „A Művésztelepen, a nyári tanfolyamokon vettem részt. Benkhard Ágost vezetett be a művészetbe. 1926-ban készült szénnel rajzolt tanulmányfejnél ma sem tudnék jobbat rajzolni.”

      Ezt a tanulmányfejet is láthattuk.

      László Gyulának írta erről az időszakról: „...belevetettem magam a 'tudományba', hogy saját házában kapjam tetten Istenem hóhérját. Suhanc Faust módjára turkáltam a könyvtárak dobjában. A Miskolci Múzeum néhai könyvtárosa, a ridegsége mögött csupa szív Leszih /Leszih Andor/ bácsi ölszámra hordta le az olvasóba kétségbeesett kapkodásom szeszélyes ötleteit.”

      „1927-ben kerültem a Főiskolára, még a felvételin megismerkedtem Konecsni Gyurkával. Később is az elméleti órák helyett könyvtárakat bújtam. Fejér Lipót előadásait hallgattam, Hültl operációit figyeltem... Ahogy már Kant a „Tiszta ész kritikájában” kifejtette: értelmünk szerkezetében korlátolt, és a valóság helyett csak az arról érkezett ingereket tudja felfogni, rábízva fantáziánkra, hogy a kopogó morse-jelekből mekkora darabját tudjuk rekonstruálni a táviratot feladó végtelennek.”

      Budapesti képzőművészeti főiskolai tanulmányait megszakítva, két hónapig Párizsban ösztöndíjas 1930-31-ben. 1936-ban Székely Bertalan-díjat kap. 1937-ben a New Yorkban Kner Albert Önéletrajz szövegben és képben c. műve jelenik meg.

      Kassák Lajos 1941-ben így ír: „Új grafikus lép elénk a fehér lapokon, nyugtalan fiatalságában is saját utait járva s egyéniségének félreismerhetetlen jegyeivel az arculatán.”

      1948-ban Miskolcon, az Avas Szállóban rendezett kiállításon 4 rajzával szerepel, a katalógus bevezetőjét Lyka Károly írja.

      A Bartha László Társaságának József Attila is tagja volt. 4 évvel volt idősebb Szalaynál. Amikor kérdezték a tagokat, ki vállalná el egy kiállítás rendezését, Szalay megszólalt, ő szívesen vállalja. Ekkor József Attila ezt mondta: „Mit akarsz, te taknyos?” Ennek ellenére József Attilát mindig nagyra tartotta. Bartha László így emlékezik Szalayra és a Művésztelepre 1995-ben, Szalay Lajos halálakor: „Benkhardnál a nagybányai tradíciók továbbvitele volt a cél. Számára és számunkra is Ferenczy Károly volt az ideál. Nagybányához abban is hasonlítottunk, hogy ún. 'vasárnapi tájképsorozást' tartottunk. Vasárnap délelőttönként mindenki fölvitte a nagy műterembe a heti képeit és mindegyiket megbeszéltük. Nagyon jó légkör volt Miskolcon. Délelőtt a modellekkel dolgoztunk, délután a szabadban festettünk.”

      Egy grafikát láttunk, amely Miskolcot ábrázolja, fent az Avasi templom, a Mindszenti templom, alatta a város lakóházai, lent egy ember botra támaszkodva indul el. Ő Szalay maga, aki elindul vándorútjára, a világba.

      Ismét Szalay: „Végigbarangoltam Amerikát, Patagóniától Alaszkáig, bejártam Európát, Afrikát. Ugyanakkor én vagyok az a művész, aki ezt a legkevésbé igényli. Megülnék életfogytáig Tarnabodon... A boldoggá bódító katolicizmus szellemében nőttem föl. Az életem egy tótágas Divina Commedia – a Mennyország: Tarnabod, a Purgatórium:Miskolc, Budapest, Párizs – Argentina -  a Pokol: New York...” 

      A hetvenes évektől készül haza, Miskolcnak ajándékozza rajzait. Kovács László, Miskolc tanácselnöke írja: „Szalay Lajos állandó kiállítását a Rákóczi út 2. sz. alatt tervezzük megvalósítani”/Miskolc mj. Város közgyűlési jkv. 1991./ Nem így lett, a Hunyadi utcai Petró ház lett Szalay Lajos Emlékháza.

      Csabai Kálmán festőművész barátjának írta 1971-ben: „Miskolc város megtisztelő meghívását kitüntetésnek veszem, és lelkesedő örömmel el is fogadom. De kötelességemnek tartom mind a város iránt, mint Feléd, hogy a következőkről értesítselek Benneteket. Nem Miskolcon születtem, hanem a Zemplén megyei Őrmezőn, ahol édesapám 1909-ben kihelyezett állomás-felvigyázó volt. Hat hónapos voltam, amikor visszajöttünk Miskolcra, ahol szüleim megszakítás nélkül azóta is laknak. Itt jártam elemibe, itt érettségiztem, 1932-33-ban tényleges katonai szolgálatomat is Miskolcon, a Rudolfban töltöttem... Én is miskolci vagyok ugyan, mint Szabó Lőrinc, de véletlenül. Én helyesebben és igazabban tarnabodi vagyok, mert az anyám paraszti családjában nőttem föl. Hivatásom a rajz.... Főiskolai koromban, sőt, még azután is jó sokáig, nekem elég jó karakterérzékem volt. 1933-34-ben egy óriási, több mint 70 figurát ábrázoló képet festettem Nagyatádi Szabó István kápolnai gyűléséről. Mivel a résztvevők nagy része még élt akkor... természet után festettem őket, helyesebben természet után készült szénrajzok alapján. A kép miatt per indult, amit elvesztettem és keservemben szétvagdaltam a képet és megutáltam minden személyre utaló munkát.”

      „Vannak lapjai, melyeken a nyers realizmus és a képzelet kötetlen látomásai keresztezik egymást s ennek a kritikai célzattal torzító irányzatnak nálunk ő az egyedüli,... legjellegzetesebb képviselője.” - írja róla Kassák Lajos.

      1947-től Párizsban dolgozott, 1949-59 között a Tucumáni Egyetemen, és a Buenos Aires-i Képzőművészeti Főiskolán tanított. Tanítványa volt pl. az argentin művészet két meghatározó egyénisége, Enrique Barilari és Carlos Alonso. Magyar grafikusokra elsősorban a Genezis c. művével hatott az 1960-70-es évtizedben, de az argentin művészek - őket tanította -  is Szalay stílusában dolgoztak. New York-i periódusa után, sokszor üdült Miskolc-Tapolcán, vágyott haza, de az amerikai nyugdíj elismerésének bizonytalansága miatt egy ideig még nem érezte biztonságosnak a hazatérést. 1988-ban visszatért Magyarországra, Miskolcon telepedett le.

      Utóélete: Kovács Gábor, a KOGART alapítója volt egy személyben a Bolyai Akadémia, Üllői úti lakásában a kor irodalmi, művészeti élet nagy személyiségei fordultak meg. Szalaytól megvásárolt hét-nyolcszáz művet. Kínában, Csunking tartományban 2013-ban állítottak ki 150 Szalay grafikát. 2014-ben a Jászi Galéria Szalay-Kondor: Apokalipszis c. kiállítását láthatta a közönség. Miskolcon újjárendezték a Petró-házban állandó kiállítását, amit 2014. márciusától tekinthet meg az érdeklődő közönség.

      Sümegi György arra kérte ezután a jelenlévőket, hogy kérdezzenek tőle, beszélgessenek Szalay Lajosról. Megszólalt Takács Ilona divattervező, modellképző, aki abban a lakásban él (Hunyadi u. 4. fszt. 5.), ahol Szalay Lajosék éltek. Megmutatta unokájának, Nagy Davonnak a rajzait, aki Amerikában él, de a nyári szünetet nála tölti. Ő 3 éves korától rajzol, most 15 éves, számos díjat nyert már. Az előadó megdicsérte a fiú rajzait.

      Jakab Mária, aki egy műsort állított össze a 60 éves Miskolci Rádióról, elhozta a DVD-t, amelynek egy része volt a Szalay Lajossal és feleségével készült riport, ezt azok, akik ezen a rendezvényen a múlt héten itt voltak, már hallottak, de most ismét meghallgathattuk. Sümegi György, aki sokszor beszélgetett velük, igazolta az elhangzottakat, ő is ilyennek ismerte őket.

      Az előadás és a kivetítőn látható grafikák, fotók által a résztvevők bepillantást nyerhettek egy grafikusművész nehéz, küzdelmes, de mindvégig örömteli életébe, mert azt művelhette, amit szeretett: „Hivatásom a rajz.”

      Ezután kötetlen beszélgetések következtek.

Kühne Katalin