Vendégségben a Múzsák Kertjében

Esemény kezdete:2014. április 25.

2014. április 25. péntek 17 óra Feledy-ház (Deák tér 3.)
Vendégségben a Múzsák Kertjében
60 éves lenne a Miskolci Rádió

JAKAB MÁRIA
beszélgetett vendégeivel.
A rádiótörténeti fotókiállítást Hajnal József újságíró nyitotta meg.

Fotó: Barázda Eszter

Hatvan éves a Miskolci Rádió

Balázs István, a Múzsák Kertje Alapítvány kuratóriumának és Baráti Körének elnöke köszöntötte a vendégeket. Vendégségben a Múzsák Kertjében sorozat keretén belül a hatvan éves Miskolci Rádió születésnapját ünnepeltük.

Jakab Mária, a Miskolci Rádió szerkesztő-riportere, aki a hatvan évből negyven évet töltött el itt, kutatta fel azokat a forrásokat, amelyek még fellelhetők voltak, és a Miskolci Rádió 60 évét idézték. Sok dokumentumot átnézett, ami a felvételeken megmaradt, több hónapig tartott, amíg összeállította ezt az emlékműsort. Két évvel ezelőtt, 2012 decemberében egyik napról a másikra szüntették meg öt régió, így a miskolci, nyíregyházi, szolnoki, győri, pécsi helyi rádiókat. Jakab Mária arra vállalkozott, hogy emlékezzen azokra a régi időkre. A miskolciak a volt Sajtóház udvarán összegyűltek. Hajnal József főszerkesztő és Pankucsi Márta szociológus arról beszélt, hogy ezzel az intézkedéssel a helyi lakosokat fosztották meg és a régió mindennapjait érte a legnagyobb veszteség. Minden felvételt elvittek a Magyar Rádióba, itt nem maradt semmi a 60 év munkáiból, csak ami a saját magnetofonjukon készült. Azóta sincs Miskolcon és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében rádió, ami a helybelieket tájékoztatná. A helyiek nagyon hiányolják, így nem maradt más lehetőség, mint az, hogy ezután csak az interneten olvashatjuk a közérdeklődésre számító híreket. Havonta összejönnek és megbeszélik, mit gondolnak városunk és megyénk jövőjéről, mit tehetnek hozzá saját területükön ezért.

Jakab Mária köszöntötte a régi rádiósokat: Kardos Katalint, Mács Ildikót, Brézai Zoltánt, Monos Mártát, Hajnal Józsefet, Bekes Dezsőt, Szemes Istvánt, Nagy Korsa Juditot. Emlékezett Beély Katalinra, Papp Zsoltra, Hubai-Grúber Miklósra, G. Tóth Ferencre, B. Tóth Erikára, Dobos Tímeára, Tolnai Ákosra, akik nem voltak jelen. Megköszönte Terenyei Tamás technikusnak, Kardos Katalin rádiós riporternek, Vass Tibor költőnek, Brézai Zoltán kutatónak, Filip Gabriella újságírónak, Gyárfás Ágnesnek, a Bölcsész Egyesület elnökének, amit ennek az ünnepi műsornak a megrendezéséhez kutatásaikkal, emlékezéseikkel hozzátettek, nem utolsósorban Hajnal Józsefnek, aki gondoskodott az itt látható fotók szállításáról és rendezéséről, és Barázda Eszternek, a Feledy-ház háziasszonyának a helyszínen nyújtott segítségét.

1953. április 29-én volt az első adás, amely Kodály Zoltán: Kállai kettős c. darabjából készült szignállal indult el. Április 30-án a 224 m-es középhullámon jelentkezett a Miskolci Rádió. Kardos Katalin olvasta fel az Észak-Magyarország aznap megjelent cikkét: „Kovács István elvtárs köszöntötte ezt az eseményt, arra buzdított, hogy a párt szervei szervezzék meg az adás csoportos meghallgatását, a népművelők is vegyenek részt ebben.” 18.45-től 19.45-ig tartott a Borsodi Rádió első adása. Fontosnak tartották, hogy megyénk politikai, kulturális - irodalmi, művészeti - és ipari, mezőgazdasági életéről adjanak tájékoztatást.

A stúdió Lillafüreden volt, a Dózsa György utcáról indult az 5-ös autóbusz, innen vitték a felvett anyagokat Lillafüredre. A munkatársak: Bece Károly, Misuta Júlia, Palkó Antalné, Somló Ferenc, Kisgyörgy István, Borsodi Gyula, Demcsák Katalin, Varsányi Zsuzsa, később Tréba Gyula, Juhász Péter, Nagy István, Kovács Jenő, /még Ipper Pál is/. 1968-ban Horváth Kálmán csatlakozott hozzájuk. Technikusok, zenei szerkesztők, napi szerkesztők állították össze a műsort, a főszerkesztő irányításával végső formába öntötték, így került a hallgatók elé.

Jakab Mária először Monos Márta szerkesztőt kérdezte meg, mire emlékszik erről az időszakról. Ő azt emelte ki, hogy szerették egymást, jó volt a hangulat a rádióban. Ha a munka hevében egy-egy vita indult, kemény szavak is elhangzottak, ezt másnapra elfelejtették.

Ezután egy felvételről hallhattuk a Miskolci Rádió munkatársait: Varsányi Zsuzsát, Nagy Istvánt, Imreh Józsefet, Sütő Enikőt, Antal Magdát, akik szintén erről beszéltek.

Imreh Józsefről emlékezett még, aki nagy munkabírású, mégis bohém ember volt, ugyanakkor jó atmoszférát teremtett a rádióban. Borsodi Gyuláról is beszélt, aki költőként is jelentős volt, összefogta a rádiós munkatársakat, önállóan alkothattak, jó műsorokat készíthettek, hagyta munkatársait kibontakozni.

Megszólította Gyárfás Ágnest, aki a Bölcsész Egyesület elnökeként kutatta a miskolci színházi életet, erről egy monográfia készült. Ő is arról beszélt, hogy „szép emlékei vannak a rádióról. A Borsodi Szemlében tanulmányokat, a Napjainkban esszéket jelenthetett meg, az Észak-Magyarországban és a Déli Hírlapban a rendezvényekről tudósíthatott, a Miskolci Rádióban pedig mindazt elmondhatta, ami Miskolc kulturális életében nagy jelentőséggel bírt. Rendszeresen hívták a rádióba. Amikor megszűnt a helyi rádió, az igazi magot az ocsúval együtt kiszórták”.

Feledy Gyulát is hallottuk egy felvételen, aki arra emlékezett, hogy „gyermekkorában szívesen rajzolt, de a művészi pályára való készülődésre nem volt lehetősége, csak 1945 után. Az éppen meginduló NÉKOSZ-ba, majd a Képzőművészeti Főiskolára kerülhetett, ahol megtanulta a szakmát. Ő az Alkotóházban sok művésszel élt együtt, szoros barátság volt köztük, a rádió és a sajtó mindig figyelemmel kísérte munkájukat, kiállításaikat.”

Sok művész, tanár, színész, zenész, muzeológus, író barátot szereztek a rádiósok, akik első szóra vállalkoztak interjúra egy-egy ünnep alkalmával. Végvári Lajos is ilyen volt, a művészettörténész professzorral is készült egy interjú, ebből néhány percnyit hallhattunk. Azt mondta: „Az európaiság jelenti a humanitást, amit a görögök és a rómaiak fogalmaztak meg, ők közvetítették felénk a kultúrát.”

Az 1960-as években a Fórum fölötti, 10. emeleten kaptak egy helyiséget a stúdió számára. 1968-ban adták át a Sajtóházat, a 4. emeleten működhetett a Miskolci Rádió és az MTI. Mindig is kicsi volt számukra a hely, szűkösen fértek el benne a munkatársak. A harmadik emeleten az üzemi lapok, a Napjaink és az Újságíró Klub kaptak helyet. A második emeleten az Észak-Magyarország, az első emeleten a Borsod megyei napilapok, a földszinten a Nyomda működött. 1969-ben indult a Déli Hírlap, Bekes Dezső főszerkesztővel az élen kapott helyet a második emeleten. Az üzemi lapok ekkor már a bányászat, kohászat, mezőgazdaság intézményeiben dolgoztak, így felszabadult egy szoba. A rádiós szerkesztők és újságírók szoros kapcsolatban voltak, nem voltak köztük ellentétek, inkább segítették, kiegészítették, szerették egymást. Sok képzőművész, színész, író járt ide rendszeresen, hozták legújabb grafikáikat, darabjaikat, melyben szerepeltek, vagy novelláikat, verseiket.

Amikor a Miskolci Rádió 40 éves születésnapját ünnepelte, Jakab Mária készített egy összeállítást Varsányi Zsuzsával, Nagy Istvánnal, Sütő Enikővel, Antal Magdával, Imreh Józseffel, akiknek emlékezéseit meghallgattuk. Minden munkatárs azt mondta, jó volt együtt dolgozni, a rádiósoknál a legfontosabb a tehetség, az akaraterő, de mindehhez még szerencse is kell. A kapcsolatot az interjúalanyokkal pillanatok alatt kell megteremteni, ez nem kis feladat. Sajnos Borsodi Gyula nyugdíjasként nem tudott eljönni erre az ünnepre, így őt nem hallottuk.

A 70-es években a Magyar Rádió gazdaságilag különvált a Magyar Televíziótól. Ez a régiókra is hatással volt. A Miskolci Rádió adásait 17.00-18.30 között hallhattuk, az első órákban magazinműsorokat közvetítettek, ezt követte az Észak-magyarországi krónika. Csak a felvételek mentek és a tudósítások. A reggeli adás 6 órától 9 óráig tartott. A vasárnapi műsorokban híreket, riportműsorokat adtak az iparról, mezőgazdaságról, kultúráról Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves-, Nógrád-megyében is. A 80-as években csak reggeli műsor volt kétszer tíz percben. A kollégák: Monos Márta, Antal Magda, Tolnai Attila, Kertész Péter a szerkesztőségben egész nap a telefonnál ült, így szerezték meg a híreket. A 90-es években a reggeli műsor 6.55 perctől 9.00 óráig tartott, majd később 12 órás műsort kellett szerkeszteni. 1996-tól kereskedelmi műsorokra álltak át, amit a rádiósok nem igazán szerettek. Hétvégeken szombat reggeltől 12 óráig, vasárnap ugyanígy a reggeli műsor, délután 14 órától 18 óráig voltak adások. A műsorok készítésekor mindig az elvárásoknak kellett megfelelni. Rétegműsorok voltak az ipar, falu, kultúra, közlekedés, sport, szolgáltatás területeiről. Jó kapcsolat volt az egyetemmel, múzeummal, könyvtárakkal, színházzal, galériával. Kedvenc témáikat szerkeszthették, az általuk nagyra tartott művészeket, tanárokat, kutatókat, írókat szólaltathatták meg műsoraikban.

Egy pár perces felvételen meghallgattuk Szalay Lajosné Jucikát és férjét, Szalay Lajos grafikusművészt megismerkedésükről, művészi hitvallásukról. Először Jucika beszélt arról, hogy első találkozásukkor kérte meg Lajos a kezét, de 2 évig nem fogadta el édesanyja a párját, csak 1939-ben házasodhattak össze. Ő jó portrékat készített, egy kislány, amikor meglátta magát a képen, így kiáltott fel: „fölvarrtak a vászonra.” Később már csak férjének és a háztartásnak szentelte életét, nem festett többé. Lajos adni szeretett, de kapni nem. Szerinte a pénz csak bepiszkít mindent. Egyszerűen éltek, Jucika mindig csak egytálételt készített. Voltak olyan művésztársak, akik rendszerint délben jelentek meg, szívesen fogyasztották el az ebédet éveken át náluk. Lajos bácsi életüket mégis örömtelinek találta.

Egy fiatalember, aki rendszeresen megjelent verseivel a rádióban, híreket is hozott. Vass Tibor munkásságát szinte végigkísérte a rádió, az Új Bekezdés-től a Spanyolnáthá-ig. Ő is úgy emlékezett erre, mint ami egész életét meghatározta, figyeltek rá, írásaival mindig bekopoghatott oda.

A rádióban hírszerkesztő nem volt, egy riport után egy hozzáillő hírt közöltek abban a témában, amelyről az interjú szólt. Műsorvezető sem volt, csak bemondó. Az újságokból ollózták ki a híreket, vagy telefonon kérték azokat az intézményektől. A 80-as években Mester Ákosék vezették be a műsorvezető-szerkesztő divatját.

Vidéki és külföldi útjaikon a rádiósokat mindig szívesen fogadták, erre emlékezett Jakab Mária, amikor Gombaszögön egy kolomppal ajándékozták meg, az akkor még ismeretlen Ghimes-együttes fiatal zenészeivel is találkozott. Szlovákiában Mács József Szlovákiában élő magyar íróval beszélgetett (Mács Ildikó édesapjával), az írók sátrában. Nagyszebenben is szeretettel fogadták, egy fazekastól korondi kerámiát kapott, amit ide is elhozott. A Kassai Rádió szerkesztőségében is jártak, ott Gomulcsák Ferenctől sok zenei lemezt kaptak, ami bővítette a Miskolci Rádió zenei anyagát.

Meghallgattuk egy régi felvételről Pető Margit versét, amit a stúdióban Garami Zsuzsa olvasott fel, és Pető János grafikusművész saját versét mondta el.

A zenei szerkesztők gyűjtötték a felvételeket, számukra először a hallgatók hoztak lemezeket. Elindult a Zenés kívánság műsor Dobog Béla ötlete alapján, amelynek nagy sikere volt a miskolciak körében. Egyre több lett a kívánság, újabb és újabb zenei magnókazettát kellett vásárolni, de a hallgatóktól is kaptak, így gyarapodott a készlet.

A teljesség igénye nélkül hallottuk Terenyei Tamás technikus által összeállított anyagot a műsorokról és a hozzá tartozó szignálokkal: Péntek este, Azt beszéli már az egész város, Krónika, Családi magazin, Falvak az észak-magyarországi régióból, Fedezzük fel egyházi értékeinket, Műsorajánló, A rádió segít – a rádió szociális rovata.

A technika egyre inkább fejlődött. Kezdetben nagy alumíniumlemez vágógépek voltak, majd STM vágó- és adásgépek. Kisméretű és nagyobb magnetofonok, R5-ös és R7-es riportermagnók, majd Sony kazettás magnók. Elérkezett a számítógépek ideje is, amikor munkájukat, a vágást, a műsor összeállítását az archívum, mini disc, mobiltelefon, internet is segítette.

Az 50 éves a Rádió ünnepségén megnyílt egy kiállítás a Galériában. Ennek kis részét láthatjuk most itt, a Feledy-házban. Ezt a kiállítást Hajnal József stúdióvezető hívta életre. Itt láthatók a régi kollégák fiatalon, az akkor politikai vezetők, színészek, újságírók mellett, a képek hátterében az Észak-Magyarország lapjai az akkori cikkekkel.

Jakab Mária elmondta: „Nekem három és fél főnököm volt: Gyárfás Imre, Paulovits Ágoston, G. Tóth Ferenc (ő a fél) és Hajnal József, aki 1995-ben került hozzánk Szolnokról, mint újságíró, az ottani napilap főszerkesztője. Itt végzett a Nehézipari Műszaki Egyetemen, ahol irigylésre méltó kulturális élet zajlott: Silány Kínpad, Mementó pol-beat együttes, Filmklub, amelynek tagja volt – és mi arról készítettünk riportokat, hogy ne képezzenek szakbarbárokat. Nem is így volt, hiszen sokan dolgoznak ma újságíróként, televíziósként.” Megkérdezte volt főnökét: „Nagy váltás volt, amikor Miskolcra jöttél? Milyen csapat fogadott?” – Hajnal József felidézte azokat az éveket, szívesen jött ide. „Előttem két rosszabb korszak is volt, a 70-es évek közepe és a 80-as évek eleje, amikor elkezdtek minket leírni. 'Kolonc az ország nyakán' — ahogy Serfőző Simon írta. Csökkentették a műsoridőt, a bezárás veszélye fenyegetett. Két ízben is volt leépítés. De volt dicsőséges hullám is a rádió életében. 12 órás műsor, pályázatok, számítógépre való átállás, a hírszerkesztés megerősítése, Promenád, stb. Több külsős munkatársat kaptak, fiataloknak is készültek műsorok. Tele voltam ötlettel. A rádiózás mindig csapatmunka. A szerkesztő, a technikus, a zenei szerkesztő 'egy hangon' dolgozva érhet el eredményt. Szép időszak volt, de a változás, ami bekövetkezett, a megszűnés mindenkit meglepett, és nemcsak mi, dolgozók csalódtunk, mert kivették alólunk a talajt, de a megye, a város is sokat veszített. Nincs helyette más fórum, ahol értesülhetnek a helyi eseményekről. Nagy a hiány, de mi nem adjuk fel, küzdünk azért, hogy újra legyen helyi rádió a mindenkori közönség érdekében.”

Mács Ildikó is emlékezett arra, amikor megszűnt a Miskolci Rádió. Többen közülük Budapestre járnak hetente 3-szor, 4-szer, van, aki éjszaka dolgozik. Könnyebb lenne Budapesten élni, ott dolgozni, de nem hagyják itt szeretett városukat, így inkább ingáznak Miskolc és Budapest között, hogy dolgozhassanak. Ő az egyetlen, aki még a Magyar Rádió külsős munkatársaként dolgozik. Szerencsés, mert néprajzi tanulmányaival olyan műsorokat készíthet, amit – eleinte ugyan a szerkesztők nem kértek tőle semmit, mert 'mit tudhat egy vidéki szerkesztő', de amit küldött, olyan sikere volt, hogy ma már – szívesen fogadnak tőle anyagokat. Úgy érzi, nehéz így, nincs igazán egy hely, ahol dolgozhat, otthon készíti el a munkáit, de örülhet, hogy még szükség van rá.

Behozták a tortát, amelyen a 60 helyett csak 0 volt, a 60 elveszett, csak a 0 maradt. Jakab Mária mindenkinek megköszönte a segítségét, még hosszan lehetne a 60 év eseményeit elsorolni, de csak ennyi idő jutott erre, annak is örült, hogy a meghívottak közül ennyien eljöttek és vele emlékeztek.

A közönség vastapssal köszönte meg neki az estét, utána megtekintették a fotókat. Egymást kérdezgették, találgatták, ki lehet a képeken. A régi munkatársak egészen fiatalkori alakját láthatták, ma már másképp néznek ki, vagy többen már más „vadászmezőkön” járnak. Szép ünnep volt, tele volt örömteli pillanatokkal, de a fájdalom is megjelent az arcokon. Ezután kötetlenül beszélgettek, emlékeiket idézgették.

Kühne Katalin

_________________________________________________________________________________________________