2014-06-19 14:02
Minikönyv-kiállítás nyílt Feledy Ágnes gyűjteményéből szerdán a Szentpéteri kapui József Attila Könyvtárban. A tárlat megnyitása előtt az érdeklődők maguk is bepillantást nyerhettek a minikönyvek elkészítésének rejtelmeibe.
Sokan ajándéknak, gyermekeiknek, unokáiknak készítettek minikönyvet a József Attila Könyvtár szerdai programján, melyet az ünnepi könyvhéthez kapcsolódóan szervezett meg az intézmény. Mint Pálfi Erika könyvtárvezető a Miskolc Televízió riporterének elmondta, az intézményben folyamatosan vannak kiállítások, ritka azonban, amikor tárgyakat állítanak ki.
– Az ünnepi könyvhéthez kapcsolódva úgy gondoltuk, hogy most nem a könyvek tartalmát, hanem a formáját helyezzük a középpontba. Így jött az ötlet, hogy volt kolléganőnk, Feledy Ágnes több száz darabos gyűjteményét mutatjuk be az érdeklődőknek. Ezek a könyvek formailag, méretükben és anyagukban is nagyon érdekesek és különbözőek. Napjaink természetes része a könyv, viszont talán nem is gondolunk bele, mennyi munka van abban, hogy egy könyv elkészüljön – fűzte hozzá a könyvtár vezetője. Hozzátette, a kiállított könyveken és a könyvtár állományán is látszik, milyen mívesek is lehetnek a könyvek. „Régen a könyveknek esztétikai értéke is volt, gondoljunk csak például a kódexekre, és egy-egy könyv nagyon sok ember keze munkáját viselte magán”, fűzte hozzá Pálfi Erika.
Feledy Ágnes gyűjtő elmondta, édesapja grafikus művész volt, az első minikönyveket tőle kapta. A gyűjtőszenvedély pedig ugye úgy szokott kialakulni, hogy kap az ember valamit, megszereti, és gyűjtője lesz a szeretett tárgyaknak. Elmondta azt is, hogy sok darabot maga vásárolt, de sokat is kapott, miután ismerősei megtudták, hogy szenvedélyévé vált a minikönyv-gyűjtés. Mára már mintegy 250 minikönyv büszke tulajdonosa. Gyűjteményében szép- és szakirodalmi, illetve más, illusztrációkkal gazdagon ellátott könyvek is megtalálhatók.
A kiállítást – melynek megnyitó műsorában a Petőfi Sándor Általános Iskola tanulói működtek közre – Barázda Eszter nyitotta meg. A Miskolci Galéria sajtóreferense egy XIV-XV. századi ismeretlen szerző gondolatait idézve szólt az olvasás szeretetéről és a könyvek tiszteletéről.
– A könyv a lélek világossága, a test tükre, megtanít az erényre és elűzi a bűnt. Ő a bölcsek koronája, az utazók kísérője, a beteg vigasztalója, a kormányzók társa és tanácsadója. A gyümölccsel teli kert, a virággal ékes rét. Ha hívják, jön, mindig készenlétben van, mindig előzékeny, ha megkérdezed, rögtön válaszol, felfedi a rejtettet, megvilágítja a homályt, balszerencsében megsegít, jó szerencsében mérsékletre oktat – mondta Barázda Eszter, aki méltatta a gyűjteményt és a kiállítást, mely egészen augusztus végéig látogatható a József Attila könyvtárban.
minap.hu
Fotó: Juhász Á.
Forrás: MINAP