VENDÉGSÉGBEN A MÚZSÁK KERTJÉBEN

________________________________________________________________________________________________

Fotó: Barázda Eszter

Csatáné Bartha Irén: Vissza a forráshoz című kötet bemutatója

A Vendégségben a Múzsák Kertjében sorozat mai estjén Csatáné Bartha Irént köszöntöttük. Seres Zsuzsa csellón egy népdalcsokorral kedveskedett a könyvbemutató előtt. Dr. Mózes Huba és Dr. Kabán Annamária irodalomtörténészek laudációja után Balázs István, Petri Nóra, az Irodalmi Fonó előadóművészei és Kühne Katalin olvasott fel a Vissza a forráshoz című kötetből, majd a szerző tolmácsolásából hallhattuk személyes, szívhez szóló költeményeit.

            A köszöntőben elhangzott Páskándi Géza egyik mondata: „Valamennyien vendégek vagyunk. Ki az emberé, ki Istené.” Az est végén kiderült, hogy Irénke mindkettőé.

            A költő pályarajza tömören összefoglalható. Dr. Mózes Huba irodalomtörténész évfolyamtársa volt Irénkének, ezért ő mutatta be életútját. A Kis-Küküllő menti Makfalván született, Erdőszentgyörgyön érettségizett, diplomáját Kolozsvárott, a Babes-Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarán szerezte, abban a városban, ahol Mátyás király született, ahol Apáczai Csere János mellett számos nagy írónk ült ugyanazokban a padokban, ahol Irénkéék. Korondon, majd Szatmárnémetiben, majd 1992-től áttelepülése után Egerben tanított. Első versei 1976-ból valók, rendszeresebben az 1990-es évek elejétől ír, 2000-től szakfolyóiratok, antológiák közlik írásait. Lassan száz éve, hogy Szerb Antal: Magyar irodalomtörténetének bevezetőjében ezeket írta: „Magyarnak lenni ma nem állami hovatartozást jelent, hanem az érzésnek és gondolatnak egy specifikus módját, ami ezer év értékeiből szűrődött le: kultúrát.” Egyre időszerűbbek e sorok. A költő magában hordozta a „székely lélek érzékeny rezdüléseit a sok fájdalmat és megpróbáltatást.” A költő ennek a világnak élményanyagából építkezik bensőséges, „otthonízű” líraisággal. Ez az irodalom mégsem elkülönülő képződmény, hanem szerves része a nemzeti irodalomnak, amely gazdagítja az egyetemes magyar kultúrát. A szülőföld, a gyermek- és ifjúkor meghatározta líráját. A dal, ballada, a népköltészet hatott rá, de a stílusújító próbálkozások sem idegenek tőle. Csodálja a kortársként világító, utat mutató kortársakat, elsiratja távozásukat (ilyen Makovecz Imre emlékére írott költeménye.) Irénke tagja a Wesselényi Miklós Alapítványnak, a Sütő András Baráti Egyesületnek, az Egri Civil Kerekasztal Fórumnak, az egri Dsida Jenő Baráti Körnek és vezetője a Heves Megyei Magyar Irodalomtörténeti Társaság Szépírói Tagozatának, ezekben megmutatja szervezői tehetségét, kitartó munkáját a költő társaknak szenteli.

            Dr. Kabán Annamária irodalomtörténész a kötet verseit elemezte, felmutatta azokat a versformákat, életérzéseket, stílusbeli szépségeket, amelyek bennük rejlenek. Idézett a versekből, amelyek a gyökereket, a szülőföldet, az erdélyi hegyeket, a történelem viharait, a kisebbségi sors szenvedéseit mutatják be, amit csak az érthet meg, aki ezeket átélte. Tamási Áron írta: „olyan a mi irodalmunk, mint maga Erdély: fájdalommal teli, mint minden ember, pompás, mint a virágzó rét, erős, mint a szikla, mélységes, mint a zúgó erdő, vadul szép, mint a zivatar, de édes, mint a madárének, jó, mint anyánk szeretete, de egyedül álló, mint mi magunk.”

            Ebből a csodálatos világból hallhattak a jelenlévők egy kis ízelítőt. Elhangzott a Szülőföld-szonáta: „A szülőföld nem költöztethető,/ magaddal hurcolod arcát,/ halhatatlan gyökerei/ emlékeidben fogva tartják,/ Beléd épül minden sejtköve... Ha a tudatból kiveszne 'az otthon',/ nem maradna benne csak sivatag,/ hol lennének az oltalmazó lombok,/ s az álmokat vigyázó, biztos falak./... Én hiszem, hogy él bennem egy táj,/ hol minden múlt idő, jelen,/ velem fekszik és kel, mi meghatároz,/ belőle bomlik ki életem./ Kereső c. versében a forráshoz vezető hitet, gyermekkora varázserdejébe visszavezető ösvényeket, oltalmat, ölelő kart keres, mely vad örvényektől mindig visszatartja. A Szavakat keresek c. versében: édesanyja szelíd tekintetében a fahéjas almaillatot, mosolyából gesztenyék gurulását, kötényzsebében érő csipkebogyókat láttatja, amely fényükkel libben át az időtlenségbe.

            A Dáliák idején az ifjúságra emlékezik: „Virultak borzas fejű dáliák,/ miénk volt a tér, a nyár, a világ,/ kapaszkodó reménynek maradt, ezüstlő fénynek a virág.” A szülőhaza tájait örökíti meg a Dal a Küküllőről c. verse: „Dalaidban erdő zúgott,/ villámálló tölgyekkel/ kacérkodtak akáclányok,/ s te magaddal vitted/ mind-mind e képeket.../ Mélységed őrzi örömeink aranyát,/ zabolátlan vágyainkat,/ s most más tájakon gyöngyözöd tovább...” Bújócskázó emlékezet c. versében gyöngyeit hinti a harmat, kigömbölyödik a dombok öleléséről, csilingelő csermelyek csacskaságaitól az éltető kacagás, a harang érces üzenetéből az isteni jóság körbejár. Hiszi, hogy  hitünk fészek-melegében énekel a madár. Üzenő c. versében: „Üzennek az eperillatú dombok/... Míg aranybúzában/ szólót énekelnek pipacsok/, a vecsernyés harangszóban/ zsolozsmáznak pöttömnyi falvak/, s a fényes nap mosolyán/ Isten karnyújtásra van talán,/”

            Eseng: „Ösvényeim / ne hagyjatok magamra,/ szavam ne hulljon/ tikkadt avarba,/ szép dalom/ ne fakuljon/ panaszos jajra,/ de zendüljön/ boldog jambusokban./” Ezt folytatja: Őseim nyelvén c. versében is: „Lelkem kitikkadt, itassatok meg,/ ti hűsvizű, csobogó patakok!/ Varázsfüvek babusgassátok sebeimet,/ mert szívem vérzik értetek./ S ti boldog madarak, hagyjatok énekelnem/ őseim nyelvén, őrtüzek pásztora lehessek.” Adj időt, Uram! c. versében ismét Istenhez fordul: „az aratást még látni szeretném,/... megcsodálni s áldani a hajnali fényt,/ hadd éljek vígan még,/ tartogass Tavaszt, lombot, lugast,/ legyenek társaim szép igaz szavak/ míg eljön utolsó estém, / s csillagszirmokkal rám havaz.../”

            Őriznünk kell! c. verse az elhagyott otthon után sóvárog: „Hazatérünk, tudom egyszer,/ elcammog velünk a megrepedt idő,/ elvérzik lassan az alkonyat,/ míg egymás kezét fogva/ utolsó imánk árnyékával egybeolvad.../ De a lélek, melybe Isten lehelt meleget,/ sugaras fény, Kaszáscsillag testvére lehet.” A Doni tragédiára emlékezik Havas mezőkön mit kerestek? c. verse: „Havas mezőkön mit kerestek/ magányos, árva honvéd keresztek?/ Végig az úton el a Donig,/ hazainduló utolsó fohászig.../ Oszd ki aranyad paszománynak, zsoldnak/ az életben maradt rokkant bakáknak./ Sugározz rájuk szerelem holdja,/ rengesd a bölcsőt, mintha béke volna./”

            Álomkertem fénymadarai c. versében hívogatja őket: „jönnek egyre, sebesen, mint a gondolat,/ ajándékuk fényesség lett,/ sötét rajtuk át nem üthet,/ velük szállok új vizekre,/ merre álmok hajtanak.” Keresem a fényt c. versét áthatja az édesanyja utáni vágyakozás, a férjéhez fűződő szeretet, és az a biztos remény, hogy az Istenhez elér: „Keresem a fényt/ tenyered melegén/ az imádkozó szót/ lelkembe hitet oltót/ Keresem a fényt/ dombok tetején/ a vacsoracsillagot tekintetedből/ ahogy rám ragyog/... Keresem a fényt/ szép szemed gesztenyék/ mosolyával nyílik/ mécssugarai kirajzanak/ s elérnek a szívemig/... Keresem a fényt/ ínségben menedék/ mikor kezed el nem érem/ kinyújtja kezét az Isten.”A Hárfahúrokon több szólamra c. vers kedveséhez íródott, és maga a kötet  is 50. házassági évfordulójukra született.: „A völgy ölén, hegyek szívén/ zöldek öröme gurul szerteszét,/ s a fák közé a napból méz pereg,/ hol kedvesem áldott két szeme/ reményem fényes kék ege./...És ragyogjunk egymás szemében/ bűvös földi fénnyel,/ így lehessünk egymásnak/ a legszentebb fényjel.”S végül a Hívó szó c. versben Isten elé áll: „Hívnak, szólítanak a harangok,/ s én megyek esőben, sárban, hóban/... utamat állják kőapostolok,/ s velem szemben trónol az Isten./”

            Dr. Fülöp Lajos irodalomtörténész a kötet előszavában írja: „Ez a költészet a szülőföld- és természetélmény megszólaltatója, színek (fény és árnyék) és hangulatok (öröm - bánat) kifejezője – őszintén és hitelesen, képszerűen és játékos könnyedséggel.”

            Mint az est szervezője, zárszavamban megköszöntem a jelenlévők figyelmét, az irodalomtörténészek laudációját, az előadóművészek hű tolmácsolását, Irénkének azt, hogy megosztotta velünk gyönyörű verseit. A kötetet többen megvásárolták, dedikáltatták és a szerzővel beszélgethettek. Szép este, igazi feltöltődés volt.

Kühne Katalin

_____________________________________________________________________________________________________

Vendégségben a Múzsák Kertjében

A Múzsák kertje Alapítvány és a HOM Miskolci Galéria

tisztelettel meghívja

Csatáné Bartha Irénke: Vissza a forráshoz

című verseskötetének bemutatójára,

2014. november 7-én, délután öt órára,

a Feledy házba(3525 Miskolc, Deák tér 3.)

A költőt bemutatják:

Dr. Mózes Huba és Dr. Kabán Annamária.

Közreműködnek:

Ötvös Éva, Petri Nóra, Balázs István.