MŰVÉSZETI SZABADEGYETEM

Fotó: Barázda Eszter

                                        Gyarmati Béla színháztörténész előadása Miskolc színházi életéről 1972-1992-ig

            A Szabadegyetemi előadássorozat Gyarmati Béla színigazgató előadásával folytatódott. Kákóczki András, a HOM – Miskolci Galéria igazgatója köszöntötte a jelenlévőket.

            Az előadó  Csanádapácán született 1935-ben. Pályáját népművelőként kezdte, majd 1960-tól a Magyar Rádió Nyíregyházi Stúdiójának szerkesztő riportereként folytatta.
1969-ben költözött családjával Miskolcra. Itteni pályája a Déli Hírlap kulturális rovatánál indult, majd annak vezetője, néhány év elteltével pedig a megyei napilap: az Észak-Magyarország munkatársa – később rovatvezetője – lett. 1979-ben kinevezték a Miskolci Nemzeti Színház igazgatójává. A teátrumot 1992-ben történt nyugdíjba vonulásáig vezette; ezt az időszakot a szakma és a színházbarátok egyaránt a miskolci színjátszás egyik aranykoraként tartják számon. Színházrendezőként a Kassai Magyar Színházban több darabot állított színre. Tíz éven át munkatársa, illetve vezetője volt a Miskolci Színészmúzeumnak. Eredeti hivatásához, az újságíráshoz, egyetlen pillanatra sem maradt hűtlen: folyamatosan publikált, jegyzeteivel, irodalmi sorozatával rendszeresen jelentkezett a Miskolci Rádióban, s jelenleg is jelennek meg írásai különböző lapokban, folyóiratokban, 7 regénye a miskolci színházi élet érdekességeiről szól.

            Vörösmarty Mihály színházigazgató reguláját idézte: „A szereplők ne mutatkozzanak az előadás megkezdése előtt”. Ő is próbált elvegyülni, de a törzsközönség tisztában volt azzal, hogy az ismert színháztörténész, író előadását fogják meghallgatni. Szerinte az előadássorozat célja az, hogy emlékközösséget hozzunk létre. Petőfi Sándor írta Tündérálom című versében: „Oh lassan szállj, és hosszan énekelj,/ Haldokló hattyúm, szép emlékezet!” A színházról Petrovics István mondta költő fiának: „No, hitvány egy élet ez a komédia!”  Más elmélet szerint a színházban minden igaz, de az ellenkezője is. Színes a színházak élete.

            Amikor Déryné Széppataky Róza 1815-ben echós szekerével és vándorszínész társaival megjelent Miskolcon, történelmi pillanat volt városunk életében. Azóta sok minden történt a színházakban. Fontos, hosszú, de kiegyenlített folyamatról van szó. 1972. július 1-jén néhány újságíró társával Miskolcra került, a leendő Déli Hírlap munkatársaként. A lap első száma viszont csak szeptemberben jelent meg. Kérdezték, addig mit csináljanak? Azt javasolták a város vezetői, hogy ismerkedjenek a várossal és írjanak cikkeket az Észak-Magyarországba. Benedek Miklóssal találkozott, aki azt mondta neki: „Rád bízom, hogy a kulturális rovatba mit írsz, de én témát nem adok neked.”  Ekkor már tíz éves újságírói múltja volt. Próbált olyan érdekes témákat találni, mint pl. az ún. záporpróba. Erről a közönség akkor még semmit sem tudott. Mi is volt ez? Sok ezer köbméter vizet megnyitnak, az lezuhan a színpadra és tisztára mossa. Ehhez hasonló érdekes cikkeket és színházi kritikákat írt.

            A Miskolci Nemzeti Színház 1973-ban ünnepelte fennállásának 150. évfordulóját. Már akkor utcákat neveztek el híres színészeinkről, amikor száz éves lett. Az archívumból az előadó megkapta az ünnepség forgatókönyvét. A fővédnök Cseterki Lajos, az Elnöki Tanács titkára, jelen volt Ilku Pál miniszter, Malonyay Dezső miniszter, Kazimir Károly, Major Tamás mellett még számos védnök. Vörösmarty: Csongor és Tünde c. darabját adták elő, Péva Ibolya, Blaskó Péter, Máthé Erzsi, Paláncz Ferenc szereplésével. Blaskó Péter a budapesti Nemzeti Színházban a sok nagy kvalitású művész mellett nem kapott méltó szerepeket, nem érezte magát jól ott. Így került Miskolcra, itt vált nagy művésszé. A Színházi Intézet egy albumot adott ki, amelyből kétezer példány készült, ebből 800 került kereskedelmi forgalomba. Tartalmazta a kezdetektől 1973-ig terjedő időszak híres darabjait, a szereplők fotóit. Kis-Kovács Béla egy bronzplakettet készített, első oldalán egy echós szekérrel, hátoldalán pedig a színház épületével. Plasztikáján egy szimbolikus figura alatt a felirat: „Hódolván Tháliának, használunk a Hazának”. Tervbe vettek egy zászlót is, amely a színház tornyán lengett volna egy 1823-as dátummal, de a zászló színe vita tárgyát képezte, így nem is készült el. A színház portáján alkalmi postahivatal működött. Budapesten, a Fészek Klubban sajtótájékoztatót tartottak, a Film, Színház, Muzsika című szakmai lap egy egész számot szentelt az ünnepségnek. Benedek Miklós és Gyarmati Béla hosszan értekezett arról, kit kellene felterjeszteni kitüntetésre. Sok név elhangzott, Csapó János, Komáromi Éva, Varga Gyula is megérdemelte volna, végül Csapó János kapta az Érdemes művész címet. A temetőben megkoszorúzták régi színházigazgatóink síremlékeit, díszebédet tartottak az Avas szálloda Fehér termében, Máthé Éva és Sallós Gábor asztalhoz ülhetett, de az újságírókat nem hívták meg, pedig nekik kellett erről tudósítani. Igaz, a Buda visszafoglalásának emlékére rendezett ünnepségen is volt díszebéd, de ott a negyvennyolcas forradalom és szabadságharc kiváló írója, Jókai Mór és költője, Petőfi Sándor is csak egy hátsó sarokban ülhetett.

            Csiszár Imre már főiskolás hallgató korában és később, 1976-tól 5 produkciót állított színpadra Miskolcon, pl. Kleist: Amphitryon és Brecht: Kaukázusi krétakör című darabokat. Első rendezésével a Játékszínben mutatkozott be a Csapodár madárka című reneszánsz komédiával. A helyszín Sallós Gábornak jutott eszébe. Itt két szereplő állt a színpadon, a férfi végig beszélt (Upor Péter), a nő csupán jelen volt, de ez volt az igazi művészet, mimikájával, mozdulataival egyenértékű alakításával Balogh Zsuzsa nagy sikert aratott. Száz előadást ért meg a darab. Hiába szép a nő, de ha nincs kisugárzása, azonnal elfelejtjük, hogy ott áll a színpadon, de ha ezzel rendelkezik, a kiváló művészt végig figyeljük, élvezzük zseniális tehetségét.

            Minden év virágvasárnapján hagyomány volt, hogy az igazgató ajánlatot tesz a színészeknek, aki akar, marad, aki nem, tovább léphet. Nem az a lényeg, milyen nagy a szerep, a kis lehetőségekből is lehet nagyot alkotni. Szabados Ambrus színészre többen emlékezhetnek a jelenlévők közül, itt töltött több évadot, még idős korában is nagyszerű színész volt. Ő a Lila ákácban két mondatot mondott, de jiddis nyelven, ami olyan különleges volt, hogy óriási tapsvihar tört ki.

            Gyarmati Béla színházi kritikusként Ödön von Horváth: Karolin és Kázmér című darabját néhány színésszel együtt megnézte Debrecenben. Hegyi Árpád Jutocsa rendezte, a társadalmi közeget úgy ábrázolta, hogy úgy tűnt, mintha visszamentünk volna az időben a 19. századi ligetbe. Később számos sikeres darab került ki keze alól, ami ugyan a megszokottal ellentétben modern színpadképpel és szövegkönyvvel újdonságnak  hatott, de a színház hírnevét erősbítette.

            1979-ben lett a színház igazgatója, és mellette – az azonos művészi hitvallás eredményeként – Csiszár Imre szinte szabad kezet kapott. A meglévő miskolci magra építve alkotó társulatot toborzott a városba, és országos szinten kiemelkedő színházat hozott létre Miskolcon. Ekkor a tánckar főként idős táncosokból állt. Újjá kellett szervezni, fiatalítani a táncosokat. 4 fiatal primadonnát szerződtettek. Gyarmati Béla igazi korszakváltást nem érzett Sallós Gábor, Galgóczi Judit és Csiszár Imre vezetése között. Foglalkoztatott színészeink Csapó János, Fehér Tibor, Tímár Éva voltak. Mellettük nem igazán játszhatták el álmaik szerepeit a fiatalabbak, pl. a táncos komikus Mihályi Győző mellett nem érvényesülhetett. Csiszár Imre 17 fiatal színészt hozott. Ekkor került a miskolci társulatba Igó Éva, Szirtes Gábor, Tímár Éva, Kuna Károly, Blaskó Péter, Dégi István, Gáspár Tibor, Ujlaki Dénes és mások. 1980-1981-ben színre került: Brecht:  Szecsuáni jólélek, Molière: Tartuffe, Szép Ernő: Lila ákác, Enquist: Tribádok éjszakája, Hernádi Gyula: Csárdás királynő /Jancsó Miklós rendezésében/, Hubay Miklós: Egy szerelem három éjszakája.  Abban az időben ötszáz előadást kellett tartani évadonként, 4 játszóhelyen: Nagyszínház, Kamaraszínház, a Kossuth utcai Nevelők Háza, és az Egri Színházban, de sok tájelőadást is rendeztek a kisebb településeken. Gyarmati Béla átnézte az akkori ügyeleti naplókat, sok faluban nem volt megfelelő a színpad, a világítást meg kellett oldani, néhol felgyulladt a függöny, áramszünet is zavarta az előadásokat. Helyi rendezők között megemlítette Orosz Györgyöt, Sallós Gábort, de hívtak vendégrendezőket, pl. Jancsó Miklóst és Major Tamást is. A nevezetes Csárdás királynő előadásán részt vett a New York Times munkatársa, a lap egy teljes oldalt szentelt az előadásnak. Elküldte a lapot, és levelében ezt írta: „Ha nekünk ilyen színészeink lennének!”

            Voltak nehéz pillanatai a színházigazgatóknak. A város vezetői idős színészeket, rendezőket küldött el egyik napról a másikra, pl. Orosz György rendezőt indok  nélkül, 23 évi kiváló munkája után. A színház működése nemcsak az igazgató feladata, nagy szerepe van a munkásoknak, a kiegészítő műhelyeknek, a színházi titkároknak, és a gazdasági vezetőknek is. Hetven évig dolgozott Kerékgyártó László gazdasági igazgató Miskolcon, ő volt az első nem művész azok között, akiket Örökös taggá választottak, de a színház sokat köszönhet Siklósi László titkárnak is. Az egész apparátust kellő tapintattal, de néha szigorúsággal kellett irányítani, ez nem kis feladat. Az idős színészek fizetését fel kell emelni, meg kell becsülni. Ha már nem képesek megfelelően teljesíteni, ezután nyugdíjba lehet küldeni őket, így mégsem sérül meg lelkük.

            Igazgatása alatt 12 neves rendezőt hívott meg, vendégnek mind eljött volna szívesen, de embereket egyikük sem akart elbocsátani. Végül Galgóczy Judit, aki a Zeneművészeti Főiskolán végzett, a Színművészeti Főiskolán korrepetítor,  dramaturg, majd operarendező szakon diplomázott. Csíky Gergely: Nagymama című darabját rendezte meg fiatal színészekkel, remek operaelőadásokat is köszönhetünk neki. Árkosy Árpád, Jászai Mari-díjas rendező is számos darabot rendezett. Később Illés István Romániából és Szlovákiából áthozott színészeket, de itt játszott Gyöngyösi Kati is. Országos sikereket ért el a Miskolci Nemzeti Színház külföldi fesztiválokon is.

            Egy humoros esetet is felidézett az előadó: a Dankó Pistát adták elő, a 2. felvonásban a szegedi Tisza-parton a cigánytábor jelenetében egyszer csak Szirtes Gábor és Mucsi Sándor színész berohant középre, cigányt alakítva. A bonvivánt erről nem tájékoztatták. Nagy botrány lehetett volna, fegyelmi tárgyalást kellett elrendelni. Gyarmati Béla a helyzetet úgy oldotta meg, hogy azt közölte a színészekkel: „Remek beugrásotokról értesültem. Megalakítjuk a Dankó Pista-díjat, szálljatok be 1000-1000 Ft-tal. Év végén majd kiosztjuk a legtöbbet játszó beugrónak.” Arról beszélt, hogy igazgatása idején soha senki mást nem avatott be a színház belső ügyeibe, csak Benedek Miklós újságíró barátját. Így nem ment ki semmi ilyen hír a színházból.

            Felsorolta a Jászai-díjasokat és Érdemes Művész-kitüntetetteket, akik a társulat tagjai közül kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, majd azzal zárta előadását, amit Ruttkay Évától tanult: „Akkor jó egy színház, ha négy generáció dolgozik együtt. Ez szakmailag és erkölcsileg is nagyon fontos.” Miskolcon sokáig így volt.

            A közönség ezt az érdekes, élményekkel teli színháztörténeti előadást megtapsolta, majd kötetlen beszélgetésekben folytatták. Az előadónak kérdéseket tettek fel, amikre ő szívesen válaszolt, hiszen kortársaink közül kevés ilyen ember van Miskolcon, aki ennyit tud a színházi életről.

Kühne Katalin

___________________________________________________________________________________________

* Március 4., szerda 17 óra – Feledy-ház (Miskolc, Deák tér 3.)

MŰVÉSZETI SZABADEGYETEM 2013/2015 – Miskolc művészeti élete 1867-2014

Téma: Színházi élet Miskolcon  1973-1989 között

Előadó: Gyarmati Béla színháztörténész

A negyedik szemeszterben - Miskolc művészeti élete IV. (1960-1989) - a felkért előadók kéthetenként a hatvanas évektől a rendszerváltozásig tartó időszakot idézik meg, a város művészeti életének változó és változatlan jellemzőiről beszélnek egyéni kutatói, alkotói, művelődés,- és művészetszervezői munkásságukból merített tudásukra építve.

A sorozat szerkesztője és az estek házigazdája: Kákóczki András művészettörténész