A MAGYAR ÍRÓSZÖVETSÉG AVANTGÁRD SZAKOSZTÁLYA
és Bohár Adrás Köre
SZERETETTEL MEGHÍVJA
a Magyar Írószövetség Könyvtárába
(VI. ker. Bp., Bajza utca 18. -- Félemelet)
2015. október 21-én, szerdán 17 órára
77
+
33
Magyar haiku
… és …
Baksai József grafikáival című
a NAPKÚT Kiadónál megjelent
kötete bemutatójára
Bemutatja:
ZSILLE GÁBOR
költő, műfordító, szerkesztő
Közreműködik:
Lantos László (Triceps)
Németh Zsófia Nóra (versmondó)
Weixelbaum Laura Hildebrandt (énekmondó)
és a Szerző
Házigazda a szakosztály elnöke:
SZOMBATHY BÁLINT
Támogató: Nemzeti Kulturális Alap
Németh Zoltán Pál fotomontázsa Kuyu Mykwláról
NÉMETH Péter Mykola 1953. Szent Jakab havának 15. napján, Magyarországon, az „északi géniusz” hajlékában – Diósgyőrben, ma Miskolc II. – látott először hajnali napvilágot. Aszcendense: Rák. Élethivatása: költő, művészi esszéista, performer, szerkesztő-rendező. Iskolai végzettsége filozófus-tanár, az ELTE Btk. filozófia szakán, 1991-ben diplomázott.
Művészi és irodalmi munkássága összefüggésében reméli, hiszi és vallja: minden embernek sorsa van a neve szerint is. Belenő a tájba, ahová született, amelyben egy élet árán, a „Lenni vagy nem lenni…” szorításában „léle(k)gzik”, lüktet, „életre-tévedt” egyszerisége bizonyosságáért küzd, vagy egész egyszerűen csak teszi a dolgát, egzisztál, olykor céltalanul és reménytelenül bolyong a hétköznapok szorításában, az ünnepnapok kozmikus távlatokat nyitó valóságában, teremtő akarattal üdvözülést remélve. S így időről-időre ihletetten verset ír, időnként látomásosan magyar haikut is költ. 2010-ben meghívást kapott a Nacuisi Banja japán haikuköltő, a Meiji Egyetem professzora nevével fémjelzett pécsi Világ Haiku Fesztiválra. Az ott szerzett pozitív tapasztalatokra építette Talán című kötetét.
„Talán! Gyönyörű szó ez a „talán”, ami nem válhat határozó szóvá, vagy jelentéstelen elemmé – írja Jelenits István a költő korábbi verseit elemezve – hanem a tétovaságnak, a reménynek, az ámulatnak a hordozójává válik.”
„A haiku egy kicsiny ujj, de a Holdra mutat.”
Németh Péter Mykola élő avantgárd kísérleteivel, összművészeti törekvéseivel a kortárs magyar irodalomban, az Ekszpanzióban, és ebben a kötetében is a haiku hívógondolatára Allen Ginsberget idézi. De miért is? Minden bizonnyal azért, mert a haiku műfaja többek között a beat-nemzedék közvetítésével Amerikából az óceánon át érkezett meg az európai kontinensre, s nem közvetlenül a Japán szigetekről, ahogy gondolhatnánk. Ezért nem véletlenül választotta a költő Talán… című haiku kötete mottójául az ambivalensen globalizálódó világunkat kritikusan jellemző Ginsberg-i megállapítást, miszerint: „Csak az absztrakt haiku képes megteremteni a misztériumot, miközben vaskemény költészetet kalapál vissza a sorokba”. Miről is beszél itt Ginsberg? Feltehetően a szabad verselésben a lírai kifejezésformák összefüggésében arra a kétirányú mozgásra gondol, amit az impresszió, és a szecesszió látványa, hangulata kelt a mai európai haikuban: a Descartes-i logikával, a tudományosság racionalizmusával feleselve, ugyanakkor az arisztotelészi metafizikára: „mi van a természet mögött” kérdésére alapozva, az impresszionizmus természetelvű logikájára építve. A plein-air, a valóság közvetlen leképezésének vágya munkál ugyanis minden jó haikuban, egészen az absztrakcióig. Egyrészről úgy, miként a költő Szinyei Merse Pál, Csontváry Kosztka Tivadar, Egry József és Szőnyi István festményeire hangolt haikuiban. Másrészről, a szecesszió: a valóságtól való elvonatkoztatás, a társadalomból való kivonulás, a stilizálás, a japán haikura való irodalmi utalás, erős ornamentika élteti korunk háromsorosait, „háromkáit”, „körömverseit”, ahogy ezt Mykola haiku füzéreiben is megtapasztalhatjuk, olvashatjuk. A harmadik évezred narthexében, ebben a sokirányú asszociációs térben léle(k)gzik, lüktet a magyar haiku, a japán: Macuó Basó, Buszon, Issza, Siki és mások költészete nyomán, ihletetten, szabadon. Németh Péter Mykola haiku-költészete válasz a magyar epigramma költészetünkkel rokon, moraszámláló, 5 -7-5 szótagszámú verselési formára, arra az életérzésre, amit a valóság szintjén a teljesség, a szépség, a harmónia keresése motivál. Menekülés ez az európai létromlásból a távoli és titokzatos keleti filozófiák, a Zen-buddhizmus, a taoizmus, a kínai univerzalizmus irányába, miközben halandóságunkban az örökkéval(l)óságot kutatjuk, hiszen kozmikus lény az ember, a természet elidegeníthetetlen része, most és mindörökké.