A Herman Ottó Múzeum – Miskolci Galéria,
a Gömörország Regionális Kulturális Egyesület és a Múzsák Kertje Alapítvány
tisztelettel meghívja Önt és és kedves családját
2015. december 11-én, pénteken 17 órára a Feledy-házba
(Miskolc, Deák tér 1.) az
IRODALMI FONÓBA
A 69. találkozó témája:
Benjámin László 100 éves lenne, Kerényi Grácia 90 éves és 30 éve hunyt el, Bella István 75,
Az ajánló kép forrása: http://www.fotocommunity.de/blog/fotografisches/aufs-auge/allen-einen-wunderbaren-sonntag-und- tausende-lichter-zum-3-advent
_______________________________________________
Fotók: Barázda Eszter
______________________________________
A Múzsák Kertje Baráti Kör ez évi utolsó irodalmi fonóját az adventnek szentelte. Koncz Károly György állította össze a műsort, ő köszöntötte a jelenlévőket. "A 2015-ös kerek évfordulósaira emlékezünk: Benjámin László 100 éves lenne, Kerényi Grácia 90 éves és 30 éve hunyt el, Bella István 75, Nagy László 90, Mécs László premontrei szerzetes, költő és Török Sophie (Babitsné Tanner Ilona) 120 éve születtek, Kölcsey Ferenc 225 éve született, Baka István 20 éve ment el, Szécsi Margit (Nagy László felesége) 25 éve nincs köztünk, Simon István 40 éve, Nadányi Zoltán 60 éve halt meg. Advent az Úr eljövetelét jelenti. Ez egyúttal a Karácsonyi ünnepkör kezdete. A karácsony bolgár eredetű, a kracsun szó napfordulót jelent. Éppen ezért a Karácsonyt világszerte ünneplik. A keresztények Jézus születését a szeretet ünnepének tartják, a világ népei a téli napfordulót vidáman köszöntik. Koszorúnkon most vasárnap meggyújtjuk a második adventi gyertyát. Szeretnénk itt is karácsonyi hangulatot teremteni. Fonós csapatunk kiegészült Mikita Dorkával. Elsőként hallgassák meg Vajda Évát, aki az Ave Mariát énekli."
Betöltötte az egész házat gyönyörű hangjával, úgy éreztük, templomban vagyunk. Éva önálló estjét hallgattam a Kaffka Margit Fiókkönyvtárban évekkel ezelőtt. Advent idején készülődik a lélek, várja Urunk eljövetelét, születését, ki megváltott minket, embereket. Most a Feledy-házban ugyanez a hangulat töltött el. Bensőséges félhomály borult ránk, halk zene hangjai szálltak a magasba, Hozzá, akihez minden ember eljut egyszer. A mécses fénye világított csak. Megilletődve hallgattuk őt. Egyszeriben megenyhült az élet szigorú arca, a reménység lépett be ünnepelni közénk. Megélhettük a karácsony csodáit, szinte hallottuk a fák susogását, láttuk a hóban taposó havasi emberek küszködését, amint a csúcsok felé indulnak, talpunk alatt ropogott a hó, ránk vetült a csillagok fénye. Érezni véltem az ünnepi asztal finom kalácsillatát, a duruzsoló kályha melegében a fenyőtűk ropogását. Gyönyörű, csengettyű hangja elvarázsolt bennünket, éreztük, hogy egy ütemre ver szívünk. Varázslat történt, gyermekkorunk karácsonyai jutottak eszembe, amikor még nagyszüleink, szüleink díszítették a fát, énekelték velünk a Mennyből az angyalt, mi apró gyermekek lettünk újra. Az Ave Maria című csodálatos szakrális énekével elbűvölte hallgatóságát. Többen megkönnyeztük.
Ezután Ötvös Éva beszélt a munkásköltőként induló költőről, aki 1956 után nemzedékének hitét és csalódásait közvetítette. Benjámin László: A hóesésben című versét olvasta: "A téren két szerelmes állt összebújva,/ hajukat a goromba évszak hóval befújta./ Ölelték egymást önfeledten, nem vették észre,/ nem néztek hóra, szélre sem, csak egymás szemébe./ Kívántam nekik ott magamban sok földi szépet,/ s hogy életük ne háborítsák haragos évek./ És akkor is így nézzenek még egymás szemébe,/ mikor a tél végképp befesti hajukat fehérre." Vérző zászlók alatt című versét Balázs Istvántól hallottuk: "Fülledt a világ, bevetésre/ sorakoznak a bombavetők,/ hágókon a tankok elébe/ zuhannak a büszke fenyők,/ arcára borulhat az is, aki térdre/ nem esik a Vezér előtt./... Gyász-tollait hullatja az ünnep/... A magasba a mély beleszédül?/ mindenki mindenkit elárul?/... Hol a próbált szív, aki hitt, aki lázadt?/ A Forradalom hol csavarog?/... Szivárvány volt az a cél, kamasz álma?/ Szesz gőze, rajongó vágy ködképe marad,/ a lélek bódulata, hogy utána/ keserűbben ébred a priccsen a rab?/Vagy a metán az, a sírok tétova lángja?/ Lidérc csalogatja a vértanúkat?/Vagy fényes az mégis, a lélek igazi napja?/ ... él még szívem régi kamasz-hite ―végleg/ nem csalhat meg a remény!/" Koncz Károly mondta a Két évtized című verset: "Becsapódott mögöttünk immár két évtized/ két nehéz kapuszárnya - mit bír el még szíved,/ mit látsz kecsegtetőt, háttal az ifjúságnak?/ Csuklóid fájlalod, eres, dagadt a lábad;/ be vagy kerítve végképp, egy férfi, négy gyerek,/ ragadozó fogakkal faljuk fel életed./..." Mikita Dorka Magyarország című versét olvasta fel. A tizenhat éves kislány érett versmondó máris: "...vonít e táj - hazám ez itt,/ nyeltem cseppecske fényeit,/ mikor bődülve elkapott/ és torkom felett átcsapott,/ átzúgott homlokom felett,/ hogy törjek lakható helyet,/ vágjak vadont, szántsam szikes/ pusztáit, szabad telepes,/ és alányomva vállamat,/ emeljek szabad államot,/ s ha élni mégsem sikerül,/ haljak meg érte emberül/"
Kerényi Grácia költőnő, fordító, a lengyel ellenállási mozgalom résztvevője. Vizek című versét Petri Nóra adta elő: "Kezdetben voltak a vizek./ És Isten lelke lebegett felettük./ Szabadíts meg, Uram, mert/ a vizek lelkemig hatolnak./... Az oxigén az élet./ A hidrogén halál./ Belőle kétszerannyi kell./ Ki tudja, mi lesz/ a küzdelem vége./.. És végül - lesznek a vizek./ A lelkemig./..." Vajda Éva Téli madárdal című versét tolmácsolta: "A szememben ugrásra készen/ ülnek a könnyek./ Mikor keményedik csigaházzá/ a magányom?/ Ha biztos lennék, mint a fák,/ vagy a hegyek!/ Süvít bennem a fájdalom,/ mint szélben kopasz ágak./..." Koratavasz című versét Ötvös Évától hallottuk: "Nézd, a kibomló ibolyák/ hogy összehúzzák gyenge válluk/ Repülnek fennen a libák/ de holnap megnyesik a szárnyuk/ Arcod bronzába belekap/ a kor, ráncot gyűr derekadra/ tiszta vagy, mint a madarak/ dalaim szivárányos atyja/..."
Bella István a "Hetek" tagjának Ádvent, 1948 című versét Mikita Dorka mondta: "Apám s anyámmal szeretnék lenni újból,/ meg nagypapával és nagymamával!"... A nagyanyámék ágya előtt keresztben/ álló díványon fekszem a jó melegben/... Csak hadiözvegy anyám alszik jégveremben,/ a nagyszobában, amit most nincs pénzünk fűteni./ Fekszik, mint üres ágy, vagy sír eldőlt keresztje./" Mióta Isten című versét Balázs István tolmácsolta: "Mióta Isten valahogy kifogódott/ a világból, mint a rúd mellől a lovak,/ egyhelyben jár az idő, s az elfogódott/ angyalok leeresztik csüggedt világtájszárnyaikat./"
Nagy László költő, fordító örök fiatalként ma is köztünk él. Végh Antal mondta róla: "Különös fénye volt. Az arcának, a tekintetének, a mosolygásának, a mozdulatainak. Ezt a fényt a feje feletti glória adta, aranyozta be vele lényét. Mint a szentekét." Lelki szemem előtt feltűnt hófehér haja, hallani véltem mélyen zengő hangját, amint versét mondja. Egyike volt azoknak, akik az egyszerű nép gondolatait öntötték gyémánttüzű, kemény sorokba. Vajda Éva tolmácsolta Játék karácsonykor című versét: "Bárd az ég is, meg-megvillan/ lelkeket irtana./ Hamuszürke vatelinban/ jajgat a kisbaba./ ...Vércsöpp fut a jeges égre,/ bíbor-gyöngy, mit jelent?/ Ül Heródes gyihos ménre,/ gyilkolni védtelent./... Megmenekül, úgy remélem,/ a fiú, a fiú,/..." Csönd van című versét Petri Nóra adta elő: "Csönd van, a láp se zizeg, szél ha járja,/ fekszik a nádas: hóbafojtott cicomás ezred./ Fölötte tépett ruca-pihe tétova repked/ s piheg, ha ráakad egy bóbitára./ Távol a bazalt-hegy is süket-néma,/ minthacsak mára hűlt volna le benne a láva,/ s letagadná, hogy kövein a bort danolászva/ itta a jó katona, víg poéta./ Ráfeszült hidegen a csönd a tájra,/ hitetlen lélek lehet ilyen búba alélva./ Vadmadár éles riogása fölveri néha,/ szárnyával megpofozza, de hiába./ ... Szoborrá alkot ez a téli szemle,/ menj haza gyorsan, hivogatnak ottoni fények./... Gyönyörködj s dalaid is megerednek,/ álmodd ki szépen magadat a fagyból, a csöndből,/ lásd meg, hogy lázban tündököl az izgága Göncöl:/ álma a hóbarekedt szekereknek./"
Mécs László premontrei szerzetes, költő Hernádszentistvánon született, Nagykaposon, majd Királyhelmecen volt plébános. Ezek a települések már Szlovákiához tartoznak, gyönyörű vidék. Küldetésnek, szolgálatnak tekintette költészetét, az élet teljességét hirdette. Koncz Károly A királyfi három bánata című versét olvasta: "...csak az anyám tudta, hogy királyfi vagyok./ A többiek láttak egy síró porontyot, de anyám úgy rakta rám a pólyarongyot,/ mintha babusgatná a szép napkorongot./... Amerre én jártam, kövek énekeltek,/ mert az édesanyám izent a köveknek,/ szíve ment előttem előre követnek./... három bánat teszi boldogtalanságom./ Az egyik bánatom: mért nem tudja látni egymást a sok ember, a sok-sok királyfi,/ úgy, ahogy az anyjuk tudja őket látni?/ A másik bánatom: hogyha ő majd holtan/ fekszik a föld alatt virággá foszoltan,/ senki se tudja majd, hogy királyfi voltam./ Hogyha minden csillag csupa gyémánt volna,/ minden tavaszi rügy legtisztább gyöngy volna,/ kamatnak is kevés, nagyon kevés volna./... Hogyha a föld minden színmézét átadom,/ az ő édességét meg nem hálálhatom,/ ez az én bánatom, harmadik bánatom./" Fényt hagyni magunk után! című versét Ötvös Évától hallottuk: "Az élet örök búcsúzás./ Ó bár csak tudnánk távozáskor/ fényt hagyni, mint a Messiás,/... Vagy legalább, mint az anyák,/ kik egyre jobban megragyognak,/ minél sötétebb lesz az éj,/ és minél jobban porlanak/ a bánat-barna hant alatt./... Vagy legalább is, mint a Nap,/ melyet elnyelt az alkonyat,/ de a legbúsabb éjben is/ világít még a gyöngyvirágban,/ a liliomban, mécsvirágban./Az életünk olyan tűnékeny./ Ó szent fényt hagyni volna jó!/ Fehéren és kéken./" Balázs István Gyónnak a magyarok! című versét mondta: "Álmok pusztája, ősi napkelet/ seregszám sast és sólymot álmodott,/ turult, gémet, vad vércsét, vadludat,/ amiknek szíve ős-tavaszt dobog,/ álmodta őket vadnak és szabadnak/ s úgy küldte messzi, messzi napnyugatnak./... Maradt pár tépett holló! Itt meg ott/ a háztetőre száll s azt mondja: kár./ Pár vércse is jár, nyilazott szívű,/ az udvar felett azt víjjogja: vér!/ s a korcsok torkán megtorpan az étel/ és pillanatra a lélegzetvétel./..." Az ember és árnyéka című versét Vajda Éva tolmácsolta: "Egy fényességes hajnalon a földből nőtt egy ember./ Valaki beoltotta őt két fény-imádó szemmel./ ... A Nap megindult lefelé. Az ember meg utána./ A Nap vért hullatott. Bukott. Tán eltörött a szárnya?/ Ha mostan végleg eltűnik: mi jő? miféle végzet?/ Az ember ősz lett hirtelen, megrémült, hátra nézett./ Most látta meg kitárt-karú árnyékát szívbe fájón,/ amint keresztül feketült s elnyúlt a messzi tájon./ Vállára vette szomorún a mérföldes keresztet./ A Nap lehullt, a föld kihűlt és alkonyodni kezdett./ Az éj sűrű volt, mint a sár, az ember lába gyúrta,/ nem tudta azt sem, merre jár s rálépett a tejútra/ Vállán vonszolta a sötét, a mérföldes keresztet,/ hogy odaért, a nagy kereszt ragyogni, égni kezdett./ Lépdelt csillagtól csillagig, tán ezer évig is ment,/ beoltott fény-szomjas szeme kereste Őt, az Istent./"
Török Sophie verseiben a vívódó női lélek fájdalmait szólaltatta meg, prózája a modern nő érzékenységét mutatta meg. Petri Nóra Asszony a karosszékben című versének I. ciklusát idézte fel: "Hogy ver a szívem: monoton ritmusban buggyanva/ Egyet-egyet./ Min síkos esőcsepp, bádogra koppanó: úgy ver ver ver./És telnek percek, órák, - napok és évek eltelnek,/ Egyhangú dobolással kis szívdobok felelnek./ Mint végtelen füzér lepergő gyöngyei - a szívem úgy/ Ver ver ver./..." Vajda Éva mondta a IX. ciklust: "Miért is akarunk mindig újat? s gyermeki/ szívtelenséggel hányjuk el a tegnap gyémántjait. Új formát keresünk, újízű/ zamattal, új színt új vért új szavakat!.../ De jön a Holnap, jön/ a friss farkasivadék, viharral jönnek/ széllel és jéggel, új szavak dobpergésével/ kegyelet nem erény/...Hitvány a szó! ne bánjátok. A gondolat erős! Szárnyakká épül s fölemeli/ makacs nevetek nehéz betűit./" Ötvös Éva a XII. ciklust idézte: "Szűk csontvázba lehelt engem az Isten!/ Szűk húsba csavart, szűk bőrbe bújtatott./ Szűk inak, szűk idegek, szűk erek feszítenek:/ eleven börtönömben fulladok./ ..." Sirató című versét Petri Nóra tolmácsolásában hallottuk: "Az új törik és szakad és elhal/ erőtelen, akárhogy óvod, ápolod./ De a régi bír a viharral, s továbbél,/ mégha szándékosan pusztítod is./ Régi barátság, így maradtál meg nekem/ megmentve magad romboló kezedből./ Fiatal évek edzettek, sokat kibírsz,/ s még tépetten is szívós ajándékul/ adhatod az állandóság fanyar nyugalmát./"
Rövid szünet után Koncz Károly György Kölcsey Ferencről emlékezett, a Magyar Tudományos Akadémia és a Kisfaludy Társaság alapító tagjáról, a Himnusz szerzőjéről, a reformkor kiemelkedő politikusáról. Vanitatum vanitas című nagy ívű versét olvasta fel: "Földünk egy kis hangyafészek,/ Egy perchozta tűnemény,/ A villám és dörgő vészek/ Csak méhdongás, s bolygó fény;/ A történet röpülése/ Csak egy sóhajtás lengése;/ pára minden pompa s ék:/ Egy ezred egy buborék./... Mi az élet tűzfolyása?/ Hulló szikra melege./ A szenvedelmek zúgása?/ Lepkeszárny fergetege./ Kezdet és vég egymást éri,/ És az élet hű vezéri,/ Hit s remény a szűk pályán,/ Tarka párák s szivárvány./... Légy, mint szikla rendületlen,/ Tompa, nyugodt, érezetlen,/ S kedv emel vagy bú temet,/ Szépnek s rútnak húnyj szemet./..." Balázs István Tanács című versét idézte: "Menj! s temesd el bús fájdalmad/ Hol reád vár szent magány;/ S vonj korlátot álmaidból,/ S alkoss ideáljaidból/ Szebb világot alkonyán./"
Baka István költő, publicista fő műfaja a líra. Tragikum, irónia, pátosz és groteszk ötvözete jellemzi hangját. Prédikátor-ének című versét Mikita Dorka adta elő: "Ím, két lélegzetvételed/ között a csend vagyunk, Uram!/ Sorsunkká dermed némaságod -/ fordítsd ránk kegyelmed, ha van!/... Tárgyakká hűlnek a szavak/ és tömlöcfalakká a tárgyak,/ és szétszór közönyöd alatt/ bennünket s elfelejt e század/". Szaturnusz gyermekei című versét Balázs Istvántól hallottuk: "Vagyunk Szaturnusz gyermekei mind:/ Vonagló hús, belek, megtöltve fénnyel és mocsokkal,/ Mint fűszert, kősót, szórta ránk a kínt/ Atyánk, s most nyeldes minket fuldokolva./..." Koncz Károly György To be or not to be című versét olvasta fel: "Jó volna hogyha volna valaki/ isten vagy asszony akiben hihetnék/ vagy legalább ha volna valami/ de rajtam kívül nincsen semmi sem/... jó volna hogyha volna valaki/ s van is tán mert ha a 'van' kételyünknek/ tárgya lehet a 'nincs' miért ne lenne/ (csak hát ez engem csöppet sem vigasztal)./"
Szécsi Margit költő magáról mondta: "Pünkösd vasárnapján születtem, s az igaz beszéd tüzes ünnepéhez méltóan akarok a magyar szóval élni. Sokadmagammal a várakozásban megvirradva: mint hajdan, vagyok ma is elemi része a népnek." Egyenrangú, bátor nő volt, csibészhercegnő a költőkirály mellett. Nyers, vagány verseket írt. Betlehem című versét Koncz Károly György adta elő: "Kövérek és fehérek és/ farzsebük kiáll./ Borotvált is, nyakkendős is/ a három király./... Bárányfelhőn ordas rontás,/ ordas lett a nyáj./ Ordas ringatja a földet: a Háromkirály./" A Madaras Mérleg című versét Petri Nóra tolmácsolta: "Leránt a föld, lelök az űr,/ a fejjel-lefele-világ,/ a megfordított csillagváros/ hol még a Nagymedve az úr - / hol egyértelmű a halál:/ jobb lenne ég-fele zuhanni,/ s elbillensz az Ember iránt/ hulló szárnyunk: Madaras Mérleg!/... s a fölmálházó hatalom/ha arcrabuktat: elhinnéd-e/ hogy a porban élt a szabadság,/ hogy a föld: csillagok pora!/... Éljen a megfeszített fény,/ éljenek a lerágott tollak/ akik mozogva haldokolnak,/ s a kitárt karú szeretők./..." Ötvös Éva kezdte Édes kesztyű-íze az ősznek című versét: "Földünk: csak a köztemető./ Füvünk: amit az árok ad,/ ...Bölcsőnk nem volt, s még élt koporsónk,/ a szűz erdőben ragyogott./ ... Vajda Éva folytatta: "Árny-hátunkon árnyék-sor fejfa,/ ránksújt, ledől, ránksújt, ledől,/ viseljük a temetőkertet,/ vonulunk Názáret felől,/ kezünkben kesztyű-ízű alma -/ s a Mindenből Semmik leszünk:/ édes kesztyű-íze az ősznek/ elillan, mi is elveszünk./.. Petri Nóra folytatta: "Fönség, fodor, favorit-öltöny,/ frakk is, mindszenti éj, tiéd,/ s az új zászló, kibe az elhullt/ régi vitézt öltözteték./ Csont-műszeres csont-mechanizmus/ szúvas panelek közt kutat./ De csont-kezemen langyos gesztus/ varázsol árnyék-kisnyulat./... S ha eltűnünk a Hadak Útján, / tény és titok elszáll velünk./ Esszük a pattogatott Semmit,/ eszünk: kesztyűben eszünk./... Ötvös Éva következett: "Vers a szegények kesztyűjéről./ Bolygókkal bolyhos szép Egész!/ A nagy Mindent vontuk kezünkre,/ hogy halált ne osszon a kéz./ Így lakozom a Mindenségben,/ mikor fiának nem kíván/ mártírok, kárók és kufárok/ szent egyessége: Pátriám./... Petri Nóra folytatta: "Ragyog a Minden. Édes íze/ porló állkapcsunk közt pihen./ Légy hű sorsod jócsillagához,/ és föltámadunk kesztyűben./... Koncz Károly György fejezte be: "A szivárvány kapujában/ ül az Úr./ Öreg haja a tengerre/ fodorúl./ Oroszlános a magasság,/ könnye hull./ A szivárány kapujában/ ül az Úr./"
Simon István költő, műfordító, esszéíró, szerkesztő, egyetemi tanár a "fényes szelek" nemzedékével érkezett. A forradalom utáni időszak lírai önelszámolásra késztette. Dióhéjban című versét Koncz Károly György tolmácsolásában hallottuk: "Az élet felén túl vagyok már/ emberi számítás szerint/ de se jobb, se rosszabb másoknál/ nem vagyok, s ha hitted, ne hidd./ Talán csak zártabb, bonyolultabb,/ mint maga is e nemzedék,/... Nézd csak, az egyik fa gyümölcse/ alig is ád tennivalót,/ de kéz kell ahhoz, hogy feltörje/ a páncélba bújt diót./" Vallomás című versét is ő olvasta fel: "... Voltam gyermek, eleven,/ Tanultam, sírtam és nevettem,/ Örültem minden jónak, szépnek,/ Éltem az életem./ Felnőttem és lettem én is egy/ Szerelmes bolond,/ És elvettem egy csillagot,/ Akit az ég adott./ Lett egy kiscsillag,/ Akiért érdemes dolgozni és élni./.. Egy nap a csillag azt mondta: 'Nem szeretlek már!' és elhagyott!/ Így most magányos vagyok,/ Tanulok és dolgozok,/ De nem csüggedek, nem búsulok,/ Mert megismertem sok embert és igaz barátot!" Decemberi ködben című versét Mikita Dorkától hallottuk: "Csak szívem tud eligazodni,/ a szív mindig hazatalál,/ ahogy a lég milliónyi/ útján a költöző madár."
Nadányi Zoltán Erdélyben, Feketegyörösön született. Hegedűs Géza írta róla: "Az örök és ezerarcú szerelem idézői kedves barátaivá lesznek minden egészséges ösztönéletű embernek. Ezért halhatatlanok a trubadúrok felső fokon, ezért népszerűek a táncdalszöveg-írók alsó fokon. Mesteri, már-már a nagyság határáig emelkedő kis költőnk, a világégések közepette tiszta lelkű maradt." Betlehemesek című versét Petri Nóra tolmácsolta: "Már várjuk őket, ahogy besötétül,/ karácsony el nem múlhatik enélkül./ ... most, e misztikus estén, esengő/ kis hangjuk úgy cseng, mint templomi csengő/... a Gyermek énekel kint, a Jövendő!" Balázs István mondta el Karácsony című versét: " Havas éjszakában/ Hulldogálnak lágyan/ A cicázó hópihék./ Búgó harangszótul,/ Mely az éjbe tódul,/ Mélán cseng-bong a vidék./ Szent karácsonyéj an,/ Kunyhóban, kastélyban,/ Karácsonyi mécses ég./ Íme, fent a légben,/ Felhős, ködös égen/ Kis Jézuska elsuhan/ ..." Karácsonyfa című versét Petri Nórától hallottuk: "A karácsonyfád ott ragyog/ az ablak üvegén,/ rakott fa, nem szegény,/ hozott neked jeget, fagyot./ Ezüsttől roskad, nem szegény,/ csak egy nincs: jó falat/ a fán, a fa alatt./ Éhség szikrázik a hegyén./ Alleluja, kaptál te fát,/ szikrázik hidegen/ az ablaküvegen,/ szikrázik egész télen át./" Koncz Károly György Templomban című versét idézte: "Szép, tollaskalapú, selyemruhájú/ Asszonyok ülnek a padok között;/ Ülnek kevélyen, tetszelegve, büszkén,/ Mindegyik oly szép s gonddal öltözött./... Itt ülnek bent, hiúan tetszelegve/ S egymásra lenézőn pillantanak./ Parfüm-illat vegyül a tömjénfüstbe.../ - És az Istenről prédikál a pap./" Balázs István egy részletet adott elő Fekete István Roráte című novellájából. Mikita Dorka elénekelte Ady Endre Kis karácsonyi énekét. Ezzel fejeződött be az adventi műsor, nagy vastapsot kaptak az előadóművészek és a műsor szerkesztője, Koncz Károly György. Lelkünk elcsendesedett, szívünket az egymás iránti szeretet melengette. Családi körben mindenki szeretteivel tölti majd a Szentestét, addig még szűk két hét áll rendelkezésünkre, hogy ezt meghitté varázsolhassuk. Gratuláltunk az előadóknak, és az ifjú tehetségnek, Dorkának is. Elbúcsúztunk barátainktól, áldott ünnepeket és boldog új esztendőt kívántunk egymásnak.
Kühne Katalin