KONCZ JÓZSEF (1922-2012) FESTŐMŰVÉSZ emlékkiállítása

Meghívó

A Herman Ottó Múzeum – Miskolci Galéria és a Múzsák Kertje Alapítvány

KONCZ JÓZSEF (1922-2012) FESTŐMŰVÉSZ

Megnyitja:

Közreműködik:

_____________________________

Koncz József festőművész emlékkiállítása

Hajdu Ildikó művészettörténész tisztelettel köszöntötte a Herman Ottó Múzeum-Miskolci Galéria nevében a megjelenteket: Bínó Mártát, a művész özvegyét, a Koncz-család tagjait, Koncz József kollégáit, barátait, tisztelőit. "Az ünnep nyitányaként fogadják szeretettel Antonio Vivaldi: Négy évszak. Tél II. tételét Váradi Zoltán hegedűművész előadásában. Zongorán kíséri: Bundzik Tímea."

            Kákóczki András, a HOM-Miskolci Galéria igazgatója megköszönte Márta néninek, a Bőcsi Általános Iskola és Szakiskola, Alapfokú Művészeti Iskola diákjainak, hogy az emlékezést ünneppé varázsolják. A Bőcsi Faluházban is látta, hogy Koncz Józsefnek kiállítást rendeztek. A művész sokat tett tanárként és művészként Bőcsön, majd később hazánk több városában, így Miskolcon is. Örült, hogy ennyien megtisztelték ezt a nagy formátumú alkotót.

            Krieger: Menüett című darabját Lakatos Norbert előadásában hallottuk. Felkészítő tanára Mohácsi István. Zongorakísérő: Bundzik Tímea. Ezután: Balázs István előadóművész olvasta fel Baudelaire: Az albatrosz című költeményét.

            Némethi Lajos költő, író emlékezett Koncz Józsefre, aki 5 éve nincs közöttünk:

"Kedves Barátaim!

Engedtessék meg, hogy két közhellyel kezdjem: Az egyik: „Nem találunk szavakat.” a gondolat- és szómágus Esterházy Péter tolla alatt a Termelési-regényben irodalommá nemesedett. A másik, amit most én említetek: „A bőség zavarával küszködünk.” e tekintetben még várat magára. Gyenge poénnal a Bő(c)ség zavarát kéne említenünk. Márpedig Koncz József festőművészre és tanárra, mi több tanárunkra emlékezve, az ő kiállításának megnyitása előtt mi más juthatna eszünkbe. Legföljebb az előző, hogy ti. … nem találunk… De mégis…

            Amikor 1966 szeptemberében egy hanyag művészi eleganciájú, 45 körüli fazon svájcisapkában és kabátban érkezett meg az első rajzóránkra, akkor mi, kezdő földes-diákok már sejtettük, hogy egy nem mindennapi személyiséggel állunk szemben. Évtizedek múltán, tanár úrral számos alkalommal találkozva, a sejtés sokunkban, bennem a közelebbi kapcsolat révén, meggyőződéssé vált.

            Öt éve még itt köszönthettük a 90. születésnapján, szintén alkotásai között. Akkor, áprilisban és azt követően még terveket szőtt, egyébként mindig terveket szőtt, aztán mint Bőcs hűséges fiát, első díszpolgárát novemberben már el is búcsúztattuk.

            Belsőbőcsön jött a világra 1922. április 22-én, és különösen tartalmas földi életet hagyott maga mögött. A „Tehetség Mentő Mozgalom” felhívására már 11 évesen a miskolci Lévay József Református Gimnáziumba kerül.Tehetsége elvitathatatlan, de családja szerény anyagi helyzete miatt várnia kellett, így már 20 éves, amikor felveszik a Képzőművészeti Akadémiára. Mesterei: Burghardt Rezső, Berény Róbert és Bencze László. Szőnyi István és Kmetty János is korrigálta időnként. A legnagyobb hatást az a Burghardt Rezső teszi rá, akinek neve itt, a Múzsák kertjének egyik tisztelgő tábláján is szerepel, hiszen 1938-től 1947-ig a főiskola Miskolci Művésztelepének vezetője volt és elnöke a Miskolci Festők Társaságának. Koncz József tőle örökölte a tájkép, a csendélet és portré műfajainak szeretetét, és szívesen alkalmazta ő is a foltfestéses technikát.

Az akadémiai képzését nem tervezett – szakmai szempontból jelentéktelen, de igen jellemformáló – „külföldi tanulmányút” szakítja meg: katona, majd hadifogoly.

            Hazatérve befejezi művészeti tanulmányait, a világ dolgai iránti hallatlan fogékonyságától hajtva az ELTE-n még biológia tanári oklevelet is szerez. Egész életét végigkísérte a szakadatlan tanulás és tanítás; haláláig. Állomáshelyei: Győr, Sátoraljaújhely, aztán hazatérve Bőcs, 1963-tól miskolci tanári állással a Földes Ferenc Gimnáziumban. Húsz éven át, nyugdíjba meneteléig. Aktív tanári éveiben is alkot, különböző képzőművészeti szervezetekben vezető, aktivista. Mondanunk sem kell: a nyugdíjban sem pihen. Immár több idő jut az egyéb kedves „műfajokra”, hiszen világéletében komplex műveltségre törekedett; nem volt idegen számára a filozófia, az esztétika és etika, a művészetek más ágai: pl. az irodalom: még – 90 évesen – is, betegségéből kilábalva, verseket olvasott és tanult, pl. angol költők magyarra fordításait hasonlította össze, elővette kedves hegedűjét, klasszikusokat hallgatott, és persze „dolgozott”, azaz festett…

            A ma már ritka klasszikus műveltség birtokosa volt ő, egyike a mai kor oly kevés reneszánsz egyéniségeinek. Élete valóban kész regény: volt frontkatona, hadifogoly, tanár, kultúraszervező, számtalan kiállításon megjelenő festőművész… Folyamatosan újrafogalmazta magának az egyre változó világot. Anélkül, hogy az éppen divatos irányzatokat kiszolgálta volna.

            Koncz József soha nem maradt hűtlen szülőfalujához, szeretteihez, választott hivatásához. Örök szerelme, festészetének vissza-visszatérő témája a Hernád folyó, a természet, csodálatos növény-és állatvilágával. A fák, virágok, a fény, de mindenekelőtt az ember, az ő örök témái mutatják végtelen életszeretetét, humanizmusát.

            Olthatatlan vágy munkált benne: Kondor Bélával szólva – jelet (nem csupán nyomot) hagyni maga után. A fogékony utódoknak. Markáns véleménye volt a világ dolgairól, esztétikai, etikai és hitbéli kérdésekről. A végtelenbe pillantani című könyve egy sokat megélt ember nagyon személyes vallomása. 85. születésnapja alkalmából – nagy, összegző, visszatekintő kiállítással, és az életrajzi könyvének kiadásával köszöntötte a Herman Ottó Múzeum és a művészetszerető közönség.

            Gazdag pedagógiai, közéleti, művészi tevékenysége eredményeképpen számos elismerésben részesült. Az Országos Magyar Királyi Képzőművészeti Egyetem Aranyoklevele, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Aranyoklevele, Miskolc Város Pedagógiai díja, két Aranydiploma, egy Gyémántdiploma, és más díjak fémjelzik festőművészi és tanári pályájának ívét. Bőcs pedig immár állandó kiállítóhellyel is tiszteleg előtte. Számos művét pedig a Miskolci Galériának ajándékozta.

            Ha végignézünk a képein, látjuk: fölösleges minden szó; a jórészt akvarell-virágoknak, fáknak, bokroknak értjük minden szavát, a festő üzenetét: élni szép, élni jó. Minden munkájából a természet olthatatlan szeretete, az apró és egyszerű dolgok iránti vonzalom is sugárzik. A természet csodás birodalma kimeríthetetlen, örök  „tárgy” egy művész számára. Papírra, vászonra téve pedig ajándékként sem utolsó. Szeretett feleségét Mártikát is többnyire festett virágokkal köszöntötte. Így olcsóbb volt – mondta egyszer mosolyogva.

            Nem feledkezhetünk meg családjáról. Első felesége, a szeretett, Bőcsön tanító és Zsuzsa lányuknak életet adó Kovács Emma 1971-ben elhunyt, de még életében „kijelölte” – no, jó: inkább ajánlotta – utódát a drága Bínó Márta kolleganője és barátnője személyében, akivel aztán majd 40 évig éltek együtt, fiuk: Gyuri pedig 1974-ben született. Hát, ez is egy csoda… Mint ahogyan az a végtelen türelem is, amellyel Mártika szolgálta és ápolta őt, különösen súlyos betegsége időszakában…

            Jóska bácsi most 95 éves lenne. Amikor a 90. születésnapján köszöntöttem, akkor eljátszottam a számokkal. 1966-ban mi 14-15 évesek, ő 44, tehát 3x annyi idős volt mint mi; 2012-ben mi 60, ő 90, tehát már csak 1,5x annyi idős volt… 2017: mi 65, ő 95: 1,43 a szorzó. 5 év múlva ő 100, mi 70. Az eredmény az évek előrehaladtával az 1-hez konvergál.Az 5 évvel ezelőtti kiállítás megnyitóján  így beszélt életéről:„Az egykori osztályból, az érettségizők közül már csupán ketten vagyunk e világon. Ez szomorúvá tesz, de örömmel tölt el, hogy végigmehettem ezen az életpályán. Mindig kedveltem az akvarelleket, most is ezeket a munkáimat állították ki. A vízfesték okoz örömet számomra, s az alkotás. Olyan technika ez, ami gyönyörű, könnyed, s az impresszionizmus idején jött divatba. A festmények érzésvilágot rögzítenek.” S ars poétikaként még hozzátette: „Az emberi képzelet az emlékezet fonalaiból fonja koszorúját.”

            Ez év november 3-án lesz 5 éve, hogy október 16-i elhunytát követően eltemettük. Nyughelyét a Litwin Jóska barátunk tervezte sziklatömb-síremlék jelöli. Más, mint a megszokott, egyedi alkotás, méltó egy autonóm személyiség életművéhez. Külön megtiszteltetés számomra, hogy a felirat szövegét én írhattam meg: „Ő az Ember, ki végtelenbe pillant: kutatja létünk titkos vágyait; majd egyszer csak csillagokhoz illan, ránk hagyva színes élet-vásznait.”
 

Kedves Koncz Család! Kedves Barátaim!

            Azt hittem, hogy ebben a néhány sorban tömören „megfogtam” a művész és tanár személyiségének leglényegét. Aztán a minap – a neten böngészve – rá kellett jönnöm, másnak ez sokkal jobban sikerült. Ha már közhellyel kezdtem, fejezzem is be azzal!Az eszakhirnok.hu portál 2012-ben nagy tisztelettel emlékezett meg Koncz tanár úr elhunytáról. A kommentek is köztiszteletről árulkodtak. Az egyik nálam mindent visz. Így hangzik: „Az első közhelymentes ember, akivel életemben találkoztam… Nyugodjon békében.” Zseniálisan tömör megfogalmazás. Ennél egyedibb, ennél közhely-mentesebb elismerés csak keveseknek adatik meg… Ha megadatik egyáltalán…Köszönöm. A kiállítást megnyitom…"

            Némethi Lajos a család barátjaként jól ismeri a művész munkáit, kedvenceit is örömmel látta viszont ezen az emlékkiállításon.

            A megnyitó után Szervanszky Endre: Szonatina II. tételét Kertész Zsófia adta elő. Felkészítő tanára: Murányi Márta. Befejezésül következett Jiruma: Elmúlás című műve Bundzik Tímea zongorajátákával, melyet Bristyán Maja és Juhász Natália táncelőadása kísért. Felkészítő tanáruk Gábor Tímea Krisztina.     

            Hajdu Ildikó megköszönte a  megnyitó szavakat, a diákok közreműködését, arra buzdította a közönséget, hogy tekintsék meg a kiállítást, emlékezzenek Koncz Józsefre. A diákok felkészültek, látszott játékukon, hogy gyakran lépnek fel iskolai vagy falunapi rendezvényeken. Tanáraik segítségével egyre jobban fejlődnek. A közönség szétoszlott, virágokkal köszöntötték Bínó Mártát, majd a festmények előtt kisebb csoportokban beszélgettek.

            A kiállítás kurátora Marosi Ágnes volt. A Feledy-ház 3 termében helyezték el a festményeket, néhány metszetet. Több új festményt is láthattam, az 5 évvel ezelőtti kiállításon ezek még nem szerepeltek. Újdonságnak számított egy tárló, amelyben több Emléklap, Díszoklevél, Aranyoklevél, Pedagógiai díj, Diplomái, Díszpolgári cím oklevél, fényképek, plakettek voltak. Előtte egy szobor, amelyet Kiss Kovács Gyula alkotott 1947-ben Koncz Józsefet ábrázolta. Kákóczki András állt éppen mellettem, elmondta, hogy Koncz József is megmintázta alkotó társát, Kiss Kovács Gyulát, együtt tanultak, barátok lettek. Egy kis asztalkán ecseteit láttam, mellette a székét, mellényét, az állványon függött Önarcképe. Képei közül leginkább a Virágos rét, a Ősszel a Hernád, Füzes, Erdei ösvény, Hernád zsilip, Virágoskert, Bujkáló nap, Vízpart halásszal, Vadvirágos rét, Hegyek alján, Bodrogközi táj, Rácsos kapu, Híd a folyón, Ligetben, Házak nyárfákkal, Legelő lovak című festmények állnak közel hozzám. A természeti táj szépségei, benne az ember ábrázolása jellemzi Koncz József művészetét, ebben csodálatosat alkotott. Impresszionista látásmódja tükröződött a kiállítás egészén, napsugaras hangulata lelkemet melengette. Ugyanezt az érzést keltette a közönség soraiban is, hallottam, hogy hasonlóan érintette meg őket, miközben a festményeket nézegettem. Ebben a szokatlan hideg időben jó látni a nyár, az ősz színeit, fényeit. Szívből ajánlom, nézzék meg a kiállítást, március 4-ig látogatható!

Kühne Katalin