IRODALMI FONÓ

Meghívó

A Gömörország Regionális Kulturális Egyesület és a Múzsák Kertje Alapítvány

tisztelettel meghívja Önt és kedves családját

az

A 80. találkozó témája:

A MAGYAR KÖLTÉSZET NAPJA

    

    

    

    

    

Fotók: Barázda Eszter

______________________________

Költészet Napi Fonó

Rendkívüli Irodalmi Fonót tartott a Feledy-házban a Múzsák Kertje Baráti Kör. A megjelenteket Koncz Károly György, Radnóti-díjas előadóművész köszöntötte. A Fonó tagjai kiegészültek most azokkal, akik rendszeresen látogatják a Feledy-ház rendezvényeit, így a műsort úgy állította össze, hogy ők is felolvashatják, elmondhassák kedvenc verseiket. József Attila születésnapján évtizedek óta megrendezik a Költészet Napját. Három blokkban hallhattuk a verseket.

            József Attila-blokk: Balázs István előadóművész, a Múzsák Kertje Baráti Kör elnöke mondta el József Attila: Kedves Jocó! cmű fiatalkori versét. "De szeretnék gazdag lenni./ Egyszer libasültet enni,/ Jó ruhába járni kelni,/ S öt forintér kuglert venni.// Míg a cukrot szopogatnám,/ Új ruhámat mutogatnám,/ Dicsekednék fűnek fának,/ Mi jó dolga van Attilának.//" Ötvös Éva színművész mondta Biztató című versét: "Csomagodat ne bontsd ki,/ ha végínségre jutsz./ Azért véredet ontsd ki,/amiért sírni tudsz.// A késő fordulású eget/ míg nézheted,/ te lassú jajdulású,/ alkosd meg végzeted.//Amit szemeddel sejtesz,/ szíveddel várd ki azt,/ mit szívedbe rejtesz, / szemednek tárd ki azt.//" Íme, hát megleltem hazámat... című vers következett Balázs István felolvasásában: "Íme, hát megleltem hazámat,/ a földet, ahol nevemet/ hibátlanul írják fölében,/ ha eltemet, ki eltemet.// E föld befogad, mint a persely./ Mert nem kell (mily sajnálatos!)/ a háborúból visszamaradt húszfilléres, a vashatos.// Sem a vasgyűrű, melybe vésve a szép szó áll,/ hogy új világ, jog, föld./- Törvényünk háborús még/ s szebbek az arany karikák.// Egyedül voltam én sokáig.// Majd eljöttek hozzám sokan./ Magad vagy, mondták:/ bár velük voltam volna én boldogan.// így éltem s voltam én hiába,/ megállapíthatom magam./ Bolondot játszottak velem/ s már halálom is hasztalan.// Mióta éltem, forgószélben/ próbáltam állni helyemen.// Nagy nevetség, hogy nem vétettem többet,/ mint vétettek nekem./ Szép a tavasz és szép a nyár is,/ de szebb az ősz s legszebb a tél,/ annak, ki tűzhelyet, családot, már végképp másoknak remél.//"

            Szabó Lőrinc-blokk: Koncz Károly előadásában a Föld, erdő Isten - A vándor elindul című versével kezdődött, majd Balázs István Párbeszéd című verset olvasta fel: "Félek, Atyám, - úgy zúgnak a harangok!/ fiatal tükrömet rontja az árny is, a fény is!.../ Ne félj, fiam, - téged hívnak a harangok,/ te vagy a tükör, te vagy az árny is, a fény is./ Félek, Atyám, - megtörtem a harcban, a hitben,/ és éhes sárkányok elé ejtem a kardot!../ Ne félj, fiam, - megtartalak a harcban, a hitben,/ s karommal égig emeled a kardot./ Mit ér az ember, mit a vágy meg az önvád,/ mit ér törékeny szavam az őrült viharban?.../ Ne félj, fiam, - az a kín, az a vágy, az az önvád/ téged tisztít örök-kék égbolttá a viharban!" Rajna Andrea versmondó tolmácsolta a Vas korban élünk, nincs mit menteni című verset: "Egy kis értelmet a reménynek!/ Nem boldogságot csak hitet, csak/ egy kis értelmet a reménynek,/ adj, Istenem,/ emberi sorsot szegénynek!/ Nézd, gyönyörű volna az élet,/ van pénz, nő, fény, expressz, vasárnap,/ és milliók rabjai a nyomorúságban./ Nézd, hogy tesz tönkre milliókat/ ezerféle ravasz gonoszság,/ pedig erős nép nélkül elpusztul az ország./..." Hortai Rita előadóművész mondta a Hazám, keresztény Európa című verset: "Útálom és arcába vágom./ - Száz év, de tán kétezer óta/ őrült, mocskos, aljas világ ez/ ez a farizeus Európa!/ Kenyér s jog helyett a szegényt/ csitítja karddal, üres éggel/ és cinkos lelkiismeretét/ avatag és modern mesékkel;/ száz év, de már kétezer óta/ hány szent vágy halt meg gaz szívében!/ Hazám, keresztény Európa,/ mi lesz, ha bukására döbben,/ mi lesz, ha újra földre száll// a Megcsúfolt és Megfeszített,/ s mert jósága, hite, imája/ egyszer már mindent elveszített:/ mi lesz, ha megjő pokoli/ lángszórókkal, gépfegyverekkel,/ vassisakos, pestishozó,/ bosszúálló angyalsereggel?/ ...hazám, boldogtalan Európa,/ ha túléled a harcok végét,/ elbírod-e még te az Istent,/ a Szeretetet és a Békét?//" Ötvös Éva Tücsökzene című versével fejezte be: "Halkulsz, tücsökszó? Mért? Hová viszel?/ Miskolc... 1900... Semmi jel?.../Áh, itt még néma vagy!... Mástól tudom:/ valaki kiejtett az ablakon.../ De máris zendűl képeid sora:/ konyha, gang, kert; és sok kukorica;/ majd, az utcán túl, tisztán felragyog/ a sakk-kocka-táj, földek, ház-sorok,/ telepvége... Por (vagy sár!) volt az út.../Zoltán bátyám csizmája egyszer úgy/ beragadt a hóba, hogy ott maradt.../ Messziről hallottuk a vasutat:/ görgő robaj, fütty, mozdonydohogás,/ ott dolgozott az apám... Csupa máz,/ olaj s korom volt, ha megjött: a kék/ munkaruhát anyuka mosta.../ Szép piros sárkány repült a rét fölött.../ S te is ott voltál mindenütt, tücsök!//"

            A második részben a hallgatóság tagjai olvasták fel az általuk kedvelt verseket. Elsőként Mikita Dorka mondta el gyönyörűen Karinthy Frigyes Előszó című ismert versét. Ezután következett e jegyzet írója három verssel: Kaffka Margit: Rügyek: "Jöjj, nézd kicsikém!/ Télies, szürke gallyak hegyén/ Bársonyos, hűs pici rügybe zárva/ Szunnyad a vén bokor ifjú ága./ Száz színes, illatos, dús virága./ - Itt benn vár, - pihen.// - Ugye, csoda ez, kicsinyem?// Halld, halld, a madár!/ Fészket rak, hogyha párra talál./ - És őrzik, etetik, féltik, óvják./ A pici eleven sok fiókát./ - Mind fura, nagy étű, hangos jószág./ S lassan - nagyra nő.// - Fiam! Tietek a jövő!// Beh kék a szemed,/ Amikor fénylőn visszanevet!/ Kis ember, fiókám, szívem, vérem!/ Virágom, levelem, reménységem./ Minden árny, minden lomb téged védjen!/ Élj dús tavaszt!/ Áldott a dalod, az utad!" József Attila: Kopogtatás nélkül: "Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,/ de gondold jól meg,/ szalmazsákomra fektetlek, porral sóhajt a zizegő szalma./ A kancsóba friss vizet hozok be néked,/ cipődet, mielőtt elmégy, letörlöm,/ itt nem zavar bennünket senki,/ görnyedvén ruhánkat nyugodtan foltozhatod.// Nagy csönd a csönd, néked is szólok,/ ha fáradt vagy, egyetlen székemre leültetlek,/ melegben levethetsz nyakkendőt, gallért,/ ha éhes vagy, tiszta papírt kapsz tányérul, amikor akad más is,/ hanem akkor hagyj nékem is, én is éhes vagyok.// Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,/ de gondold jól meg,/ bántana, ha azután sokáig elkerülnél.//" József Attila: Csöndes estéli zsoltár: "Ó, Uram, nem bírom rímbe kovácsolni dicsőségedet./ Egyszerű ajakkal mondom zsoltáromat./ De ha nem akarod, ne hallgasd meg szavam.// Tudom, hogy zöldel a fű, de nem értem minek zöldel, meg kinek zöldel./ Érzem, hogy szeretek, de nem tudom, kinek a száját fogja megégetni a szám.// Hallom, hogy fú a szél, de nem tudom, minek fú, mikor én szomorú vagyok./ De ne figyelmezz szavamra, ha nem tetszik Neked.// Csak egyszerűen, primitíven szeretném most Neked elmondani,/ hogy én is vagyok és itt vagyok és csodállak, de nem értelek./ Mert Neked nincs szükséged a mi csudálásunkra, meg zsoltárolásunkra./ Mert sértik füledet talán a zajos és örökös könyörgések./ Mert mást se tudunk, csak könyörögni, meg alázkodni, meg kérni.// Egyszerű rabszolgád vagyok, akit odaajándékozhatsz a Pokolnak is./ Határtalan a birodalmad és hatalmas vagy meg erős, meg örök./ Ó, Uram, ajándékozz meg csekélyke magammal engem./ De ha nem akarod, ne hallgasd meg szavam.//"

            Nagy Gábor könyvtáros olvasta fel az általa választott verseket: Kányádi Sándor: "Hogyha lovam volna: zabbal abrakolnám,/ kocsiba, szekérbe/ soha be nem fognám./ Zablak helyett elég/ volna egy kötőfék,/ nyerget is tennék rá,/ sarkantyút se kötnék./ Szőrén ülném én meg,/ s tudom, egy jó szóra/ még a tengeren is/ egyből átugorna.//" Kányádi Sándor: Somvirággal, kakukkfűvel: "Somvirág, somvirág,/ aranysárga a világ./ Kakukkszó,/ kirándulni volna jó:/ fűzfasípot faragni,/ fűzfalóval lovazni,/ árkon-bokron átal,/ háton hátizsákkal,/ menni, mendegélni,/ este hazatérni:/ fűzfalovam kocogva,/ fűzfasípom tutogva,/ somvirággal, kakukkfűvel,/ kakukkszóval, tele szívvel.//" Wass Albert: Három vers Neked (Teleki Izabellának): "Hetenként egyszer meglépi köztünk/ útját a posta,/ s hoz néhány betűt, amit rárajzoltál/ egy papirosra./ Kósza betű, odavetett szó,/ törékeny mondat./ Milyen közömbösen hordjátok át/ a csókjainkat./ S mellőletek a hosszú úton/ mi mindent elrabolnak./ Hangsúlyt, könnycseppet, sóhajtást, mosolyt,/ árnyékait a szónak.// Ha itt lennél,/ arról mesélnék Néked,/ hogy milyen szép az élet./ Ha megjönnél egy estén,/ szívem minden dalát/ lila csokorba szedném.// De nem vagy itt, s egy lomha/ felhő az ablakomra/ Varjúmódra rászáll./ Köd kószál kint a kerten,/ s oly árván leng a lelkem,/ mint dérütötte nádszál.// Egy szellő jött, nyugatra induló./ Üzentem vele Néked./ Talán elér, talán átadja,/ talán megérted.// Olyant küldtem vele/ mit nem bír el levél./ Amit elejt a drót is,/ amire odaért,/ és semmi hullámhosszon/ nem lelni állomását:/ a szívem dobbanását!/ Egy szellővel/ ma este-tájt/ küldtem valamit Néked./ Talán elér,/ talán átadja,/ talán megérted.//"

            Hortai Rita a következőket választotta és mondta el: Áprily Lajos: Március: "A nap tüze, látod, a fürge diákot/ a hegyre kicsalta: a csúcsra kiállt.// Csengve, nevetve/ kibuggyan a kedve/ s egy ős evoét a fénybe kiált.// Régi, kiszáradt tó vize árad,/ néma kutakban a víz kibuzog./ Zeng a picinyke szénfejű cinke/ víg dithyrambusa: dactilusok....//" Áprily Lajos: Tavaszodik: "Sáncban a hóvíz/ könnyű hajót visz,/ füstöl a fényben a barna tető./ Messze határba/ indul az árva,/ lenge madárka: billegető.// Titkon a Bükkben/ moccan a rügyben/ - mint csibe héjban - kandin/ a lomb,/ s mintha a róna/ kedve dalolna/ úgy muzsikál a/ kolomp/..." Tóth Árpád: Április: "Április, ó, Április./ Minden csínyre friss!/ Faun-bokáju, vad suhanc./ Újra itt suhansz!/ Vásott cigánykereked/ Porozza a terket,/ Repül a szemét,/ Levegőbe parazsat/ Hintegetsz és darazsat,/ Illatot s zenét!..."

Mazsaroffné Mária orvosnő következett. Azt mondta, ő nem tud magyarul elég jól, ezért két bolgár nyelvű verset adott elő. Nem igazán értettük, de az arcával, szemével úgy illusztrálta a tartalmát, hogy mi is átélhettük. Perecsenyi Attila versmondó egy különlegességgel lepett meg bennünket. Felkutatta Léda búcsúzó levelét, amit Adynak szánt, de nem adta fel mégsem. Ezt Ötvös Éva tolmácsolta: "Végtelenül, kimondhatatlanul, halálosan szeretném magát még egyszer látni egy pár pillanatra. Okát sem tudnám megmondani, miért - mondanivalóm nincs semmi, csak egyszerűen látni óhajtanám egy-két percig és menni tovább újból. Talán nyugodtabban mennék. Egy nehéz operációra voltam itt, és pénteken elutazom. Az express Bécsben áll egy néhány percig, s ez a legközelebbi város oda, hol maga van, ha ugyan ott van, mivel ezt sem tudoom biztosan, nem kérdeztem senkit erről, csak úgy szimatolom. Megtenné ezt a négy órás utat, hogy Bécsben megláthassam, egyebet nem tudtam erre az én nagy kívánságomra kieszelni? Magánál ez nem jelentene mást, mint egy udvariassági gesztust minden következmény és utóhatás nélkül, nekem talán jót tenne vele, és minden maradna "sans lendemain" mindkettőnk részére. Ha tehát ezt megtehetné, úgy küldjön Bubi címére egy rövid táviratot egy szóval: "Jövök". Akkor én pontosan megtáviratozom egy nappal elutazásom előtt az express pontos érkezését Bécsbe. Ha valami, bármely okból nem jöhetne, vagy nem akarna jönni, úgy kérem, ne táviratozzon, sem ne írjon semmit, úgy lesz a legjobb. Azt hiszem, látni fogja, hogy dacára mindennek, csak nekem a vonatnál - ha nem jöhetne, küldje be Bubi címére." Ady Endre: Elbocsátó szép üzenet című versét Perecsenyi Attila adta elő megrendítően: "Törjön százegyszer százszor-tört varázs:/ Hát elbocsátlak még egyszer, utolszor:/ Ha hitted, hogy még mindig tartalak,/ S hitted, hogy kell még elbocsáttatás./ Százszor sujtottan dobom, ím, feléd/ Feledésemnek gazdag úr-palástját./ Vedd magadra, mert lesz még hidegebb is./ Vedd magadra, mert sajnálom magunkat,/ Egyenlőtlen harc nagy szégyeniért,/ Alázásodért, nem tudom, miért,/ Szóval már téged, csak téged sajnállak.// Milyen régen és titkosan így volt már:/ Sorsod szépítni hányszor adatott/ Átadtam néked szépen ál-hitét/ Csókoknak, kik mással csattantanak/ S szerelmeket, kiket mással szerettem:/ És köszönök ma annyi ölelést,/ Ám köszönök mégis annyi Lédát,/ Amennyit férfi megköszönni tud,/ Mikor egy unott, régi csókon lép át..." Valaki útravált belőlünk /Schöpflin Aladárnak küldöm/: "Unatkozók a halálra-untak,/ Bolondosan furcsák vagyunk,/ Fájdalmasak és búcsúzók/ S milyen furcsán nézzük magunkat/ S milyen furcsán néznek most minket./ Csalódás-kő ránk nem zuhant/ S mégis sujtódottan, szédülten,/ Sustorgó ázott-fák a tűzben./ Panasszal égünk, lángtalan/..." Csík János átdolgozása tette híressé a következő dalt: "Most múlik pontosan,/ Engedem hadd menjen/ Szaladjon kifelé belőlem/ Gondoltam egyetlen/ nem vagy itt jó helyen/ nem vagy való nekem/ Villámlik mennydörög ez tényleg szerelem..." Rajna Andrea előadóművész adta elő a következő verseket: Takács Zsuzsa: Angyal: "Mondják, hogy anyám nem örült nekem,/ megszülni sem akart. Kötőtűvel próbált/ megölni magzatkoromban, de kitértem/ a szúrások elől, és épnek születtem./ Nyolcéves se voltam, amikor beszakadt/ alattam a befagyott folyó és én/ kétségbeesetten kiabáltam. Egy idegen/ férfi termett a parton, ahol máskor senki/ sem jár: Kiemelt jégfogak alól, ölben/ hazavitt, és nyoma veszett azonnal,/ ahogy az angyaloknak általában/.." Marno János: Eliszaposodik: "Eliszaposodik Uram, utánad/ kutatva a szemem, láttam a tavat,/ és a dombot megmásztam,/ majd nyergébe ülve kerékpáromnak/ visszaereszkedtem a faluba,/ hol nem kerestelek aznap már többet/..." Tóth Erzsébet: Egy felhő mögött: "Úgy élek most is, mintha még jöhetnél/ viselkedem, gondolok magamra/ mintha meglenne a mi időnk valahol/ érintetlenül, biztos helyen/ egy felhő mögött, a párna alatt/ és bármikor elővehetném/ időfénykép, ami érintésemre kitágul/ körém száll, rám simul, beborít minden dimenzióban/ gyere puha, finom idő/ létezésem kisírt gyöngye/ add vissza őt egy káprázatnyi percre/ ebben az időben bujkálok minden percben./..."

            Mikita Gábor színháztörténész Jókai Mór Prológus című írását olvasta fel, amit a Miskolci Nemzeti Színházról írt. Ezután Hidasnémeti János belsőépítész választását, Nyerges Attila két versét Balázs István adta elő. Csorba Piroska költő Röhrig Géza: örökbefogadás című versét Koncz Károly olvasta fel: "tehetsz te bármit/ nem neked születtem/ hiába állsz itt/ és babusgatsz engem/ nem neked születtem/ késtél ennyi kerek tíz évet/ a lelkem akarod/ elegem van belőled/ kerek tíz évet/... azért szököm hogy/ megóvjam a lelkem/ odadnám de/ mi maradna bennem?/ hogy megóvjam a lelkem/ ne félj kerül/ aki enni ad/ mindent köszönök/ a te nemfiad/ aki enni ad//" Bodonyi Csaba építész Parujr Szevak: Feltétlen feltétel, és A szerelem című verseit Balázs István olvasta fel: "A gondolat, ha nyers, ha érett/ mit keres a versben?/ Egy morzsa ásványi jó-szellem kell meg egy falatka igézet,/ egy csipet varázslat,/ feltárt ismeretlen...)// Köröttünk sok miért nyüzsög, sok púpos szörny,/ szállásuk, oltalmas hajlékuk s nevük sincs./ Szívedben adj helyet, és nyelveddel adj nevet/ egy ilyen miértnek,/ s már kész is az ének.../ Nagy érzés vagy kicsiny?/ Ugyan ki dönti el?// (Nem kell csak egy falat véres húsdarab,) mit saját testedből hasítassz ki magad,/ s levegő-remegés,/ föld mélyi morajlás...)/ Több árnyalata van a sűrű sötétnek,/ mint a többi színnek együttvéve mindnek./ Markold meg uszályát aa pusztító ráknak,/ lesd meg, hogy osonnak hömpölygőn az árnyak,/ s akkor majd az ének magától ered meg.../" A szerelem: "Utadba jön - nem is kerested./ Útjára megy - hiába nem ereszted./ Midegy - csak tűrd szótlan panasszal!/ Mindegy - üvölts, ha az vigasztal!/ Mindegy - harapd némán a nyelved!/..." Hajnal József újságíró választotta Christian Morgenstein: Ló című versét, Balázs István mondta: "Tanár úréknál csöngettek./ A Marcsa felnéz./ A tepsiben a harcsa rotyog./ Ki lehet az ilyenkor?/ Ló áll az ajtó előtt./ Ajtó riadtan visszacsap,/ kilincs dermedve, görbén/ a szakácsnő hökkenve áll./ Az istenirt mi történt?/ Mint látomás,/ a nagy leány kilép,/ lábán papucs./ Mindenki az előszobába jön.// 'Bocsánat', - szól a Ló,// mint ki zavarni restel/- 'a lakatosműhelyből küldött.../izé... a mester.../ Én voltam tudniillik,/ aki csütörtökön elhozta a zongorakulcsot...// Tizenkét ember és egy eb állnak,/ mint a kisértetek-/ a kisfiú nagyot rikolt/ állnak, gyökeret verten.// A Ló, látván, hogy meg nem értik,/ fejét búsan/ lehajtja térdig,/ s szelíd mosollyal,/ mint a vértanuk indul/ a lépcsőn lefelé./ Tabló. - Keresvén a tünet okát,/ tanár úr összehúzza homlokát/ s szól megfontoltan:/'Véleményem: ez a dolog merőben valószínűtlen.'//"

            A verses fonó méltó volt a Költészet Napjához, a jelenlévők választott versei a paletta összes színében "játszott". A válogatásból látszott, hogy gyermekkoruktól olvassák a klasszikusokat és a kortárs költők szomorú, elgondolkodtató, de vidám verseit is, és mindig szívesen hallgatják ezeket kedvelt versmondóiktól. Gratuláltunk nekik, hazafelé még sokáig zsongtak fülünkben az ismert sorok. 

Kühne Katalin