A nagy (cseh) szolvákiai 

magyar borradalmi gulyásparti

2019. júlus 26-án pénteken, 19 órakor a Feledy-házban.

Soóky László monodrámája alapján,

BÍRÓFERI: Fandl Ferenc

Rendezte: Készeg László

Jelmeztervező: Hircsu Mariann

Dramaturg: Varga Emese

A nagy (cseh)szlovákiai magyar borradalmi gulyás parti

Ezzel a címmel mutatta be Fandl Ferenc színművész, a Miskolci Nemzeti Színház tagja Soóky László darabját a Feledy-ház lugasában. A monodrámát rendezte: Keszég László, jelmeztervező: Hircsu Mariann, dramaturg: Varga Emese.  Az előadás Fejezetek Prof. Dr. Bíróferi C. Sc., Dr. Sc forradalmi naplójegyzeteiből alcímet viseli.

Fandl Ferenc egy borosüvegből töltögette és osztogatta a teli poharakat a nagyszámú közönség néhány tagjának, majd elkezdte előadását: " Monodráma, mely térben itt játszódik a Felvidéken, a Felvidék egymástól jól elkülönített gyarmatain, kormányhivatalokban, pártirodákban, titokzatos úton-útfélen, kocsmákban, durayk, csákyk, tücskök, bogarak titkos alagútjaiban, kopjafák, emlékművek, bográcsok tövén, mindenütt, ahol e provinciában magyar és nem annyira magyar, mégis, magyarnak látszó egyed megfordulhat. Az időpont? Ennek meghatározása furfangra csábít, mert egyszer akkor volt, máskor meg majdnem akkor, de ha az elszórt kukorica szemeket nem csipegették fel az ég madárkái, visszavezetnek a kezdetekig. Ebben az a furcsa, hogy a kezdet egyben a vég is. Különösen akkor, ha a megjelölt tér nem ott van.

Személyek: Bíróferi: anyakönyvezett nevén Barta Tibor, a Cincogó nevű pati kocsma csaposa, képesített, járás III. osztályú futballbíró, korábban egyetemi tanár, kandidátus, a történelem tudományok doktora.

Szerző: író, költő, kritikus, a Cincogó nevű pati kocsma törzsvendége.

Bozsó: fotográfus, Szerző (ivó)cimborája, számos világhírű fotóművész, mint pl. Tóth István és Jan Saudek konzultánsa.

Kóró: Szerző és Bozsó haverja, irodalmi lelkületű kőművesmester, az üvegtörmelékből készült kerti kemencék szakértője, jelenleg kultúrház igazgató, egyszer egy nyári napon majdnem nyilvános ökölpárbajt vívott Finta László koszorús költő- és segédszínésszel, nőért.

Gazos: Majdnem a szocialista munka hőse.

Kooptált 001 Miki: Földtantudós, elméleti szintű kisebbségi szakértő, örökös nemzetstratéga.     Kooptált 24 Pali: Textil festő és mázoló, Guiness rekordot tart többek között kopjafák és nemzeti azonosságtudattal bíró mellszobrok avatásán elmondott gyújtó hangú beszédekben, saját színpadi szövegeinek megtekintésében, öninterjú készítésben, önfényezésben. Elszántan kollaboráló politikus, stb.

Valamint: írók, költők, néptáncosok, politikusok, festőművészek, elevátor kezelők, masiniszták, václávhavelek és még sokan mások.

Bíróferi: A kisfröccsöt úgy készítem, hogy előbb felvizezem a bort, s csak azután engedem hozzá a szódát. Ezt mindenki tudja. Naplóm szerint 1989. aug. 13-án, a Cincogó nevű kocsma sarokasztalánál ült a Szerző Bozsó meg Kóró. Mindig ott ültek. Azt kiabálták nagyon kedélyesen: - Mi van, geci Bíróferi? Felvizezed a bort és csak azután engeded hozzá a szódát? A másik asztalnál ült Besúgójani, Besúgóernyő és Besúgójani. Ők meg mindig a másik asztalnál ültek, hallótávolságra. Engem mindenki Bíróferinek hív, pedig nem Bíró Ferenc a nevem, hanem Barta Tibor. Korábban tanszékvezető egyetemi tanárként dolgoztam, kandidátusi és doktori titulusokkal, míg közelebbi kapcsolatba nem kerültem a házmesterrel. Majd később a tömbházmesterrel, ami 3x3 deci borból meg egy deci bor hatszor. Amikor öt, vagy tíz év múltán először ocsúdtam fel az érzékcsalódásokkal járó átmeneti tudatzavaromból, ahonnan beálltam ide a Cincogóba szeszes italok és kábítószerek élvezésétől tartózkodó, önmegtartóztató csaposnak. Ezzel párhuzamosan elvégeztem az ötödosztályú futballbírói tanfolyamot is, így mostanában, vasárnaponként a járás III.-ban fújom a sípot. Bozsó, a Szerző fotográfus cimborája akkora marha nagy fotográfus volt, hogy egyidőben haverkodott Tóth István világhírű és Jan Saudek, még világhírűbb fotográfusokkal. Tóth Istvánnal nem volt nehéz, mert mindketten elemi erővel vonzódtak mind a kis, mind pedig a nagyfröccshöz. Saudekkel folyamatos harcot vívtak, mert Saudek a skót whiskynek esküdött örök hűséget. Akkoriban, ha valakire azt mondák, hogy mocskos prágai zsidó, nem antiszemitizmust jelentett, hanem közeli barátságot. Ezért Bozsó ezt üvöltötte Saudeknek: - Rohadt, prágai belvárosi zsidó vagy, akit még csak körül sem metéltek, mert az apai ág az nem számít. Egy rendes külvárosi kocsmába be se tehetnéd a lábad, mert sugárzik belőled az ízlésferdület! Bozsó ezt csehül akarta mondani, csak nem tudott csehül. A ty jszes vydrbanej magyar - rikácsolta - ktery nemá szmyszml pro csernobílú fotográfiu, a zseres jenom gulás, gulás, gulás! - Az! Persze! Csernobil! Az fertőzte meg azt a lila, bohemista agyadat... Aztán egymásba karoltak, kisétáltak a Dunához, és leginkább az angol reneszánszról beszélgettek, nagyon izgatottan. Azért az angolról, mert Saudek hiába volt akármilyen világhírű, Balassi Bálintról és Balassi szerelmi lírájáról nagyon keveset tudott. A belső széken ült Kóró, mint általános és teljes műveltséggel rendelkező kőműves mester, az üvegcserepekből épített kerti kemencék szakértője, most épp kultúrház igazgató. - Ide figyelj, Bíróferi! Ha még egyszer lesenem baszó minket, akkor máskor mink is le se nem baszunk téged. Megértetted? Kóró egyszer, nyári este volt és talán telihold, nagy kanyart vett a Cincogóból és elindult, hogy fejest ugorjon a Csak úszók számára! kijelölt nagy pati medencébe. Nekifutásból ugrott, az úszómester hiába kiabálta, hogy ne, Kóró! Ne-e-e... leengedtük a vize-e-et! Kóró nyakát és gerincét gipsz-merevítőbe helyezték, felpeckelt állal, három hétig csak az eget nézte. Úgy itta a fröccsöt, hogy vagy a Bozsó, vagy a Szerző tölcsért tett Kóró szájába... Egy alkalommal, amikor a komáromi Európa Szálló kávéházában Senkár Árpi, a pincér, adagolta így a fröccsöt, az összes afrikai szafari öltözetében, fején tapló sisakkal, két könyökmankón hintázva, belépett Finta László koszorús költő és segédszínész. - Most leszámolok veled, Kóró! Leszámolok veled, mert tudomásomra jutott, hogy megkúrtad az én Ilonámat! - Nem értem, miért pont velem számolsz le, Finta Laci! Ezen az alapon leszámolhatnál a fél várossal. - Igen, de te jutottál a tudomásomra. Ökölpárbaj életre-halálra! - Ekkor Szerző felemelte a mutató ujját: - Mindenben egyetértek veled, Finta Laci, mert Ilona megkúrása komoly dolog. De a világ most éppen nem olyan. - Nem? Egy kicsit se? - Elkéstél. Ki fog törni egy hatalmasnak tűnő, rendszerváltónak is gyanús forradalom. A kitört rendszerváltó forradalomban pedig alighanem párbaj tilalom lesz. - Ez nem igazság! A folyamatban lévő ökölpárbajokat nem lehet szüneteltetni. Vagy ha mégis, akkor ösztönösen magamba roskadok. - Ha nem vagy besúgó, akkor felőlem magadba roskadhatsz, de vállalnod kell a roskadásod összes forrradalmi következményét. Mert mi van akkor, ha teszem azt, az összes felvidéki felszarvazott magyar, kihasználva a rendszer pillantnyi figyelmetlenségét, csak úgy magába roskad?! - Nem roskadhat magába - mondta Bozsó. - Mé nem?! - kérdezte Finta László koszorús költő és segédszínész. Akkor roskadok magamba, amikor csak akarok. - Az nem úgy van, Finta Laci - mondta Bozsó- mert, ha egy forradalmár a forradalom kellős közepének mindjárt a legelején magába roskad, felfedi a forradalom sebezhető pontjait, amire a Besúgójani, meg a Besúgóernyő, meg a Besúgójani azonnal lecsap, mint a dalos keselyű a belsőrészre. - Ezzel pedig előre elbaszhatjuk a forradalom összes fiktív vívmányát - mondta Kóró. - Mi aztán nem - mondta Szerző. - A forradalom vívmányainak elbaszására már központilag rég kijelölték az arra hajlamos és megfelelő egyedeket. Engem a tavaszi és az őszi futball idény minden vasárnapján megvertek. Hol a hazai, hol pedig a vendég szurkoló tábor. Hol pedig egyszerre mind a kettő. Volt úgy is, hogy először egymást verték, de aztán például, amikor a Kiss Öcsel a Búcs-Dunamocs örökrangadón leharapta a Boncz Pista fülét, és kiserkent az első vér, a szurkolók rádöbbentek, hogy jobb, ha mindannyian engem vernek. Szerettem, ha vernek,, mert minden verésben éreztem az irántam táplált szeretetet és törődést. - Mi van Bíróferi, mi? Le vagy fizetve, mi? Máma hány koronáért verjük szét a pofád, he? He-he-he? - kérdeték szeretettel a bennfentesebb szurkolók. Ebben a verési szeretetben benne lobogott a szocialista világrend nagyszerűsége. Ezt csak azért mondom el, mert a mostani demokráciában élő fiatalság nagyon keveset tud a szocializmus nagyszerűségéről. A szocialista öntudatról pedig szinte semmit. Pedig a szocialista öntudatról legendákat lehetne mesélni. A mese szintjén meséltek is. A példa kedvéért itt vagyok például én, Bíróferi, 1989. aug. 13-án, vasárnap este fél nyolckor. Délután ötkör még az Izsa-Gyulamajor FK mérkőzésen fújtam a sípot addig, míg az izsai balszélső (Csókás II.) sógora esernyő nyéllel szájon nem vágott a partvonal mögül úgy, hogy az alumínium síp a torkomon akadt. - Tizenegyes! - mondta az izsai balszélső sógora. - Fújd be a tizenegyest Bíróferi, mer ha nem fújod be, akkor itt  ma nagyon piros, nagyon magyar vér fog folyni patakokban a zöld gyepe fehér tizenegyes pont körül. - Végső és iszonytató hörgéssel befújtam a tizenegyest, annyit tévedtem csupán, hogy a labda épp a hazaiak tizenhatosán belül pattogott. A kórházban arra ébredtem, hogy Rékay doktor úr egy hosszú, hajlított csípőfogóval benyúlt a torkomba és kihúzta a sípot. A karomat addigra már begipszelték, kötszerből turbánt formáztak a fejemre, zúzott sebeimet szakszerűen ellátták, mint minden vasárnap az őszi és a tavaszi futball idényben. Most mégis itt állok a pult mögött, szinte a teljes elesettség állapotában, szocialista öntudattal vizezem a bort, mert a szocialista öntudat az nem olyan, hogy öt napon túl gyógyuló, könnyűnek is mondható sérülések miatt csak úgy feladja az ember. De nem ám! Öntudatosan mondogatom magamban az öntudatos szocialista hiszekegyét: Egydeciszóda+egydecibor az kisfröccs, kétdecibor+egydeciszóda az nagyfröccs, kétdeciszóda+egydecibor az hosszúlépés, háromdecibor+kétdeciszóda az házmester, négydecibor+egydeciszóda az háziúr, kilencdecibor+egydeciszóda az Krúdy-fröccs. Ezt énekelni is tudom. El is énekelném, de az udvarról már behallatszik Gazos bal lábprotézisének ismert klaffogása, s amint belép a Cincogóba, kedvesen megkérdezi: - No, mi van Bíróferi: Máma is jól szétverték a pofád? ... Gazossal úgy volt, hogy Osztraván, a szénbányában dolgozott, és már majdnem éppen a szocialista munka hőse lett, amikor ismeretlen okból és nagyon váratlanul - mint minden éjszaka - kidobták egy ivóból. Amikor Gazost ki szokták dobni valamely osztravai ivóból, akkor általában érzékcsalódásokkal járó átmeneti tudatzavarban szenvedett. Nemzetköziül: delírium tremensz. Amikor Gazos érzékcsalódásokkal járó átmeneti tudatzavarban szenvedett, kismadárnak hitte magát, és boldogan belegömbölyödött a fészek melegébe. Akkor és ott a fények melegére épp a villamos síneken talált rá, boldogan belegömbölyödött, azt már nem is érzékelte, hogy épp arra ccsilingelt az 5/A-s tramvaj. Gazos a bal lábprotézisét felakasztotta a fogasra, nadrágszárát ruhacsíptetővel feltűzte a nadrágszíjra, s nyájasan az asztaltársasághoz fordult: - Mi van gecik? Ha azt hiszitek, hogy nem hallgattam le George H. W. Bush és Mihail Szergejevics Gorbacsov forró drótos telefonbeszélgetését, akkor bekaphatjátok! Szerző a nyomaték kedvéért felemelte a mutatóujját: - Csak egyszer mondom el, nagyon figyelj, Gazos! Mert az lehet, hogy a te hangulatod már forradalmi és az is lehet, hogy lehallgattad George H. W. Bush, meg Mihail Szergejevics Gorbacsov forródrótos telefonbeszélgetését. De! Maga a forradalom majd csak folyó év november 17-én, kedden este öt és hat óra között tör ki. És, ha tudni akarod, Gazos, mi ketten, a Bozsó, meg én, meg lehet, hogy a Kóró is, akkorra már alighanem közepesen nagy forradalmárok leszünk, és csak azért nem érünk oda időben a forradalom kirobbanására, mert félúton majd elromlik a Skoda. A Skoda pedig majd azért robban le, mert majd annyira sietünk a forradalomba, hogy felforr a hűtővíz és besül az a kurva szocialista motor, amit csak azért nem tudtunk megjavítani, mert nem értettünk hozzá. Meg azért sem, mert nem tudtuk, hogy az akkori Skoda hátul hordozza a motorját, mi meg elöl kerestük. Ott meg nem volt. - Persze - mondta Gazos - marha nagy forradalmárok lesztek... ha lesztek. Azért, nem árt, ha tudjátok, hogy George H. W. Bush arról váltott szót Mihail Szergejevics Gorbacsovval, hogy ideje lenne fellangyítani a hidegháborút. - Azt nem hallgatthattad le - mondta Kóró - mert nem arra megy a forró drót. - Nem arra? Ha nem arra, akkor merre? - Azt nem tudom, hogy merre, csak azt tudom, hogy nem arra. - Jól van, lehet, hogy nem arra megy. De, amikor iszaphernyót szedtem a Serke iszapjában, az ásóm belekoppant valamibe. Nézem, hát drót. Fogom, hát forró. Hallgatom, hát George H. W. Bush épp ezt mondja Mihail Szergejevics Gorbacsovnak: helló, Mihail, helló! Ebből gondoltam, hogy a forró dróton koppant az ásóm. - Te Gazos - kérdezte Szerző - nem volt véletlenül a Szokol rádiód feldrótozva a fejedre, amikor lehallgattad a forró drótot? Csak azért vetem fel ezt a kérdést, mert a Szokol rádiód most is rá van drótozva a fejedre... ha érted a célzást. - A kurvaéletbe! - mondta Gazos - akkor az a koppanás ufó is lehetett! Mert amúgy meg a Serke telindős tele van ufókokkal. A múltkor is, amint mentem, vagy jöttem, azt azért nem lehet pontosan tudni, mert éppen alkonyodott, szembejött velem kettő, vagy kilenc ufó. Ha akkor nem sikerült volna hirtelem beugraom a Csóger kocsmájába két, vagy három fröccsre, hát most alighanem bottal üthetnétek a nyomomat! A szomszédos asztalnál Besúgójani, Besúgóernyő és Besúgójani egy titkos, alig észlelhető mozdulattal bekapcsolták poloskáikat, mert az ufók felemlítése magában hordozta a szocializmus bástyáinak virtuális aláaknázását. Honnan is tudhatták volna ezek a szerencsétlen spiclik, hogy a szocializmus bástyáját nem az ufók, még csak nem is a betiltottan engedélyezett szamizdat szerzők aknázták alá? Sehonnan. - Amúgy meg - mondta Gazos - sehogyan se lehettetek volna marha nagy forradalmárok, mert a kulcsaitokat, amit a forradalomban ráznotok kellett volna a forradalmi téren, kiloptam a Skodából és eladtam a vasfelvásárló cigánynak. Csak a nagy pincekulcsot nem. Azt azért nem, mert a haverokkal sejtettük, hogy egyhamar nem tértek meg a forradalomból, és úgy is lett. Mi meg leköltöztünk a borospincébe, időnként engedtünk a csűcsösbe bort, így vészeltük át a forradalmat, ha kitört. Lehet, hogy George H. W. Bush is ott mondta, hogy helló... Amúgy meg a spiclik gondolkodásmódján nagyon nehéz eligazodni. Elsősorban ezért, mer, amikor valahol vagy és veled szemben ott áll, ül, gukkerez, magaslesről vaddisznóra vadászik valaki, eszedbe sem jut, hogy az illető besúgó lenne, mert azt rendszerváltoztatás előtt senki se tudhatta, hogy hogyan néz ki egy besúgó. Még a besúgók is csak akkor állapíthatták meg valakiről, hogy igazi virtigli besúgó, amikor tükörbe néztek. Később aztán majdnem kiderült, de akkor meg már mindegy volt, hogy az illető, aki egykor veled szemben állt, ült, gukkerezet,  magaslesről vaddisznóra vadászott, spicli volt-e, lett-e, eleve annak született-e? Mer a később ösztönösen kialakult korszellem úgy alakította a dolgokat, hogy a besúgók egyszer csak, hogy, hogy nem, áldozatokká váltak. Később meg hősökké. Azok pedig, akiket a besúgók besúgtak, szégyellhették megukat! És bocsánatot is kérhettek a besúgóktól! Nem kaptak, mert a spiclik amolyan rátarti, büszke és lelkileg nagyon érzékeny népség voltak: nem bocsátottak meg akárkinek! Így alakult a kelet-közép-európai korszellem. A nagy felvidéki magyar korszellem is valahogy így alakult, csak egy kicsit másképp. Mert igaz, ha igaz, - hogy a nagy felvidéki magyar nemzeti - kozmopolita törtetők soraiban is - hellyel-közzel - felbukkant egy-egy besúgó, de! De ez majdnem olyan ritka volt, mint a mesebeli fehér holló... Ha mégis előfordult - ezt csak úgy játszásiból mondjuk -, a legtöbbjük akkora köztiszteletnek örvendett, például: mint újságfőszerkesztő, mint festőművész, mint tanár, mint vért verejtékező köztiszteletnek örvendő köztisztségviselő, sőt és így tovább! Nos, ha ezek a köztitszteletnek örvendő, rendszerint pirospozsgás és nagyon pödrött bajszú köztiszteletnek örvendő csehszlovákiai magyar besúgók, ha véletlenül besúgtak valakit, vagy valakiről véletlenül jelentést írtak a nem annyira köztiszteletnek örendő, soviniszta, kommunista, államvédelmi titkosszolgálatnak, akkor azok, akikről a jelentéseket írták, most és mindörökké és azonnal vegyék megtiszteltetésnek, hogy valaki megemlékezett róluk. Mert a besúgások által az ő nevük fennmaradt az utókor számára, azokra viszont, akik a besúgó jelentéseiket körmölték, ráborul a feledés jótékony homálya. Egyszer, már jóval a kommunisták megdöntése után, de még egy, vagy két nappal azelőtt, hogy a kommunisták visszaszivárogtak volna az egyre polarizálódó pártrendszerbe, mondjuk 1990. márc. 31-én koraeste, amikor Szerző Bozsó, Kóró a sarokasztalnál ültek, a másik asztalnál meg a Bejúgójani meg a Besúgójani, mert Besúgóernyőt épp elnökségi taggá választották az aznap megalakuló Együttélünkegyütthalunk Politikai Mozgalomba, Szerző megkérdezte Besúgójanitól: - Te, Besúgójani, tudod, amikor még nem tudtuk, hogy spicli vagy, de azért spicli voltál, milyen technikával súgtál be, mondjuk engem? ... - Nem voltam bennfentes, csak egyszer, amikor ti a nagyon magyar és nagyon turáni eseményekkel voltatok elfoglalva, és kivonultatok az Öreg temetőhöz, hogy világgá harsogjátok a nagy magyar illúziót, a teljes elesettség állapotába fröccsöztettem Besúgóernyőt úgy, hogy az utolsó hat fröccsbe már rum is vegyült. A vegyület hatására gyóntatható állapotba került, így aztán meggyóntattam. - Az az őszinte gyónás mára már nem érvényes - mondta Besúgójani, mert azóta már papírunk van arról, hogy soha és semmilyen körülmények között nem voltunk spiclik. Besúgóernyőnek kettő is van. Amennyiben valaki mégis azt terjesztené rólunk, hogy spiclik voltunk, annak a pofájába nyomjuk az ellenpapírunkat, amely igazolja, hogy soha és semmilyen körülmények között nem lehettünk ott. A forradalmi rendszerváltozatás előtt pedig, ha tudni akarod, Szerző, nem én súgtalak be, hanem a Besúgóernyő, akinek két hiteles papírja van arról, hogy nem volt besúgó. Én csak az első asszisztense voltam. Azt súgtuk be rólad, hogy a szocializmus ellensége vagy. Mert igaz, hogy testületileg besúgtunk, de igazolásunk van arról, hogy nem voltunk besúgók. Meg azt is besúgtuk rólad, hogy csúnyákat mondasz valamelyik kommunista elvtársról. Mindenkiről ezt súgtuk be, mert ezt szerették ott fönt. Meg azt, hogy amikor még volt május elseje,... Ti citromot nyaltatok a rézfúvószenekar szeme láttára, és nem tudták elképzelni, hogy a trombitákból, meg a klanétekből, meg még a cintányérból is miért fröcsög vastagon a nyál, meg azt se, hogy az internacionálé miért úgy szól, mint, amikor patkolt bakanccsal rálépnek a macska farkára, és az elvtársak a dísztribünön nem tudták, hogy hogyan kell ilyenkor viselkedni, és mi, közelről szemlélve láttuk, hogy nagyon reszketett az elvtársak gyomra a belső röhögéstől, de amúgy meg nagyon szigorú pofát ágtak. Csak Szabó Imre elvtárs, az akkori ideológiai párttitkár elvtárs bújt be a pulpitus mögé, és ott röhögött, és nem tudta, hogy a térmikrofon meg úgy maradt bekapcsolva, a felvonuló tömeg hullámozva azon röhögött, hogy hogyan röhög visítva Szabó Imre elvtárs, a bekapcsolt mikrofonba a pulpitus takarásában, és ez volt a szocializmus legdrámaibb és legvidámabb május elsejéje, az összes drámai és nagyon vidám május elseje közül, és akkor én, meg a Besúgójani, meg a Besúgóernyő jól besúgtunk benneteket a Svitok nagyon titkos őrnagy elvtársnak, aki jól elveretett benneteket a vipera nevű gumibottal. - Mit tudtatok még, mondjuk azon kívül, amit mindenki tudott? - kérdezte Bozsó, miközben Dr. Soós Péter körzeti gyermekorvos orosz vodkát kért, hogy jobban megállapíthassa Bozsó kis- és gyűrűs ujján a törésvonalakat. - Például aztat is tudtuk, - mondta Bejúgójani - hogy nem érhettek oda a forradalom kitörésére, mert egy szigorúan titkos akcióval felkristálycukroztuk a Skoda benzintartályát, amitől a motor általában jól besül. - No - mondta a Szerző - lehet, hogy vértelen lesz ez a kurva forradalom, meg az is lehet, hogy bársonyos, de az, hogy te leszel a vértelen forradalom első vérző áldozata, az már majdnem biztos... Csak a pártot alkotó vezető egyedek nemzetiségmentő, egyre családiasabb vállalkozása ragyog, mint Csaba királyfi útja odafönt az égen, az alábbi recept szerint: végy egy nemzeti kisebbséget, oszd meg a saját szájad íze szerint, főzd puhára és hitesd el vele, hogy minden az ő érdekében történik. Mellékágon szerveztess évi ötszáz kopjafa avatót, évi ötszáz koszorúzással, évi ötszáz gyújtóhangú, ám önbűnösséggel átitatott szónoklattal, szívet marcangoló szavalattal, délelőtt. A délután pedig legyen a pirizspozsgás, bíborba-bársonyba öltözött borlovagoké, zubogjon a csaugáré, versenyszerűen rotyogjon a hangsúlyozottan felvidéki magyar gulyás, melynek ízét, nemzetiségileg pozitív zamatát és a győztes kilétét hitelesen csak az egyik, vagy épp a másik pártot képviselő pártegyed határozhatja meg. És, ami dramaturgiai szempontból végtelenül fontos és követendő, csak a székely himnusz elhangzása után dübörögjön fel a kombiné! - Jól van Bíróferi, azt aláírom, hogy visszaemlékeztél a jövőre, mert ahány Pünkösd, annyi a pünkösdi király, különösen akkor, ha van Pünkösdi Királyság nevű territórium, - mondta Szerző - de valaminek kell lenni a jövő után is. Az nem lehet, hogy a boldog jövő után ne legyen semmi. Felvizezem a bort, spricceltem hozzá hangyányi szódát, hurkapálcikára ragasztott magyar papír nemzeti lobogót szúrtam mindennapi kenyerünk maradék gyürkéjébe, a jövő utáni idő nemzettörténeti szempontból a mi számunkra nagyjából így néz ki... Kedves Bozsó, szeretettel köszöntünk abból az alkalomból, hogy betartottad a szavad, miszerint: ha még ezt a forradalmat is elbasszuk, akkor nem érdemes tovább élni. Most itt állunk mindannyian megrendülten, mert a forradalmat sikeresen elbasztuk. Most játszásiból előre állítottuk az órát, amely épp az előbb ütötte el az 1997. október 6-i fél kettőt... Itt állunk félkörben, azt a boros üvegnek támasztott fényképet nézzük megrendülten, amelyen nagyon derűlátón nézel a messziségbe és cigarettázol. Épp most vettem észre, hogy a Babajkó, meg a Gazos letörölt egy könnycseppet a borvirágos arcáról. Köszködünk a könnyeinkkel, de hiába, azt, hogy Isten veled, Bozsó, már csak egy belső hang mondja. Ha majd befejeztük a férfias elsiratásodat, a Babajkó biztosan azt javasolja, hogy danoljunk a tiszteletedre, majd meglátod, hogy a legperverzebb nótáink is annyira, de annyira szomorúak lesznek, mint a 'jénisnetem aggyá essőt/ a lovamnak jó legelőt/ hogy egyen,/ a lovamnak jó legellőt,/ hogy egyen,/ nekem pedig szép szeretőt,/ hogy legyen..." Ezzel zárom soraimat, öleld meg a Jóistent mihelyettünk is... Barátod, Bíróferi."

Soóky László monodrámája a kor kulturális, szellemi (köz)állapotáról, a progresszív törekvésű alkotók és a hivatalos kultúrpolitika viszonyáról adott csodálatos, Örkény egyperces novelláit idéző tömörségű groteszk képet alkotott. A Jókai Napokon a zsűri egyik illusztris tagja így szólt: "Bevallom, engem ez az előadás idegesített." Soóky válasza: "Kezét csókolom, nagyon örülök, hogy Önt ez az előadás idegesítette." Abszurd helyzetek, groteszk figurák, ironikus látásmód. Egy drámai életmű legfontosabb építőkövei. Egy torzult világ képe, melyben az értékek devalválódnak, a fogalmak értelmüket vesztik, vagy érdemük "elcsúszik", nehezen definiálhatóak. Ezek jellemzik az összes Soóky művet, mi ezért szeretjük, nevetünk vagy sírunk rajta. Azt ajánlom, mindenki olvassa el: Soóky László: meg a Sátán, meg én című, Nap Kiadó által megjelentetett monodrámáit, tragédiáit, abszurdjait, hatalmas élményben lesz része.

Kühne Katalin

__________________________

Fotók: Kerényi László