Vendégségben a Múzsák Kertjében következő rendezvénye

Nézd, Apám!

című zenés-irodalmi estje

2019.augusztus 30-án, 18 órakor 

a Feledy-házban (Miskolc, Deák tér 3.)

Vendég: Jacsó Pál

Közreműködnek: az Irodalmi Fonó tagjai és Vihula Mihajlo

_____________________________

Jacsó Pál szerzői estje

A Múzsák Kertjében került sor Jacsó Pál szerzői estjére, amelynek címe: Nézd, Apám volt. Közreműködtek: Vihula Mihajlo zeneszerző, tanár, gitárművész, Rajna Andrea bőrműves és az Irodalmi Fonó tagja, Jacsó Pál, az Irodalmi Rádió előadójaként és íróként, Balázs István versmondó, a Múzsák Kertje Alapítvány elnöke és Koncz Károly György Radnóti-díjas előadóművész.  Bevezetőt mondott és bemutatta az előadókat Koncz Károly György.

     Vihula Mihajlo gitárművész kezdett játszani, ezalatt Jacsó Pál :Sötét volt, amikor...: Sötét volt még, amikor/ anyám ölétől elszakadtam./ - e világra kicsit hamarább/ és félve jöttem -/ Azóta mennyi lezárt/ sorompón átszaladtam,/ s nem tudom:/ Lesz-e valaha megértés,/ én és én közöttem…//Alig éjfél után/ még álmos volt a hajnal,/ s apám is, mikor kézbe vett/ szótlan, anyámhoz hajolva./ Otthon, az öreg eperfa,/ fanyar-édes szőnyeget terítve,/ kövér-fekete könnyeket /

hullajtott az estére/ fellocsolt porba.// Mondhatnám úgyis:/Szegények nem voltunk,/ mert befőtt meg lekvár,/ mosoly és szeretet,/ mindig volt a spájzban/ száz-üvegszámra, míg/ a kócos-sörényű hintaló/ a szőnyeget koptatta:/ csak előre-hátra,/ csak előre-hátra./ Akkor még nem tudtam,/  itthon leszek e tájon?// Néha belém hasít a kétség:/ idegen vagyok a Földön,/ pedig úgy kértem anyámat,/ ha lehet, sohase fájjon,/ míg időmet idelenn töltöm…// Gyermeke vagyok a kitáruló völgynek:/ körbe állnak öreg, évszázados tölgyek./ Gyermeke az eget karcoló hegyeknek,/ mik kihívást adnak konok embereknek./ Könnyező árvája sok délibábos síknak,/ hol véráztatta csatákat apáink megvívtak....// Gyermeke vagyok egy harmadolt,/ csonka-kis hazának,/ Kit elfeledett hőseinek/ meg nem született unokái,/ máig hazavárnak...//" Zene: Misa. Jacsó Pál: Nézd, Apám!: "Én még mindig az vagyok:/ az a sűrű hajú, vézna kisfiú,/aki majd negyven éve volt,/ mikor az Isten-hegyen,/ a szántásban összeakadt a borona./ Dühös voltam, nyűgös és hiú,/ láttam megfáradt szemed-karod,/ s kértem a gyeplőt add ide: Hittem/ a két szürke, már rám is hallgatott.../ Aztán a domb tetején megugrott Deres,/ s a egyik borona felborult./ De én még gyenge voltam,/ épp olyan, mint néha most,/ mikor lehunyt szemem lelkemben,/ Téged keres.../" Lettem hamar felnőtt:/ kócos-őszülőn isnaiv gyermek szívvel:/ lelkem innen táplálkozik,/ míg a Jóisten nem hív fel.../ Cipelem bőröndöm./ Kiborul a mának:/ lombját sokszor megmetszik,/ de gyökerét nem, a fának./ Bevallom, nem voltam hű gazdája/ mindig e vidéknek,/ elvágyó gondolataim s induló lépteim/ mégis visszatértek...//...//" Egy öreg furmint végrendelete: "Magasan fenn, a Kopasz-hegy csúcsán,/ egy öreg furmint élt/ - magányos remeteként./ Több éve már, hogy tavasszal ollót nem látott,/ nyaranta meg a kapa kerülte el,/ (így) gazból szólongatta vaskos-karú, vén barátait,/ de közülük vissza, bizony/ már egyik sem felel.../ Mi tagadás, kényelmes a tisztes öregkor,/ hisz nem háborgatják már az emberek, de így/ vesszőjéről sem kerül le soha többé tüzes bor,/ gondolta: lassan-lassan, már én is elmegyek…// Az idén hamarább jött meg a fagycsontú tél,/ már november elején beköszönt./ Az öreg furmint meg azt hitte, tán nem is él,/ és a mennyországba költözött,/ mikor a pirkadó tavasz, virágba szökkenve, pacsirtaszóba öltözött./ És láss csodát! E tavaszon, a csúcsra fel, felásták az öreg furmint tövét,/ s gyökerére egy vödör trágyát is kapott!/ Vaskos tőkéjét megkaparták, / vesszőit vigyázva metszették szemekre,/ mert már buggyant belőlük a nedv,/ életerős, új rügyeket nevelve./ Így az öreg furmint örült, hogy megélte a tavaszt,/ de bánta már elhamarkodott testamentumát,/ hisz hogy játssza majd ki így az Ördögöt, a zord ravaszt!/ S míg ezen gondolkodott, kapott támasznak egy új karót,/ pedig azt hitte, nem lesz már barátja soha)/ És a karón volt egy tábla is,/ mit vénségére, már csak betűzve olvasott:/ Ez a da-rab föld má-tól nem má-sé (biza):/ mint Eördögh Ábel büszke birtoka!//"

A többit az Irodalmi Fonó tagjai mondták: Egy móri leányka esete: Már november közepére járt az idő, de az utóbbi évekre jellemző késő-őszi meleg napok bearanyozták életét. Kitartása folytán cukorfoka nőttön-nőtt, s bár savai nem értek fel szerencsésebb nővéreihez, akik már tartályokban és hordókban erjedték ki magukból a nyár melegét, még mindig kívánatosnak volt mondható, bár ragyogó szépsége lassan megkopni látszott, mert hamvasan feszülő héja, itt-ott már alig észrevehetően ugyan, de ráncosodni kezdett, ezért a sminkelésnél egyre nagyobb gondot kellett fordítania a dekoltázsára. Miután a szüret már szeptember közepén lezajlott, nem számíthatott arra, hogy bárki is idevetődik és észreveszi a félig már lehullott, sárgálló levelek között. Szerencséjére azonban, a gazda egyik barátja kinnfelejtette okostelefonját a szőlőben, épp arra a karóra akasztva, ahol a leánykánk bújt meg. Bár a telefont gazdája több alkalommal is kerestette, mégsem akadtak rá. Így lettek a leánykával először kényszerű ismerősök, később meg egymást bátorító jó szomszédok. Beszélgetni ugyan keveset beszélgettek, mert a telefon takarékoskodott az energiájával, azt viszont megengedte, hogy a leányka legalább az e-mailjeit megnézze, mert még a nyáron, mikor zöldválogatáskor egy napszámos szintén kiakasztotta telefonját a tőkére, vele is összebarátkozott, így az megengedte, hogy regisztráljon egy társkereső oldalra. De azt a telefont a gazdája a nap végén megtalálta, így a leányka jó ideig magára maradt, nem is sejtve, azóta hányan látogatták meg az adatlapját. Izgalommal nyitotta meg az első üzeneteket, ám a telefon pár perc múltával, néhány figyelmeztető pittyegés után átadta akkumulátorát a Teremtőnek, és elsötétült képernyővel húzódott vissza a tokjába. A leányka is szomorúan bújt meg a körülötte még kitartóan dacoló levelek között, majd csendben alvásba sóhajtozta magát, s eközben álma ott folytatódott, ahol kapcsolata az interneten megszakadt. Legelőször egy, a leánykánál ugyan néhány évvel idősebb, jóvágásúnak mondható, szerzetesi rendjéből kiugrott Szürkebarát jelentkezett be Pinot Griggio felhasználónéven, akivel kellemesen el is csevegtek az idei időjárásáról meg a várható évjáratról, de a barát, a kölcsönös szimpátia ellenére, a sokadik üzenetváltás után is, csak odázta a személyes találkozást. A leányka meg úgy gondolta, vele van a baj, azonban az első randin kiderült, hogy a barát nem a valós évjáratát írta be az adatlapjára. Nos, ez akkora gondot nem okozott volna, hiszen az interneten bevett szokás és bocsánatos bűn néhány évet kozmetikázni, de a mi Szürkebarátunk 15 évet is letagadott az évjáratából. Amikor megjelent a leányka asztalánál, az meglepetésében félrenyelte a szódavizet, amit a kávéja mellé rendelt, míg várakozott, mert nem a fényképekről mosolygó joviális arcot látta maga előtt, hanem egy kopaszodó öregembert. Ráadásul a barátnak, mint hamar kiderült, se autója se lakása nem volt, és még humora se nagyon, így feszengve beszélgettek egy negyedórányit, miközben a barát jobb híján klasszikus műveltségét villogtatta, de a leánykát ez már nem hatotta meg. Nem azért várt annyit kinn a tőkén, hogy rövidre szabott életét egy csóró öregemberre pazarolja, így hamar a barát értésére adta, nem lesz második randi, amit az udvarias megkönnyebbüléssel tudomásul is vett. Búcsúzóul egy rózsafüzért hagyott az asztalon, de a számlát nem fizette ki… Második alkalommal egy feltűnően jóképű, sármos idegen küldött üzenetet, aki Dr. Zenitként mutatkozott be, mint kevés szabadidővel rendelkező, regionális marketingmenedzser. A leányka kérésére - hogy bizalmatlanságát eloszlassa - a Facebook oldalának elérhetőségét is megadta, ami alapján úgy látszott, minden rendben van az illetővel, mind életkor mind egzisztencia szempontjából. Meg is beszéltek egy találkozót, a várostól nem messze lévő tóparti vendéglőbe. Egyszerre érkeztek a randi helyszínére. A Zenit piros sportkocsival állt be a murvás parkolóba, s amikor kiszállt az autóból a leánykának megdobbant a szíve, a napbarnított arcból kivillanó fehér fogsorú mosolya láttán. Már-már kezdett ellágyulni, mígnem az anyósülésről kiszállt egy másik, a Zenithez majdhogynem megszólalásig hasonlító jóképű alak, aki Dr. Zengőként mutatkozott be. A leányka kissé feszélyezve ugyan, de leült velük egy kijárat közeli asztalhoz, ám baljóslata hamar beigazolódott, mert a jól láthatóan összeszokott páros, azt szerette volna, ha már a mai éjszakát megosztja velük hármasban, akár itt a tóparti szálloda egyik lakosztályában. A leányka felháborodottan állt fel az asztaltól és egy kurta „Na neee!” szisszenéssel hagyta faképnél őket, remegő gyomorral. Már-már a sírás kerülgette, miközben a visszapillantó tükörben sminkjét igazgatva, az örökbecsű Koncz Zsuzsa slágert kissé átköltve a rádiót túlharsogva énekelte: „Couvée soha nem leszek, nem leszek, akkor inkább töppedek, töppedek…” miközben megfogadta, hogy törli magát minden társkereső oldalról.Pedig anyai barátnője, a még mai is mutatós özv. Cabernet, Sauvignon-ból a ’60-as években bővérű fürtöcskeként, Kaliforniában évekig kommunában élt egy álmodozó Merlot-val, akiből később ünnepelt avantgárd festő lett Párizsban meg egy Zweigelt-tel, aki egy osztrák erőművész örökbefogadott fia volt, de miután felhagyott a füvezéssel, menten kiadta az útjukat, azonban ebből nehezen értettek, így Cabernet sommásan elküldte őket a Franc-ba.  Már a Delete billentyűvel játszadoztak az ujjai, aztán mégsem tudta megtenni, hisz oly sokáig volt magányos a tőkén… Harmadjára egy nemesi származására oly büszke Furminttal hozta össze a sors, aki szintén kései szüretelésű volt, de nem ám olyan másodtermésbeli szegény családból származó, mint a leányka, hanem igazi uralkodóházból való, aki folyamatosan valami furcsa nevű, generációkon át megőrzött  családi hagyományról mesélt neki: valami botrytisről vagy mi a csodáról (a leányka nem is értette, miért kell ilyen, szörnyű örökletes betegséggel dicsekednie), néhány pohár után, meg folyamatosan azt mormolta maga elé, hogy „vinum regum, rex vinorum-vinum regum, rex vinorum...” A mostanában több TV csatornán unos-unalomig újra ismételt Rex felügyelő sorozatot ugyan a leányka is kedvelte, sőt a National Geografic-on a T-Rexek titokzatos világát is nyomon követte, de ezt kevésnek tartotta egy közös élet megalapozásához, s miután összességében semmi vonzót nem talált udvarlójában, diszkréten jelezte, kimenne a mosdóba, majd hívott egy taxit, és a hátsó kijáraton távozott… Szegény Furmint, lehet, hogy még most is a toalett felé vezető folyosót kémleli, miközben évjárati barátai már valamelyik New Yorki étterem borhűtőjében díszelegnek…A leányka ezt követően még óvatosabb lett, mégis sok fura alakkal összehozta a sors:Egy kunkori fürtű maszkulin, tolakodóan savas megjegyzéseket eregető Juhfarkkal, aki vacsora közben teli szájjal és roppant mód büszkén ecsetelte, hogy családjában nemzedékek óta kizárólag fiúk születnek, de ezzel a leánykát nem kápráztatta el, miután először épp egy kislányt szeretett volna. Egy mokány Rizlinggel, akinek rengeteg barátja volt a Rajna mentétől kezdve, Itálián át, egészen Pannonhalmáig, és a széles Kárpát-medencében nem volt olyan falu, ahol ne lett volna valamilyen távoli rokona. A leányka azonban ki nem állhatta, ha valaki folyton a rokonaival meg ismerőseivel henceg, ezért hamar megszakította vele a kapcsolatot. Bepróbálkozott nála egy jómódú Zöldveltelini meg egy Cirfandli is - mindketten Ausztriából,  akikhez ki is utazott egy-egy hétvégére, ahol aztán hamar kiderült, hogy mindkét jómódú sógornak feleség helyett, valójában inkább ingyen alkalmazott kellett volna a hegyi panziójukba, így mindketten hamar lapátra is lettek téve. Hetekig szívhez-szóló leveleket írt neki egy nagyon magányos, titokzatos hódolója, aki igazi lelkitársnak bizonyult, a leányka mégis ódzkodott vele személyesen is megismerkedni, mert taszítónak tartotta túlfűtött közvetlenségét. Aztán csak kiderült a végén, hogy a magát felfedni nem akaró levelezőtársa, egy leszbikus hajlamú Bianca volt Egerből, aki más társkereső oldalakon Bouvier álnév alatt ismerkedett… Ezután hosszú ideig nem akadt érdemleges levelezőtársa, de azután meg hetekig szinte levakarhatatlanul nyomult rá egy erősen szélsőségekre hajlamos Irsai Olivér, később meg  Csaba Gyöngye, de a leányka ebből a csemegéből végképp nem kért, így hálát adott a sornak, amikor az bejelentette, hogy hosszabb időre Ausztráliába utazik, ahol egy Mátra aljáról elszármazott Muscat Ottonel barátjuk családi vállalkozásában fog dolgozni, miközben tervbe vette, hogy közben elvégez egy 2 éves Saszla, akarom mondani salsa iskolát, mert imádja a latin táncokat, de párttársai előtt, eddig ezt titokban tartotta. A leányka alig könnyebbült meg, már egy Cserszegi ostromolta, aki elmondása szerint, sarki fűszeresből küzdötte fel magát, egy nemzetközi borkereskedő cég igazgatójává, de megunta az alkalmazotti létet, így megirigyelve felmenői angliai sikerét, Londonban próbálkozna vino-tékát nyitni. Vele egy találkozót is megbeszéltek, ami egészen kellemesen telt, de a cserszegi a második randit már azzal nyitotta, hogy kölcsönkért néhány milliót, aminek fejében csendestársként bevette volna a leánykát is, de ő már megunta azokat a kismenőket, akiknek arra sincs pénzük, hogy gyalog hazamenjenek, mégis úgy adják elő magukat, mint az élet császárai. Ezért hazaérve, rögvest le is tiltotta a kivagyi Cserszegit az adatlapjáról, akit egy Tramini követett. Vele kivételesen nem az interneten, hanem a Velencei karneválon ismerkedett össze. A leánykának még sohasem volt egyéjszakás kalandja, és utólag magának sem tudta megmagyarázni, hogy a Tramini mivel vette le a lábáról. Talán az ellenálhatalan mosolyával. Azonban a Tramini több chiantit ivott a kelleténél, s míg a leányka próbálta életben tartani férfiúi önbecsülését azzal, hogy ilyen másokkal is előfordult már, feszültségét további italozásal próbálta feloldani, amit már a leányka is megelégelt, és még az éjszaka közepén magára hagyta, hogy kiszellőztesse a gondolatait. Éjszakai sétája végén, beült egy még nyitva lévő kávézóba, ahol több jóképű Shiraz, Oportó meg Pinot noir is leszólította, de a leányka feketékkel és színesbőrűekkel nem állt szóba, mert őket túl rámenősnek és erőszakosnak tartotta, így még a rozéknak sem volt nála esélyük, pedig zsendülő fürtöcske korában - lány létére - szinte falta az indiánkönyveket. Az elkövetkező hónapokban néhányszor együtt vacsorázott egy tökéletes gentlemanként viselkedő Kéknyelűvel, akiről azonban később kiderült, hogy valójában egy lecsúszott egzisztenciájú, menthetetlen zugivó.Az unaloműzőként elvégzett latintánc tanfolyamon pedig egy nyolcgyerekes családból származó, jóhumorú Kövidinka volt az állandó táncpartnere, aki azonban szintén nagycsaládot szeretett volna, amitől a leányka - egykeként - felettébb idegenkedett. Mikor már minden reményét elvesztette arra, hogy valaha is vonzó, értelmes s legfőképp megbízható valakivel hozza össze a sors, felfigyelt rá, hogy a Facebook oldalán hetek óta sorra lájkolja képeit egy móri születésű Ezerjó. Bár mostohaapja is Ezerjó családból származott -  és belőle nemhogy ezer, egy is épp elég volt -, úgy gondolta egy próbát azért megér, mert ez olyan vállas, tömött fürtű, mosolygós volt, akivel  végül olyan jól megértették egymást, hogy viccelődve ugyan, de már második randevújukon a közös életüket tervezgették. Pár hét után el is mentek egy ékszerészhez gyűrűt nézni, és a leányka olyan boldog volt, mint soha életében. Fel is próbáltak jópárat, mígnem az egyik rászorult az ujjára, és sehogy sem sikerült lehúznia, pedig beolajozták és még jeget is hozattak a szemben lévő kávéházból. Nem volt más választás, minthogy az ékszerész vágja le óvatosan, nem kis aggodalmat ébresztve a leánykában, aki talán a rossz álomtól, talán a szőlőhegyet felverő, hangosan nevető kirándulók zajától felébredt és visszacsöppent a szomorú valóságba. Így óvatosan kilesve az egyre ritkuló levelek közül láthatta, hogy a kellemes novemberi napsütésben, épp a gazda barátai járták végig a szőlősorokat, hátha találnak még tőkén maradt édes fürtöket a Márton-napi liba mellé ínyencségnek szánt szőlőlekvárhoz. Egyikőjükben pedig felismerte a mellette némán magába forduló mobiltelefon tulajdonosát. Zene: Misa. Tejút végén kicsi ház: talán már lakója sincs?/ Düledezik a kémény,/ az ajtaján nincs kilincs./ Megrepedve az alap,/ lepergett a vakolat:/ előtte a rossz úton,/ milliónyi lánckerék/ a porban már elhaladt…// Itt meg ugyan ki lakik?/ Kiszáradva már a kút,/ levágták az áramot, / de bevilágít a Tejút./ Se távfűtés se posta,/ szélessávú internet:/ élhet ma így valaki,/ ha világból „kinnrekedt”?// (Hangosak az okosok,/ felvégen és alvégen,/ tele velük az éter:/ egójuk fenn az égben.)//De hisz itt az Úr lakik/ évek óta egyedül:/ nincs GPS se Wi-Fi/ így a világ elkerül./ Nincsen kutya se csengő,/ udvarát felverte gaz./ (Hogyha nem magam látnám,/ azt gondolnám nem igaz.)/ Ablak alatt a padon,/ harsonázik egy angyal:/ -  fekete lyuk hangszere -/ belefáradt faarccal.// Hát az Isten mit csinál?/ Reggelre búzát szitál:/ pelyvát ereszt a szélnek,/ csak magában beszélget./ Szép csendben hozzálépek:/ kezemben a szelfibot/ (csak óvatosan, nehogy / leverjek egy csillagot…)// Nyújtanám a tabletem,/ küldjön e-mailt a Földre,/ de csak a szemével int,/ hideg, mint a holdtölte./ Kilépek a kertkapun,/ fájdalma a tarkómon:/ éles fények zizegnek,/ földig érő karókon.// Nincs erőm egy fényképre,/ mert magamba roskadok:/ Mivé vált ez a világ!/ Kevélyek, hatalmasok,/ meg porszemnyi okosok:/ évek alatt az Úr köré/ // Jöjjön el a te országod: Hé Uram, ha figyelsz minket!/ Nyomd le végre a kilincset,/ s kiabálj be az ablakon:/ Emberek, ezt nem akarom!/ Teljhatalmú és végtelen,/ Tőled jött minden értelem,/ kevés lent már az érzelem.../ A levegő fojtogató,/ fuldoklik a Mindenható. / Gázálarcban a Megváltó / utak mentén a kereszten,/ megállnak az imamalmok/ fenn, jégszívű Everesten.// Óceánból cethal üzen:/ Rég lejárt a próbaüzem…/ És mi mégis maszkot hordunk,/ s nincs egy udvari bolondunk,/ egy ártatlan kisgyermekünk,/ Aki végre kimondaná:/ Jé! Szakadék felé megyünk! / Inkább igyunk s inkább együnk,/ és ne legyünk irgalmasok,/ így leszünk majd hatalmasok(k).// / a díjával elmaradtunk!/ Fizetetlen sárga csekkek,/ miközben csak marakodtunk./ Egy távoli galaxisban,/ tudják már, hogy e kék golyón / mi fogyott el és még mink van,/ püffedt-hasú világunkon/ nappal is már esti smink van…/ Mondhatnám még, de hát minek?/ Vakablakok előtt állok. / Így, üzenem mindenkinek: /Jöjjön el a Te országod//" : Kofa:  Szép napot drágaságom!/ Tessék csak, vegyen ebből a szép áruból, nem bánja meg! / Vevő:  Csókolom a kezét! Mit teszik árulni? Tényleg olyan szép itt minden./ Kofa:  Nem ismeri meg fiacskám? Mi egyebet árulnék manapság a piacon, mint majdhogynem mindenki más? Hát gyűlöletet! Azt árul itt mindenki, de az enyém a legszebb. Mert ez bio-organikus, melegházi primőr áru, nem ám olyan ízetlen GMO-s külföldi műanyag. Bár abból is van bőven a fiamnál a másik soron. De az idén a szabadföldi is szép lesz. Évek óta a legjobb palántákat veszem, aszály sem fenyeget már, aztán meg két választás is lesz az idén. Viszik majd, mint a cukrot. / - Igaz, vannak még, akik házilag, magról keltetik. Rögtön karácsony után,  mehet a tápoldatba, húsvét környékén már palántázható is. Sűrűn ültetni nem szabad, úgy nem lesz elég erős és kitartó, pedig a gyűlöletnél ez a két legfontosabb tulajdonság. // - És csak óvatosan, nehogy karácsonyról szeretet maradjon a földben, amit a gyűlölettermelők invazív kártevő fajnak tekintenek. A mi termékeink azonban bio-minősítéssel rendelkeznek, életerősek, és másfajta terményekkel is - mint a lenézés-harag-rosszindulat - keresztezve, életerős, bő termésű egyedeket hoznak létre. Ha ennek ellenére a szeretet, empátia, jószándék vagy a tolerancia mégis felütné a fejét, európai uniós szabályozás szerint 4 %-os szennyezettség felett, gyomirtózhatunk és permetezhetünk is./ - A családunk emberöltők óta foglalkozik gyűlölet-termesztéssel, főleg közületi megrendelésre, de a fogyasztókkal való közvetlen kapcsolat végett, mi magunk is árulunk, kis tételben is. De ezek kézműves termékek ám! Politikusok-kampánystratégák általában a különleges, gyorsan felszívódó tápoldatban nevelt példányokat keresik, ezek komplett társadalmakba képesek genetikusan beépülni. // Terroristák, kútmérgezők és erőszaktevők között népszerűbbek a kontakt termékeink: Azonnali hatással és gyors lebomlással. Ezeket régebben nyilvános kivégzéseken vagy pogromokon árultuk, manapság futballmérkőzésekre és tömegdemonstrációkra szállítunk.// - Tudja kedves, a múlt században a gyűlölet még jórészt állami monopólium volt, egészen a ’80-as évek végéig. Mi kistermelők legfeljebb csak Fradi-Dózsa meccsek előtt árulhattuk szotyolába meg tökmagba oltva. // - Legnagyobb kereslet a homogenizált tömegárura van, ebből hetente kamionszánra adunk el, de több városban nyitottunk kifejezetten ínyenc vevőkörnek üzletet. Azokban árulunk instant termékeket, keverékeket is: Kultúrkampfot, idegen- és kereszténygyűlöletet, rasszizmust, intrikát-megvetést, cinizmust-lenézést és pökhendiséget. Igény szerint házhozszállítást is vállalunk, alvállalkozóként pedig beszállítói vagyunk a Parlamentnek is.// - De árulunk ám mi szeretet is. Abból is széles választékunk van, sajnos a forgalom csak évi néhány napra korlátozódik: karácsony, anyák napja, Valentin nap meg a ballagások. No meg a húsvét, de az jobbára nullszaldós. És amíg a szeretet szavatossága pár napig, jobb esetben néhány hétig-hónapig tart, a gyűlöletre és melléktermékeire alapesetben is teljes körű 0-24 órás  szervizeléssel, 4-5 év garanciát vállalunk. - Megértésből, toleranciából, empátiából is nagy tételeket tartunk raktáron, miután ezekre jelentős uniós támogatást és adókedvezményt is kapunk. No meg jól mutat a cég mérlegében is, ha bővíteni szeretnénk a gyűlölet üzletágat. Ha már tartós veszteséget termelnek, túladunk rajtuk: a Távol-Keleten és Dél-Amerikában itt-ott még van rájuk kereslet. Próbáltuk a Vatikánt is, de még csak válaszra sem méltattak. Vevő:  De hát a néni olyan kedvesnek tűnik, hogyhogy ilyenekkel tetszenek                 foglalkozni? Kofa: Ne gondolják ám kedveskéim, hogy mi gyűlölködők lennénk! Soha nem fogyasztottunk a termékeinkből még egy dekát sem. Nem is tehetnénk, mert genetikailag az egész családunk allergiás rá. Látja, most is gumikesztyű van rajtam, szeles időben még maszkot is hordok. De hát mint minden minőségi dologhoz, a gyűlölethez is szeretet kell. Nem is értem miért ilyen kelendő, de mi csak ehhez értünk…// Zene Misa - Jacsó Pál: Közélet - Az én világom…: Egy olyan világban szeretnék élni,/ ahol mosollyal ébredő a hétfő,/ s ötből, legalább két és félszer / négy, a kétszerkettő./  S a reggeli kávéban nincs lemondó kérdés,/ hit és a tehetség ott megbecsült/ érték, az utcák mindkét oldalán, s a foci is jó lesz egyszer. Talán./ Ott, hol a járdákon szembe jőve,/ a jószándék emel majd kalapot, s/ kukába dobjuk az önző tegnapot.// A csontvázzá porladt megértést végre / kisöpörjük poros szőnyegünk alól:/ van ilyen világ e Földön valahol?// Lehetsz második! - egyenlők között,/ nem osztanak cinkelt lapokat előre,/ gyorsan behúzott függönyök mögött./ Félelem nélkül élhet bárányok közt / a pásztor. A kutyája is, meg a farkas./ Becsüli egymást szegény és hatalmas./ Nem hőn vágyott kiváltság a kivétel, s mindenkire igaz a Pitagorasz-tétel: a derékszög nem hegyes, se homorú, nem jár érdemtelennek babérkoszorú. / Egyenes derékkal járhat a merőleges, párhuzamosok egymásnak jóbarátai, így hátuk mögé nézni már felesleges. / A lineáris, nem kacskaringós görbe,/ s a főnök is belenéz reggel a tükörbe!// A gyengébbet legyőzni, megvetendő érdem / (ezt a sort leírni kicsit azért féltem…)// Tücsöknek kedves, jó szomszédja hangya,/ ki nyitott ajtaját is bátran hátrahagyja...// Olyan világban szeretnék élni, hol/ az igazság asztalánál szolgál a jog,/ szentenciáitól nem háborog lelkünk,/ kérdőjelek helyett végre pontot tettünk./ A jövőnk, smink nélkül is szép lett,/ nem egyismeretlenes a megoldóképlet./ Senki sem élhet már kétségek között: / a szomszéd fia Londonból hazaköltözött./ Többé nem lenézett fogalom a hála,/ meghívnak egy koldust is az operabálra,/ díszvendégünk lesz egy dán királyfi,/  s szívünkben az élet örök dilemmája.../ A hamis szó békés, ártalmatlan fegyver, / csendkirályt játszik utcagyerekekkel. / „Közös” többszörösünk többé nem megosztó,/ az árkok helyét temetik barázdák,/

trikolórunk sem lesz vörös posztó,/ józan izmusaink a tabulákat rázzák. / Költőink írnak jobb- és balladát is,/ mikor a másság is megbecsült érték,/ s Duna az Oltnak többé nem rivális./ Az ateista olykor, az Úr elé letérdel,/ a hexameter újra elfogadott mérték,/ héja, galambokkal malasztot ebédel./ Értjük, ha szólít az angolok beszéde, / esz a vasárnap „voszkreszénye.” / Ahová mosolyogva néz le a Teremtő,/ ahol ötből, már legalább háromszor/ is négy marad, a konok kétszerkettő!// "

Végezetül elhangzott két mese, A róka és a holló /1. és 2. Ezután még gitárral kezében Misa is előadott egy halk, kedves muzsikát.  A szaletliben felálltak az előadók, mi tapssal köszöntük meg a csodás előadást. Ezután Jacsó Palkó megköszönte előadó társainak versei tolmácsolását, Balázs Istvánnak azt, hogy itt, a Múzsák Kertjében adhatták elő közösen a borral kapcsolatos, közéleti, istenes verseit, novelláit, meséit. Nővére, Gizella ezen a napon ünnepli születésnapját, így "nem kell mosogatnia", itt most ő az ünnepelt. Sorban álltunk előtte, mi is köszöntöttük, majd finom borokat, süteményeket és tortát fogyasztottunk. Kis csoportokba verődtünk, még sokáig beszélgettünk. Nagy élményben lehetett részünk.

Kühne Katalin