Scriptúris Agriensis 2.
Cs. Varga István
Cseh Károly Könyvtár avatása
(Borsodgeszt, 2013. június 24.)
A könyvtárügy közösségi létünk egyik meghatározója, amelyen a társadalom és az állam léte, jövője nyugszik. Magyarságunk megtartó ereje: hitünk és műveltségünk. Régóta „Hitfogyatkozásban élünk… A hit valami olyan portéka, mely minden kor emberei számára akképpen jut, adódik, mint a kenyér. (…) Nincs hit és teljességgel nincs hit itt a Duna-Tisza táján, ahol általában mindig kevés volt. A delejtű-emberekről beszélek, ami nyilvánvaló, az érzékenyekről s az értelmes szomorúakról.” Ady Endre: A Magyar Pimodán. Nyugat I. 4. szám. 1908. február 16.) A költő és műfordító, bibliofil Cseh Károly ezekhez az érzékenyekhez és értelmes szomorúakhoz tartozott.
A könyvtár (görög nyelven bibliothéké, a szóösszetétel első tagja, a biblion könyvet jelent, a théké tartó, szekrény jelentésű. Egyaránt jelent valamely terv szerint felállított könyveket, jelenti a szobát, az épületet, amelyben a könyvek fel vannak állítva és a kettőt együtt is jelenti. A könyvek gyűjtése, így maga a könyvtár is olyan régi, mint a könyv, mint az írás. Az első kézirati könyvtárak nyomait templomokban, kolostorokban, zárdákban találjuk. Bibliákat, egyházi műveket s észben orvosi, földműves könyveket tartalmaztak. Nagy Rhamses palotája melletti romok közt találták az egyik első könyvtárnyomot. Az épületen ez a felírás volt olvasható: „A lélek gyógyszertára”.
Egy kis gondolatcsokrot idézek jeles elődöktől, a könyvtár jelentőségének bizonyítására: „A könyvek barátaim; társaságuk végtelenül kellemes nekem. Ők minden korból, minden országból valók. Kitűntették magukat a tanácskozószobákban éppúgy, mint a csatamezőn, s nagy méltóságot nyertek tudományukért. Könnyű hozzájuk férnem, mert mindig készek szolgálatomra, s akkor engedem őket társaságomba, akkor engedem el őket társaságomból, amikor kényem-kedvem tartja. Sohasem esnek terhemre, ellenben tüstént felelnek, ha kérdezem őket. Olyik a múlt korok eseményeit adja elém, olyik a Természet titkait fedi föl nekem. Némelyik megtanít, hogy kell élnem, némelyik viszont, hogy kell meghalnom. Egyik élénkségével elhessegeti gondjaimat és földeríti a lelkem, másik megizmosítja, fölbátorítja a szellemem; megtanít, mi a legfontosabb, hogy kell vágyaimat rakoncára fognom s mint kell magamat egyedül önmagamtól függővé tennem. Egy szó mint száz: megnyitják előttem a művészetek és tudományok legkülönbözőbb utait és fölvilágosításukra mindenkor rábízhatom magam.” (Francesco Petrarca)
A könyvtár mindenütt a műveltség, a jó ízlés, a tudományos, a szellemi-lelki gazdagodás forrása volt. „Szeretném, ha megértenétek, hogy semmiféle könyv és semmilyen orvos nem pótolhatja éber gondolkodásunkat, figyelő tekintetünket.” (Janusz Korczak (1878-19429, lengyel orvos, író, pedagógus. „A könyvek azért vannak, hogy a tudást bennük tartsuk, fejünket hasznosabbra kell tartogatni, gondolkodni kell.” (Szent-Györgyi Albert (1893-19836)
Cseh Károly, a 18 kötetes költő, műfordító és magyar-orosz szakos általános iskolai tanár három, Egerben, a Bródy Sándor Könyvtárban megjelentett csuvas könyvet is jegyez: Szeszpel: Az ínség zsoltárai; Csuvas szó; Gennadij: Ajgi Csillagkép ablakomban. Ajgi 1966-os Csillagkép ablakomban című vers-variációiból idézek: „lékek nyílnak a fehérségben / Isten mosolyog át rajtuk meglehet – / nem szárnyakkal: / jelenésével játszva legyint meg / a magasból // hóvihar szeleként.” Csuvasföldön kívül egyetlen csuvas embernek van szobra a nagyvilágban, mégpedig Egerben: a költő Mihail Szeszpelnek. Ez a szobor a rendszerváltást is szerencsésen átvészelte a Csebokszáriból „Északi”-ra keresztelt lakótelepen, a lakótelepi kis ligetből a helyi általános iskola udvarára került. Nem véletlen, hogy Ajgi mélységes empátiával kötődött a tragikus sorsú, éhhalált szenvedett csuvas költőhöz, a nagy elődöt és Egert már versének címében is megnevezi: Búcsúzás: Szeszpel és Eger. Az Ajgi-versben az ő fordításában az „időtlen idők mélyéről” szakad fel „az ismeretlen hun-magyar ének”: „mintha Búcsúzás lenne a Találkozás”, s „távolodva felragyog Eger”.
Fordítói tevékenysége elismeréseként, a csuvas költészet színvonalas tolmácsolásáért Cseh Károlyt 1989-ben – e sorok írójával együtt – a Csuvas Írószövetség nemzetközi Vaszlej Mitta-díjjal tüntette ki. A hajdani obligát egri és csebokszári párt- és állami kapcsolatok véget értek. Hosszú időn át delegációk jöttek-mentek, több tucat egri ember vendégeskedett Csuvasiában. Sajnos, Cseh Károly egyszer sem jutott ki a csuvasokhoz, pedig költőként és műfordítóként is hathatósan éltetette a csuvas és magyar költői barátságot.
Kaló Béla állapítja meg: „A magyarított távoli és sejtelmes keleti szövegek egyszer csak kezdenek idomulni és hasonulni Cseh Károly magánlírájának darabjaihoz, hiszen valahol, nagyon távol, rokon lantok pengenek, keleti örökségünk át-áthajlik az évezredek fölött.” Fodor András elismerését is kivívta a műfordító: Nagyon szép, szinte a régi kelet miniatúráira jellemző finomság, meghittség, hangulat van a fordításokban. Külön aláhúztam a következőket: Ahmed Hasim: Tél, A lovas; Mihail Szeszpel: Keskeny aranycsík; Peder Huzangaj: Kék január; Gennadij Ajgi: Fűzfák, Kihunyó augusztus, Novgorodi séta. Ezek színben, formában olyan áthatóak, atmoszférikusak, jó értelemben véve artisztikusak.”
A műfordító Cseh Károly eredményei, törekvései a költő mesterségbeli tudását is gazdagítják. Jelentős lépésekkel jutott előre a költői és műfordítói pályán, megszenvedett, de hinni tudó, szépen gazdagodó költészetével. A „– add, Istenünk, a csöndet orvosul…”. Zsoltáros köszöntés, a 89. zsoltár valóban nagyon szívhez szóló tanítás: „Így számlálni napjainkat taníts meg minket, hogy szívünket bölcsességre vezessük!” – ezzel a verssel szeretettel viszonzom a jókívánságokat. Ajgival fohászkodom, Cseh Károly fordításának szavaival: „– add, Istenünk, a csöndet orvosul…” A szeretetbe nem lehet szöget verni, csak a tenyerünkbe, a szívünkbe lehet – de a szeretet él. Mindent túlél!” (Gyökössy Endre)
Köszönjük a Mindenhatónak, hogy Cseh Károly személyében jó barátot, kiváló költőt és műfordítót, rendkívül tevékeny közösségi embert kaptunk, aki az észak-magyarországi régióban példamutatóan járt elöl a közjó, a kultúra, a közösségépítés, a könyvek, az olvasás szeretetében, a magyar művelődés szolgálatában. A kultúra életet szabályozó elv, küzdelem a felejtés ellen. Talentumaink szerint kell a kevésen is hűnek lennünk. Nem áshatjuk el talentumainkat, hanem hasznosítanunk, kamatoztatnunk kell őket. Bibliai hasonlattal szólva: nemcsak halat kell adni az embereknek, de halászni is meg kell tanítani őket. A felelősségünkre figyelmezet Németh László: „Két egysorsú, egyfájdalmú és egykincsű testvér ők: a magyar tehetség és a magyar nép.”