__________________________________________________________________________________________________
A múlt század nyolcvanas éveiben a felelős értelmiség nagy része a rendszerváltás lázában égett. A szabadság előszele már élesztette a hamu alatti parazsat, amiből nem csapott fel ugyan a „minden rossz emlékű múltat” elemésztő lángolás, de lassú, nagy erejű tüzén megolvadtak a szellemi béklyók, forrósága lelkeket késztetett cselekvésre. A szinte hihetetlennek tűnő mámoros szabadság lehetősége tettekre biztatott és számvetésre. Számvetésre a haza múltjának jelenének és jövőjének értelmezésében, tettekre, hitre épülő meggyőző cselekvésre a szellemi építkezésben. A civil kurázsi fontossága felértékelődött, a szabadság apró körei alakultak, és felerősödött a határon túli magyarokkal való közös sorsvállalásnak erkölcsi parancsa. A szűkebb tájhazában, a nagy múltú sárospataki fészekben is újraéledt a népfőiskolai mozgalom, melynek változatlan céljai között kiemelt hangsúlyt kapott a magyar identitás keresés a civil társadalom öntudatának, cselekvőképességének, változtatni kész erejének megerősítése. A megyeszékhely Miskolcon élő értelmiség is különféle módon és formában kereste a szerveződés és a cselekvő lehetőség formáit.
Az egykori legendás sárospataki népfőiskola diákja E. Kovács László a történelmi Gömörben táplálta a lángot, ennek a szellemnek vértezetében építkezett és szervezett, alkotott és kapcsolatokat épített.
Az időfolyamnak vannak áldott szakaszai, kulminációs pontjai, amelyekben a szándékok és a lehetőségek szerencsés találkozásaiból, jövőt alakító meghatározó dolgok születnek. Ilyen volt az is, amikor E. Kovács László hagyományokat éltető faluépítő szándéka találkozott a Szabadfalvi József vezette megyei múzeum e tájra vonatkozó elképzeléseivel, a jó barát Újváry Zoltán szülőföldhöz vonzódó kutatásaival és nesztorságával, szép emlékű mesterem Végvári Lajos segítőkészségével és Máger Ágnes mélyen érző lelkesedésével. Gömörszőlősön helytörténeti gyűjtemény és kisgaléria létesült, melyet követően a rendszerváltás évében 1989-ben hívta életre Máger Ágnes festőművész a Gömörszőlősi Művésztelepet, amelyet két évtized elteltével az időszakos kiadványaik nyomán már Gömöri Műhelyként aposztrofálunk. Intézmény született, amelynek nem is a meghatározása a fontos, hanem szellemi építőereje, lelki koherenciája, tehetséget felkaroló akarata, a hely szellemében nemesedő hite.
Példamutatása a múlt megbecsülésében, a kétkezi emberek iránti tiszteletben, hagyományaik megőrzésében, a paraszti kultúra még meglévő tárgyi emlékeinek művészi dokumentálásában.
Őszinte és folyamatos hit a Sütő András általi intelemben: „És bár élnünk előre a jövőnek kell, az életet csak visszafelé a múltba nézve tudjuk megérteni. Minden múltidézés kegyelmi kérvény a jelenhez.”
Egy emberöltőhöz mérve a negyedszázad jelentős idő. Ennyi év alatt a világra jött gyermek felcseperedik, iskolákat végez és dönt, döntenek további sorsa felöl. A jubiláló művésztelep életében is sok minden történt az eltelt huszonöt évben. A történések, amelyeknek lelki alapját mind a mai napig a művésztelep vezető asszonyának szakmai tisztessége, embersége, kitartó hite, a helybéliek családszerető figyelmessége és nem utolsósorban a támogató barátok, mecénások empátiája adja, ma már alkotásokban, barátságokban, életutak alakulásában mérhető, ha egyáltalán illik az ilyet méregetni.
A kiállítás mellett szép kötet is emlékezik az eltelt időre, mintegy dokumentálva a művésztelep történetét.
Képek, írások, versek, feljegyzések, dokumentumok éreztetik a néző-olvasóval az itt töltött idő szerelmetes élményét, a hely szellemének delejes varázsát, az okos szó tanító erejét, a hazafiság nemes érzését.
A ceruzarajzok, tusrajzok, akvarellek, pasztellek szeretetteljes feljegyzések a tájról, a múltba révedező csűrökről, pajtákról, a paraszti élet muzeális relikviáiról és nem utolsósorban az itt élő emberekről, a pályatársakról. Feljegyzések, de egyben személyes érzésekkel átszőtt vallomások a természetről, az időről, az Emberről, amelyben „egy isten arc van eltemetve” (Remenyik Sándor). De ez a most nyíló kiállítás felidézi a közösen eltöltött napok zenei, néprajzi, történeti élményeit is. A friss harmatos hajnaltól a nyári delelő melegen át a csillagos palásttal borított hosszú éjszakáig tartó dolgos napok hangulatát. Az egymás-keresés és egymásra figyelés titokzatos vágyát és izgalmát, a szövődő baráti érzések mélyről fakadó melegét, de a szabadság és a felelősség erkölcsi parancsát is egyben.
Ezen alkotó együttlétek sora bár művésztelepi hagyományokat is felvállal, mégis más és egyben több is ennél. A célkitűzések nem csupán egy művészeti program köré szerveződnek, nem a stiláris útkeresésen van a lényeg.
A kiinduló pont sokkal inkább maga a természetben élő ember és az, az antheuszi vágy, hogy megérintve a földet, új erőre kapjon. A természet közeli létforma átélése, melyben kultúránk gyökerezik.
Köszöntsük hát a jubiláló műhelyt e kiállítás megnyitón is. Köszönjük meg a teremtett értékeket, az emberi utakat igazító jótéteményeit, példamutató kitartását.
Mert Gömörszőlős ma már fogalom, amely tanító, igazodási pont kell, hogy legyen életünkben, amikor természetről, benne az emberről, múltról, a jövőről, máról és a bizalomról gondolkodunk.
A mindannyiunk által jól ismert kiváló hegedűművész Yehudi Menuhin mondotta egyszer:
„Kevés olyasmi létezik, ami megakadályozza az ember erőszakossá válását, ilyen a bizalom, a kölcsönös segítőkészség, a művészetek és a kézművesség gyakorlása – csupa hagyományos rituálé, melyet a tisztelet tart életben, mivel a tisztelet és megbecsülés létfontosságú a civilizáció számára.”
A Máger Ágnes szárnyai alatt lélegző, érző és alkotó sokszínű műhely ezt kezdetektől fogva tudta, vallotta és vállalta.
Miskolc, 2013. július 4.
Dobrik István
2