Keller Lívia festőművész, tanár 

születésének 100. évfordulójára rendezett kiállítása

nyílik

2018. március 28-án, 17 órakor

a Feledy-házban

Keller Lívia emlékkiállítása

Hajdú Ildikó művészettörténész köszöntötte a művésznő emlékkiállításán megjelent barátokat, művésztársakat, kollégákat, tanítványokat. Pap Éva, a Petőfi Sándor Kéttannyelvű Általános Iskola tanárnője szervezte meg Keller Lívia rajztanár, festőművész tárlatát. Kákóczki András, a Herman Ottó Múzeum - Miskolci Galéria igazgatója örömmel konstatálta, hogy mennyien tevékenykedtek ennek a kiállításnak létrejöttében. Fiatal korában ismerte meg Keller Líviát, akit szerénysége és kedves személyisége azonnal megfogott. A művésznő festményeit többnyire magángyűjteményekből válogatták, de a Galéria tulajdonában is több képe maradt. Nagy élmény volt, amikor a gyűjtők képeit otthonukban kiemelt helyen láthatta, ezeket szívesen adták kölcsön, hogy újra láthassuk a Feledy-házban. Rokonai szívesen adták a kiállításra a művésznő bizonyítványait, okleveleit. Így a falakon, tárlókban együtt nézhettük meg egy gazdag tanári életpálya dokumentumait és grafikáit, festményeit. Szűkebb pátriánk épületei, falusi házai, a hegyek ölelte városunk, Miskolc szépségei, a Diósgyőri Vár, a Tisza, Szentendre, Krakkó, Monte Carlo, Nizza, Mártély is megihlette.

            Keller Lívia 1918-ban Diósgyőr-Vasgyárban, a két nagyüzem közötti kolónián született. Édesanyja tanítónő volt a vasgyári általános iskolában, édesapja a Mávagban (később DIGÉP) dolgozott technikusként. Egy húga volt, ő később általános iskolai tanár lett. Népiskolai és polgári iskolai tanulmányai befejezése után a miskolci Tanítóképzőben tanult, ahol 1937 júniusában képesítőzött. Közben a nyári vakációban bejárt a Miskolci művésztelepre, ahol  Benkhardt Ágost korrigált. Miután 1937-ben felvételt nyert a Képzőművészeti Főiskolára, Benkhardt Ágost osztályába kérte magát, ám az osztályt később Boldizsár István festőművész vette át. Igen kedvelte az alakrajzot és a festést, a mozgástanulmányt, a szobrászatot és a vízfestést. A főiskolán 1943-ban végzett rajztanári diplomával. E képesítésével Miskolcon dolgozott előbb általános iskolákban, majd középiskolákban, 1970-től az 1975-ös nyugdíjazásáig a Kilián Gimnáziumban (ma Diósgyőri Gimnázium) tanított. Oktatói munkája mellett rendszeresen alkotott, és mint a megyei képzőművész csoport és a Képzőművészeti Alap tagja, rendszeresen részt vett helyi, megyei és olykor országos kiállításokon. Lengyel tengerész férje révén jutott el Krakkóba, ahol a Képzőművészeti Akadémián folytatott rövid ideig tanulmányokat. Rengeteget utazott, Lengyelországon kívül bejárta Európát.  Ezek az utazások – azon felül, hogy témát is nyújtottak számára – hatalmas tanulmányutaknak is beillettek, a nagy múzeumok és képtárak megtekintése révén. Külföldi utazásain kívül sorra látogatta a hazai művésztelepeket is, különösen a mártélyi művésztelepen érezte jól magát. Festői stílusát a nagybányai hagyományok határozták meg, tájképek, csendéletek, enteriőrök kerültek ki keze alól. Maga így fogalmazta meg művészi hitvallását: „Szerintem a lényeg a konstrukció, a kép belső felépítése. A fény az, ami kiemeli, plasztikussá teszi a mondanivalót. Kialakult életfelfogásom optimista, ennek megfelelően szeretem a derűs, sőt vidám színeket. A színekkel az ember a megadott látvány örömét kell, hogy kifejezze. Azért festek, mert úgy, ahogy én látom, senki sem látja a világot. Azt festem, aminek a látása bennem ünnepi érzést, örömet ébreszt és azt szeretném, ha munkáimmal ezt az érzést másoknak is odaajándékozhatnám.”

            Tatár Albertné, a Fráter György Katolikus Gimnázium tanárnője nyitotta meg a kiállítást: "Tisztelt Vendégeink! Engedjék meg, hogy egy személyes megjegyzéssel kezdjem mondanivalómat. Keller Lívia festőművész megnyitóján kettős érzés tölt el: öröm, hogy a művészvilág halála után is méltányolja alkotói tehetségét, és külön köszönet a Galériának az újabb kiállítás megrendezéséért, de szomorúság is, hiszen eddigi megnyitóim alatt mindig itt állt mellettem szerényen, derűsen, szinte sugallta gondolataimat. Száz éve született, 2005-ben ment el, így kedves egyéniségét, művészi tehetségét már csak képekben közelíthetjük meg. Diósgyőr szülötte volt. Művészi hajlamait otthonról hozta. Édesanyja szépen rajzoló, festő, értékes gobelineket alkotó tanítónő volt, édesapja műszaki tisztviselőként is szép fafaragványokat készített. Erősen kötődött szülőföldjéhez. Ahogy írta: "A vár képe számomra egyenlő a gyermekkorommal, hiszen látványával minden pillanatunk összeforrt, udvarunkból egyenesen ráláttunk. Millió emlékem van vele kapcsolatban." Az itteni elemi iskola, majd a tanítóképző után 1937-től a Képzőművészeti Főiskola következett. Benkhardt Ágost, Hollósy Simon tanítványaként a plain air naturalizmusa ihlette meg, de nem kapcsolódott szolgaian ehhez az áramlathoz sem, egyéni maradt. A főiskola után a kassai Orsolya Leánygimnáziumában tanított, a kitelepítés után visszatért Miskolcra, ahol a polgári iskolában, a tanítóképzőben folytatta tanári munkáját. A képző felszámolása után a Kilián Gimnáziumban tanított tíz éven keresztül. A tanítás mellett a város különböző intézményeiben szakköröket vezetett. Foglalkozott kerámiával, akvarellel, olajfestéssel, mindennel, amire igény és lehetőség volt, vagy amire tehetséget látott tanítványaiban. Rajztanárok, képzőművészek, fetőművészek, művészettörténészek kerültek ki tanítványai közül. Szabad perceiben festett. Idézzük őt magát: "Évek óta vonz az Alföld tanyavilága, a virágok, rétek, az ezerarcú Tisza. Ilyen szépségekkel kevés ország dicsekedhet." De témái voltak a Bükk, Hámor, Diósgyőr lebontásra ítélt öreg házai, a régi utcácskák is. Életének boldog időszaka volt a néhány lengyelországi esztendő. Találkozott a Krakkói Képzőművészeti Akadémia grafikusaival, hónapokig tanulmányokat folytatott körükben. Férjhez ment egy lengyel hajóskapitányhoz, és vele bejárta az Északi tenger partjait. Ezekből az élményekből táplálkoznak a lengyel kikötők hajó ábrázolásai, a tengerparti fürdőhelyek vidám, derűs képei. Vásznaira kerültek azonban az egyszerű parasztemberek és a városkák megkapó ábrázolása is. Sokat utazott, bejárta Európa szinte minden jeles múzeumát, de kedvenc tartózkodási helye Mártély volt, a művésztelep. Megragadta a fénytelítettség, a színek áttetsző könnyed lebegése, a Tiszapart változatos képe. Szerény művész volt, kevéssé harcolt önmagáért, pedig kiállítása nagy élményt jelentett, egyre több csodálója lett művészetének. 1973-tól 2005-ben bekövetkezett távozásáig 12 önálló kiállításon szerepeltek alkotásai. Mindig körülvette - és veszi most is - az a természetes ragyogás, amely a látványból és lelkéből árad. A meleg színek, a kompozíciók jól esnek a szemünknek és lelkünknek, megragad a hangulatuk, gondolatuk, látványuk. Az előző kiállítások vendégkönyveiben a legtöbbet olvasott szavak: "köszönjük", "értem a képek mondanivalóját", vagy "árad a művekből a természet- és emberszeretet." Őszintén örülök, hogy a látogatók megérezték Keller Lívia áradó szeretetét. Ő maga így fogalmazta meg: "Ezekből a képekből kitűnik, minek örültem, s ha ez az öröm már nem "magánytulajdon", ha továbbadhatom, több lesz belőle. " Kérem kedves vendégeinket, tekintsék meg Keller Lívia képeit, hadd oszthassa meg velünk örömeit, hogy ezáltal nekünk is több legyen belőlük!" 

            Az ismereteinket bővítő, érzelemgazdag megnyitó után gratuláltunk Tatár Albertné Mártika szavaihoz. Szétszéledtünk és végigjártuk a termeket. A leghátsó teremben sorakoztak az utcák, házak, kapuk: Sárgaházak Nizzában, Diósgyőr hóolvadáskor, Szentendrei átjáró, Szentendre, Palotaszálló, Sötétkapu című képei, megragadó színekben ábrázolta ezeket a számára kedves helyeket. Itt láthattam Benkhardt Ágost: Keller Lívia című festményét is. Én már csak az idős hölgyet ismerhettem meg egyik tárlatán. Itt fiatal és nagyon finom, szép hölgy néz ránk. Kitűnik a  tanár és kedvelt tanítványa közti szeretet is. A következő teremben Jutka, Diósgyőri házak,  Görbe utca, Éjjeli szanatórium és a Tűzliliom című képek hatottak rám leginkább. A tárlóban helyezték el bizonyítványait, okleveleit: A Polgári Leányiskola bizonyítványa arról, hogy az 1918-ban született Keller Lívia a Diósgyőrvasgyár 1929/30-as évben a Szatmári anyaházhoz tartozó paulai szent Vincéről nevezett Irgalmas Nővérek vezetése alatt álló Miskolci Érseki Leánynevelő Intézet római katholikus Polgári Leányiskola 2. osztályát elvégezte. Egy másik a Miskolci Érseki Római Katholikus Tanítóképző Intézet 1936-37. évben végzett növendékének bizonyítványa. Egy oklevelet is láthattam 1941-ből, ami arról szól, hogy Keller Lívia az Országos Magyar Királyi Rajztanárvizsgáló Bizottság elnöke és ennek tagja.  Az első teremben látható az édesanyjáról 1964-ben készült Anyuka című képe, ebből szintén a szeretet árad felénk. Itt még a többi közül kiemelkedik a Lengyelországi városkép, Diósgyőr a várral, Pusztafalu, Hajó a kikötőben /Monte Carlo/ és egy vázában ismét a Tűzliliom.

            Magam is meglepődtem, amikor elolvastam, hány alkalommal állították ki képeit. Művei közgyűjteményekben: Herman Ottó Múzeum és Miskolci Galéria, Miskolcon találhatóak. Válogatott egyéni kiállításai: Bielsko-Biala Lengyelország 1978, Görögkeleti templom Tokaj 1980, Herman Ottó Múzeum Miskolc 1980, Szerencs 1982, Mini Galéria Miskolc 1986, Kilián György Gimnázium Miskolc, Mini Galéria Miskolc 1991, 1996, Földes Ferenc Gimnázium Miskolc 1999, Ady Endre Művelődési Ház Miskolc 1999, Közösségi Ház Mezőcsát 2000, Miskolci Galéria Miskolc 2003. Válogatott csoportos kiállításai: Felvidék, Erdély, Délvidék képzőművészeti főiskolai ifjúsága kiállítása: Gömbös Gyula Diákotthon Budapest 1942, Miskolci képzőművészek kiállítása Borsod-Miskolci Múzeum Miskolc 1950, Borsodi képzőművészek V. megyei kiállítása Herman Ottó Múzeum Miskolc 1955, Miskolci Országos Grafikai Kiállítás Déryné Kamaraszínház Miskolc 1957, Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Pedagógus Képzőművészek Kiállítása Nevelők Háza Miskolc 1960.

            A vendégek kis csoportokban beszélgettek, felidézték emlékeiket kedves tanárukról, vagy a művésztársak a közös kiállítások hangulatáról, egymással való meghitt beszélgetéseikről. Én is láthattam a Herman Ottó Múzeumban, a Miskolci Galériában és az Ady Endre Művelődési Házban önálló kiállításait, és a B.-A.-Z. megyei Pedagógus Képzőművészek kiállítását a Nevelők Házában. A József Attila Könyvtárban dolgoztam 37 éven át,  tárlatainkon is többször megjelent a látogatók között. Érdeklődő, mindenkihez szeretettel forduló művészt ismerhettem meg. A beszélgetések során kiderült, hogy a jelenlévők közül sokan vásároltak képeiből, még további festmények díszitik lakásaikat, amit majd fotókon megosztanak egymással. Ajánlom mindenkinek, hogy tekintse meg e nem mindennapi tárlatot. Egy régi, szeretett világ tárul a néző elé, ami kedves gyermekkori emlékeket csal elő. Gyönyörködhetnek a színekben, városunk ismert és már nem látható részleteiben.

Kühne Katalin