Irodalmi Fonó * Utassy József és Ladányi Mihály

Fotó: Barázda Eszter

Az Irodalmi Fonóban Fecske Csaba emlékezett költő barátaira

Az Irodalmi Fonó két neves költőre emlékezett. Fecske Csaba állította össze Utassy József és Ladányi Mihály verseiből műsorát, amit a „Fonós Ötös” jelenlévő tagjai: Petri Nóra, Vajda Éva, Koncz Károly György és Balázs István adtak elő.

                Koncz Károly György köszöntötte az érdeklődőket, bemutatta az előadóművészeket.

                Fecske Csaba kortárs költőinkkel való barátságát emlegette, többször volt alkalma velük hosszan beszélgetni irodalmi táborokban. Mindkét lírikus keményen fogalmazta meg gondolatait, életpályájukban több közös vonást lehet felfedezni. Néhány szóban szólt megpróbáltatásokkal teli életükről, emberi tulajdonságaikról, küzdelmeikről.

                Az első részben Utassy József versei hangzottak el.

                Utassy József költő, műfordító 1941. márc. 23 -án Ózdon született. Élete első 14 évét Bükkszenterzsébeten töltötte. Édesapja az ózdi vasgyárban, bányákban dolgozott, fia születése után került a Donhoz, a visszavonuláskor szerzett sérülésébe halt bele. Egerben érettségizett, magyar-orosz szakra felvételizett, nem vették fel. Az ELTE BTK magyar-népművelés szakot 1967-ben végezte el, könyvtáros, majd nevelőtanár volt, később szabadfoglalkozású író. Felesége is bölcsész, fiuk 20 éves korában gyógyíthatatlan betegségben hunyt el. Versei 1965-ben jelentek meg a Kortársban, később a Kilencek költőcsoportjának antológiájában, az Elérhetetlen föld c. kötetben 1969-ben jelent meg. Első önálló kötete a Tüzem, lobogóm! sikeres volt a fiatalok körében, de a hatalom nem engedte, hogy társadalomkritikáját közzé tehesse, éveken át feküdt a kiadóban kötete. Ez súlyos idegbetegséget idézett elő. A Kálvária-ének (1995) erről szól. A 80-as évektől folyamatosan adták ki verseit. Hosszú, súlyos betegség után 2010. aug. 27-én halt meg Zalaegerszegen. Tóth Erzsébet költő írta másnap: „Dzsó – aki mindig így dedikált ― volt a mi utolsó szentünk, az utolsó bölény. Aki mondhatta: „Talpra, Petőfi! Sírodat rázom!” és „Lopnak a bőség kosarából!” Úgy írt verset, ahogy a madár dalol. Kegyetlen, kemény sorai voltak. Ő a belső időhöz igazodott, ahol nincs egyetlen fölösleges szó. De van Isten, Édesanya, haza, Magyarország, csillag. Ezek az elárvult és elárult és elfeledett szavak fényt kaptak tőle és hitelt.” Díjai: József Attila-, Kossuth-, Bethlen Gábor-díj, Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje, Balassi Bálint-emlékkard.

                Koncz Károly György kezdte Fekete trón c. versével: „térdemen török rőzsét a fényhez,/ zenét gyújtok rád, piros zenét,/ énekek énekét, tüzek tüzét,/ rádlobbantom a muzsika-máglyát,/ rezes csontjaid bandája előtt/recsegjenek a karnagyi pálcák,/ s legyen áldott a tűz piros hite,/... világíts, Papa, világítsd ki te/ a temetőt, a bakatemetőt/... Sírról csak azok tudnak, kik ássák!/ Magukat gyásszal megkoronázzák,/ s lesznek egy halott helytartói és/ fekete trónra ültetett árvák./”

                Vajda Éva Micsoda évszak c. versével folytatta: „Élni szeretnék/ Élni Igen/ Emberül élni/ végre hiszen// azt se tudom, hogy/ /élve talán?/ hova temették/ édesapám// kit nem a rák, nem:/ FEGYVER ÖLT MEG/ árva maradtam/ s anyám özvegy/”.

                Balázs István Hegyi legelőn c. versét olvasta fel, amely a lobogó nyárról, a borzalmakról szól: „Szomorú vagyok és komor./ Én utálom gyermekkorom!// Kalimpál, félrever szívem:/ kolompol benne a világ!/ Sárgaláz: kikerics fetreng./ Lökösök! Hangrobaj! A hegy/ reng.// Ég a szamártövis! majd ordít,/ s megőrülnek a pipacsok mind.// Én meg belebolondulok/ egy lányalakú felhőbe!// S megszökünk./ Meg innen! Még ma/.”

                Petri Nóra egy szerelmes együttlétet, az Illegális nászéjszaka című verset adta elő, amely tele volt a rá olyan jellemző képekkel: „Kint a betonküszöb alól,/ hallucinált tücsök dalol.// Ujjad között, leégve lakkig,/ cigarettavég csillaglik.// …Illegális nászéjszaka!/ Hajad arcom holdudvara./ Testünkön csillagok/ teremnek./”

                Balázs István a huszonnégy éves költő Monológ a pódiumon c. versét idézte elénk: „Huszonnégy évgyűrű szorítja szíved,/ Elég ahhoz, hogy a világnak úgy vallj:/ maradtál volna a felvégben inkább,/ palócföldön porosodó faludban.// …De jaj, taknyos kölyökként elkötötted/ kapufélfátok mellől azt a kancát,/ és egyre beljebb csal a rengetegbe/ az iramló csodaszarvas-igazság.// Hát hajszold csak rendületlen, s amíg élsz:/ lába nyomát a világért se hagyd el!/ Mit vesztel, ha egy-két maszkos bitang majd/ a legfénylőbb csillag-ágra akaszt fel?!”

                Elhangzott a Magyarország c. hazafias vers Koncz Károly György kitűnő előadónktól, ezt nem olvasta, hanem a szokásos hévvel, felemelt hanggal mondta: „Ha százszor is kitagadnak,/ én temetni el nem hagylak:/ kihívón/ keresztbe fektetlek a síron!/ sárig szomorúfűz hajad/ tíz ujjal vidítom, tíz ujjal vidítom.// ...Úgy/ ölelsz át,/ sejtjeim fájnak,/ hátadba körmeim holdvilágárkot/ vájnak,/ ezeregy fényévnyi sáncot/ mai,/ holnapi bizáncok ellen,/ hogy védd magad:/ Szerelmem,/ Szerelmem Kápolna-virága,/ Nekem/ Édes Egyetlenem,/ Világ/ Világa./”

                Vajda Éva Őszelő c. versét adta elő: „Piros padon felejt a csend már,/ dohorog rám egy világváros./ Szöcske pillanat, rebbenet nyár./ Térdem szenthely egy perc fohászhoz.//...Magam vagyok: piros padon a csend.// Fehér ingben is varjúhodok már./”

                Koncz Károly György Nagy Lászlóhoz írott Csillagvirágváza c. versét olvasta fel: „Hogy zúg az út! Bátyám,/ minden fán harang van,/ Félreverik a világot./ Ágyamban az Angyal!/ Szája, mint a dögkút.../ Fél a Hitehitvány!/ Mellén borzong a papiros./ Én írok, Ő diktál.// Ökörnyárson forog a Föld!/ Hét nap és hét éjjel/ ropja már a fergetegest/ szikra a pernyével./ ...s izzik az isten sisakja!/ dómkupola duhog,/ szemed párkányára/ négy égtájról csörömpöl a/ CSILLAGVIRÁGVÁZA.// ...hol vagy, te bimbó-erejű?!/ Szétfeslik az ököl,/ s fejem fölött, mint kihamvadt/ csontcsillag tündököl./”

                Balázs István a diktatúra idején szamizdatként terjesztett, leggyakrabban előadott verset, a Zúg Március-t olvasta fel: „Én szemfedőlapod lerántom:/ kelj föl és járj, Petőfi Sándor!// Zúg Március, záporos fény ver,/ suhog a zászlós tűz a vérben,// Hüvelyét veszti, brong a kardlap: / úgy kelj föl, mint forradalmad!// Szedd össze csontjaid, barátom:/ lopnak a bőség kosarából,// …Holnap a szellem napvilágát/ roppantják ránk a hétszer gyávák,// Talpra, Petőfi! Sírodat rázom:/ szól még egyszer a Szabadságról!/”          

                Végül könnyedebb hangú versek váltakoztak az előadók tolmácsolásában: Weöres Sándorhoz írt Meleg zsák c., majd a Kis versek közül az Irodalmi élet, Az őstehetség, Ajánlás, Világvárosi éj, Magyar óta, Folk beat, Hát ti kik vagytok? című versek, amelyekben szójátékai humorát is megmutatták.                               

                A második részben Ladányi Mihály költő (Dévaványa, 1934. február 12 – Csemő, 1986. szeptember 20.) versei hangzottak el. Szegény falusi iparos-paraszt családból származott, általános iskoláit szülővárosában végezte, gimnáziumba Kisújszálláson és Nagykőrösön járt. Eredetileg festőnek, grafikusnak készült, de már gimnazistaként verselt. Példaképei Petőfi, Ady, József Attila, Sinka István voltak. Első verseit a Csillag és az Új Hang c. folyóirat közölte. 1953-1957 között az ELTE bölcsészkarának hallgatója volt. 1956 után a Tűz-tánc antológia költőihez csatlakozott. 1957-től a Szépirodalmi Könyvkiadó, majd a Magyar Nemzet munkatársa. 1958-tól a Szolnok Megyei Néplapnál dolgozott. Egy ideig Nagyrédén kultúrotthon vezető, majd 1960-tól Kazincbarcikán művelődésház igazgató lett. Első verseskötete 1959-ben jelent meg Az út kezdete címmel. 1964 után irodalmi munkásságából próbálta eltartani magát, 1970-től többnyire csemői tanyáján élt, helyben készített borát adta el cimboráinak, ebből is biztosította szerény megélhetését. Igazi bohém volt, italmérések asztalain vetette papírra verseit, meghallgatta az ingázó segédmunkások történeteit, megértette a lét alatti világot. Legendák terjedtek magánéletéről, hol őt hagyták el, hol ő hagyott csapot-papot. Sűrű életet élt, bár gondosan őrizte függetlenségét, mindig kiállt a társadalom peremén élők mellett. A hivatalos, napi politika hidegen hagyta, az emberiség helyzete izgatta. 1956 után nem igazodott bármiféle ideológiai elkötelezettséghez, politikai radikalizmusa mindvégig megmaradt. Költészetében a kezdeti harsányság után eljutott egyfajta sanzonos-epigrammatikus tömörséghez. Egyszerű, világos nyelvezete, látszólagos eszköztelensége miatt népszerű költő volt. Egymás után következtek verseskötetei, amit minőségi kivitelben adtak ki és terjesztettek: Utánad kószálok, A túloldalon, Élhettem volna gyönyörűen, Kitépett tollú szél, Seregek mögött, Torkomban sóhajokkal, Gyere vissza. Kitüntetései: József Attila- Gábor Andor-díjat kapott. Utolsó kötetét 1985-ben jelentették meg Van időd címmel. A rendszertelen életmód, a nélkülözések aláásták egészségét. Ötvenkét éves korában hunyt el.

                Petri Nóra: Pásztorgyerek c. versét olvasta fel, amelyben: „Amikor elmereng,/ messzi pusztákra lát,/ hol csillagokat hajt/ a mezőkre az éj./ Egy lány megy a mezőn/ s virágok illatát/ dalolva hajladoz/ szoknyájához a szél./”

                Balázs István adta elő A szívedet röpítsd magasba c. verset: „E város madara nem veréb, sem galamb,/ láthatatlan kering, zuhognak tollai,/ kakofón-lüktetés éneke fölveri/ a vasbordázatú merengő házakat.//...Utak fogsora közt őrlődve és lobogva/ figyeld a szívedet, röpítsd, röpítsd magasba,/ tán eldalolja még e város énekét./”

                Vajda Éva olvasta fel Prospektus c. versét: „Remek ötlet volna,/ ha ebben a faluban tartaná kongresszusát/ az Idill Költők Egylete./ Kiállnának a tornácokra, mikor a csorda jön, és/ barátságosan köszöngetnének,/ az elnök szeretettel üdvözölné a tbc-t,/ díszelnöknek javasolná a javasasszonyt, miközben/ érzelmesen zengne a csecsemőhalandóság himnusza/ a hangoshíradó rekedt megafonjaiból./”

                Balázs István Az elégedetlen szonettjei c. versének 1. ciklusával folytatta: „Itt kotlok, hogy a vers fényesen telerakva/ képekkel, vagy szelíd hasonlatokat öltve/ egy nyájas olvasó üres percét

 kitöltse,/ mint olcsó lány, aki kiállott a sarokra./”

                Petri Nóra idézte a 2. ciklust: „Kazánkovács-brigádokat a Parnasszusra,/ hol ásítoznak a rumszagú istenek!/ Kezdjetek valami füstízű éneket,/ mert dekadens löttytől remeg az ember gyomra./”

                Vajda Éva olvasta fel a 3. ciklust: „Ó tollam, ne kössön gúzsba a tisztelet,/ se kegyelet előtt ne lépkedj szalutálva./ Az életet keresd s ami az élet álma,/ ne bámulj kancsalul egyéb művészetet./”

                Balázs István a Ledér múzsá-t adta elő: „Buta kis tyúk e múzsa, ám igen/ szép lába, pompás farocskája van,/ jó volt hát bukni rá e rumliban,/ mit ifjúkornak hívtak tévesen./”

                Koncz Károly György E kantinban c. verssel folytatta: „elönt a sors iránt a hála,/ hogy nem lehettem finom, elegáns/ és egzaltált bajnoka a szavaknak,/ hogy a világ izzadt ölébe esve/ vérző ujjakkal kell ma is kiásnom/ énekeimet az érdes kövekből./”

                Balázs István Csatangolás c. versét olvasta fel: „Itt él szegény költőd, ki képtelen volt/ a húsosfazék mellé telepedni./ Hazám, rizsporos arcod csupa kék folt,/...Ha kérdeznéd, csavarogni mi ver utcádra és álmos városaidba,/ ahol már rég nincs dolgom senkivel, szeretőim se járnak álmodozva,/ ha kérdeznéd... De rég nem érdekel./ Szavaimat se szorítod szívedre./ A költő csak legyint, ha énekel,/ és lesüllyed, akár sárban a penge./”

                Koncz Károly György tolmácsolta Utánad kószálok c. versét: „Utánad kószálok,/ amikor egy nőt követek egész este, és a/ koszos lépcsőházakban is/ miattad ácsorgok csak, arra várva,/ hogy te nyitsz ajtót,/ te sehol sem található./”

                Dienes Eszter, a költő felesége írta hozzá Pipacs és katáng c. versét, amit Petri Nóra olvasott fel: „Isten rossz sorsodért cserébe/ szirmot küld szemedre, szádra,/ felakaszt téged az ég falára/ s meghatározza kiterjedésedet./”

                Vajda Éva olvasta fel az Így udvarolt Ladányi Miska c. verset: „Belerokkant a szerelembe./ Asszonytól lányhoz menekedve/ lehozta mindnek a magos eget:/ holdat, csillagot, elcsászkált bolygót,/ s neki se csillaga, se holdja nem volt./”

                Tanszonett c. versét Balázs István adta elő: „Kabdebó úgy nyilatkozott,/ hogy bár tehetséges vagyok/ nem ért egyet velem, mivel/ e tehetség olyat mível,// amit tisztességnek neveznek,/ ami kést szögez a begyeknek,/ vagyis bátran kimondom – óh! - / amit nem mond ki Kabdebó./”

                Koncz Károly György a Fohász c. verset mondta el gyönyörűen, mintha tegnap lett volna az a bizonyos verseny 1971-ben: „a világ nincs kipárnázva eléggé hivatalnokokkal/ horpadások és repedések sebzik kezünket/ és vérünkből-gyúrt sárral/ mázoljuk be a repedéseket/”

                Koncz Károly György megköszönte előadó társainak és Fecske Csabának, a műsor összeállítójának az estet. Saját életéből vett emlékeivel zárta. Felidézte Utassy Józseffel való találkozását, amikor 1970-ben Magyarország c. versét szavalta. Ez a vers nem volt ideológiailag „szalonképes”, így nem juthatott tovább az országos szavalóversenyen. Indult 1971-ben is, akkor Ladányi Mihály Fohász c. versével nyerte el a Radnóti-díjat. Fecske Csaba elmondott egy Ladányiról szóló anekdotát, ami közszájon forgott annak idején. Némethi Lajos költő beszélt a hetvenes évek elejéről, amikor Csepelen dolgozott, egy író-olvasó találkozó alkalmával szűkebb asztaltársaságban beszélgetett Ladányival. Merényi József fafaragó mutatta fel a Ladányi-kötetet, költői kérdést tett fel: „Van-e ma ilyen mívesen kiállított könyv?” Mindegyikünk tudta, mire céloz: a régi Szépirodalmi és Magvető Kiadó által megjelentetett sorozatok megszűntek. Ma sokféle kiadó van a könyvpiacon, minőségük eltérő, a gazdasági nehézségek nem teszik lehetővé, hogy kevés pénzért lehessen klasszikus és kortárs írók köteteit megvásárolni. Most is vannak szép kötetek, de az áruk borsos. Szerencsére vannak könyvtárak, mert kevesen vásárolhatják meg ezeket.

                Balázs István a közönség tapsa után ünnepélyes bejelentést tett: Koncz Károly György Miskolc város ünnepén, május 10-én a Miskolci Nemzeti Színházban tartandó közgyűlésen kapja meg a Szemere Bertalan Közéleti díjat.

                Ezután ismét felhangzott a vastaps, most őt köszöntöttük. A közönség csoportokra oszlott, hosszan elbeszélgettünk még. Régi és mai költőkről, városunk kulturális életéről, személyes emlékeinkről, emberi kapcsolatainkról esett szó. Élményekkel gazdagodva tértünk haza.

Kühne Katalin

____________________________________________________________________________________________________

Irodalmi fonó                                                     

A Gömörország Regionális Kulturális Egyesület, és a ” Múzsák kertje” Baráti Köre   

meghívja  2014. május 9-én,  pénteken  délután  fél 5 órára,  verses-boros beszélgetésre

a HOM Miskolci Galéria Feledy házba (Miskolc, Deák tér 3.)

Az 53. találkozó témája:

„Irdatlan ég alatt − Élhettem volna gyönyörűen”

− Utassy József és Ladányi Mihály −

Vendégünk lesz– reményeink szerint – sok mindenki, akik már voltak itt és akik még nem. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!  Belépődíj egy üveg bor  (vagy amit szívesen iszol Te is)!  Persze a pogácsát sem utasítjuk el.

Természetesen a boron kívül mindenki hozhat szívéhez közel álló, a témához kapcsolódó alkotást, bemutatás céljából! Saját írásokat különös örömmel várunk! Kérünk mindenkit, hogy a témához kapcsolódó verset, írást hozzon! Ha ki-ki maga olvassa fel, nagyon örülünk, de megkérheti rá a „házigazdák” valamelyikét is.

A „fonókat” minden hónap második péntekjén délután fél öt órakor rendezzük.

Oroszlánok

                                                                                                                                                                                                                                 www.nemzetigeografia.hu