IRODALMI FONÓ

Fotó: Barázda Eszter

_______________________________________________

Irodalmi Fonó a MŰÚT című folyóirat írásaiból

Koncz Károly György, Radnóti-díjas előadóművész köszöntötte az érdeklődőket. A MŰÚT főszerkesztője, Zemlényi Attila költő néhány mondatban szólt az előzményekről, az Új Holnap című folyóiratról. A MŰÚT irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat, a Szépmesterségek Alapítvány kiadásában Miskolcon jelenik meg. Az ország minden részéből küldenek írásokat a szerzők, de vannak határainkon túli írók, költők is. Új formátumban mutatják be a tehetséges fiatalok alkotásait. A szerkesztők: Kabai Lóránt, Jenei László, Bujdos Attila, Tellinger András és Kishonthy Zsolt válogatnak a beküldött írásokból, rajzokból, a minőség nagyon fontos számukra. Rovatai között újként szerepel a képregény, a szépirodalom mellett a képzőművészeti alkotások, a művészet más ágainak - zene-, tánc-, film - kritikái is helyet kaptak. Európa országainak irodalmát, művészetét is bemutatják egy-egy lapszámban. A szerkesztők között neves írók, irodalomtörténészek, művészettörténészek, kritikusok, újságírók emelik a lap színvonalát. Régebbi folyóiratszámokat hozott, amelyeket a műsor után fellapozhatnak a jelenlévők, ezeket elvihetik, de arra is számít, hogy megrendelőik lesznek. Dr. Nónay Gábor ügyvéd, a Kuratórium tagja az eddigi folyóiratokból és a szerkesztők ― akik fair módon saját műveiket nem itt közlik ― köteteiből azokat a verseket válogatta, amelyek neki tetszettek. Reméli, hogy nekünk is nagy élmény lesz a mai est.

            A „Fonósnégyes” tagjai: Ötvös Éva, Petri Nóra, Koncz Károly György és Balázs István előadóművészek olvasták fel a verseket felváltva, a megszokott módon, ki-ki azt, ami a legjobban illett személyiségükhöz, előadói stílusukhoz. 

            A mottó feLugossy László: gondoltam című négysorosa volt: „gondoltam/ kifutok a világból/ s kazincbarcikáig/ meg sem állok...”

             András László: Ki az? című elgondolkodtató versével kezdődött a műsor: „Antonius elhagyja Antoniust./ Ki szeresse? Ráadásul nem is/ ez a legnyomasztóbb/ kérdés, hanem az, hogy kit is?/ Mert azt ő maga is tudja,/ hogy Antonius nem a városa, a katonái,/ a megfogyatkozott számú serege,/ de nem is hajdani szerencséje,/ és a mostani balsorsa sem./ Akkor viszont kicsoda?/ Ezzel a kérdéssel kell szembenéznie/ ezentúl, sőt már egy ideje ezzel kellene/ szembenézzen. De bujkál a kérdés elől. És retteg,/ mert nem tudja a választ./... elégedj meg a kérdéssel,/ mondta az öreg, na persze, nem lesz könnyű./ tette hozzá, de mégis jobban jársz, mint akik/ egy életen át választ keresnek./”

            Ferencz Mónika: Bólogató című verse a vitákról, a megszokásról, annak a régi érzésnek elmúlásáról szólt, ami a párt összekötötte valamikor: „Hogy remegek, hogy fázom,/ neked nem róhattam fel./ Pedig akkor is éppen kabátért/ meg valami koptatható íróeszközért indultam./ Az egészet kívülről néztem./ Nem zavart a tekintete vagy a karja,/ ahogy rám fonódott,/ csak leültem magam mellé és bólogattam.”

            Turi Tímea: Keleti kényelem című versében „A nő üvöltött,/ és letépte magáról a kendőt./ Minek vetkőzött? Hova?/... A pincér zavartan állt – miattunk/ volt zavarban ─, jelezni próbálta,/ a nő a falu bolondja./... Csakhogy ez a falu a Via Dolorosa./ Mondják: a modern nő a fűzőt/ belülről viseli. De nem beszélnek/ arról, aki belülről/ a burkát./”

            Csobánka Zsuzsa: Úton c. verse arra int, hogy: „indulj csak bátran,/ közeli az erdő,/ türelemre vall, úgy vár./ Van mit tanulnod tőle./... Költözz a fába./... Légy te a hernyó,/ araszolj a fában,/ legyél kéreg, mohos/ és földszagú. Neszezz./... Tompán puffanj,/ nyugovóra,/ ha majd eljön érted./ Állva halj meg, mint a fák./”      Genezis c. verse is hasonló tematikájú: „Ha növényekben mérnénk, lehetnél a kőris,/ A vaksin kitapogatott gyökerek nyirkosa,/ és rágja kígyó alakú szörnyed,/ élnie kell, legyél bár életfa./”

            Korpa Tamás: Bálnamentés c. verse a hiábavaló törekvésekről, romló világunkról szól, ahol nincs már lélek, csak test, csak hiány: „a Nap helye nem kráter az űrben, hanem tekeredő kezek, lábak és körmök lenyomata. (besárgult körte a keskeny asztalon, a kimászó darázs lábait lazán megeresztve az idős mester fejmagasságába repül D. metszetén). Már késő!”

            Lázár Bence András: Fegyverben ébredt minden c. verse is erről a kiüresedésről, hiányról szól: „Meg akartam végre tudni,/ mért fordul minden önmagába.”

            Györe Balázs: röltex(t) c. verse Kerouac emlékére íródott: „elhagyja agancsát az őz/ forog a malterkeverő/ szeméthalmok roncskerítés/ tanácstalan őz a mező közepén/ a senki földjére érkeztem/ nincs segítség/”

            Kabai Zoltán: jeges c. verse a mindenféle szolgáltatást és árucikket kínáló reklámokról szól, ami csábítóan mutatja be azokat, nehéz ellenállni a mindig televízió előtt ülő gyermek kérésének, az ostoba szülő legtöbbször meg is veszi neki: „Ahogy itt ülök:/ Leöl a félelem,/ hogy nem kapok/ hamburgerszószt,/... Érzem tarkómon a halál leheletét,/ ha nem vehetek készleten lévő autót/ akár 30 százalék kedvezménnyel/ Mert mindegy,/ hogy mind egy,/ vagy más./ A lényeg:/ akard vagy ő akarjon/ téged.”

            Boér Tamás: Szeptember c. ötsoros versében az ősz, az elmúlás így jelenik meg: „A faágak már görcsben állnak,/ száll megannyi diólevél,/ s az eső levét már összeszűrte/ a füsttől borzongó szürke/ ökörnyálba csavart szél.”

            Fecske Csaba: Kék fürdőruhás nő c. verse egy nyári emléket idéz: „napkeltétől napnyugtáig miért ne/ napozhatott volna a part közelében/ szemem előtt a szatír szél/ csókjaival bebalzsamozva/ kék fürdőruhában igen azt hiszem a kék/ illett szeme színéhez barna bőréhez/ és mosolyához amit nekem szólónak/ éreztem egy idő után pedig lehet hogy/ csak eloroztam önző módon”

            Garaczi László: (lesz odafönt) c. verse a gyermekkorra emlékezik: „a kapuban áll unott arccal/ és úgy köszön hogy kolom/ vagy tornagúlát épít az alsósokkal/...hanyag önbizalmuk tökéletes és megsemmisítő/ úgy döntenek hogy az összedobott pénzből/ zsírtéglát és vekni kenyeret vesznek a maszeknál/ só meg csak lesz odafönt”

            Ebben az évben hunyt el Borbély Szilárd tanár, költő. A kesztyűbábhoz c. vers mottója: „Minden Isten kezében van – az istenfélelmet kivéve”/Talmud/ Sorai is róla szólnak: „A szív/ Minden a kézben van:/ a jó és a rossz, az idő, amelyben a kéz/ mozgatja a báb félelmét,/... Egyszer ad, másszor elvesz,/ mert minden idő minden perce nála/ van, kivéve a szív hiányát?”

            Szederák Bence, aki fiatalon az Észak-Magyarország szerkesztője lett, Nincs vakoldal c. versét 22 évvel ezelőtt írta: „...Nincs vakoldal, váratlant/ csak az ismerős okozhat. Eltévedés/ ellen kötöttük e kompromisszumot,/ úgyse lesz soha behatárolható a tudott.”

            Drenyovszki Andrea: Aludni kéne c. versében az álmokról és a valóságról így ír: „Aludni kéne, de álmodni nem./ Vagy mégis, de másnap/ nem emlékezni semmire./... Aludni kéne, mélyen./ Átaludni a nappalokat/ és az éjszakákat./ Álmomban mindent feledni./ Álmomban sokat nevetni,/ hogy ébredéskor fájjon a hasam,/ de nem emlékezni semmire,/ csak a nevetésre.”

            Térey János: „Illene bevallania”, ez finnül van? c. verse a rá jellemző iróniával a mai világ bizonytalanságáról, az eltévedésről szól: „Fogalmam sincs, merre vagyunk./ Semmi fogódzó: se óriáskerék, se székesegyház dupla tornya, egyetlen magányos felhőkarcoló/... Térképet nézegetni az utcán eleve kínos./ Az óceánhoz vezető sétány?/ Szögesdróttal elzárva, talán aknamezővel is./ Hirtelen elég kemény környékre keveredtünk ebben a kánikulában./ Ipari sivatagba/ Fura alakok járnak errrefelé, és alig van ruha a szerelmemen./ ...Szabályosan bevittem az erdőbe ezt a nőt.”

            Serfőző Simon: Nem tudják c. versében a törpékről, gnómokról ír, akik a nagy formátumú művészek fényében szeretnének tündökölni. Szalay Lajost „keresik épp elégszer, koptatják ferdére járdáját, küszöbét, hadd látnák a látható és azon túli/ valóságot rajzoló mestert, aki villámokat/ uszít az égen.” ...Azt képzelik: elleshetik nagysága titkát./... Azokkal érez együtt – Illyés pusztai/ parasztjaival, Kassák gúnyás, gazos arcú/ elesettjeivel ─, akiknek talpa alatt 'a pornak is/ nyomorszaga van.'”

            Gömöri György, Londonban 1934-ben írta Történelmi dilemma c. versét: „Vajon csak Ady eltévedt lovasa lennénk,/ aki nem talál jurtamelegre/ a sztyeppén, amit úgy hívnak: világvalóság? Nagyon messziről sámándobok dübögnek,/ de tovább kell haladni nyugatra, nyugatra,/ ha nem akarjuk megint nyakunkba venni/ egy keleti birodalom súlyos vas-igáját.”

            Harkai Vass Éva: Naplóversek 2012. január 22. c. versében József Attilára emlékezik, de a máról ír: „a lakás telis-tele csecse-/ becsével és kacatokkal mégsem/ otthonos a látszatok uralják/... életművészet/ hogy nap mint nap/ ebben élünk akár egy elátkozott/ kastély falai között tudván hogy/ ez otthontalan otthonosságban/ nincs megváltás és nincs belőle/ szabadulás... a suhanó idő egyetlen/ menthetetlen bizonyosságaként/ a magam-magam s az évre év.”

            Gyukics Gábor: a jelen isten szendvicse múlt és jövő között c. verse is erről szól: „isten késének pengetükrében/ zsákutca látszik.”

            Vörös István 143. zsoltárában sajátos hangon Istenhez imádkozik: „Elfogyatkozik az én lelkem,/ vagy éppen gyarapodik?/ Siess, nehogy lemaradj rólam!/ Mutasd meg nekem az utat,/ mely Istenigazába visz./ A földön van egyáltalán?”

            K. Kabai Lóránt: belülről c. versében a mindennapokról, az érdektelen, mozdulatlan emberről és a másik emberről szól, aki helyette cselekszik: „hagyod, hogy megszólaljon; beszéljen helyetted is akár./ mondjon, mutasson, lásson, halljon, érezzen, gondoljon bármit;/ téged nem érdekel./...nem hat meg semmi, s te sem hatsz meg senkit./ egyedül vagy./ nem mozdulsz, nem is fogsz mozdulni./ egyedül vagy./ becézgeted magad.”

            Zemlényi Attila: Csak az c. verse Tú Fú dallamára íródott: „Csak az a hideg odalenn, a szél ostora./ A döglött gyárak esti sárkányköpenyükben,/ az a komisz köd, ami most is itt lebeg a város felett,/ az embernek kedve lenne egy jó erős kampót beleverni,/ az utakat szegélyező panelpálmák szürke koronái,/ a gombamód szaporodó ázsiai konfekció/ és a gondok vad keserű bora.”

            K. Kabai Lóránt: irányvektor c. verse egy fiatal kanadai lányról szól: „egyre csak az a kép járt az eszemben, azt akartam megőrizni abban a nem egészen létező formájában (engem az érdekel,/ ami szépség nélkül tetszik), szerettem volna, ha nem válik soha valódi/ fotóvá, ha megmarad egy kép lehetőségének, beleégve az előhívatlan negatív film fényérzékeny ezüstbromid-rétegébe.”

            Zemlényi Attila: Hámló aranyrámában c. versében családjáról ír: „Kicsit úgy élünk, mint azok a régi oláhok/ romantikus filmeken, vásári festményeken./... Asszonyom a cigánylány, fantasztikus kendőben,/ szoknyában, rózsára harap, cseresznye-fülbevalók/ ékítik. Luca delfinpurdé, Hanna sirálylány, porcelánhangon/ visszhangoznak, bukdácsolva röpködnek körülöttünk./… Hol agyonbecézzük, majd' megesszük egymást,/ máskor üvöltözünk, majd' megesszük egymást/... Félünk Istentől,/ ördögtől, szorosan összebújunk, ha/ vastagszik mögöttünk az erdő kontúrja./ Megrökönyödve bámuljuk tenyérredőinket,/ jósszót nem ejtve. Egyre kevesebbet/ kérdezősködnek rólunk, mi ugyan/ hepiendet szeretnénk, de a végén/ egész biztosan meghalunk.”

            Málik Roland tehetséges költőt nemrég veszítettük el. Alvajáró c. versével záródott a műsor: „Harminc vagyok és fiatal,/ alkoholista és neurotikus és magányos./ Sajnálom, bocsánat/ mindenkitől,/ aki szeretett: én már nem vagyok Málik Roland./ Mintha elcsatangoltam volna/ az álmokon túlra./... Te vagy ilyen egymagad, uram?/ Egyedül voltam én is, és lüke,/ hogy az első jöttmentnek, aki/ vidám kedvvel hátba vágott, s szólt:/'gyere, járjuk a világot,/ mint igazi két jóbarátok' ─ bedőltem,/ s hittem neki./ És eltévedtem az élet tüskeerdejében, majd a bűnök bányájába jutottam,/ most a szavak légegében járok/ s magam vagyok, jobban, mint a föld alatt./... legyen béke, béke már,/ érjen véget a gyaloglás,/ mert én ─ mint egy elhagyott bárkán ─ / végül a szíveden szeretnék pihenni, Uram.”

            A jelenlévők néma csendben hallgatták ezeket a komoly, időnként ironikus verseket, amelyek tele vannak mély érzésekkel, vívódásokkal. Minket is megérintettek, alig tudtunk megszólalni. Tapssal köszöntük meg a válogatást Gábornak és az előadóművészeknek a versek gondolatainak érző, értő, csodálatos tolmácsolását. Néhány költő volt csak jelen, valószínűleg igazoltnak tekinthető a többiek távolléte. Nem igaz, hogy nincs jövője a költészetnek, hogy nem olvasnak, nem hallgatnak szívesen verset az emberek. A versfesztiválokon, az irodalmi közösségek internetes fórumain, blogokban, folyóiratokban rendszeresen megjelennek a jobbnál jobb versek. A kötetbemutatók alkalmával, az irodalmi esteken a költők nagyszámú fiatal előtt mondják verseiket. A felnövekvő ifjúság egyre inkább önmagára talál, fest, zenél vagy ír, amit először megmutat társainak, így tanáraiktól, klasszikusoktól és kortárs költőktől sokat tanulhatnak, fejlődhetnek, amíg igazán megérnek arra, hogy ők is bemutatkozhassanak. 

Kühne Katalin

___________________________________________________

                                                      Irodalmi fonó                                                     

A Gömörország Regionális Kulturális Egyesület, és a ” Múzsák kertje” Baráti Köre   

meghívja  2014. november 21-én,  pénteken  délután  5 órára,  verses-boros beszélgetésre

a HOM Miskolci Galéria Feledy házba (Miskolc, Deák tér 3.)

Az 57. találkozó témája:

"gondoltam   gondoltam / kifutok a világból / s Kazincbarcikáig / meg sem állok…" (feLugossy László)

Műút ─ sajátos válogatás a folyóirat anyagából

Vendégünk lesz– reményeink szerint – sok mindenki, akik már voltak itt és akik még nem. Minden érdeklődőt szeretettel várunk! Belépődíj egy üveg bor  (vagy amit szívesen iszol Te is)!  Persze a pogácsát sem utasítjuk el.

Előadók: Ötvös Éva, Petri Nóra, Balázs István és Koncz Károly György                                                                    

Az írásokat Nónay Gábor válogatta..

Természetesen a boron kívül mindenki hozhat szívéhez közel álló, a témához kapcsolódó alkotást, bemutatás céljából! Saját írásokat különös örömmel várunk! Kérünk mindenkit, hogy a témához kapcsolódó verset, írást hozzon! Ha ki-ki maga olvassa fel, nagyon örülünk, de megkérheti rá a „házigazdák” valamelyikét is.

A „fonókat” minden hónap második péntekjén délután öt órakor rendezzük.

                                                                                                                                                                                                                                                                      .