ÉVBÚCSÚZTATÓ IRODALMI FONÓ

Fotó: Barázda Eszter

Különvilág

Az Irodalmi Fonó mai estjét Szilágyi Domokosnak szentelte. Perecsenyi Attila álmodta meg és szerkesztette ezt a műsort Különvilág címmel.

            Szilágyi Domokos (Nagysomkút, 1938. július 2.- Kolozsvár, 1976. november 2.) erdélyi magyar költő, író, műfordító. „Lendületes versekkel kezdte költői pályáját. A huszadik század szédítő távlatait tekintette át, egyszersmind érdeklődéssel hajolt a múlt fölé (Garabonciás, 1967, A láz enciklopédiája, 1967). Az avantgarde vívmányait használta fel, búcsút mondott a költészet hagyományos díszeinek (Búcsú a trópusoktól, 1969). Verseiben a történelmi lét nagy ellentmondásaival viaskodott, megnyugvást csak a természetben és a szerelemben talált. Gyűjteményes kötetei (Sajtóértekezlet, 1972, Kényszerleszállás, 1978) és a Válogatott versek és műfordítások (1979)  címmel láttak napvilágot.”

            „Első verseit 1956-ban közölte az Utunk, első verskötetével (Álom a repülőtéren) 1962-ben lépett a nyilvánosság elé. Indulása a Forrás szerzői között jelöli ki a helyét, nemzedéke valóban a kiadáspolitikai pillanatot megragadó és a mindenkori pályakezdések elszántságát meghaladó lendülettel jelenti be szándékát, hogy új utakon induljon el. Ő maga mégsem sorolható valamely iskola, irányzat, stílus követői, továbbítói közé. Szintézisteremtő költő és mint ilyen, magányos jelenség. Tudatossága, verskultúrája, általános műveltsége, páratlan nyelvi leleménye megóvta a legtöbb pályakezdés tétova hangkeresésétől, az epigonizmustól éppúgy, mint a szertelen újat hajszolástól. Már első kötetében a Halál árnyéka – Rekviemben átlépte a költői–nem költői versbeszéd közötti határt, az első lépés a szuverén lírai nyelv megteremtése felé.  A gazdag magyar és egyetemes lírai hagyományba mintegy beleszületve úgy dolgozta ki a maga költői nyelvét, hogy a  klasszikus forma és az összefüggéseket, az életérzés forradalmát újszerűen megvilágító modernitás, az izmusok iránti fogékonyság sajátos egyensúlya vált lehetségessé életművében. Részvét és együttérzés a szenvedő ember iránt, az átélt üldözöttség és az át sem élt öregkor ennek az egyre táguló költői univerzumnak abba a felelősségszférájába tartozik, amelyet a gyermekkori közeg, a kötelességerkölcs, a bibliás neveltetés alapozott. A költő versbeszéde is sokat köszönhet otthonosságának a zsoltárok, bibliafordítók, prédikátorok magyar nyelvi világában. Szerepversei valójában a teljes emberkép felé táguló ars poeticák. Tudós költőnek, poeta doctsnak ismerték el még életében, ám ő azt vallotta, hogy a költői mesterségben benne foglaltatik „minden, ami az élethez tartozik”. Választékos lényének és lírájának ez a hitvallás adja meg mélységesen demokratikus, humanista dimenzióját.” (1)

            Az összeállítás Szilágyi Domokos verseire épült, de a műsor szerkesztője ezeket egy sajátos keretbe tette. Juhász Ferenc és József Attila versei is megszólalnak, egymásra felelgetnek e három költő gondolatai. A kilenc csodaszarvas mondájával indul az est. Egy gyermekmondóka idézi a nyári napfordulót: Beültettem kiskertemet a tavasszal. Ezután Juhász Ferenc: A szarvassá változott fiú kiáltozása a titkok kapujában c. nagyszabású költeményének részleteire válaszolnak Szilágyi Domokos és József Attila küzdelmekről, reménytelenségről szóló versei. A műsor a magyar népköltészet szinte teljes formakincsét öleli fel, a huszadik század újraértelmezésében.  

            Petri Nóra, Koncz Károly György, Perecsenyi Attila és Balázs István előadóművészek tolmácsolták e nagyszerű költők sorait. Ez a versfolyam a balladáinkra emlékeztet, közben hallani véltem Bartók Béla: Cantata profána c. megrázó zenéjét. Bartók csodálatos műve a kolindákkal, román és magyar népzenével való találkozásából született, mint megannyi más zeneműve. A legendákat több kelet-európai és észak-ázsiai nép őrzi emlékezetében a kilenc fiútestvérről, akik addig vadásztak a rengetegben, míg szarvasokká nem váltak. A vers legdrámaibb részletei a legnagyobbik szarvas, a legkedvesebb fiú és az utánuk járó édesapa párbeszédei. A küzdelmet az apai háztól (hazánktól, a szorongattatástól)  való elszakadásért szarvasfiak képében a költő vívja. A pogány rítusban a kolindák a téli napforduló, a természet megújulásának ünnepéhez fűződtek, de a kozmikus mítoszok mindig a társadalom válságait, forradalmait és megújulásait tükrözik. Perecsenyi Attila a nyári napfordulóval kezd, és azzal is zár, de a versek többsége, így a szarvassá vált fiúk története inkább a téli napfordulóhoz kötődik. Szilágyi Domokos erdélyi származású, ezért sokszorosan érezte kitaszítottságát, szabadság-vágyát. A sötétségből a fénybe vezető út mindig rögös, harcokkal teli. Ez hallatszik minden sorból: az anya fájdalma, könyörgése, az üldözött szarvasfiak magányossága, a szabadulás mámorító öröme, de az apa visszahívó szavai is drámaiak.

            A kilenc csodaszarvas mondája: „Volt egy öreg apó./ Volt néki, volt néki/ Kilenc szép szál fia,/ Testéből sarjadzott/ Kilenc szép szál fia./... Utat tévesztettek,/ Erdő sűrűjében/ Szarvasokká lettek./... Az ő édes apjok/ Várással nem győzte,/ Fogta a puskáját,/ Elindult keresni/ Kilenc szép szál fiát./... Édes szeretteim,/ Kedves gyermekeim,/ Gyertek, gyertek haza,/ Gyertek vélem, haza,/ Jó anyátok vár már!... Kedves édes apánk,/ Te csak eridj haza/ A mi édes jó anyánkhoz!/ De mi nem megyünk!/... Mert a mi szarvunk/ Ajtón be nem térhet,/ Csak betér völgyekbe,/ A mi karcsú testünk/ Gúnyában nem járhat,/ Csak járhat lombok közt./... A mi szájunk többé/ Nem iszik pohárból,/ Csak hűvös forrrásból.” Kiáltott az anya: „Édes fiát az anyja hívta,/ gyűrűzve szállt föl sikoltása/... gyere vissza édes fiam, ó, gyere vissza,/ én hívlak, a te édesanyád!... én hívlak, a te félig-vak lámpád.” Sorban válaszoltak a szarvassá változott fiúk: „anyám, édesanyám,/ fölnevelő dajkám,/ szép habos forrásom,/ növesztő-lakásom,/ nagy-rügyü csecsbimbóm,/ fagytól-óvó sátram,/ selyem-virágszálam, aranyfogó madár/ ne kívánd jöttömet,/ anyám, édesanyám,/ ne csalogass engem!/”

            Szilágyi Domokos: Egy gép rabja vagyok c. versében a rabságról szól: „Egy gép rabja vagyok. Egy írógépé,/ Rababb, mint kurtavasban a rab./... Végső soron magam rabja vagyok./ S tán nincs is szemafor, mert vakvágányon/ állok – már a remény is elfogyott,/ az indulásé. Miért? Hova? Merre?/ és meddig, meddig, uramistenem?”

            József Attila: Külön világ c. verse felelt rá: „Külön világot alkotok magam./ Mert mint baktériumnak csepp is tenger,/ Idegen, messzi bolygó minden ember,/ Kinek csak álma, vágya, gondja van./ Az apró bolygó is éppen annyit ér/ Kicsiny körében, mint a Végtelen Fény,/ Az őslélek mérhetetlen végtelenjén.” majd A Dunánál c. versben: „Én úgy vagyok, hogy már száz ezer éve/ nézem, amit meglátok hirtelen./... Látom, mit ők nem láttak, mert kapáltak,/ öltek, öleltek, tették, ami kell./... Tudunk egymásról, mint öröm és bánat./ Enyém a mult és övék a jelen./ Verset írunk – ők fogják ceruzámat/ s én érzem őket és emlékezem.”

            Szilágyi Domokos: Kis szerelmes himnuszok(?) c. ciklusában: „Mások álmát virrasztom,/ vigyázok, hogy a hajnal/ senkit meg ne riasszon./ ...Nem szabad szövetkeznünk/ halál ellen – halállal.”

            Juhász Ferenc: Szarvassá vált fiú kiáltozása... c. költeményében az anya könyörgő szavai: „Gyere vissza édes fiam, ó, gyere vissza,/ főzök majd savanyú-levest, vághatsz bele hagymát karikába,/ ropog majd fogad alatt, mint a kő-falat az óriások fogsorában,/... Lépteid fölsöpört dvar, terített asztal várja.”Az egyik fiú válaszol: „ne adj nekem te fonott-kalácsot,/ édes kecsketejet virágos pohárba,/... a kalács előttem kő-teknőccé válna, borod poharamban piros vérré válna...” A másik fiú felel: „Anyám, midőn világra hoztál,/ ápolgatva is megátkoztál!/... Fülem zenére mért hegyezted!/ hogy ne ülhessek sose veszteg!/ s miért kell, hogy szeressek!/... S miért szültél velem halált!” Anya: „Nem értem én, nem értem én a te/ különös, gyötrött szavadat, fiam,/ szarvas-hangon beszélsz, szarvasok lelke költözött/ beléd, boldogtalan.”

            Szilágyi Domokos: Határokon járok örökké c. versében: „örökké hazudom/ magamnak is, nektek is/ - mindenkinek! -: hogy átlépem majd, magammal viszem/ szomorú poggyászként a Földet,/... járom a határt, járva járom,/ s minél könnyebb poggyásszal lépek át majd,/ annál mélyebb nyomokat hagyok a talajban.”Majd Emeletek avagy a Láz enciklopédiája: „Emeletről emeletre bukdácsol az ember, s/ megpihen egy-egy lépcsőfordulón. Sóhaja vers./... Fiaink, unokáink mind több panaszt s mind/ több/ reményt örökölnek.”

            József Attila: Szállj költemény c. verse: „szólj költemény/ mindenkihez külön-külön,/ hogy élünk ám és van remény,/... Szólítsd mint méla borjuszáj/  a szorgalmas szegényeket - / rágd a szívükbe – nem muszáj/ hősnek lenni, ha nem lehet.”Csak az olvassa versemet,/ ki ismer engem és szeret,/ mivel a semmiben hajóz/ s hogy mi lesz, tudja, mint a jós.”

            Juhász Ferenc: A szarvassá vált fiú kiáltozása … c. verse folytatódott: : „gyere vissza édes fiam, ó, gyere vissza,/ hagyd azt a kő világot...”

            Szilágyi Domokos: A dolgokról egy földi szellemnek c. vers: „A dolgok dolga: egymást segíteni./ Sem innen, se túl,/ sem egymáson, egymás mellett, egymás alatt sem,/ … A dolgok dolgukvégezetlen/ szolgálnak e vlágul./... Ne zavard az élőket, mert csak addig erősek,/ míg nem zavarod:/ ereje kinek-kinek a maga világa, a határokat/ nem ismerő./... A költő (aki jobb híján,/ belenyugszik, hogy így nevezzék,/ pedig jól tudja, mily nevetség),/ aki se Megbízott, se fényes/ Nagykövet vagy Letéteményes,/ csak végtelennel játszó véges,/....a költő, aki tüzes árnyék,/ amely két pólus között átég;/ akinek eleme a játék/ (elég véres életelem-/ mint, mondjuk, a történelem)-: játék, mindig és minden ellen./ Bocsásd - /bocsáss meg néki, Szellem./ És ne zavard az élőket. Egy két bajuk úgyis akad./ Ó, Szellem, becsüld meg magad!/ Ha/ egyszer/ kitaláltalak/”

            Szilágyi Domokos: Emeletek avagy a Láz enciklopédiája c. vers folytatása: „A semmiből a fájdalom/ üzenget, kése torkomon,/ alvásból ébrenlétre és/ ébrenlétről öntudatlanba/ üldöz, nincs út, menekülés/ előle, riogat magamra,/ gyarlóságomra; oly esendő/ s óvnivaló és cudarul érzékeny testem tántorul,/... botladozom hát harapós/ rögökön, cipelgetve hitvány/ létemet; kérdez? - dadogok/ az időnek, félszeg tanítvány-:/ készültem, hogyne, ó, sokat/ s sok mindenre; amihez nyúlnom/ se lett volna soha szabad:/ kapkodtam érte, hasztalan;/ súly lett e hiány s most  súly nyom - / hisz a halált is önmagam/ seb-letén kellett tanulnom/”

            Juhász Ferenc: A szarvassá vált fiú kiáltozása... c. verséből: „Ott állt az idő hegygerincén,/ ott állt a mindenség torony-csücskén,/ ott állt a titkok kapujában,/ szarva-hegye a csillagokkal játszott,/ s szarvas-hangon a fiú így kiáltott,/ vissza-kiáltott szülő-anyjának: anyám, édesanyám, nem mehetek vissza,/ száz sebem kiforr szín-arannyal,/ naponta lerogyok, száz golyó szügyemben,/ naponta fölkelek, százszor teljesebben,/ naponta meghalok három-milliárdszor,/ naponta születek három-milliárdszor,/ szarvam minden hegye kettős-talpú vas-villanyoszlop/... az űr minden pontja testem egy-egy része,/ galaktika-fürtök agyam egy sejtése.”

            Szilágyi Domokos: Emeletek.... c. verséből: „Bolygókra mászkálsz? - csücsülj le: elébb/ tanuld meg véred összetételét,/ tisztogasd végig rongy idegeid:/ hagyjanak nyugton bár reggel tízig, egy kis biztonságot kaparj elő/... ne reménykedj, mert a halál se más:/ nem befejezés, csak abbahagyás,/ s csak harc marad, mely utolsót dörög:/ izzó parázs koporsódon a rög.”

            Szilágyi Domokos: Üres lettem, megteltem fájdalommal c. versciklusában: „vadul birkóznom kell a nyugalommal;/ kit vállalok? - Már nem tudom: - ki vállal?/ Kiért szálljak pörbe a halállal?/ Ki száll érettem pörbe a halállal?”

            Szilágyi Domokos: Emeletek... c. vers folytatása: „Sietni, sietni – senki se várhat, senki se/ vár. Engem sem vártatok meg – nélkülem/ gyártottatok A-bombát, antibiotikumot,/ ekrazitot, rádiót, gőzmozdonyt,/ guillotine-t, amforát, kőbaltát – s nekem csak/ az maradt, hogy jobban gondoskodjam/ azokról, akiket én nem várhatok meg./... -hogy lassan-/lassan kihullik minden, ami rossz, A /megújulás alázatos öröme? - S én mit tehetek?/ fényt fogalmazok hitelbe.”

            Szilágyi Domokos: Fények az éjszakában c. versében is „Sűrűsödik a sötétség,/ sűrűsbödnek a fények,/ odafönn, idelenn./ Elülnek szememen./... Sötétben jobban lát a képzelet./ Sötétben könnyebben képzelek/ világosságot – mert muszáj.”

            Juhász Ferenc: A szarvassá vált fiú... c. versében könyörög az anya: „Te elveszett fiam mégis gyere vissza,/ szitakötő-szemű anyád virraszt érted.”

            József Attila: Reménytelenül - Lassan, tűnődve c. részletben: „A semmi ágán ül szívem,/ kis teste hangtalan vacog,/”, Vas-színű égboltban... c. részletben: „Ó, zajtalan csillagzatok!/ Szikrát vet fogam közt a szó.../ Bennem a mult hull, mint a kő/ az űrön által hangtalan.”

            Szilágyi Domokos: A próféta c. versében: „S honnan pattant ki az Ige?/ Emlékezés, érzés, tudás, fű, ágy és minden,/ ami kitölti az űrt közöttük,/ születés, szerelem, halál, gabona, szép szó,/ vadászgép, szerelem, hulla, gabona, kín,/ gyöngétség, verejték, pipacs, halálfélelem, fű,/ ágy, emlékezés – érzés – tudás:/ honnan pattant ki az Ige?/... s én be akartam rendezni a világot/ magunknak,/ s hittem, hogy a Világ Boldog Lesz, ha Én/ Berendezem,/.... Akar-e megváltást a világ?/ S ha igen: milyet? Ahány ember, annyifélét?/ … Mit kezdjek hát az Igével?... Bölcs voltam-e?/ A bolondoknál bölcsebb,/ A bölcseknél bolondabb./ De még mindig tudtam az Igét./... Olykor kitisztul savós szemem, körülnézek a/ vad vidéken, kőszáli kecskék, sziklák, sasok;/ gyér szakállam kócolja szél, száraz ínyemre/ fúj homokot, leülök, elbóbiskolok./... Az igét – az Igét elfeledtem. És most már/ nincs bocsánat.”

            Szilágyi Domokos: Utóhang c. versében a törvényről, ártatlanokról, vétkezőkről, félelemről, az Útról ír: „Éget a szó, éget, eléget./ Adjatok, adjatok oltó igéket./ Romlandó húsom végét a rögben:/ hinnem az Útban, az örökben. /Az Útban, mely veszni nem ereszt,/ és amely örökös újrakezdés./ (Elmondhassam, hogy megcsalattam:/ nemet vetvén, igent arattam.”

            Juhász Ferenc: A szarvassá változott fiú... c. versében szól a fiú: „csak meghalni megyek édesanyám:/ kiteríthetsz majd a szülői-házban,/... S majd ha a húsom bomlik széjjel,/ bűzben és virágban rothad a testem,/ akkor leszek véred-ivó magzat,/ akkor leszek a kisfiad újra,/ mert az csak neked fáj, édesanyám,/ jaj, csak neked fáj, édesanyám.”

            Szilágyi Domokos: Napforduló c. versében a kísértésről, az ördögi egyezségről ír: „Maga azt mondta: Ifjúság. És én bedőltem./ Ifjúság nyolcvan évig, százig, százötvenig!/ … Hit a Célban és abban, hogy a Cél a/ Küzdelem maga!/ … Éjfélig én még halhatatlan vagyok./ Nem, csak a saját logikáját/ olvastam a fejére, Mester./... Mert a meggondolatlanság az ifjak/ s a feledékenység a vének szerencséje, áldása./ Én/ csak az előbbit tudhatom,/... itt van, Mester, az úgynevezett lelkem,/ viheti rögtön, habár nem tudom,/ mit eszik rajta. De hát/ ez nem rám tartozik./ … a halál jogát, igen, a Halálét/ követelem, Mester! Mindent követelek,/ amitől elestem ezzel az/ átkozott szerződéssel!/ Ó, Mester, Mefisztó,/ már kezdek hülyeségeket beszélni./ Öt perc múlva éjfél. Mehetünk.”

            Egy gyermekmondókával  folytatódott: „Én megveszem virágodat, ha eladod,/ Ha jaz árát te magad is nem sokallod,/ Versenyfutás az ára, fussunk egyet utána,/ De most mindjár!”

            József Attila: Kertész leszek c. versével fejeződött be ez a dramaturgiailag kiváló előadás, köszönhető a szerkesztőnek és az előadóművészeknek. A közönség vastapssal köszönte meg ezt a nem mindennapi Irodalmi Fonó-estet, búcsúzott egymástól a Feledy-ház ez évi  utolsó rendezvényén. Még hetek, hónapok múlva is emlékezhetünk rá, bennünk maradnak e drámai versek sorai.

            József Attila és Szilágyi Domokos fiatalon, meggyötörten, önként ment a halálba, mert nem bírták tovább az életet. Juhász Ferenc még itt él közöttünk, sajátos versfolyamait ajánlhatom az ifjúság számára. Nem könnyű olvasmány, de érdemes rááldozni az időt, hogy különös szófordulatait megismerjék. Gyönyörű, kínból született verseik, harcaik ránk maradtak, és bármit is mondanak ellenségeik, támadóik róluk, ezek az életművek fennmaradnak, amíg könyvek léteznek, amíg szájról szájra terjednek e költemények. Remélhető, hogy gyermekeink közül egyre többen veszik elő köteteiket, olvassák, mondják verseiket, így megtanulhatják, hogyan lehet a pusztuló, háborús világban is tisztán gondolkodni, a magyar nyelv szépségeit megőrizni.

Kühne  Katalin

(1) Wikipédia: Szilágyi Domokos költői munkássága

___________________________________________________________________________________________________

Irodalmi fonó                                                    

A Gömörország Regionális Kulturális Egyesület, és a ” Múzsák kertje” Baráti Köre   meghívja  2014. december 12-én,  pénteken  délután  5 órára,  verses-boros beszélgetésre a HOM Miskolci Galéria Feledy házba (Miskolc, Deák tér 3.)

Az 58. találkozó témája:    

Tisztelgés Szilágyi Domokosnak

_______________________________________________________

Perecsenyi Attila ─  K ü l ö n v i l á g ─ szerkesztett összeállítás

József Attila ─ Juhász Ferenc ─ Szilágyi Domokos írásaiból.

_______________________________________________________

"Külön világot alkotok magam.

Mert mint baktériumnak csepp is tenger,

Idegen messzi bolygó minden ember,

Kinek csak álma, vágya, gondja van."

József Attila

________________________________________________________

Vendégünk lesz– reményeink szerint – sok mindenki, akik már voltak itt és akik még nem. Minden érdeklődőt szeretettel várunk! Belépődíj egy üveg bor  (vagy amit szívesen iszol Te is)!  Persze a pogácsát sem utasítjuk el.

Előadók: Petri Nóra, Balázs István, Koncz Károly György, Perecsenyi Attila                                                                      

Természetesen a boron kívül mindenki hozhat szívéhez közel álló, a témához kapcsolódó alkotást, bemutatás céljából!

Saját írásokat különös örömmel várunk!   Kérünk mindenkit, hogy a témához kapcsolódó verset, írást hozzon! Ha ki-ki maga olvassa fel, nagyon örülünk, de megkérheti rá a „házigazdák” valamelyikét is.

A „fonókat” minden hónap második péntekjén délután öt órakor rendezzük.

Ez egyben évbúcsúztató irodalmi fonónk, 2015-ben újúlt erővel folytatjuk.