IRODALMI FONÓ

Fotó: Barázda Eszter

Dobai Péter volt vendégünk a Múzsák Kertjében és az Irodalmi Fonóban

Koncz Károly György, a Múzsák Kertje Alapítvány nevében köszöntötte Dobai Péter költőt, filmrendezőt, forgatókönyv-írót, dramaturgot, a Nemzet Művészét, aki a József Attila-díj és a Kossuth-díj mellett számos filmes díjat tudhat magáénak, az Oscar-díjat és a Brit Akadémia nagydíját. Felesége is elkísérte, őt is bemutatta a jelenlévőknek. Dr. Tóth László beszélgetett vele.

            Dr. Tóth László válogatta a költő köteteiből a verseket, a műsor címéül egy verscímet választott: Emlék az ember. Egy szép gondolatot olvasott valahol, ezt idézte: „Az élet hangulat.” Ezt a mai est mottójául szánta. „Nem az számít, hogy milyen hosszú az életünk, hanem az, milyen töltéssel éljük meg azt.” Ajánlotta, hogy nézzünk meg egy filmrészletet, amit Dusa Ödön készített. A filmben ő mondja el a költő első, Kilovaglás egy őszi erdőből című kötetéből válogatott, gyönyörű és elgondolkodtató verseit. Csodálatos őszi erdőben járhattunk általa, ahol időnként felvillant ő is fiatalon, majd idősebb korában. Szép hölgyeket is láthattunk, majd kövekeztek a megdöbbentő képek a háború borzalmairól, arról a korszakról, amikor katonák vonultak fel hosszú sorokban, tankokkal. A kommunista diktátorok Sztálin, Rákosi hatalmas tábláival május elsejei felvonulás képeit is beillesztette, de a háború alatt Hitlert és rajongóit is megjelenítette, áldozataikkal együtt. A holokauszt rémségeit, a katonatemetőket, sírok ezreit, lebombázott házakat, vánszorgó, sebesült katonákat, szemét között élelmet kereső, elesett, nincstelen embereket, kiégett autók roncsait,  csonttemetőket mutatott meg. Ezeket időnként felváltották az erdő szépségei, amint a fák közé bekukkant a nap, virágok nyílnak, zöld cserjék üdítik fel az ott sétálókat. Érezni véltük a virágok illatát, a lágy szellőket, a nap melegét. Egy kastélyban, ahol elszállásolták a német tiszteket, tangót táncolnak, egy bordély, ahol részegek ölelgetik a lányokat. Tábornok zakóján kitüntetések, SS-jelvény, majd ugyanezt formázó katonasírok. Szobrok, éhező gyermekek síró arcai. Megrázó film erről a gyalázatos embertelen világról. Majd újra a szépség: lovak, madarak, gyönyörű nők, szerelmes párok. Közben Dusa Ödön értő tolmácsolásában hangzottak fel a költő filozófikus gondolatai, gyötrelmei, kétségei, szenvedései: „... lebontanának egy cellát, ő akkor is a térben ül.../, most szürke minden, egy színt hagyhattál volna, csak egy szín kellett volna...,/ szavamon fognak a nyomtatott temetők...,/ csak egy emlék az egész...,/ nem láttad a halottak arcát.../, ez a szél trombitává csúcsosodik az arcokon.../, elhagytál és Te csak rohansz, én rohanok, alvó álmodban is rohansz...,/ édent akartam, nemcsak békét..,/ nincsenek mögöttem tanyák, házak, hazák...,/ a gyakorlat él csak, a költői képzelet szebben virágzik még ma is,/ édent akartam, nemcsak életet..,/ ezek a fehér sörfoltos asztalterítők..,/ úgy fekszenek, mint a katonasírok keresztjei...,/ piruljon a csókhideg arc...,/ sírhelyek, talán Belgrád, Újvidék, Szeged...,/ katonavonat.../.” Kentaur című verséből is idézett: „a tél a tölgyterebélyeket is összetörte,/ a koronás platánlombokat utolsó levélig megölte,/ megfojtotta a sötét jegenyefasor/..., /a kastélypark mélyén mozdul a brutális kentaurszobor,/ külön a felső, fájdalmas emberi része/ s külön az alsó, a tomboló állati test tömege:/ ölelő férfikarja közül egy lány ájul át a halálba,/ miközben a kentaur másik fele, a patás, a vadállati rész,/ egy legázolt női test felett vált utat,/ a kentaur emberi része nem érzi meg, nem veszi észre,/ hogy az anyaszült-meztelen asszonyi alak:/ állati testrészével egyesül és együttmarad!”

            Tóth László a vetítés után kérdéseket tett fel a költőnek, amelyekre ő válaszolt. Első kérdése: Hol születtél? Erre a költő felidézte azokat az időket, amelyekre természetesen ő nem emlékszik: 1944-ben a Baross utcai klinikán született, amit éppen egy bombatámadás ért a mellette lévő Fento olajfinomító és a Weiss-Manfréd gyár miatt. A szülő nők fenn maradtak a klinika termeiben, a nővérek és orvosok lementek a pincébe, hogy később is helyt tudjanak állni a sebesültek mellett. Édesapjára sem emlékszik, aki német származású katona volt, amerikai fogságából elengedték, de már nem akart visszatérni Magyarországra. Őt édesanyja és második férje nevelte fel. Az elemi iskolát kollégiumban töltötte, majd a Báró Eötvös József Reáltanodába járt, ami ma gimnázium. Értékeket közvetítettek, ahol  - és amint azt most is tapasztalja, a tanárok által ma is így van - , sok kiváló diákot tanítottak hazánk legjelentősebb oktatási intézményében. Nagyszerű tanáraitól sokat tanult a természettudományok területén, de főleg emberséget, tisztességet. Az 50-es években a Természettudományi Kar professzorai kiváló szakemberek voltak. Ha valami csekélységet elkövettek, azzal büntették őket, hogy a katedrától meg kellett válniuk, de a „reakciósok” mégis együtt maradhattak. Mégsem ezen a pályán indult el Dobai Péter, tengerészeti tanulmányokat folytatott, majd a diploma után hajóra került. Ez a szervezet volt a legdemokratikusabb, mindenki hajósinasként kezdte, így ment egyre feljebb a ranglétrán, kormányos lett. A tengerészetnél nem létezik honvágy, ott minden megvan, ami széppé teszi az életet. Helsinki és Gdansk között naponta oda-vissza járt a hajójuk. A Forradalmi ezredbe került, ami egyáltalán nem volt forradalmi. Önépítő hidakat kellett felállítani. Graz városára csapást kellett mérni. Az orosz sereg átért, ők nem tudtak átkelni. Ezért hónapokig gyakorolhatták ezt. Később ott hagyta a tengerészetet és a Bölcsészettudományi Karra került, a Filozófia-Olasz tanszéken szerzett diplomát. Egy szemeszterbe zsúfolták be a görög-, római-, német filozófusokat, a további szemeszterek tematikája végig a marxista filozófia volt. Ez az aránytalanság mindent elmond arról a korszakról. Az Általános Nyelvészettudományi Karon szemantikát tanult Zsilka István professzortól, akit nagyra becsült. Itt ismerkedett meg feleségével, Máriával, aki később gyermekorvos lett és jó fotós. Olaszországban, Franciaországban, Spanyolországban és Amerikában sokszor jártak, és Mária fotóinak inspirációs terében keletkeztek írásai. A filmhez Bódi Gábor hívta meg, hogy szerepeljen az Agitátor című filmben, de ezt sohasem adták elő. A Büntető expedíció, és az Archaikus torzó című filmeket betiltották, de pályatársaiét is, pl. Schiffer Pál: Fekete vonat c. filmjét is. Ez utóbbira a pénzt az állam adta, de ő is tiltotta be. A történet az állam általi kizsákmányolás legjobb példája volt, valódi munkáséletek mentek tönkre. Az Oscar-díjas Mephisto és Redl ezredes című filmek híresek lett, de azon csodálkozik, hogy miért nem kapnak a mai tehetséges rendezők ilyen díjakat, pedig megérdemelnék.

            Tóth László az Irodalmi Fonó számára a Kilovaglás egy őszi erdőből, Emlékek jövőidőben, Emlék az ember, Belvedere című kötetekből válogatott verseket, amelyeket Ötvös Éva, Petri Nóra, Balázs István és Koncz Károly György előadóművészek tolmácsoltak.

            Antonin Dvořak című versét Petri Nóra mondta, ebből néhány sor: „Vannak bátrak, 'kik hisznek indulásban-érkezésben!/...Megint mennyien megérkeztek! Megint mennyien tovatűntek!/Száll, forog a fekete füst, a dugattyúk előre lökődnek,/ azután vissza s újra előre és nem jön vissza/ senki sehonnan sehová soha!/ Igaz, senkit nem is várnak haza!/ … száz és ezer mozdony fut a síneken,/ még sincsen otthon senki sem!” Bizony ez a nagy balkáni út az, amelyen ifjúságunk elakadt című verset Koncz Károly György előadásában hallottuk, ebből is idézek: '”Négy százados...' -: Hórukk!- : s íme, lám, voici:/ a túlpart már nem élet és végre nem halál -/ Egy márvány-leányzó világtalan szobor-szemében/ - Ó! Szulikó! - / diákéveink hősi szeptember-horizontjainak lenini/ fénye, az örök útmutatás vakító sugara kialszik/ és vakon fordulunk a tegnapok látnokai felé.../ Arcunk besötétedik, mint a filozófia, mint a materializmus,/ mint az örök életében tényleg kizsákmányolt munkásosztály:/ Lenin és Lenin Leninjeinek lángesze nélkül.../ 'Porig égett a Kreml!' Micsoda hír lett volna ez, mondjuk: 1968-ban.../ Ó, Krupp-acél a szívben! Ó, forradalmak! A temetők a helyükön vannak!/... ó, hogy porlik a régi/ beton-öntudat, a régi szoc.-szür.-reál...! Igen, mindenki egy kis darab/ berlini fal, mit sem ér a légkalapács, a csákány, csak mások végzetes/ hibája segíthet rajtunk, mások katasztrófája erkölcsileg megszilárdítja a túlélőket./... eszembe jut nem egy csúcs-pártpolitikus fényképe,/ porcelánszobra, bronzszobra, hiéna-mosolya, puszta létezésének/ személyes önkénye és hozzá: MERCEDES-BENZ szolgálati gépkocsija!/…a konzum-rabszolgaság márkavédjeggyel-azonosító társadalmát/... JELZÁLOGKÖLCSÖNKAMATOKKAL mammut-bankok fotocellás/ ketreceiben kerengő-kotló állampolgárok (hol az állam?!,/ akiknek a HATALOM gyászkesztyűt dobott.../Az 'UNI' régi napjai vesztek hová? Igaz tanárok sora tűnt el,/ de megmaradtak a hamis tanítások. Kérdem: az élet nem kell?/ Nem kell az élet sem minden áron./ Nem megyek át minden áruházon./” Ötvös Éva tolmácsolta Campo de”Fiori, Roma /Marinak/ című versét: „Sziromszínekben égő virágmező.../ Kifakult, fehér vászonsátrak alatt/ déligyümölcsökkel teli ládák, friss tengeri halaktól,/ rákoktól, langusztáktól, homároktól,/ polipoktól ezüstben, nedvben ragyogó,/ kagyló-rózsaszínben pompázó standok,/... délövi zöldségek, fűszerek között sétál itt az ember,/ érzi mediterrán sugarak hevét,/... Virágmező... templomi oltár... sírmező.../ Ó, az a kihívó két szőke leány, könnyű kezük, gyors ujjaik/... Nézem, sokáig elnézem a két római virágárus leányt,/ míg végre felfogom, megértem:/ valaha virágok voltak ők is,/ és egyszer virágok lesznek megint, mind a ketten.../ Koncz Károly György mondta Megnyílnak visszafelé mind a múltak, a valaha befejezett időségek: Mária Rómában, A.D. 2007. Április 23-május 7. között készült fényképfelvételeire megkísérelt vers-átiratok című versét: „Sokszázados kősírokon, évezredekkel életünk/ előtt elhervadt por-virágok susogásával/ ismeretlen életek idői hívnak elindulásra – hová?/ Talán út nélküli utazónak? Higgyük, hogy a lélek/táguló erőtere célok nélkül is lehet éltető vonzás,/ ismeretlen helyek utáni honvágy, útra-késztető,/ barbár-boldog erő és talán nem is az a fontos,/ hogy valaha is hazatérjen az ember/... Az élet emlék! Emlék,/ mint az első születés, mint az első szerelem,/ mint az első halál...”Balázs Istvántól hallhattuk a Finta Évának ajánlott Mi történt emlékeink előtt? című verset: „Nézd csak a szépet./ Ne magyarázd meg./ Ne kérdezd: lett, ó,/ szép, ó, mitől?/ Miden szépség távlata:/ önmaga. Idők kezdetétől/ létezik,/ volt-van-lesz nélküled is./... Az a kegyelem ér s az lesz a megtérés,/ hogy végre önmagadnak is ismeretlen/ leszel és valahára nem fogod tudni,/ mi az emlék,/ s mi volt/ - ha ugyan volt valaha bármi -/ az emlékek/ előtt.”Ötvös Éva a Kezdetben volt az emlék című, Emily Dickinson idézetével kezdődő versét mondta: „Kezdetben volt az IGE. Így szól a Szentírás./ Kezdetben volt a TETT. Ezt hirdette Goethe./ De nem! Mégsem. Kezdetben volt az EMLÉK./ Sem Ige, sem Tett, az Emlék volt a Kezdet!/ Emléked már akkor létezett, amikor még meg/ sem születtél, mielőtt még a világra jöttél volna: /emlék voltál, mások emléke, ki tudja kié? Kiké?/ Valaha vajon megismered-e őket? Soha./Jövevénye egy pillanatnak s máris annak emléke vagy./ Emléke vagy egy jövendő jelennek,/ (már benned a térítő távlat)/ mely eljő, mely lesz: nélküled--- /... Ó, az a tágas, sugaras erdőtisztás, az a mező,/ az a mély májustenger!/ Hullámainak fényes lombsora!/ Ott mi még találkozunk, Mari. Valaha./ Nem is kell hozzá hely, sem idő!/ Egyszer. Egy elmúlt jövőben---/”A Tenger mindig messze van című verset Petri Nóra tolmácsolta: „...Végleg távol van s egyre távolodik végtelenje,/ akkor is, ha csak emlékezed, ha már csak álmodod.../ akkor is, ha egy magas szirtfokról bámulod, hogy sugaras hullámlökéseinek súlyos sokasága/ jön honnan s tart vissza hová ---/ ...Megállsz egy régi parton s nem tudod ki vagy,/ pedig nem tévedtél el... megérkeztél:/ a tenger emléke vagy!”Balázs István mondta a Túlélő dalok vagyunk: Cseh Tamás-Indián hív emlékében című verset: „egyszer... ha már... tényleg végleg/ messze lesz szívedtől a tenger az ének/... világítótornyok szigetek ölelő öblök/ s szép fegyvered: a gitár/ szintén lesznek tőled messze mind/...egyetlen ifjú emlékben egyetlen képben/ mintha képmásban minden  úton túlrohant/ életed visszapillantó tükrében:/ lobban és porig ég egyetlen érzés/ akkor majd megfáradt dalnok tán megérted/...ennyi volt a magadénak vélt történet/ 'mely végül mindenestül másoké lesz/ őbennük él mindaz 'mit te kénytelen/ elfelejtesz igen kiég a nagy képtár/ és arcod oly' sok arca/ lánggá/ lészen/ szád még két/ szót gyónna:/ éltem énekeltem/”Emlék az ember című versét Marinak ajánlotta Leopardi idézetével, amit Koncz Károly György előadásában hallhattunk: „Emlék az ember. Mások emléke. Aztán már csak egy fénykép,/ amit ismeretlenek valaha kezükbe vesznek, nézik arcát, tekintetét,/ mosolyát, aztán elmúlik a fénykép ideje is,/ a vonások, a nézés, az alig-mosoly a szájon/ megsárgul, összeomlik az arc, eltűnik, elrejti maszk,/ múlásba vész, mint ama százéves tiszta tegnap,/ mely az idők forgásába vissza soha nem tér.. Meghalunk másodszor is: a fényképeinken./ Hát ne fényképezz!/ Semmit ne „örökíts” meg,/ hiszen minden úgyis örök!”Petri Nóra a Kérdés a túlélőkhöz című verset mondta: „...ki írja meg a könyvtárak könyvét:/ egyetlen életrajzban mndenki életét?/ És ki szövi jövővé a fájt múltak szövetét,/ miközben éli és cseréli, szálról-szálra az övét?/ És ugyan ki érti meg, túl könyvtárakon és képtárakon:/ egy loknis, szőke hajfonat, egy táncból kiszakított leány/ játékát azokkal, akiknek ő volt a játék?”Ötvös Évától hallottuk Az ember maszkkal születik, mégis igyekszik anyjához hasonlítani, ha mindhiába is című verset: „Az ember nekivág az életnek,/ kirajzolja arculatát/ és ezen az arcon kívül/ nincs semmi./ 'Teljes bolvadás a műbe'./ igen/ és még egy szobrozó frázis:/ 'odalent már nem fáj semmi...'/ igen/ de ezt legalább a cigány súgja/ és nem csak Jean Paul Sartre hiszi”. Balázs István mondta Nem kell bilincs, szabad kezed magában az című verset: „Már nem kell lakás,/ nem kell bebútorozott szoba,/...nem kell se papír, se indigó, se telefon,/ se Porsche ezüstmetál sportkocsi már nem kell/ se szótár, se lexikon, se szekreter, se széf,/ se szövegszerkesztő, nem kell határidőnapló,/... nem kell a falakra festmény, se régi rézmetszet,/ se falak szobám köré../ nem kell több önéletrajz, se önarckép, se hozzá önkívület,/ se gyónás, se vallomás s vele hazugság se, nem kell vendég,/ nem kell tea délutánra, se délután teára, nem kell reggelre kávé, se kávéra reggel,/ ó, nem kell reggelre vekker,/ s vekkerre reggel! /...Úgy révedek megtizedelt emlékeim vaktávlatára,/ ahogy szabadságuk egyszerűségére/ egyre összetettebben gondoló rabok./” Albert Camus (1913-1960) emlékében, A. S. N. 100. című versét Petri Nóra mondta: „...Lourmarin./ Amerre gyászciprusok vonulnak az ősi temető felé,/ arra nem fordul út, át kell vágni ájult virágokon/ s lassan egy másik időbe érve: ott egy latin hant alatt/ pihen egy Idegen – Un étranger – egy fegyvertelen/ hős, egy harcos és győztes Idegen, egy Evangelista!/Ember embernek való alávetettségének ellensége volt,/ filozófus, agitátor, világi szerzetese a nem térdelők rendjének!/ Közel sírjának római kövéhez, baljós felirat:/ 'Ma la pioia una pellegrina sulla terra”./ (Az öröm csak zarándok ezen a földön.)/Látszólag... brutális autóbaleset végezte ki,/... Albert Camus nem volt kollaboránsa saját halálának,/ és soha nem játszott kényszerből szégyenszerepet/ a Hatalom, a párt alig-por-életű próbaszínpadán,/ szerelmet, szépséget, hitvallást/ eltemető, temetkező tapsviharban.../ Albert Camus, Afrika fehér fia, ó, nehéz lesz utolérnünk őt,/ hiszen ő a Megváltó önkéntes munkatársa,/ (már-már váltó-társa, Dosztojevszkij oldalán...)/ kánon-ember a rontással szemben/ és mi nem ismerjük fogadalmait./” Ötvös Éva tolmácsolta A filozófiát akartam hazának című verset:

„A filozófia olyan szenvedélyévé vált/ az értelmiségnek, mint amilyen valaha/ volt az arisztokráciának/ (később a puritán Pártvezetőségnek)/ a vadászat./...Kérdezem... kérdés hiába:/ ki tanította, hogy a történelem/ elfér két csizmányi helyen,/ hogy az is vigyázban áll,/ akit szabadulásához visz az ár?/ Mint állat, ha ketrecét már üresre járta,/ olyan üresre élt a lét,/ olyan mindenre-kiéhezett,/ olyan mindennel-jóllakott./... Régi híradófilmet nézek (jobb híján,/ hiszen a jelene csaknem nézhetetlen...),/ íme: felfújt lovasság zúdul alá, honnan-hová?/ Üres mellvértek megfutása, csak az imák/ és a himnuszok vívnak háborút, nincsen sereg... Na lám... a vers leáll... búcsúzz a metaforáktól,/ nem hiányoznak senkinek..../”Balázs István mondta el Mari, Te is Itália vagy! című verset: „Itália emléke te lettél Mari,/ hozzád kell hát mindennap, elzarándokolni ---/ Lettél tüzemnek lángja, noha tudom, bár siratni/ sosem fogom, hogy hamar kihuny a tűz,/ csak mindörökre maradjon meg lángja!/ Ifjúságunk, az Universitas vivátos ideje/ nem múlhat el soha, őrzi azt szívem, ereim keringése!/ Mária, Itália vagy te magad. Szépségnek csak/ szépséghez lehet köze! Elvirulás? Hervadás?/ Lélek-lombhullás? Vörös virágok bomlanak feketére./ Emlékem marad mindörökre: Tested meztelensége. Tárulj ki újra!/ Akarom, hogy vagy!”Koncz Károly Györgytől hallhattuk az utolsó verset, amit szintén Marinak ajánlott: Tudom – egy régi versüzenet idézése címmel: „...Ahogy a vízről visszaverődik a kép,/ úgy hajol a jelen fölé a múlt/ és két arcodat jövővé metszi össze/...Az igazi múzeumok a föld alatt vannak./ Az igazi képeket bemeszelte a tisztaság./ Az igazi észak nem olvad./ Az igazi dél halálos napszúrás./”

            Befejeződött ez a filozófikus, mély gondolatokkal, metaforákkal teli versfolyam. A költő meghatottan köszönte meg az előadóknak, hogy ilyen átéléssel tolmácsolták verseit. Még sokáig beszélgethettünk vele. A téma a költő és az előadó szerepe volt, kiki elmondta erről gondolatait. Abban egyeztünk meg, hogy ami a költő szívéből árad, ahhoz az előadóművészek önmagukon átszűrve érzéseiket, személyiségüket is beleadják, majd tovább közvetítik azoknak, akik hallgatják. Így jön létre a hármasság. Balázs István fejezte ki ezt legjobban: adni tud a költő, adni az előadó és adni a hallgatóság. Így élhetjük át a katarzist mindannyian. Lenyűgözték a hallgatókat a versek, a film, de az is, amint a versekből kitűnt, ez a házaspár különlegesen szép szimbiózisban él, egymást inspirálják alkotásokra.  Ha a gyermekkor hasonló, a fiatalság eggyé forrasztja a párt, ez idősebb korban tovább érik, ennek gyümölcseit együtt aratják le. Dobai Péter életének voltak fájdalmakkal, küzdelmekkel teli időszakai és felemelő, alkotómunkáját elismerő szakaszai is. Az idősebbek mind átélték az 50-es évek kirekesztésekkel, megfigyelésekkel teli évtizedeit. Együtt örültünk a sikeres költő és filmrendező alkotásainak. A külföldön eltöltött éveiről mesélt, ezt olyan humorral fűszerezte, amit verseinek mélységeit olvasva, nem is fedezhettünk fel idáig. Sikeres pályája ellenére egy szerény alkotót ismerhettünk meg, aki műveiben értékeket közvetít, emberségével példát mutat. Balázs István megkérte, hogy legyen ebből egy Dobai-sorozat, szívesen vinnék el más városokba ezt a műsort, ő örömmel beleegyezett. Ezután a magyar szavak jelentéseiről esett szó, Balázs István nyelvészeti fejtegetésekbe kezdett. Szerinte a magánhangzók a döntőek, a mássalhangzók alárendeltek. Példát is hozott erre: Isten- őstan, ösztön, stb. A költő-nyelvész érdeklődve hallgatta, majd mesélt franciaországi, olaszországi élményeiről, nagy művészekkel való kapcsolatairól, történelmünk hőseiről, irodalmunk nagyjairól Csokonaitól kezdve napjainkig. Elmondtam neki, hogy könyvtárunkba több alkalommal szerettük volna meghívni, olvasóink nagyon kedvelték verseit, de ez akkor nem sikerülhetett, rajtunk kívül álló okok miatt. Most végre személyesen is találkozhattunk. Köszönhetjük ezt neki, Tóth Lászlónak, aki a műsort szerkesztette és a nagyszerű előadóknak, akik híven tolmácsolták a verseket. Ajánlom mindenkinek, nézzék a filmjeit, vegyék elő versesköteteit, bizonyára ugyanilyen nagy élményben részesülhetnek, mint akik ott lehettünk.

Kühne Katalin

________________________________________________________________________________

                                                        IRODALMI FONÓ

A Gömörország Regionális Kulturális Egyesület, és a Múzsák kertje Baráti Kör meghívja  2015. április 17-én,  pénteken délután 5 órára,  verses-boros beszélgetésre a HOM -  Miskolci Galéria Feledy házába

(Miskolc, Deák tér 3.)

A  63. találkozó témája:

„Emlék az ember”

Vendégünk Dobai Péter a „Nemzet művésze” címmel kitüntetett, Kossuth- és József Attila díjas költő, író, forgatókönyv író, dramaturg, filmrendező, művészeti akadémikus.

Szerkesztő és a vendéget is szóra bírja:  Dr. Tóth László                                                                      

Előadók: Ötvös Éva, Petri Nóra, Balázs István, Koncz Károly György                   

Vendégünk lesz – reményeink szerint – sok mindenki, akik már voltak itt és akik még nem. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!  Aki jól érzi magát velünk, hozzon belépőként egy üveg bort  (vagy amit szívesen iszik)!  Persze a pogácsát sem utasítjuk el. A hagymás-zsíros kenyeret az alőadók biztosítják. 

Természetesen a boron kívül mindenki hozhat szívéhez közel álló, a témához kapcsolódó alkotást, bemutatás céljából! Saját írásokat különös örömmel várunk! Kérünk mindenkit, hogy a témához kapcsolódó verset, írást hozzon! Ha ki-ki maga olvassa fel, nagyon örülünk, de megkérheti rá a „házigazdák” valamelyikét is. A „fonókat” minden hónap második péntekjén délután öt órakor rendezzük, a változtatás jogát fenntartva.