GÖMÖRORSZÁG

Fotó: Végh Csaba

A Gömörország című regionális folyóirat XVI. évf. 2015. 2. számának bemutatója

A Gömörország folyóirat tematikus különszámát, melynek kiemelt témája Miskolc – a befogadó város alcímmel jelent meg, a Múzsák Kertjében mutatta be a főszerkesztő, B. Kovács István muzeológus, régész, Koncz Károly György, Radnóti-díjas előadóművész, a Gömörország Regionális Kulturális Egyesület elnöke, a Múzsák Kertje Baráti Kör tiszteletbeli elnöke, Hont – Nógrád – Kis-Hont – Gömör – Torna — Abaúj tájainak ismerője, Balázs István - szintén e valaha Magyarországhoz tartozó vidékhez kötődő - előadóművész, a Gömörország Alapítvány titkára, a Múzsák Kertje Baráti Kör elnöke és Bodnár Mónika, a Herman Ottó Múzeum etnográfusa röviden ismertette a mai est témáit az érdeklődőknek.

            A megjelenteket Koncz Károly György köszöntötte és mutatta be az előadókat.  Büszke arra, hogy amikor a magyar állampolgársági esküt Miskolcon számtalan Szlovákiában élő   hazánkfia ünnepélyes körülmények között tette le, ő mondta elsőként az eskü szövegét. Gömörország számára fontos történelmi táj, ahol magyarjainkat Trianon után elválasztották hazánktól. Diósgyőrött született, de nagymamájánál, Pelsőcön élt gyermekkorában. Hazaszöktették, így került vissza Miskolcra, ahol azóta is él. Gyakran tér vissza Gömörországba, visszahívja szülőföldje. Balázs Istvánnal együtt a lap szerzőgárdájának, a lapot fenntartó Gömör-Kishonti Múzeum Egyesületnek tagjai. Létrehozták ennek magyarországi társegyesületét, számos kulturális program rendezői, szervezői /Irodalmi Fonó, Összetartozás Napja, Borsodi Fonó/, de önálló előadóesteket is tartanak.

            A folyóirat 16. évfolyamának 2. számából néhány jellemző írást mutatták be a szerkesztők.  Balázs István olvasta fel  B. Kovács István  vezércikkét. Trianon után mindössze 21 település maradt a magyar határokon belül, Putnok székhellyel szervezték meg Gömör-Kishont vármegyét. A csehszlovák állam az újonnan bekebelezett kisebbség rovására szervezte át az ország közigazgatását. Gömört összevonták Borsoddal, a 2. világégés után a 4330/1945. sz. miniszteri rendelet szerint a Magyarországnak maradt töredék Gömör és Kishontot Borsod-Gömör vármegye néven egyesítette, így lett Miskolc 1924-1938-ig Gömörország fővárosa, a gömöriek számára menedék. Sok száműzött lelt otthonra Miskolcon /Fábián Vilmos tanár, ifj. Rábely Miklós az apja által alapított nyomdászfamília tagja, Mács József író, Takács András néptánckoreográfus-kutató, Kovács Gyuláné Héthy Jolán tanár./ A gömöri kapcsolat ma is termékeny. Miskolcon működik a virtuális Gömörország gondolatát felkaroló Gömörország Regionális Kulturális Egyesület, élén a gömörhorkai ősökkel rendelkező Koncz Károly György és az otthonukból elűzött rimaszombati szülők gyermeke, Balázs István. Miskolcon fejti ki tevékenységét az egyesület alelnöke, Bodnár Mónika, aki a jelen számot összeállította. A miskolci művelődési intézmények: a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár gyűjteményeiben a múlt emlékét őrzi, kiadványaiban gömöri vonatkozású anyagokat közöl, a Herman Ottó Múzeum munkatársai a gömöri történelmi, népéleti, művészeti hagyomány és művelődéstörténet egy-egy szeletét mutatják be a lapban. Legyen ez a lapszám tisztelgés a Szinva parti város, annak mindenkori vezetése és polgárai előtt.

            B. Kovács István mesélte el a folyóirat történetét. Ez egyidős a XXI. századdal, 2000-ben indult el. Egy főiskolai, egyetemi lap számára kértek anyagot Gömörországról. Így kezdődött, majd Szászi Zoltán távozása után őt kérték fel a főszerkesztői tisztségre. A Gömör-Kishonti Múzeum Egyesület vezetőjeként olyan társakat, kutatókat, írókat választott, akik ma is a szerkesztőbizottság tagjai, a folyóirat tematikája és szelleme nem változott az évek múlásával. Regionális lap, a szlovákiai magyar közösségben egyedülálló, szerkesztői a tudomány, a művészetek, az irodalom és a közélet ismerői, a szerzőgárda közülük került ki és állandósult. Az északi magyar peremvidék fő fóruma lett: Ipolytarnóctól Kassán át Szepsiig húzódik e kör, az ún. palóc vidék múltját, történelmét, jeles embereit szeretnék bemutatni, ill. elbúcsúzni azoktól, akik sokat tettek életük során az itt élőkért. Ezer példánnyal indult a lap, ma hatszáznál tartanak, de a világháló befonta a folyóiratot, előbb-utóbb a példányszámot csökkenteni kell, hiszen arra is törekszenek, hogy az internetes fórumokon is megjelenjen ez a szellemiség, így megfelel a mai kor követelményeinek. A profil változtatását nem tervezik, hiszen ez nemcsak helytörténeti fórum, hanem inkább a szülőföld nagyjairól szól. Itt többnyelvű, több etnikum, felekezet élt egymás mellett történelmünk során, ezért sokszínű e lap is. Az itt élő szlovákok is magukénak érzik. Sajnos közülük sokan úgy gondolják, ők itt is érvényesíthetik hatalmukat. A magyarok viszont egyenrangúnak tartják velük magukat, hiszen elődeik évszázadok óta itt éltek. Reméli, hogy az az idő egyszer eljön, amikor újra egymás mellett, békében élhetnek ezek a népek. A magyar nép állhatatos, szívós munkája hozta meg hírüket Európa-szerte. Ők itt születtek, majd később ide betelepültek a szlovákok. A németek magas színvonalú ipart létesítettek: bányászati ismereteiket, kézműves és kereskedői tudásukat átadták nekik, ami messze földön híressé tette e vidéket. A Trianoni diktátum és a két világháború után mind a magyarokat, mind a német ajkúakat kitelepítették, pár kilogrammnyi csomaggal néhány óra múlva el kellett hagyni szülőföldjüket, visszatoloncolták őket hazájukba.. A Magyarországon élőket pedig szintén kötelezték arra, hogy elhagyják a már hazájuknak tekintett országot. Így hatalmas népességcsere zajlott, az egyszerű nép viselhette ennek súlyos következményeit.

            Bodnár Mónika etnográfus, a B-A-Z. Megyei Honismereti Egyesület vezetője, a Herman Ottó Múzeum munkatársa, a szerkesztőbizottság tagja elmondta, hogy tornai születésű, Abaújban nevelkedett. Húsz év múlva Putnokra került, 7-8 éve Miskolcon dolgozik, de a szülőföldje szeretete mégis Gömörországhoz köti. Tavaly jött az ötlete ennek a tematikus számnak, amelyet gondosan megterveztek. A Magyar Kulturális Alap, Miskolc város Önkormányzata támogatta e lapszámot, külön köszönet illeti meg Zs. Papp Ferencet, a B-A-Z. Megye Miskolc Megyei Jogú Város Vendégforgalmi és Kulturális Osztály vezetőjét, akinek segítségével anyagilag is támogatták ezt az elgondolást. A szakmai anyagot ő kérte kollégáitól, köszöni a szerzőtársainak írásait. Felkérték Miskolc város kutatóit, a Gömörországhoz tartozó muzeulógusokat, akik tágan értelmezték Borsod-Abaúj-Zemplén megyét. A régi Gömör-Kishont-Torna-Abaúj vármegyében lévő történelmi, irodalmi eseményekkel egészítették ki a jelenlegi megyehatárokon belüli közös múltunk történeteit. Néhány jelenlévő szerzőt megkért, hogy röviden ismertessék írásaikat.

            Koncz Károly György: Hideg Ágnes írt egy tanulmányt Márai Sándor édesapjáról, aki Miskolcon élt. Felkérte Balázs Istvánt, hogy olvassa fel Márai Sándor: Halotti beszéd című versét. Ebben a gyönyörű versben közös múltunk és minden fájdalmunk benne van.

            Bodnár Mónika bemutatta a lap szerzőit, főként a jelenlévő tanulmányok íróit. Elsőként beszélt arról a cikkről, amelyben gróf Serényi Béláról, kereskedelemügyi, majd földmívelésügyi miniszterről, Miskolc város képviselőjelöltjéről írt. Régóta foglalkoztatja Putnok és Dédes urainak, a Serényi családnak története, kezdve Serényi Andrással (1630 körül-1688 vagy 1689) akinek Orlay Borbálával (+1726) kötött házassága révén lett a Serényieké az uradalom. Serényi Nepomuki János (1776-1854) felesége, Eötvös Alojzia (1791-1862) által később kiegészült Sajószögeddel. Fia, Serényi László (1815-1893) telepedett meg Putnokon, korszerűsítette a kastélyt, magával hozta feleségét, gróf litici Bubna Ludmillát (1827-1866). Az ő 6. gyermekük Béla (1866-1919), aki apjától örökölte a birtokot, Dédes és Sajószöged nélkül, mert azt bátyja, István (1862-1909) kapta. Béla a meglévő birtokhoz később megvásárolta Bánrévét is. Középiskolai tanulmányait a bécsi Theresianumban végezte, jogi doktorátust szerzett Budapesten, majd politikai pályára lépett. A kormány egyházpolitikáját támogató beszédével hívta fel magára a figyelmet. A dédesi kerület országgyűlési képviselőjeként kiállt az ipar és kereskedelem mellett. Nem úri passzióból művelte, közgazdasági kérdésekkel tudományosan is foglalkozott. Ezt a szerző a helyi sajtó (Miskolcz, Miskolczi Napló, Ellenzék) tükrében mutatta be.

            Derecskei Gyula, műszaki végzettsége ellenére, nyugdíjas korában az építészet felé fordult. Kutatni kezdett, így találkozott Miks (Miksch) Ferenc /1814-1879/ építész munkásságával, aki Münchenben végzett, majd Hild Józsefnél dolgozott, megragadták figyelmét a mérnöki megoldások, különösen a fűtési, szerkezeti tervek. Írásának címe: Egy méltatlanul elfelejtett gömöri építőmester. A Sajó-völgy építészeti arculatának egyik jelentős alakítója volt a tragikus sorsú építész, emlékét idézi Rimaszombatban a Fekete Sas épülete, Miskolcon a Színészmúzeum épülete, de – a kutatások még nem bizonyították, de a szerző úgy gondolja, hogy - Hild József munkatársaként -  részt vehetett a miskolci Nemzeti Színház építési terveiben, munkálataiban is. Lánya apja rajzait, épületterveit a rimaszombati múzeumban helyezte el, ahol alkalom lett volna a feldolgozásra. Sajnos ez nem történt meg. A II. világháborút követően a rajzokat más gyűjteményekbe helyezték át, feltehetően más szempontok szerint csoportosítva. Korabeli mesterekhez képest életéről, tanulmányairól, munkáiról viszonylag sok adatot ismerünk. Farkasfalvi Imre a Lyka Károly által szerkesztett Művészet című folyóiratban írt róla. Apja, Henrik - feltehetően cseh származású építész - mellett tanulta meg a mesterség alapelemeit, a mesterség fogásait elsajátító munkahelyeit, az északnémet területen tett tanulmányútjának főbb állomásait, az 1833-ban, Vácott kiállított ún. „vándorlási könyv”-éből ismerhetjük. Az Eötvös bárók ercsi kúriáját, a Forgách grófok gácsi posztógyárát tervezte és irányította az építkezéseket. Az 1839-es pesti árvízt követő újjáépítésben tevékenykedett. Rimaszombatba hívták, ekkor 25 éves volt, itt telepedett le. Lakóházakat, középületeket, kastélyokat, kúriákat tervezett Gömör, Borsod, Nógrád, Zólyom megyékben. Munkásságáról sok adatot találunk Erdélyi Géza: Gömör vármegye klasszicista építészete című könyvében.

            Goda Gertrúd művészettörténész Holló Barnabás: Szabó István mellszobra Rozsnyón címmel írt tanulmányt. A hazai szobrászat kiváló mestere 150 évvel ezelőtt született, két év múlva lesz halálának 100. évfordulója, ez az írás egy monográfia részlete, amelyre a szerző pályázott, reméli, hogy 2017-ben meg is jelenik. Szobrai: Görgei lovasszobor, Honvédhuszár, Betyár lovon, Búsuló juhász, Tépett zászló, Kuruc zászlótartó, Pogány magyar vitéz, Vay Ádám-emlékmű, Árpád fejedelem lovon, Rákóczi Ferenc lovas szobra, Kossuth-szobor, Toldi Miklós-szobor, Tompa Mihály, Bocskai István, Gróf Dessewffy József Kazinczy levelét olvassa, Mátyás király szobra, Rákóczi Ferenc kassai síremléke, Zsolnay Vilmos portréja. Ennek a cikknek fő témája Szabó István hellenistánk rozsnyói mellszobra, amelyről részletesen ír. 

            Nagy Zsolt, a Herman Ottó Múzeum numizmatikai gyűjteményének vezetőjeként 3 éve dolgozik Miskolcon. Csoltói Basó Mátyás története „Miképpen büntetendők meg az engedetlenek?” címmel jelent meg a lapban. A XVI. század második harmadában élt, gömöri főúr, kitűnő hamispénzverő volt, akinek élete e korszak politikai és gazdasági viszonyait példázza. Szó esik Murány várának uráról, Szapolyai János király rokonáról, Tornallyay Jakabról, a Bebekekről és a Drugethekről, Ferdinándról, Izabella királynéról, Fráter Györgyről, János Zsigmondról, II. Lajos király özvegyéről, Máriáról is. Élettörténetét, sorsát Gyöngyössy Márton, Huszár Lajos, Leszih Andor, Mihályfalusi Forgon Mihály, Szörényi Gábor András történészek írásaiból ismerhetjük meg.

            Evva Margit anyai dédapja, Evva András a Kazinczy-hagyaték egyik kezelője volt. A széphalmi Kazinczy-emlékhely megvalósulása érdekében tevékenykedett az 1860-70-es években. A szerző anyai dédapja, ragyolcai Csoma József a tudomány terén alkotott nagyot. Az MTA levelező tagja, a Heraldikai Egyesület tagja volt. Írása: Emlékezés egy régen volt szüretre. Ízig-vérig abaúji, de Gömörhöz is kötődik, nagyanyja testvérénél sokszor nyaralt. Kedves, sok-sok lírával átszőtt, gyermekkori visszaemlékezései személyes élményeiről szólnak.

            Bodnár Mónika utolsóként megemlítette, hogy a jelenlévő szerzők bemutatkoztak, a többi írást is ajánlja a közönség figyelmébe, de egyet kiemelne, mert mellette áll Koncz Károly György, aki egy rangos kitüntetést kapott Miskolc városától tavaly. A róla írott cikket olvassák el, Gömörországról mint szülőföldjéről számol be. Megszólalt az érintett is, meglepetésként érte ez a cikk, de örül neki, hogy megoszthatja emlékeit a folyóirat olvasóival.

            Koncz Károly György befejezésül egy miskolci szerző,  Halmy Gyula: A parnasszus és a gyászoló poharak című írását olvasta fel. Egy különleges baráti társaság járt fel az Avasra, ezeket a történeteket eredetileg Ifj. Halmy Ferenc (1869-1924) középiskolai tanár írta. Lévay József és Tompa Mihály költők gyakran találkoztak itt miskolci barátaikkal. A pincékben eltöltött kedves estékről, a kvaterkázásról, pipaszó melletti beszélgetésekről emlékezik meg.Wallentinyi Dezső közvetítésével 1917-ben kerültek az írásban említett gyászpoharak a Gömör-Kishonti Múzeumba, jelenleg annak állandó kiállításán tekinthetők meg. Azokról a poharakról, amelyekből az ott mulatozó író barátok  iszogattak, majd gyászpoharakká változtak, de a barátok emlékét őrzik azóta is. Ma is megvan az a 12 db feliratos pohár, tavaly kiállították Miskolcon a Herman Ottó Múzeumban is.

            Ezzel zárult az est, a jelenlévők a tapssal köszönték meg az előadóknak ezt a tartalmas másfél órát, majd szűkebb körben tovább folytatták a beszélgetést a szerkesztőkkel, szerzőkkel. Emlékeztünk elődeink történeteire, amelyek hangulata azt a kort idézték fel bennünk, amiről most hallhattunk. Elmeséltük egymásnak, milyen sok szál fűz bennünket a gömöri és borsodi tájhoz, a hegyekhez, kastélyokhoz, kúriákhoz, az ott élő nagy formátumú, tudományos munkát végző és alkotóművészekhez. A falusi nép és a városban élő egyszerű emberek kitartása, a háborúk, kitelepítések utáni hősiessége, ereje példaként áll előttünk. Nagyapámék, édesapámék turista krónikáit nemrég szerkesztettem kötetté, ott is ezt a különleges régi világot fedezhettem fel. Talán ezért is tűntek ismerősnek ezek az írások. Ebben a nagy melegben érdemes volt eljönni, alig várom, hogy az első betűtől az utolsóig elolvashassam e lapot. 

Kühne Katalin

___________________________________________________________________________________________________