IRODALMI FONÓ

A Gömörország Regionális Kulturális Egyesület és a Múzsák Kertje Baráti Kör meghívja

2016. április 8-án,  pénteken délután 5 órára,  verses-boros beszélgetésre

a HOM -  Miskolci Galéria Feledy házba (Miskolc, Deák tér 3.)

A  72. találkozó témája:

Határtalanul

Szlovákiai magyar költők, írók estje, tisztelgés a Költészet Napján.

Vendégünk lesz – reményeink szerint – sok mindenki, akik már voltak itt és akik még nem. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!    Aki jól érzi magát velünk, hozzon belépőként egy üveg bort  (vagy amit szívesen iszik)!  Persze a pogácsát sem utasítjuk el. A hagymás-zsíros kenyeret a házigazdák biztosítják.

.Vendégeink lesznek a határon túlról: Kövesdi Károly író, költő.

Közreműködnek határom túli versmondók és az Irodalmi Fonó előadói. Természetesen a boron kívül mindenki hozhat szívéhez közel álló, a témához kapcsolódó alkotást, bemutatás céljából! Saját írásokat különös örömmel várunk! A „fonókat” minden hónap második péntekjén délután öt órakor rendezzük, a változtatás jogát fenntartva.

_____________________________

Határtalanul: Szlovákiai magyar költők, írók estje

A Herman Ottó Múzeum - Miskolci Galéria, a Múzsák Kertje Alapítvány és a Gömörország Regionális Kulturális Egyesület rendezésében a Költészet Napja előtt tisztelegtek az Irodalmi Fonóban. Vendégünk volt a Pozsonyban élő Kövesdi Károly író, költő, de eljött két versmondó is, akik Rimaszombatban a Tompa Mihály és József Attila versmondó versenyen díjat nyertek: Kovács Enikő és Gál Laura tanulók.

            Koncz Károly György, Radnóti-díjas versmondó válogatta a műsorban elhangzó verseket, köszöntötte a jelenlévőket. Elsőként József Attila közelgő születésnapja előtt tisztelegtek, ezután következtek ismert felvidéki költőink, a harmadik részben pedig Kövesdi Károly versei, akit ezután pályájáról kérdezett Koncz Károly. Az előadók: Ötvös Éva színművész, Petri Nóra televíziós szerkesztő, Koncz Károly György és Balázs István előadóművészek, Dobos Tímea televíziós riporter mellett Kovács Enikő és Gál Laura mondták a verseket.

            József Attila: A Kozmosz éneke szonettkoszorú hangzott el, ezzel párhuzamosan Hizsnyai Zoltán: Különb világot... : A százéves József Attila tiszteletére készült parafrázisa, amely mintha nem is 70 év múlva íródott volna, annyira aktuális volt a tartalma:  "Külön világot alkotok magam./ Mert mint baktériumnak csepp is tenger,/ Idegen, messzi bolygó minden ember,/ Kinek csak vágya, álma, gondja van.// És, jaj, nem élhet senki gondtalan!/ S az erős is forog, de mint a henger,/ Mely úttestet simít s dübörg, de nem mer/ Fölsírni sírva: Fáj az oldalam!// S mert ez örök-Rendünknek tábla-bronzza,/ Eggyét száz más kimért körökbe vonzza./ S csak néhány bús lakója sír e merszen.// Csak néhány gondolat őrül bele,/ Hogy mért virít, bár marja Űr szele,/ Kerengő bolygó friss humussza, lelkem.//..." Rímel rá Hizsnyai Zoltán verse: "Külön világot alkotok magam./ Agysejtjeim nem úsznak el a trenddel:/ nem kápráztatott sosem is a rend el,/ mely infernális aklotokba' van.// Nem halmozom az almot oktalan,/ nem hoz lázba se egy tender, se kender,/ nem vagyok kopasz, se göndör, se gender,/ de még hírnév se fúrja oldalam.// Málló perceim csak a kéj orozza,/ képzeletemet amely béporozza./ Óvja Pegazus hűs kumisza nyelvem.// Egem magányos napokkal tele,/ nagy teliholddal ásítanak bele./ Kerengő bolygó friss humussza lelkem.//..." Érdemes József Attila szonettkoszorúját teljes egészében elolvasni, minden sora érvényes ma is, mint ahogy a felvidéki költőé is.

            József Attila: Mesterszonett: "Külön világot alkotok magam./ Kerengő bolygó friss humussza lelkem,/ Szépség-fák állnak illatokkal telten./ Dübörgő gépváros zúgó agyam.// Szétkujtorognak részeg-boldogan/ A holdas fények rajta, mint ha kertben/ Világbogárkák szárnya csókra rebben./ Sötét hitem szent, hömpölygő folyam.// S kereng a bolygó, mint fáradt agy este,/ Amint kihűl, lehull az éjbe esve,/ Mint feledésbe hulló verssorok.// Ha bolygók és világok mind kihűlnek,/ Igazságnak gyujtván hűs fényt, az Űrnek,/ Komor bolygóm a legszebben lobog./"

            József Attila: Reménytelenül -- Juhász Katalin: Reménytelenül: "Az ember végül homokos,/ szomorú, vizes síkra ér,/ szétnéz merengve és okos/ fejével biccent, nem remél.// "-- "Más tér van itt, s más idő. Mit megérintek, most még/meginog, viccesen imbolyog, mint test a vízben, de ordít már/ fülrepesztve. Csapdába ejt minden éjjel, és álmom/ senkinek el nem mesélem. Szárnyát a fénynek/ nem szegheti szó. Másoknak is így lehet ez jó, mert//" -- "Én is így próbálok csalás/ nélkül szétnézni könnyedén./ Ezüstös fejszesuhanás/ játszik a nyárfa levelén.//" --"Pedig november van, születtem harmincöt éve, pont/ egy évvel több a tegnaphoz mérve. Tócsák nőnek/ a járdán, foszladozik a szivárvány. Minden szépet/ barbár erő üldöz. Mikor lábam nyomát befesti az éj,/ a maradandóságra gondolok. Nem tudom, merre innen,//... " -- "A semmi ágán ül szívem,/ kis teste hangtalan vacog,/ köréje gyűlnek szeliden/ s nézik a csillagok." -- "És a csillagok átkelnek a folyón, száraz lábbal, ahogy/ én akartam egykoron. Színlelem legalább. Megyek a/ nyilak után. A fák, mint megannyi antenna ég és föld között./ Köztük bolyongok megint. Mit számra veszek, a csodáktól/ Megfoszttatik. Kikövetelt fegyelem, hátizsákban cipelem./..."

            Tőzsér Árpád: Űrsarc: "Az űrküzdelemben az Ember-Én: szeplő,/ folt volt-hold-arcon, mellék-égen./ Csillaglovak közé dobva a fénygyeplő:/ megfut a színről a főszereplő.// A világszellem küzd s elveszíti/ az anyaggal folytatott harcát: zsugorodik, térrel fizeti ki a sarcát./ A sorvadó agy éli így meg kudarcát,// Keresi a tengelyt, mely kiforogná, mi jó,/ s hol nyí az űrben a zérusnak tűnő/ határozatlansági reláció.- / Kirágott héj a hold, s nem cipó.// Fúj a csillagszél, s majd megint kikel/ a nap, a hold, a sikk, a - siker. -/ Herceg, a világügyeket sem elintézni,/ azokat is túlélni kell./"

            Mizser Attila: amikor: "amikor elmegyek úgy hagyom/ a tévét ha majd megérkezek/ szóljon akármi ne csak úgy a/ plazma csendbe lépjek ha jövök/... nem igazán/ értem azt hogy hogy is megy most ez/ mi közöm épp a merénylőhöz/ miért árulóznak le rögtön/ ha jövök ha megyek úgy hagyom"

            Pénzes Tímea: Esővers: "zúg az eső, felhőkből csurran,/ fröccsen utcára, ablaküvegre,/ derékig állok félig kimondott,/ édesbús szavakban/ és befejezetlen ölelésekben,/ egyre duzzadó, tajtékot verő, fejemre növő, bősz pocsolyában.// hogy emeljem ki lábam a sárból,/ tekintetem mikor lesz ismét telt,/ s mikor lesz ismét teljes a látvány,/ ez a lejtő most éppen merre lejt?/... csak hull és hull a végtelen eső,/ könnycsepptengerben úszik a táj.// az ég hideg lehelete és kóbor/ sóhaja házfalakat borzol./ a vakolat szelíden omlik,/ nem ragaszkodik, nem is sikolt.// csak az elmúlás bandukol az utcákon,/ hogyan és merre induljak,/ ahol nincsen eső és nincsen sár,/ ahol a zárak és a kulcsok összetartoznak?"

            Bettes István: Velsz a madam módján: "Mit szólnának idazamra bálhogy isz handoztatnám./ - Szedén kiszdelmek panaszai - 'Cikal a haszikája, szedén, szedén' - mondanák./ Ész szajnálnának isz szokan.// Modelnnek kell lenni mindenesztül,/ Idasszág danánt./ Hisz medfelelő dolod esz biszonála./ Ála van ennek!/ Bizon, mindennek ála van.// De a szellem olan valami,/ hod méd a víz alatt isz budbolékol./ Hiába nomoldatod, kezét lábát kitölöd,/ akkol isz ádaszkodik./..."

            Szászi Zoltán: múltkor éjfélkor a parkban...: "...nem jöttek szembe 150 gyerekek/ csak osont a hideg/ az se sítalpakon/ de bent de kint de bent de kint de mindenütt/... nekem nincs ki megfogná kezem/ a házon tábla áll/ eladó/ ki méri meg a végtelent/ állandó sebvaras orrod/ csak a lustán mozgó kórboncnok/ a kerted hol apó ásott/ majd használják mások/... Pozsony Prága Komárom Deresk/ ki ittmaradtam leszek vén deres/ hajú varjúkárogásban elnyűtt/ hitetlen énekes/ nem jönnek szembe gyerekek/ se kint se bent se bent se kint/"

            Gál Sándor: egy láthatatlan mozdulat: " a történésben ki marad kérdező/ s ha lesz s kérdező/ miként érkezhet válasz/ a válaszadót nevén ki szólítja majd/ és ki ad nevet/ a megszülető jelenésnek// fénytelenül árad az örök tegnap/ jelek nélkül és hangok nélkül/"

            Németh Zoltán: Állati nyelvek, állati versek: a jégmadár születése: "a jégmadár egyes vélemények szerint/ túlságosan is modern madár./ úgy születik, hogy egy tetszőleges/ madarat a mélyhűtőbe zárnak,/ majd megfelelő idő elteltével/ kieresztik a didergő, vacogó,/ mindamellett felettébb szerencsés/ állatot, aki ezután bízvást/ kijelentheti magáról:/ jégmadár vagyok.../"

            a rigó a góré...: "a rigó a góré a madarak között,/ de a felesége is nagy ribanc./ a gyerekek legóval játszanak/ a fészekben, és közben rímelnek./"

            a lónak azért építenek...: "azért építenek a lónak/ olyan nagy istállókat,/ mert ha megfordítod,/ hogy a lábai, a négy/ lába az égnek meredjen,/ akkor mi lesz belőle?/ na, fordítsd meg!/ ló - ól, szóval ezért/ építenek ilyen nagy/ istállókat, hogy az/ egyik szó biztosan/ beleférjen a másikba./"

            Polgár Anikó: Csigagyerek: " A hangyának van lába, a csigának nincs:/ hiába várja anyukája,/ hogy négykézlábra álljon,/ csak csúszkálni tud, mint én a parketten./... keresgéltem az anyukámat,/ azt a nagy kövér csigát:/ a templom mellett mászik ügyetlenül,/ és mindjárt rátapos egy anyukáját kereső,/ ugrándozó gyerek./"

            Tóth Elemér: Vers az anyanyelvről: "Magyar csak addig lehetsz,/ amíg nyelvedet őrzöd./ Ezer év csodája ez,/ akár a saját bőröd.// Mert az anyanyelv joga/ a legmagasabb törvény./ Nem nyelheti el soha/ semmilyen gonosz örvény.// A gondolatra illik,/ minden szava valóság./ Magas hőfokon izzik,/ süt belőle a jóság.// A tisztaság, a szellem/ minden szavában ragyog./ Nem kell tán vezekelni,/ ha hűséges vagyok.// A bölcsőben jövőt hajt/ még újabb ezer évre.../ Tartásra hív, gyógyít bajt,/ tanít igazra, szépre.// Hát ne tagadd meg soha,/ mert ez a gyökér táplál./ Bizony mondom: ostoba,/ ki idegenül kántál...// Ember csak addig lehetsz,/ amíg nyelvedet őrzöd./ Naponta csodát tehetsz,/ Ha az lesz az erődöd!/"

            Kövesdi Károly: A legnehezebb: "A legnehezebb némaság/ a magad választotta csönd// Öl ordít játszik a világ/ hogy mindkét füled belecsöng// s mert látással vagy átkozott/ dühöngsz mint egy élőhalott// se keservét se gyönyörét/ csak súlyát cipeled a kínnak/"

            Kovesdi Károly: Kövek hűsége hívogat: "Megyek. Ott túl a mélyben/ kövek hűsége hívogat./ Lángoló fehér-feketeségben/ a sírás mögöttem marad./ Se hazugság, se szemek vére,/ csak dúdolok félhangosan./ Kövek szívtelen melegével,/ csak általuk, csak általam."

            Kövesdi Károly: Utánam: "jelen lenni jelen lenni/ ó igen voltam jelen/ elbabrirkáltam egy-két jelen/ lekoppan majd a kézfejem/ mert végül akar nem akar/ a halál mindent kitakar/ test összerándul, pupilla tágul/ kihullok isten tenyeréből/ mint lepörgő virágszirom/ öntudatlan barackvirág/ és tovább kacag a világ/ masíroznak a katonák/ pezsgőznek a hazug diplomaták/ várják a karácsonyt a hanukát/ a jogvédők papsajtot legelnek/ és tovább gazosodnak a kertek/ a szomszédot pár fillérért leütik/ a kutyákat megmérgezik/ szobrot kap az utolsó jegesmedve/ Dánia annektálja Izlandot/ a tenger visszahódítja Hollandiát/ Szibériában kiássák Petőfi/ tizenötödik női alteregóját/ és térdszalag-rendet kapnak a sírásók/ bolíviai elnök lesz Tóásó/ a magyar törzsek maradékai/ visszafordulnak Ázsiába/ s történik még egy-két furcsaság/ amit nem jelzett előre a Tárki/ sem a Századvég sem az ezredvég/ sem a vég sem a kezdet/"

            Kövesdi Károly: Anyám szavai: "Odavezettük az előszobaablakhoz,/ roskadtan állt, sokáig nézett kifelé, majd/ egyszerűen így szólt: minden szép, ami van./ Pedig odakint semmi szépség,/ csak a megroggyant, önmagába fordult idő,/ a szomszéd ház düledező tornácoszlopai,/ a megroppant pincelejáró,/ a salétromos, ótvaros falak,/ a süppedt tető mohos cserepei/ és a leprás almafa alatt egy rozsdás traktor,/ mintha a fáraók idejéből vetette volna/ partra a Murány patak, amely egy őrült/ pillanatában Nílusnak álmodta magát/...Egy pillanatra minden felragyogott/ körülötte, vagy csak én képzeltem így./ Mintha a halál simította volna meg gyöngéden/ ismét a vállát, megborzongott, hideg van,/ suttogta, menjünk be a szobába.//... Csak nyeltem a könnyeimet, és dadogtam,/ mint egy csecsemő, most sem találtam/ a szavakat, az én fájó, édes szavaimat,/ amelyek réges-rég elgurultak valahová./ És anyám, egyre távozóban, elnéző mosollyal/ egyszer csak visszaadta őket./"

            Koncz Károly beszélgetett a két diákkal: "Honnan jöttetek és mit jelent számotokra Tompa Mihály és József Attila?" Gál Laura: "Jánosiban lakom, a rimaszombati Tompa Mihály Gimnázium I. osztályába járok. Az óvodában már verset mondtam, minden évben részt veszek a Tompa Mihály szavalóversenyen. Szeretem Tompa Mihály verseit is, most a Boldog sziget című versével nyertem, de közelebb áll hozzám József Attila, a Hetedik és a Gyermekké tettél című versei a kedvenceim." Kovács Enikő: "Abafalváról járok be Rimaszombatba, a Kereskedelmi Akadémiára. Szeretek verset mondani, gyakran hallgatom a Kicsi Hang által József Attila megzenésített verseit.

            Kövesdi Károly: "Párhuzamba nem lehet állítani Tompa Mihály és József Attila költészetét, hiszen más korban éltek, másképp írtak. József Attila versei mindenkit megérintenek. Őt a végtelenség izgatta. Tompa Mihály Virágénekek című sorozata is szól a mához. Nála is nyomon lehet követni az időtlenséget, mint ahogy József Attilánál is. Jó ideje járok Miskolcra, sógornőmékhez, régebben ide jártam könyveket vásárolni.  Könyveket, irodalmi lapot szerkesztettem, még most is foglalkozom ezzzel. Kiadták a rendszerváltás után két verseskötetemet, de nem vagyok az a típusú író, aki egymás után jelenteti meg köteteit. Egyetértek József Attilával: "Amikor írok, nem írni volna jó". A költők elégedetlenek, vagy valamilyen hiányban szenvednek, meg akarják oldani a világ dolgait. Nekem konszolidált az életem, ez nem kedvez az irodalom művelésének. József Attila írta: "szublimálom ösztönöm". A prózához le kell ülni, a verset viszont utcasarkon, fürdőben, bárhol le lehet írni, aztán hazatérve még évekig lehet csiszolgatni. Én inkább verset írok, azok is rövidek. Két unokámhoz írtam olyan verseket, amit ők is megértenek. Weöres Sándor megőrizte ártatlan, gyermeki lelkét. Ő és Szabó Lőrinc a példa előttem, akik  lehajoltak és felemelték a gyermeket, nem gügyögtek hozzájuk, partnernek tekintették őket. Amikor anyám meghalt, újra írni kezdtem. A "gömöriség" egy életforma, azt jelenti: Vannak gömöriek és vannak, akik előbb-utóbb azokká válnak. Ennek a régi szép vármegyének sok írója van. Én már Pozsonyban élek, de büszke vagyok a palóc tájnyelvre. A palócok és a székelyek még a legősibb magyar nyelvet beszélik. Bartók Béla, Kodály Zoltán, Kallós Zoltán itt, Zoboralján, Gömörben, Erdélyben gyűjtötte zenei anyanyelvünk kincseit, az utolsó órában mentették meg ezt számunkra. Bartók a népdalt akarta a magas zenébe átemelni. Én is úgy kerültem kapcsolatba a költészettel, hogy sok népdalt ismertem. A mai modern költészet a zeneiségről lemondott, pedig mindig a gyökérhez kell leásni, és a népdal az."

Koncz Károly: "Tegnap volt a Miskolci akvarellek sorozat CD-bemutatója, ahol miskolci költők verseit zenésítette meg Vihula Mihajlo gitárművész, zeneszerző és Szécsi Viktória énekes. Misa ukrán származású, 2005-ben jött Miskolcra, a Fazekas Művészeti Általános Iskolában lett tanár. Ő mesélte, hogy nem értette a magyar nyelvet, pedig tanárként nagy szüksége volt erre. Ezért a népdalokat hallgatta, így értette meg a magyar nép lelkét, ezután a történelmét, irodalmát is egyre inkább megismerte. Rövid idő alatt megtanult a nyelvünket. Koncz Károly: "Az I. világháborúról több verset írtál. Miért?" Kövesdi Károly: " Minden háború előtt azt mondják, hogy nem lesz, mégis lett. Nincs magyar család, akinek ne lenne hozzátartozója, aki a két világháborúban harcolt. Ezért én is írtam magyar katonáinkról. Tizenkét éve írok riportot a Vasárnapi Újságba, jelenleg is járom a vidéket, ahol nehéz sorsokkal találkozom. Ezt soha nem lehet abbahagyni, ez egyfajta élet iskolája."

            Koncz Károly megköszönte a közönség figyelmét, a vendégeknek, hogy eljöttek hozzánk és bemutatkoztak, a versmondóknak a versek tolmácsolását. Arra kért bennünket, hogy egy tea, pogácsa mellett folytassuk a beszélgetést, ismerkedjünk meg Kövesdi Károllyal és a diákokkal, családjukkal. Ezt meg is tettük. Gratuláltunk a diákoknak és a költőnek. A fiatalok elmondták, hogy náluk nincs mód arra, hogy a közeli városokba látogassanak, ott egy kis időt eltöltsenek. Reggelenként és este jár a busz, amivel iskolába, munkahelyre közlekednek. Mondtuk, hogy a falvakban itt is ez a jellemző. Ott is nehéz sorsú emberek küszködnek a szegénységgel, ahogy nálunk is. Közös a múltunk, a jelenünk, reméljük, együtt többre megyünk és ez megváltozik, legalább az ő életük könnyebb lehet. Nem mindennapi műsorban lehetett részünk.  

Kühne Katalin

___________________________________

Fotók: Barázda Eszter