IRODALMI FONÓ

Meghívó

A Múzsák Kertje Alapítvány és a Gömörország Regionális Kulturális Egyesület

IRODALMI FONÓBA

A 77. rendkívüli találkozó témája:

MI A FRÁSZT CSINÁLTÁL GYURIKA, HETVEN ÉVIG?!?

- avagy „A gyertya mindkét végén égetve több fényt ad?”

Koncz Károly György

Csapongó gondolatsor életről, összeállítás kedves versekből

________________

Koncz Károly György hetven éves

A Múzsák Kertjében köszöntöttük Koncz Károly Györgyöt, Radnóti-díjas versmondót hetvenedik születésnapján. A meghívót, amit küldött, sokan elfogadtuk, már bent ültünk a teremben, amikor ő kedvenc kalapjában, ballonkabátjában megérkezett. Kedvenc írásaiból ő maga állította össze Mi a frászt csináltál Gyurika hetven évig? címmel műsorát, amellyel barátait örvendeztette meg. Azonnal csend lett, amikor elkezdte életmorzsáit elénk szórni.

            A gyertya mindkét végén égetve több fényt ad?!?  Csapongó gondolatsor életemről, pici összeállítás számomra kedves versekből: Hetven éve és 13 óra 45 perce születtem. Mit csináltam hetven évig, fut át a kérdés agyamon az utóbbi néhány hónapban. Persze felelgetek is magamnak. Úgy kezdődött, hogy megszülettem. Aztán felnőttem. Vagy mégse? Mindegy. Éltem, nap, mint nap, elvem és tempóm szerint 24 óra plusz egy éjszaka. Persze, ha ez így van, akkor 95 éves vagyok. Ez év valamelyik plusz egy éjszakáján eszembe jutott, hogy magamat megünneplem kedvenc verseimmel, persze Barátaim, ismerőseim társaságában. És elkezdtem összeírni, kiket, miket is szeretek. Kétszáznál abbahagytam, mert két dolog ütött be. Egy, még sehol se tartok, kettő, nem maratoni versnapokat tervezek. Ekkor kezdtem tematikusan gondolkodni. Mik történtek velem és főként milyen lelki tényezők alakították életem? A külső „rámhatásokat” kihagytam, mert azok életem során soha nem befolyásoltak igazán. Volt a listám 77, mint a magyar népmesék, 33, mint a Krisztusi-kor, de még mindig túl voltam egy órán! Ez bizony sok! Persze nem a hallgatóságot sajnáltam, hanem magamat. Így született meg a következő összeállítás. Az első vers egyben ars poétikám is, hiszem "Játszani jó! Játék nélkül nem élet az élet, illetve az élet - játék!"

            Kosztolányi Dezső - Akarsz-e játszani:  " A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni,/ akarsz-e mindig, mindig játszani,/ akarsz-e együtt a sötétbe menni,/ gyerekszívvel fontosnak látszani,/ nagykomolyan az asztalfőre ülni,/ borból-vízből mértékkel tölteni,/ gyöngyöt dobálni, semminek örülni,/ sóhajtva rossz ruhákat ölteni?/ ... Akarsz-e élni, élni mindörökkön,/ játékban élni, mely valóra vált?/ Virágok közt feküdni lenn a földön,/ s akarsz, akarsz-e játszani halált?/" Tizenhat-huszonhat éves korom meghatározó „dadaizmusa!: Christian Morgenstern : Imádság  (Orbán Ottó fordítása): "Ki hallja éjjel imádkozni az őzikéket,/ félhet!/ Félnyolc!/ Félkilenc!/ Féltíz!/ Féltizenegy!/ Féltizenkettő!/ Éjfél!// Ki hallja éjjel imádkozni az őzikéket,/ félhet!/ Patácskáikat áhítattal összefűzik ők,/ az Őzikők./"

            A következő fűzér versei életem alakulásának vezérfonalát próbálják elmondani. Nekem a kisgyerek-korom elveszett. 2 és 7 éves korom között a határon túl, a Felvidéken, Pelsőcön éltem az anyai nagyszüleimmel. Fogalmam sem volt Miskolcról, szüleimről, családomról. A „béketábor” nagy „baráti-testvéri” országai között akkoriban szögesdrót, géppuska állások és állandó járőrök vigyáztak arra, hogy itthoni magyar az otthoni magyarral nehogy találkozhasson. Útlevélhez szinte lehetetlen volt hozzájutni. Aztán 53-ban, „csempészáruként” otthonról hazahoztak.

            Ady Endre: Sem utódja, sem boldog őse…: "Sem utódja, sem boldog őse,/Sem rokona, sem ismerőse/ Nem vagyok senkinek,/ Nem vagyok senkinek.//Vagyok, mint minden ember:/fenség,Észak-fok,titok,idegenség,/Lidérces,messze fény,/Lidérces, messze fény. //De, jaj, nem tudok így maradni,/ Szeretném magam megmutatni,/ Hogy látva lássanak,/Hogy látva lássanak. //Ezért minden: önkínzás, ének:/ Szeretném, hogyha szeretnének/ S lennék valakié,/ Lennék valakié.//" Radnóti Miklós: Előhang egy monodrámához: "Kérdeztek volna magzat-koromban.../ Ó, tudtam, tudtam én!/ Üvöltöttem: nem kell a világ! goromba!/ nem ringat és nem ápol -/ ellenemre van!// És mégis itt vagyok./ A fejem rég kemény/ s tüdőm erősödött csak,/ hogy annyit bőgtem én.// A vörheny és a kanyaró/ vörös hullámai mind partra dobtak./ Egyszer el akart nyelni -/ aztán kiköpött a tó...//S a szív, a máj, a szárnyas két tüdő,/ a lucskos és rejtelmes gépezet/ hogy szolgál... ó miért?/ S a bimbózó virág -/ nem nyílik még húsomban most a rák.//Születtem. Itt vagyok./ Felnőttem. S mire?/ Ígértek néked valamit? -/ kérdeztem egyszer én/ magamban még süldőkoromban./ S mindjárt feleltem is:/ Nem. Senki semmit nem ígért./ S ha nem ígért, a senki tudta mért.//...Ringass emlékkel teli föld./ Takarj be! védj, villámmal teli ég!/ Emelj fel emlék!/ Lélek vagyok. Élni szeretnék!" Ady Endre: Az Illés szekerén: "Az Úr Illésként elviszi mind,/
Kiket nagyon sújt és szeret:/ Tüzes, gyors szíveket ad nekik,/ Ezek a tüzes szekerek./ Az Illés-nép Ég felé/ S megáll ott,/ hol a tél örök,/A Himaláják jégcsúcsain/Porzik szekerük és zörög.//Ég s Föld között, bús-hazátlanul/Hajtja őket a Sors szele./Gonosz, hűvös szépségek felé/Száguld az Illés szekere.// Szívük izzik, agyuk jégcsapos,/ A Föld reájuk fölkacag/ S jég-útjukat szánva szórja be/ Hideg gyémántporral a Nap.//"

            Ahogy mondtam, 53 kora tavaszán hazahoztak, hazagyalogoltam. Lénártfalától Putnokig éjszakai gyalogtúra, bújócskával, őrkutya-etetéssel, kíváncsisággal, félelemmel és szomorúsággal.

József Attila: Mama: "Már egy hete csak a mamára/ gondolok mindíg, meg-megállva./ Nyikorgó kosárral ölében,/ ment a padlásra, ment serényen.// Én még őszinte ember voltam,/ ordítottam, toporzékoltam./ Hagyja a dagadt ruhát másra./ Engem vigyen föl a padlásra./ ...Nem nyafognék, de most már késő,/ most látom, milyen óriás ő -/ szürke haja lebben az égen,/ kékítőt old az ég vizében.//"

            Fura volt, amikor Miskolcra értünk Jolánka nénivel, a lányáékhoz a MÁV-telepre. Ültem a konyhában, egyszer csak bejött egy fiatalember, meg egy gyönyörű szép fiatalasszony, mosolyogva, ugyanakkor feszélyezetten: Édesapám és Édesanyám. Bizony, két évig tartott, amíg teljesen megismerkedtünk, újra egy család lettünk. Az öt évvel idősebb Bátyámmal, és főleg az öt évvel fiatalabb Húgommal sokkal könnyebb volt. Édesapám egész nyáron járta velem a várost, villamossal, autóbusszal és főleg gyalog, hogy ismerkedjek. Édesanyám minden vásárlásra elvitt, hogy a boltokat, boltosokat, piacokat és kofákat megismerjem. A Bátyám, eleinte kissé kelletlenül vitt a haverjaihoz. Aztán rájött, hogy ott nem nehéz beilleszkednem, mert hét évesen már jó néhány osztálytársától magasabb és erősebb voltam. Nem nagy csoda: tíz hónapra, 67 cm-esen és 5kg 95 dekásan születtem! Serfőző Simon: Hegyen-völgyön : "Egyik kabátgombom/ a Nap, másik a Hold./ Jöhet vihar, zuhé:/esernyőm az égbolt.// Védelmezőm husáng,/ ebek elé álljon,/ ne alakítsák át/ ünneplő nadrágom.//Szelekkel szétcsapok,/ karikás ostorral./ Bátran kell itt élni,/ nem is lógó orral.//Déli fény a sálam,/ könnyű porból cipőm./ Hegyen-völgyön, abban/ megyek át az időn.//"

            Mózes első könyve a teremtésről – két mondat:   "monda Isten: Legyen világosság: és lőn világosság.  És látá Isten, hogy jó a világosság;… /" 

            Aztán különféle kanyarokkal felnőttem. Meghatározó volt a Diósgyőr-Vasgyári Állami Általános Fiúiskola, de eltöltöttem három hónapot az aszódi „Fiatalkorúak javító-nevelő Intézetében és Sátoraljaújhelyen a szlovák tannyelvű általános iskolában is. Szülői döntéssel elvégeztem a Gábor Áron Kohó- és Öntőipari technikumot, általános kohász technikusként, majd elkezdtem a Nehézipari Műszaki Egyetem Gépész Karán a mérnöki tanulmányokat. Nem tetszett, úgyhogy én Gáspár professzor Úr matek előadásainak látogatása helyett írtam a Mi egyetemünk című újságba, alapítottam az Egyetemi Irodalmi Színpadot, játszottam a Csortos Gyula Színpad előadásaiban. Három szemeszterrel be is fejeztem mérnöki tanulmányaimat. Valami oknál fogva egész életemben színész akartam lenni, így aztán lettem dróthúzó, fémipari kutató, gáz-hálózat tervező, vezető műszaki ellenőr, tüzelés-technikus, szerszámlakatos, kovács, munkaverseny szervező, munkás-toborzó, munkaügyi vezető, redőnyszerelő, övös-fémműves, karbantartó. Mindezek mellett amatőr színházi színész, előadóművész. Éppen ötven éve megalapítottuk a Miskolci Modern Színpadot, amiből két év múlva Manézs Színház lett a legendás „Gárdonyiban”. Miután magánszínház alapítási törekvéseinket megakadályozta a „hatalom”, így képzőművészeti-kiállítás rendező lettem. Ez aztán ki is tartott a nyugdíjkorhatár eléréséig.   

            Ladányi Mihály: Fohász:  "Mielőtt kiöregszem lázadozásaimból/ mivelhogy a fogatlan és szőrevesztett oroszlán/ nem kerül továbbtenyésztésre/ szeretnék elüvölteni hölgyeim és uraim/ egy hősi dalt az elégiák előtt az ősz előtt / mikor lucskos cipőben morzsolgatva lábujjamat / hálás szívvel ácsorgok a meleg előszobákban / egy hősi dalt kiváló tisztelettel/ mert nem azért születtem hölgyeim és uraim/ hogy lágy ősinyolcasokat sírjak a holdról / amiktől elérzékenyülnek a hivatalokban a hivatalnokok/ egy hősi dalt/ mert a világ nincs kipárnázva eléggé hivatalnokokkal / horpadások és repedések sebzik kezünket/ és vérünkből-gyúrt sárral/ mázoljuk be a repedéseket/  egy hősi dalt / mert megrohadok a kiöregedett gépírólányok / bepúderozott álmaitól/ a szívem oroszlán szeretne lenni nem házinyúl/ egy hősi dalt / és jöhet a halál a temetési papírszalagokkal." 

József Attila: Bukj föl az árból: "Ijessz meg engem, Istenem,/ szükségem van a haragodra./ Bukj föl az árból hirtelen,/ ne rántson el a semmi sodra. // Én, akit föltaszít a ló,/ s a porból éppen hogy kilátszom,/ nem ember szívébe való/ nagy kínok késeivel játszom.//... Meghalni lélekzetemet/ fojtom vissza, ha nem versz bottal/ és úgy nézek farkasszemet,/ emberarcú, a hiányoddal!"

            A vers- és prózamondást eközben mindig folytattam. Büszkeségem, hogy az ország első Radnóti-díjas versmondója lettem, 1971-ben. Óriási élmény volt együtt átvenni a díjat Juhász Ferenccel, aki a költői fődíjat kapta, Buda Ferenccel, a vidéken élő költő díja, és Kiss Benedekkel, aki az elsőkötetes költő díját nyerte el. Mindenféle versenyek és díjak közepette 1972-ben a Ki-Mit-Tud középdöntőjéig is eljutottam, ahol Daróczi Ágnes, akkor még gyönyörű, 17 éves roma lány, saját verseivel „megelőzött”. Nos, azóta is jól érzem magam a bőrömben, továbbra is imádom a nőket, szerelmes vagyok drága Zsumikámba, játszom mindenféle játékot, elsősorban az „élet” nevű lutrit, boldog vagyok a gyermekeimmel, unokáimmal, barátaimmal. Betartom Weöres Sándor intelmeit:

Weöres Sándor: Tíz lépcső: 

   Szórd szét kincseid -- a gazdagság legyél te magad.

   Nyűdd szét díszeid -- a szépség legyél te magad.

   Feledd el mulatságaid -- a vígság legyél te magad.

   Égesd el könyveid -- a bölcsesség legyél te magad.

   Pazarold el izmaid -- az erő legyél te magad.

   Űzd el szánalmaid -- a jóság legyél te magad.

   Dúld fel hiedelmeid -- a hit legyél te magad.

   Törd át gátjaid -- a világ legyél te magad.

   Vedd egybe életed-halálod -- a teljesség legyél te magad.

Soha nem tudtam elképzelni, hogy ebből az országból elmenjek. Kíváncsiságom sokfelé elvitt, de én nem „kitántorogtam”, hanem hazatántorogtam. Még ezt a vidéket sem bírnám elhagyni. A Sajó völgye nem enged el. Lévay József : Itt születtem…: "Itt születtem,/itt lakom én,/ Hol a Sajó kanyarog,/ Hol a földet ezer éve/ Túrják a jó magyarok./...
Csak azt érzem,/hogy a végzet/ Hűn ápol itt engem is,/ Adott egy kis enyhe fészket,/ Pár gyümölcsfát nékem is./S mint harmatcsepp tükörében/ A napot szemlélgetem./ Szülőföldem szerelmében
A hazámat szeretem."

            Csavargásaim során mindenféle országot, vidéket bejártam, sokféle nációval, különféle emberekkel találkoztam, kötöttem barátságot, elviseltem gyűlöletet, de az, hogy magyar vagyok, magyar lehetek mindig a legfontosabb számomra. Utassy József : Magyarország: " Világ Világa,/ Szerelem Kápolna-virága,/ nekem/ Édes Egyetlenem,/ Hazám,/ Te Drága!//...Vakon is látom:/ én az oltár előtt,/ te az oltár mögött,/ virágom, virágom.// Úgy ölelsz át,/ sejtjeim fájnak,/ hátadba körmeim holdvilágárkot vájnak,/ ezeregy fényévnyi sáncot/ mai,/ holnapi bizáncok/ ellen,/ hogy védd magad:/ Szerelmem,/ Szerelmem Kápolna-virága,/ Nekem/ Édes Egyetlenem,/ Világ/ Világa."

            Amire emlékszem, először két és fél éves koromban lettem szerelmes. Pelsőcön, a szomszéd rőfösék lányába, Évába. Együtt jártunk óvodába. Ők egy fél év múlva kivándoroltak Palesztinába (lévén Auschwitzet megjárt zsidó család). Csalódásomban ettől fogva az óvoda mellé jártam, főként az után, hogy az óvodához vezető Vár utcában megismerkedtem Szőr Erzsivel, és azonnal beleszerettem. Egyoldalú volt, lévén Erzsi tizenhat éves. Persze ez nem volt akadály, hogy én az óvoda helyett az időt a Szőr család udvarán, kertjében, szérűjében töltsem. Akkor buktam le. amikor az óvoda még eléggé elhanyagolt kert/park részben felrobbant egy világháborús bomba, két gyereket megölve. Engem kétségbeesve kerestek a nagyszüleim, már gyászoltak szinte, amikoris a szokott időben én hazamentem. Holvoltál??? Elmondtam. Nagyanyám életében először és utoljára nyakon ütött, majd nem először és nem utoljára megölelgetett. Minden esetre én azóta is mindig szerelmes vagyok.   Szerelem nélkül semmit nem ér az élet! József Attila: Mikor az uccán átment a kedves: "Mikor az uccán átment a kedves,/ galambok ültek a verebekhez./ Mikor gyöngéden járdára lépett,/ édes bokája derengve fénylett./ Mikor a válla picikét rándult,/ egy kis fiúcska utána bámult./ Lebegve lépett –/  már gyúlt a villany/ s kedvükre nézték, csodálták vígan./ És ránevettek, senki se bánta,/hogy ő a szívem gyökere-ága.//Akit ringattam vigyázva, ölben,/
óh hogy aggódtam – elveszik tőlem!/De begyes kedvük szívemre rászállt,/
letörte ott az irigy virágszált.//És ment a kedves, szépen, derűsen,/ karcsú szél hajlott utána hűsen!" Ady : Őrizem a szemed: " Már vénülő kezemmel/ Fogom meg a kezedet,/ Már vénülő szememmel/ Őrizem a szemedet.// Világok pusztulásán/ Ősi vad, kit rettenet Űz,/ érkeztem meg hozzád/ S várok riadtan veled.// Már vénülő kezemmel/ Fogom meg a kezedet,/
Már vénülő szememmel/ Őrizem a szemedet.// Nem tudom, miért, meddig/ Maradok meg még neked,/ De a kezedet fogom/ S őrizem a szemedet.//"                     

            Eljutottam kis estem összegző részéhez. Most kommentár nélkül következik három vers, ami számomra minden fontos dolgot tartalmaz, és elmondja helyettem ezeket. Fecske Csaba: Jób: "mit egykor adtál most visszavetted/ nyomorult féregre rámtapostál/ te bennem a jobbik ént kerested/ fájdalmat cserélni nem haboztál// mint szeg a deszkába hatol belém/ a gondolat mely keresztre feszít/ vajon nem akkor van-e legtöbbje/ az embernek ha mindent elveszít// fészekből pottyant madárfióka/ tehetetlenül verdes a remény/ attól félek eleitől fogva/ nem lehetek méltó vendéged én// szerettem volna kedvedre lenni/ mint báránynak zsenge fű a réten/ de nem csillapítottam éhedet/ nem csillapíthatta semmiségem// tán meghagyhattad volna kincseim/ mutathattad volna szeretsz engem/ valóban hogy miként a testi kín/ otthonra találj puszta szívemben// ha kell vedd el hát amim még maradt/ legyek útgy mint szőlőszem a présben/ a hitem horgán vergődő halat/ nem dobom vissza az lesz ebédem//"

Református ember vagyok. Nem vakbuzgó, sokat álltam perben, haragban Istennel, de tudom, hogy hit nélkül nem lehet élni. Befejezésül két ima következik: a legfontosabb és legszebb ima, és utána egy a mai esthez nélkülözhetetlen profánabb, de úgyszintén fontos, kedves könyörgés.

            Károli Gáspár: Miatyánk: "Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved;
Jőjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is.
A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképen mi is megbocsátunk azoknak, a kik ellenünk vétkeztek;És ne vígy minket kísértetbe, de szabadíts meg minket a gonosztól. Mert tiéd  az ország és a hatalom és a dicsőség mind örökké. Ámen!  Csokonai Vitéz Mihály: Bakhushoz: "Évoé!/ Bakhe, évan, évoé!/ Évoé!/ Bakhe, tőltsd lelkünket bé!/ Itt van a zúzos december:/ Bor van-é?/ Bort igyon ma minden ember:/ Évoé!// Idvez légy/ Bakhe, áldott istenség!/ Hol te mégy,/ Vígad ott a főld s az ég./ Szívünk úgy felrajzik véled,/ Mint a méh;/ Életünk csak tőled éled:/ Évoé!// A mazúr/ Általad gazdag lehet./ mint az úr,/
Szarvat és szemet vehet./A bolond észt lél a borba,/ S úgy lesz bőlcs:/ Tőlts tehát bort e csuporba,/
Tőlts, tőlts, tőlts!//" 

            Véget ért Koncz Károly György barátunk műsora, amelyben beszámolt életének sorsfordító eseményeiről és megidézte néhány kedves versét. Amikor sorra vette ezeket, gondolatban több százat is gyűjtögetett, el szerette volna mondani, de idő híján ez lehetetlennek látszott. Erre több nap sem lett volna elegendő. Így is bepillanthattunk szellemi műhelyébe, ami mindannyiunkat lenyűgözött. Vastapssal köszöntöttük őt, majd behoztak egy különleges tortát, amit felesége, Zsumika készített és utalt gyermekkori kedvenc zsíroskenyerére, amit minden Irodalmi Fonón elénk tesznek finom házi savanyúsággal. Ezekből állt össze a torta, rajta a 70-es szám. Az ünnepelt elfogódottan állt, mi pedig, köszöntői türelmesen kivártuk a sort. Gratuláltunk születésnapja alkalmából és ehhez a csodálatos műsorhoz. Láttuk, hogy néhány versnél kiszökött szeméből néhány csepp könny, de mi is meghatódtunk, különösen akkor, amikor Zsumika felé fordulva mondta el Ady: Őrizem a szemed című versét. Régóta ismerjük őt, de akik csak ritkán hallhatták gyönyörűséges hangját, empatikus versmondását, és nem ismerik életútját, számukra felidézek néhány rá jellemző mondatot a Miskolci Kalendárium 2011-es számából. Némethi Lajos költő lemásolta N. L.: Vasgyári vasgyúró patikamérlegen című cikkét:  "...A Vasgyár egy külön csoda, külön világ volt. Önálló társadalmi, gazdasági, kulturális élettel. Gyönyörű munkáskoniával, templomokkal, villamossal, kórházzal, patikával, boltokkal, kocsmákkal, dalárdával, zenekarral, kultúrházzal, sportpályákkal, szakmunkásképzővel, sőt gyári temetővel. No meg a fiúiskolával és külön a lányiskolával.... Felváltva soroljuk a tanárok immár mennyei aranycsapatának a tagjait: Choma, Antalóczy, ípapp Barna, Payer, Kassai, Kühne, Juhász György, Sajgál Károly. Oly kor volt ez, amikor középiskolai tudós tanárokat lefokozva "száműztek" általnos iskolákba... Dehogy neveltek bennünket. Csak éppen emberségből, szeretetből mutattak példát... Ez a termetes gyerek vers ide vagy oda, azért számtanból és fizikából is jó, a kézügyessége sem mindennapi. A szépapa Fazolánál dolgozott, a francia ükapa alkimistaként menekül Napóleon elől. s hozza be Magyarországra az első patikamérleget, az apai nagyapa marós, esztergályos, a másik fűtőházi főnök, az apa meg az első dudujkai gépészmérnökcsapat tagja 1954-ben. Felvételi legálisan a műszaki egyetemre, titokban a színművészetire. Siker itt is, ott is, de a 3. rostavizsgára már nem megy el. Az egyetemen az ún. Silány Kínpad alapítója, a Csortos Gyula, a József Attila Színpad szereplője. Megszületik saját csapatuk, a Manézs Színház. A 60-as, 70-es évek az amatőr színházi mozgalom fénykora. Ő volt az első Radnóti-díjas versmondó. Örök emlék, hogy az elismerést Nagy László költővel együtt vehette át. A diósgyőri vármúzeum, a képtár, a galéria, a Gárdonyi Műv. Ház programjait a kollégákkal együtt találták ki. Utóbbiban született meg a diósgyőri rockfesztivál ötlete, eljött Sándor György, Dinnyés József, a Héliosz, a Gemini, itt volt az első vidéki ifjúsági park, Major Tamás is kiruccant ide. Már a 60-as évektől rendez kiállításokat, hivatalosan 1982-től a Miskolci Galéria munkatársa. A Feledy-, a Petró-, a Rákóczi-házi galériaépület megvalósításában nélkülözhetetlen az ő munkabírása, műszaki ismerete, sokoldalú galériás tapasztalata. A Fügedi Márta Népművészeti Egyesület titkára, 2005-től itt volt lakása az Alkotóházban, (ahol az élő Irodalmi Fonó sorozata havi rendszeressséggel működött, ő szerkesztette a műsorokat és ez folytatódott a Feledy-házban is, immár a 76. alkalommal vehetünk részt ezeken a különleges esteken.) A szellem, a lélek, az emberek, a múzsák, a hagyományok nagy barátja, gondozója és gondnokolója. Rimai Balázs Istvánnal a "virtuális Gömörország" alapítója, már 17 éves korától ő a Mikulás Lillafüreden. Pszt! Meg ne hallják a gyerekek."

Kühne Katalin

________________________________________

Fotók: Barázda Eszter