IRODALMI FONÓ

A Gömörország Regionális Kulturális Egyesület és a Múzsák Kertje Baráti Kör meghívja

2018. április 13-án,  pénteken 17 órára,  

verses-boros beszélgetésre

a HOM  ̶  Miskolci Galéria Feledy házba (Miskolc, Deák tér 3.) 

A  89. találkozó témája:

Remekművek

Fecske Csaba József Attila-díjas költő összeállítása,

számára különleges jelentőségű versekből,

és megemlékezés a Költészet Napjáról.

Közreműködik Ötvös Éva, Petri Nóra, Rajna Andrea, Takács Anna, Perecsenyi Attila

és Koncz Károly György.

Vendégünk lesz – reményeink szerint – sok mindenki, akik már voltak itt és akik még nem. Minden érdeklődőt szeretettel várunk! Aki jól érzi magát velünk, hozzon belépőként egy üveg bort (vagy amit szívesen iszik)! Persze a pogácsát sem utasítjuk vissza. A hagymás-zsíros kenyeret a házigazdák biztosítják.                                                                                            

Természetesen a boron kívül mindenki hozhat szívéhez közel álló, a témához kapcsolódó alkotást, bemutatás céljából! Saját írásokat különös örömmel várunk!

___________________________________

Remekművek a Fonóban

A Feledy-házban Fecske Csaba, József Attila-díjas költő szerkesztette az április 13-i Irodalmi Fonó műsorát. Fecske Csaba hetven évvel ezelőtt március 10-én született, ez alkalomból itt is köszöntöttük "háziszerzőnket". A vendégeket Koncz Károly György, Radnóti-díjas versmondó köszöntötte.  Alig fértünk el, de végül mindenki kapott helyet. Ezt a nem mindennapi válogatást Fecske Csaba vezette be néhány mondattal. Elmondta, hogy a Költészet Nap alkalmával az irodalmat kedvelő közönségnek örömmel ajánlja. Előadóink: Ötvös Éva, Petri Nóra, Takács Anna, Koncz Károly György és Perecsenyi Attila tolmácsolták a magyar és külföldi költészet nagyjainak verseit. Eddig legtöbbször Koncz Károly György osztotta előadó társainak a verseket, de most azt kérte tőlük, ők válasszák ki kedvenceiket.

            Takács Anna: Thomas Dylan: És nem vesz rajtuk erőt a halál (Fordította: Kálnoky László): "És nem vesz rajtuk erőt a halál./ Olybá vétetnek majd a pőre holtak,/mint lakói a szélnek, s esti holdnak;/ míg csontvázuk letisztogatva korhad,/ csillag gyúl ki könyökökön, s lábfejen;/ ki elveszti eszét, majd észre tér;/ki tengerbe vész, ismét partot ér;/ szeretők halnak, él a szerelem;/ és nem vesz rajtuk erőt a halál.//És nem vesz rajtuk erőt a halál./ Bár a tenger örvényei alatt
nyugosznak, holtuk meddő nem marad;/kínpadra vonva, hol az ín szakad,s a kerékre kötve, meg nem törhetők;/kezük között kettéhasad a hit,s orrszarvú bűnök testüket átdöfik;/ minden széthull, de ellenállnak ők;//és nem vesz rajtuk erőt a halál.//..." Rajna Andrea: Guillaume Apollinaire: Kikericsek (Radnóti Miklós fordítása): " Egy falka kisdiák a rétre fut s rivall/ Lebernyegük röpül és zeng a harmonikadal/ S letépik a virágot mely anya és leány is/ És színe mint szemhéjadé s oly félve rebben már// Mint rebben a virág ha szélben térdepel// A csordás csöndesen halk hangon énekel/ Míg bőg a sok tehén s elhagyja gőzölögve/ E halni készülő nagy rétet//" Petri Nóra: Rainer Maria Rilke: Léda (Fordította Nemes Nagy Ágnes): "Az isten ínségéből öltötte fel,/ s meghökkent szinte, hogy a hattyú oly szép:/ személye benne nyugtalan oszolt szét./ De máris tettre hívta őt a csel,// a nem-tapasztalt lét érzéseit/ ki sem próbálva. És a lány, kitártan,/ meglátta már az istent a madárban,/ és tudta már: egyért van itt, // mit nem bírt, bár zavartan ellenállt,/ elrejteni. S a gyöngülő kezekre/ fonódva az,/ végül isten-magát// belévetette abba, kit szeret./ Majd tollait boldogan fölfedezve,/ a lány ölén valóban hattyú lett.//" Koncz Károly György: T. S. Eliot: A halhatatlanság suttogásai (Fordította Vas István): "Webster a halál megszállotja volt/ S látta a bőr alatt a koponyát;/ És föld alatt a mell nélkül hanyatt/ Dűlők ajak nélküli vigyorát.// És szemüregben szemgolyó helyén/ A hagymát, melyből majd nárcisz virít,/ S tudta, a gondolat halott tagok/ Köré fonja fényűző vágyait.// Donne is, azt hiszem, olyasfajta volt,/ Az érzék helyett semmit sem talált,/ Ami megragad, fog és behatol;/ Túltapasztalva a tapasztalást,// Tudta a velőben a rettegést,/ Tudta, mit szenved el a puszta vágy;/ Nincs kapcsolata hús és hús között,/ Melytől a csontban csillapul a láz.//...Girskin nagyon szép; hangsúlyos vonal/ Húzódik oroszos szeme alatt;/ Fűzetlen melle biztat nyájasan,/ Hogy pneumatikus boldogságot ad.// A lesbe lapult brazil jaguár/ Macskavarázzsal, fondorlatosan/ Szökdécselő selyemmajmot igéz;/ De Griskinnek egy kis maison-ja van;//A gyorserejű brazil jaguár/ Nem párolog a lombsötét mögül/ Oly átható, vad macskaillatot,/ Mint Griskin, mikor egy szalónban ül.// A minden Elvont Valóságok is/ Érdeklődnek a bájai iránt;/ Mi meg nyüzsgünk száraz bordák között,/ Hogy ki ne hűljön metafizikánk.//"

            A továbbiakban hosszabb versek következtek, ezért csupán néhány szakaszt idézek belőlük, mert ezeket többnyire tanultuk az iskolában, vagy a köteteket forgatva később szerettünk meg. A kiváló előadóművészek mindig elvarázsolják a közönségüket, most is így történt. Olyan átéléssel adták elő az ismert, vagy kevésbé ismert verseket, amit elhangzásuk után szinte mindig vastapssal köszöntünk meg.

            Ötvös Éva: Edgar Allan Poe: A holló (Fordította Tóth Árpád): "Egyszer egy bús éjféltájon, míg borongtam zsongva, fájón,/S furcsa könyvek altatgattak, holt mesékből vén bazár,/ Lankadt főm már le-ledobbant, mikor ím valami koppant,/Künn az ajtón, mintha roppant halkan roppanna a zár./“Vendég lesz az”, így tűnődtem, “azért roppan künn a zár,/ Az lesz, más ki lenne már?”//Óh, az emlék hogy szíven ver: padlómon a vak december/Éjén fantóm-rejtelemmel hunyt el minden szénsugár,/És én vártam: hátha virrad s a sok vén betűvel írt lap/Bánatomra hátha írt ad, szép Lenórám halva bár,//Fény leánya, angyal-néven szép Lenórám halva bár,/ S földi néven senki már.//úgy tetszett: a függöny leng és bíborán bús selymű zengés/ Fájó, vájó, sohse sejtett torz iszonyt suhogva jár,/ –Rémült szívem izgatottan lüktetett s én csitítottam:/“Látogató lesz az ottan, azért roppan künn a zár./Késő vendég lesz az ottan, azért roppan künn a zár,
Az lesz, más ki lenne már?”//Azzal ablakom kitártam, s íme garral, hetyke-bátran/ Roppant Holló léptetett be, mesebeli vén madár,/S rám nem is biccentve orrot, meg sem állt és fennen hordott
Csőrrel ladyt s büszke lordot mímelt s mint kit helye vár,/Ajtóm felett, Pallasz szobrán megült, mint kit helye vár//Ült, nem is moccanva már./S ahogy guggolt zordon ében méltóságú tollmezében,/Gyászos kedvem mosolygóra váltotta a vén madár –/ S szóltam: “Bár meg vagy te nyesve, jól tudom, nem vagy te beste,/Zord holló vagy, ős nemes te, éji part küld, vad határ,
Mondd, mily néven tisztel ott lenn a plútói mély, vad ár?”S szólt a Holló: “Soha már.”//...// Perecsenyi Attila: Áprily Lajos: Tavasz a házsongárdi temetőben: Apáczai Csere János, feleségének, Aletta van der Maet emlékének ajánlotta: "A tavasz jött a parttalan időben/ s megállt a házsongárdi temetőben.// Én tört kövön és porladó kereszten/ Aletta van der Maet nevét kerestem.// Tudtam, hogy itt ringatja rég az álom, /s tudtam, elmúlt nevét már nem találom.// De a vasárnap délutáni csendben/ nagyon dalolt a név zenéje bennem.// ...A fényben, fenn a házsongárdi csendben/ tovább dalolt a név zenéje bennem.// S nagyon szeretném, hogyha volna könnyem,/ egyetlen könny, hogy azt a dallamot/ Aletta van der Maet-nak megköszönjem.//" KKGY: Csokonai Vitéz Mihály: Egy tulipánthoz: "A hatalmas szerelemnek/ Megemésztő tüze bánt:/ Te vagy orvosa sebemnek,/ Gyönyörű kis tulipánt!/ Szemeid szép ragyogása/ Lobogó hajnali tűz,/ Ajakid harmatozása/ Sok ezer gondot elűz.// Teljesíts angyali szókkal/ Szeretőd amire kért:/ Ezer ambrózia csókkal/ Fizetek csókjaidért.//"

            A tavaszt idézték fel a versek, ami szép, napfényes idővel köszöntött ránk, a férfi és nő kapcsolatáról, a szerelemről szóltak, mint pl. Robert Burns: John Anderson, szívem, John - vagy sorsfordító napokról, mint pl. Márai Sándor: Mennyből az angyal, József Attila: Nagyon fáj, Tandori Dezső: Prelúdium és ötsoros című verse. Néhánynak ismerjük megzenésített változatát is, közben szinte hallottuk a zenét is. A következő versek a magyar és a világirodalom olyan csodái voltak, mint pl. Nagy László: Tűz /Seb a cédruson 1995 – Himnusz minden időben 1965/ verse, amit sokan magukban együtt mondták az előadókkal, akik a szokásos magas szinten, átéléssel tolmácsoltak: Ezt idéznem kell, mert nekem is a legkedvesebbek egyike, amit Perecsenyi Attila mondott: "Tűz/ te gyönyörű,/ dobogó, csillag-erejű/ te fűtsd be a mozdonyt halálra,/ hajszold, hogy fekete magánya/ ne legyen néki teher,/ tűz/ te gyönyörű,/ ihlet, mindenség-gyökerű,/ virágozz a vérző madárban,/ égesd hogy a sorsot kimondja,/ nem a hamuvá izzó csontja,/ virrasztó igéje kell,/ tűz/ te gyönyörű,/ jegeken győztes-örömű,/ ne tűrd, hogy vénhedjünk sorra/ lélekben szakállasodva,/ hűlve latoló józanságban,/ ahol áru és árulás van,/ öltöztess tündér-pirosba,/ röptess az örök tilosba,/ jéghegyek fölé piros bálba,/ ifjúság királya,/ tűz!" Ezután Koncz Károly György előadásában hallhattuk Arany János: A walesi bárdok című balladáját. Arany János 1857-ben írta, hogy: "A történelem kétségbe vonja, de a mondában erősen tartja magát,hogy I. Eduárd angol király, Wales tartomány meghódítása (1277)után, ötszáz walesi bárdot végeztetett ki, hogy nemzetök dicső múltját zöngve, a fiakat föl ne gerjeszthessék az angol járom lerázására."

            Egy haiku következett Macuo Baso tollából, majd végül ismét gyöngyszemek:  Pilinszky János: Őszi vázlat, Johann Wolfgang Goethe: A vándor éji dala, Michelangelo Buonarotti: Szonett, William Shakespeare: LXXC. szonett, Weöres Sándor: Valse triste (Száncsengő), Mihai Eminescu: Esti kürtszó című versek, amiket kiváló költők írtak és fordítottak le, mint Tóth Árpád, Babits Mihály, Szabó Lőrinc és Dsida Jenő. Igazi ünnepi műsort szerkesztett Fecske Csaba, neki és előadóinknak vastapssal köszöntük meg ezt a szép estét. Ezután még többen ott maradtunk, beszélgettünk. Ezek a versek még két nappal később is fülünkbe csengenek. Ajánlom mindenkinek, hogy vegyék elő a versesköteteket, mint ahogy én is leveszem a könyvespolcomról egy-egy ilyen előadás után, hogy újra átélhessem e szép sorokat. 

Kühne Katalin