IRODALMI FONÓ

2018. október 19-én pénteken 17 órakor

"Ültem az Isten sírján..." címmel

A Feledy-házban (Miskolc, Deák tér 3.)

____________________________________

"Ültem az Isten sírján..."

A Feledy-házban Kányádi Sándor költőre emlékeztek az Irodalmi Fonó előadóművészei:  Rajna Andrea, Koncz Károly György és Balázs István. A közönséget Koncz Károly György köszöntötte. Kányádi Sándor nagygalambfalvi költőnk nemrég hunyt el. Nagy veszteség ez a magyaroknak, mert ő komoly gondolatokkal, sorskérdésekkel foglalkozott egész élete során, ő nevezte hazának a magyar nyelvkincset. Halála megdöbbentett minden hazáját szerető magyar embert, hiszen gyönyörű versei erről szólnak. Tiszteltem őt, szerettem szívhez szóló verseit. Egyszer hosszan beszélgethettem is vele, széles rétegek szerették, nem csak a gyerekek. Kiváló humorérzéke is megnyilvánult. A gyermekeknek szóló versek vidámak, tele vannak szójátékokkal, olyan ritmussal, amit ők szívesen mondanak, mert hamar megjegyzik. Többen megzenésítették ezeket és a komolyabb témájú, sorskérdésekről szóló verseit is. A legismertebbek a Kaláka által megzenésített és világszerte előadott versek. Még azok is dúdolják, akik nem tudnak magyarul, mert elvarázsolja őket az a zeneiség, ami a magyar népköltészetből és -dalkincsből ered. Szívesen mesélt az iskolákban, óvodákban, mondta verseit, amit ők tágra nyitott szemmel hallgattak. Gyermekeink, unokáink az ő versein nőttek fel, sajnálhatjuk, hogy már nincs köztünk.

        Az Irodalmi Fonó tagjai felváltva mondták kitűnő verseit, a tőlük megszokott magas színvonalon. Valaki jár a fák hegyén: "valaki jár a fák hegyén/ ki gyújtja s oltja csillagod/ csak az nem fél kit a remény/ már végképp magára hagyott// én félek még reménykedem/ ez a megtartó irgalom/ a gondviselő félelem/ kísért eddigi utamon// valaki jár a fák hegyén/ vajon amikor zuhanok/ meggyújt-e akkor még az én/ tüzemnél egy új csillagot// vagy engem is egyetlenegy/ sötétlő maggá összenyom/ s nem villantja föl lelkemet/ egy megszülető csillagon// valaki jár a fák hegyén/ mondják úr minden porszemen/ mondják hogy maga a remény/ mondják maga a félelem//"Ólomrajz: "itt visszacsökött minden/ vissza gyerekkoromba/ itt minden mintha ötven/ esztendő előtt volna// talán még a kapák is/ azóta vannak csorbán/ a fészerben egy-egy kis/ lerongyolódott portán// s a régi játszótársak/ szinte megszólalásig/ olyanok mint valának/ hajdanán nagyapáik// mintha mindaz mi történt/ nem volna megtörténve/ egy kapavágás földért/ testvér ront a testvérre// az idő állni látszik/ s a tévé estelente/ mintha nekik egy másik/ bolygóról közvetítne//" Egyszer majd szép lesz minden: "Egyszer majd szép lesz minden,/ a telet s az őszi/ félelmet, hidd el,/ szerelmünk levetkőzi.// Úgy állunk majd a fényben,/ mint a virágzó ágak,/ büszkén viseljük szégyen/ nélküli koronánkat.// Sötétben sem kell félnünk,/ útjaink beragyogja/ hajdani szenvedésünk/ virrasztó teleholdja.//" Vagyunk amíg: "vagyunk amíg/ lenni hagynak/ se kint se bent/ mint az ablak// ki-kinyitnak/ be-becsuknak/ berendeznek/ kirakatnak// hol emennek/ hol amannak/ dicsekedve/ mutogatnak// ilyen szörnyek/ olyan szörnyek/ be-bevernek/ ki-kitörnek// kirámolnak/ befalaznak/ világtalan/ vakablaknak// de ha mégis/ lenni hagynak/ szolgálgatunk/ mint az ablak// se kint se bent/ rajtunk részeg/ tekintettel/ átalnéznek//"Isten sírján: "Ültem az Isten sírján,/ megkönnyebbülten:/ enyém a lelkem s irhám,/ megmenekültem.// Fölálltam, s visszarogytam,/ nem volt ahová mennem,/ erőm se volt, a harcban/ megöregedtem//" Jönnek hozzám: "jönnek hozzám hajnalonta/ ködbe bújva lopakodva/ jönnek hozzám hajnalonta// honnan jönnek mit akarnak/ csontomig ki mért takarnak/ csontomig ki mért takarnak// kebelembe rezgőnyárfát/ kötnek alá árva bárányt/ mért ültetnek rezgőnyárfát// szívem májam mint a gyermek/ akit ha kell ha nem vernek/ akit ha kell ha nem vernek// szívem májam mért szedik ki/ szívem májam mért szedik ki/ s vetik a kutyáknak enni// kötnék bár egy tiszta gyolcsba/ annyit érdemeltem volna/ kötnék bár egy tiszta gyolcsba// két szememen ki-bejárnak/ elmenőben meggyaláznak/ két szememen ki- s bejárnak// földdel tömik be a számat//"

Ha valaki a következő verset olvassa, vagy hallgatja, maga előtt látja a fekete ruhában táncoló lányokat. Fekete-piros: leíró költemény, melyet szereztem a kolozsvári Malomárok és Telefonpalota közti járdaszigetről az ezerkilencszázhatvanas-hetvenes esztendőkben csütörtök és vasárnap délutánonként: "Fekete-piros csütörtök/ és vasárnap délután/ – amikor kimenős a lány –,/ fekete-piros fekete/ táncot jár/ a járda szöglete.// Akár a kéz, ha ökölbe kékül./ Zeneszó, énekszó nélkül./ Egy pár lány, két pár lány/ fekete-piros fekete/ táncot jár.// Kolozsvári telefonház,/ száz az ablak, egyen sincs rács,/ ki-bejár a világ rajta,/ de azt senki sem láthatja.// Egy pár lány, két pár 

Kühne Katalin