99. IRODALMI FONÓ

 2019. április 5-én, 17 órakor, 

a HOM-Miskolci Galéria Feledy Házba.

Témáink: megemlékezés a Költészet Napjáról

és

Koncz Károly György Radnóti-díjas versmondó Ady estje, a költő halálának 100. évfordulója alkalmából, 

A föltámadás szomorúsága címmel.

Az est apropója még, hogy az előadó első Ady estje 50 éve, 1969. áprilisában került előadásra, ugyanezzel

a címmel. (Az akkori vers-sorból mindössze öt szerepel a mostani összeállításban.) 

Várunk szeretettel mindenkit, belépő a szokásos: bor, vagy ki-mit iszik, a hagymás-zsíros kenyeret a házigazdák állják. 

_______________________________________

A föltámadás szomorúsága

Különleges Irodalmi Fonó vendégei voltunk. Koncz Károly György, Radnóti-díjas előadóművész ezelőtt ötven évvel ugyanezzel a címmel szerkesztett egy Ady Endrére emlékező előadást, amelyet ő adott elő. Ez adta az apropót arra, hogy most, a költő halálának centenáriumán kissé másképp újra előadja a Feledy-házban. Ez volt a 99. Irodalmi Fonó. Az elődóművész a következő címszavak alapján sorolta Ady Endre verseit: Ady – Bor, Mámor, Haza, Szerelem, Isten, Ember – fenség. A magyar Messiások: "Sósabbak itt a könnyek/ S a fájdalmak is mások./ Ezerszer Messiások,/ A  magyar Messiások.// Ezerszer is meghalnak/ S üdve nincs a keresztnek,/ Mert semmit se tehettek,/Óh, semmit se tehettek.// " Szüret az Athoszhegyen: "Két fráter hordja föl a bort,/ Roskadjon ma az asztal,/Teljünk be ma, testvéreim,/ Alleluja, alleluja,/Mámorral és malaszttal.// Milyen csodás az őszi ég,/ Ez a bor Krisztus vére/ S a csillagok: kis angyalok./ Alleluja, alleluja/ S ragyog Mária képe.// Amott táncol a feszület/ S a hegyről zeng a nóta./ Hallga, búgnak az orgonák,/ Alleluja, alleluja,/ Hajnali mise óta.// Az Úr akarja így, az Úr,/ Hogy kis szolgái vágya/ Néha kitörjön szabadon,/ Alleluja, alleluja,/ A fényes éjszakába.//...//" Elillant évek szőlőhegyén: "Tort ülök az elillant évek /Szőlőhegyén  s vidáman buggyan/ Torkomon a szüreti ének.//Ónos, csapó esőben ázom/S vörös-kék szőlőlevelekkel/ Hajló fejem megkoronázom.// Nézem a tépett venyigéket,/
Hajtogatom részeg korsómat/ S lassan, gőggel magasra lépek.// A csúcson majd talán megállok,/
Földhöz vágom a boros-korsót/S vidám jóéjszakát kivánok.//" De ha mégis? " Gondoltam: drága, kicsi társam,/ Próbáljunk mégis megmaradni/ Ebben a gyilkos, vad dúlásban.// Mikor mindenek vesznek, tűnnek,/ Tarts meg tegnapnak, tanuságnak,/ Tarts meg csodának avagy bűnnek.// Mikor mindenek futnak, hullnak,/ Gondoltam: drága, kicsi társam/ Tarts meg engem igérő Múltnak.// Tarts meg engem, míg szögek vernek,/ Véres szívemmel, megbénultan,/ Mégis csak tegnapi embernek.// Karolsz még, drága, kicsi társam?/ Jaj nekem, jaj, ezerszer is jaj,/ Ebben a véres ájulásban.// De ha megyek, sorsom te vedd el,/ Kinek az orkán odaadta,/ A te tűrő, igaz kezeddel.//" Jóság síróvágya: "Meleg karokban melegedni,/ Falni suttogó, drága szókat,/ Jutalmazókat, csókolókat:/ Milyen jó volna jónak lenni.// Buzgóságban sohsem lohadni,/ Semmit se kérni, el se venni,/ Nagy hűséggel mindent szeretni:/ Milyen jó volna mindig adni.// Még az álmokat se hazudni,/ Mégis víg hitet adni másnak,/ Kisérő sírást a sirásnak:/ Milyen jó volna áldni tudni.// Meleg karokban melegedni,/ Falni suttogó, drága szókat,/ Jutalmazókat, csókolókat:/ Milyen jó volna jónak lenni.//" Így szaladsz karjaimba: " Szegény karomat kinyujtom/ Száz mértföldre./ Hat éve már,/hogy először elért/ S meghalnék, ha most,/ Először, el nem érne.// Megint megvertek, kirudaltak,/ Megint nem vagyok senki,/ Megint fogd meg a kezem,/ Hívj, akarj megint/ Másoktól elszeretni.// Karjaimhoz nincs joga másnak,/ Űzhetnek bajba, kínba/ S áldottak, kik ezt teszik,/ Mert te, asszonyom,/ Így szaladsz karjaimba.//" A könnyek asszonya: "Én, a siratlan fájdalomnak/ Szegény, bolond, kopottas hőse,/ Hirdetem, íme, mindeneknek:/ Nincs más valóság, csak a könny.../ Ott hömpölyög holdfényben a folyó,/Tengert keres, rejtett, sötét vizűt,/ Két remegő, bús árny úszik azon:/ Én, a siratlan fájdalomnak/ Szegény, bolond, kopottas hőse/ S a könnyek asszonya//....Add a kezed, most induljunk csöndben.../ Nem!... Rohanjunk, míg vágyunk nem lohad,/ Kocsinkon függöny, a szivünk könnyben,/ Míg emberek közt száguld a vonat/ S kiszállunk majd egy csodálatos tájon,/ Hol semmi sincs, csak illat és meleg:/ Fölszikkasztjuk a könnyeinket/ S megengeded, hogy szeresselek...//" Add nekem a szemeidet: "Add nekem a te szemeidet,/ Hogy vénülő arcomba ássam,/ Hogy én magam pompásnak lássam.// Add nekem a te szemeidet,/ Kék látásod, mely mindig épít,/ Mindig irgalmaz, mindig szépít.// Add nekem a te szemeidet,/ Amelyek ölnek, égnek, vágynak,/ Amelyek engem szépnek látnak.//" Add nekem a te szemeidet./ Magam szeretem, ha szeretlek/ S irigye vagyok a szemednek.//" Akkor sincsen vége: "Te vagy ma mámnak legjobb kedve/ És olyan gazdag ez a ma,/ Hogy, ha egy életet akarsz,/ Ma nézz jól a szemembe.// Végig-nézhetsz a vágyak boltján,/ Láthatsz ezer kirakatot,Neked én vagyok egyedül/ Gazdagon és mogorván.//...//" Bajvívás volt itt: "Bajvivás volt itt:/  az ifju Minden/  Keresztüldöfte Titok-dárdával/ /Az én szivemben a Halál szivét,/
Ám él a szívem és él az Isten.//"  Nekünk Mohács kell: "Ha van Isten, ne könyörüljön rajta:/ Veréshez szokott fajta,/ Cigány-népek langy szivű sihederje,/ Verje csak, verje, verje.// Ha van Isten, meg ne sajnáljon engem:/ Én magyarnak születtem./ Szent galambja nehogy zöld ágat hozzon,/ Üssön csak, ostorozzon.// Ha van Isten, földtől a fényes égig/ Rángasson minket végig./ Ne legyen egy félpercnyi békességünk,/ Mert akkor végünk, végünk.//"  Szeress engem, Istenem: "Istenem földben, fűben, kőben,/ Ne bántsuk egymást mostanában:/ Sokat járok a temetőben.// Sokat emlegetlek, citállak:/ Te vagy ma a legvalóbb Nem-Vagy,/ Ős magyar névvel: az ős-Állat.//" Szeress engem, ha tudsz szeretni,/ Szeress engem, mert, jaj, utálnak/ S olyan jó szeretettnek lenni.// Szeress engem s ölelj át szépen,/ Mi, hajh, cudar világot élünk/ S kenyértől függ az üdvösségem.// Úgy szeretnék szabad úr lenni,/ De éltem, sorsom ki van mérve:/ Így kell születni, így kell enni.//...//"  Budapest éjszakája szól: "Budapest éji, nagy álmát hozom./ Be víg város vagy, én bús városom,/ Zsibbadtan tapint fáradt két kezem,/ Cigánnyal, borral, nővel érkezem./ Budapest éji, nagy álmát hozom.// Én vagyok a mámoros, kusza est./ Egy városom van: szegény Budapest./ Máshol keserű borom és söröm,/ Itt számba ömlik az édes öröm./ Én vagyok a mámoros, kusza est.// Én hozom az álmot, Léthe-vizet/ És Budapest ujjong, dalol, fizet./ Bizáncban is nőtt feledés moha,/ De így feledni nem tudtak soha./ Én hozom az álmot, Léthe-vizet.// Itt mindenkinek utolsó tor int,/ Itt a cél: esti öt vagy száz forint,/ Itt estenként mind királyok vagyunk,/ Holnap már letörünk, vagy meghalunk./ Itt mindenkinek utolsó tor int.//...Szeretném, ha szeretnének: Sem utódja, sem boldog őse,/ Sem rokona, sem ismerőse/ Nem vagyok senkinek,/ Nem vagyok senkinek.// Vagyok, mint minden ember: fenség,/ Észak-fok, titok, idegenség,/ Lidérces, messze fény,/ Lidérces, messze fény.// De, jaj, nem tudok így maradni,/ Szeretném magam megmutatni,/ Hogy látva lássanak,/ Hogy látva lássanak.// Ezért minden: önkínzás, ének:/ Szeretném, hogyha szeretnének/ S lennék valakié,
Lennék valakié//"  Még egyszer…: "Még egyszer meghajolni késztet/ A lelkem régi, színes álma,/ Még egyszer, ím, tárva elétek,/ Ami az enyém, ami drága:/ Piacra vont az ifju évek/ Álmodni vágyó ifjusága...// Mikor először szőttem álmot,/ Beteg, de szűzi volt a lelkem,/ Nem volt, mit el ne hittem volna,//Nem volt, mit meg nem érdemeltem,/ Volt istenem, volt szépről álmom/ S volt kurta szoknyás lány szerelmem...//...//" Ím, bevallom, hogy nem hiában/ Vergődtem, nyögtem, vártam, éltem,/ Megleltem az igaz világot,/ Megleltem az én dölyfös énem,/ Megleltem, ami visszaadja/
Amit az élet elragadt:/ Annyi szenny közt a legtisztábbat:/ Ím, megtaláltam magamat!...//...//"A nincsen himnusza: "A Hajnal nem ragyogó,/ Az Éj fehéren lebben,/ Az Isten nem jóságos,/ Az Ördög nem kegyetlen.// A Nyár fagyos jégverem,/ A Tél hevítő hőség,/ Piros virág a Bánat/ S barna-bús a Dicsőség.// Bivaly-fekete a hó,/ Fehér a szurok korma,/ A Van csak egy rossz álom/ S a valóság a Volna.// A Halál ős dáridó/ S kis stáció az Élet,/ A Bűn szebb az Erénynél/ S legszebb Erény a Vétek.// A méz maró keserű/ S édes íze a sónak,/ A Ma egy nagy hazugság/ S az igazság a Holnap.// Nincsen semmi, ami van,/ Egy Való van: a Nincsen,/ Az Ördög a rokonunk/ S ellenségünk az Isten.//" Nem játszom tovább: "Hunyok, de nem kell a hunyósdi,/ Pedig érkeznek szép szavak./ Nem játszom tovább, bánom is én,/ Hogy »föl«, »csitt«, »szabad«, »nem szabad«,/ Bánom is én, bánom is én.// Nem akarom, amit akartam,/ Nem akarom, aki akar/ S a gyűlölőket bánom is én,/ Engem most szent közöny takar./ Bánom is én, bánom is én.// Megistenülök, magamért csak,/ Vagy megdöglök csak magamért./ A többit pedig bánom is én,/ A pénzt, a kedvet, a babért,/ Bánom is én, bánom is én.//"  Élni, míg élünk: "Igen: élni, míg élünk,/ Igen: ez a szabály./ De mit csináljunk az életünkkel,/ Ha fáj?// Igen: nagyot akarjunk,/ Igen: forrjon agyad,/ Holott tudjuk, hogy milyen kicsinység/ A Nagy.// Igen: élj türelemmel,/ Igen: hallgass, ha fáj./ Várd meg, hogy jöjjön a nagy professzor: Halál.// Igen: élni, míg élünk,/ Igen: ez a szabály./ De mit csináljunk az életünkkel,/ Ha fáj?//"  A menekülő Élet: Ni, miként menekül/ A híres Úr: az Élet,/ Űzi, veri, kergeti,/ Mint egy tolvaj cselédet,Egy nálánál is főbb Úr.// (És vele menekülnek/ Millió unokácskák,/ Kicsi kis élet-szemek,/ Látom sírva tipegni/ Közöttük az én kis/ Életemet.)//...Óh, én magamból kiszállok/ S úgy nézem ezt a hajszát,/ Mint Rembrandt nézte rajzát/ S a borút, mit ecsettel/ Holt színnek rakott rája,/ A borút, mely ma ragyog./ (Tudom: valaki vagyok,//Ám sok hazug széppel,Babonás okkal, állal,/ Nagyon is sokat szórakoztam/ A Halállal,Pedig a Halál nem döntő,/ A Halál is fél és szalad,/ Életem és halálom/ A futó rajkó-hadak/ Két kis, szegény testvér-senkije.)//...Óh, Halál, én szeretlek/
(Százszor, sokszor vallottam)/ És mégse vagy más,/ Mint véres kisérője,/ Csöppekre hullott mása,/
Ártatlan kisérője,/ A menekülő Életnek/ (Az én Élettel menekülő/ Fehér, árva és fagyos/ Üldözött életemnek is),/ Kik után jön űzve, szünetlen/A nagy Üldöző: az Ismeretlen.//" Jó Csönd-herceg előtt: "Holdfény alatt járom az erdőt./ Vacog a fogam s fütyörészek./ / Hátam mögött jön tíz-öles/ Jó  Csönd-herceg/ És jaj nekem, ha visszanézek.// Óh, jaj nekem, ha elnémulnék,/ Vagy fölbámulnék, föl a Holdra:/ Egy jajgatás, egy roppanás./ Jó Csönd-herceg/ Nagyot lépne és eltiporna.//"A szivárvány halála: "Soha olyan ékes szivárványt:/ Abroncsként fogta az Eget./ Soha olyan szent abroncsot még,/ Olyan szélest, olyan ölelőt,/ De, íme, esteledett.// Már unták is bámulni, nézni/ Parasztok, barmok, madarak,/ Szégyenkeztek szemek és öklök,/ Hogy ellágyultak ott a mezőn/ Egy rongy szivárvány alatt.// Kacsintgatott már csúfolódva/ A vén Nap is temetkezőn./ Tetszett neki, hogy egy szivárvány,/Egy szín-csoda ámulást terem/ Józan és trágyás mezőn.// Csak a szivárvány várt még mindig./ Folyton szebb lett, ahogy bukott,/ Sírón nézett le a mezőre/ S aztán beitták szent színeit/ Távozó felhő-hugok.// A vén Nap leesett mosolygón,/ Föllélegzett egész világ:/ Nem valók az izzadt mezőkre/ Efféle bolond és nagyszerű,/ Szent, égi komédiák.//"  A Duna vallomása: "Megtudtam, hogy titkokat rejteget/ A mi Dunánk, ez a vén róka,/ Mikről talán sohase álmodott/ Az ősi barlang-tüzek óta/ Ez a közönyös Európa.// Megloptam a vén Iszter titkait,/ Titkait az árnyas Dunának./ Magyar földön ravasz a vén kujon,/ Hisz látott ő búsabb csodákat./ De akkor pletyka-kedve támadt.// Vallott nekem, nem is tudom, mikor:/ Tavasz volt és ő csacska-részeg./ Táncolt, dalolt, kurjongatott, mesélt,/ Budapestre fitymálva nézett/ S gúnyos nótákat fütyörészett.//...//"Az Úr érkezése: "Mikor elhagytak,/ Mikor a lelkem roskadozva vittem,/ Csöndesen és váratlanul/ Átölelt az Isten.// Nem harsonával,/ Hanem jött néma, igaz öleléssel,/ Nem jött szép, tüzes nappalon/ De háborus éjjel.// És megvakultak/ Hiú szemeim./  Meghalt ifjuságom,/ De őt, a fényest, nagyszerűt,/ Mindörökre látom.//"  Én, szegény magam: "Szeretlek halálos szerelemmel,/ Te hű, te jó, te boldogtalan,/ Te elhagyott, te szép, béna ember,/ Te: Én, szegény Magam.// Senkid sincs e bús, pucér világon./ Sorvasztó, álmatlan éjjelek/ Holdfényénél fölujjongva látom:/ Csak én szerettelek.// Te: Én, aki királynőket vártál/ S bölcs királyok hódolásait,/ Nézd, szivekben hogyan be nem váltál:/ Csak én vagyok ma itt.// Szeretlek, mert a keserüségnek/ Ártatlan és áldott fia vagy,/ Mert minden egynek, búsnak és szépnek/ Tömjénezni szabad.// Téged elhagyott már minden, minden,/ Durván, meg-nem-értőn és gazul./ Nincs szépség, melynek hivője nincsen:/ Most én vagyok az úr.// Az egész világ helyett imádlak,/ Te hű, te jó, te boldogtalan,/ Te szép, kit a buták meg nem láttak:/
Te: Én, szegény Magam.//" Fehér asztal búcsúztatója: "Boros asztal, fehér asztal,/ Telt poharak, kacagva bongók,/ Víg, hős, legényi éjszakák,/ Villámos kedvüek, csapongók,/ Már elhagylak benneteket.// Szives órák, duzzadt órák,/ Rólatok már lassan lekések,/ Elmulasztom örömötök/ S a régi szép feledkezések/ Ritkán jönnek, alig-alig.// Boros asztal, fehér asztal,/ Frigyesedésünk hajdan-hajdan/ Képzelt gondokban született,/ Örömnél is jobb ifju bajban/
S most mint bagoly-hit szétszakad.// Szives órák, duzzadt órák,/ Komorabbak s hígabbak lesztek/ S a régi borosüvegek/ Nyujtóznak, mint vén sírkeresztek/ Vén temetőben valahol.// Ritkább-ritkább lesz a kortyom/ S megtelek már síri malaszttal/ S oly furcsa a ravatalom:/ Egy boros asztal, fehér asztal/ S virrasztóim telt üvegek.//"  Teveled az Isten: "Az Istenhez gyönge szódat emeled:/ Teveled lesz akkor az Isten.// Elvesztetted szegény, kóbor magadat:/ Ha szabad: segítsen az Isten.// Perc-barátok kedve már elköltözött:/ Búk között itt lesz tán az Isten.// E szép élet nem sok örömet hozott:/ Gondozott azonban az Isten.// Az Istenhez gyönge szódat emeled:/ Teveled lesz akkor az Isten.//"  Szent Lélek karavánja: "Egy Szent Lélek nevű kereskedő/ Egykor sürgős, nagy rendelést adott./ Jövünk száz sarkából a világnak/ Villámmal, gőzzel, szekérrel, gyalog.// Tevékkel vágtuk át a Szaharát,/ Drága portékánk részben megavult./ De Szent Lélek már ezt így kivánta:/ Egy kicsi Jövő, egy kicsi Mult./ Buddha, Mózes, Jézus éltek velünk:/ Igemálhákkal rakott az agyunk.//Miként igérted, vedd át az árut,/ Fizess, Szent Lélek, éhesek vagyunk.//" Elherdáljuk a vérünk és inunk,/ Minket kezdettől jégeső mosott,/ Földet szereznek, bankót csinálnak/ Sok ezer év óta az okosok.// Hajh, Szent Lélek, nem vár a karaván,/ Éppen elég volt az eszme-evés./ Viharverten és sakáltépetten/ Várjuk: jöjjön hát a kitöltetés.// Fizess, Szent Lélek./  Sok volt egy kicsit/ Ez a bús, bolond  ingyen-szerelem./ Ím, megérkeztünk s véres árnyékok/ Cikkáznak rózsás Pünkösd-reggelen.//"  Rendben van, Úristen: "Ki akarta, hogy megtagadjam,/ Örök Sionát messzehagyjam/ S visszakolduljam öregen/ Magamat ismét únt kegyébe?// Lelkes képem kinek a képe,/ Kinek roskadok én elébe,/ Amikor minden elhagyott/ S nem tudom, ő van-e valóban?// Ki füröszt engem rosszban, jóban,/ Kibe olvadok elmulóban,/ Kitől kérdem meg egy napon,/ Vajon kínomban kedve telt-e?// Ki akarta, ki istenelte,/ Bús lényemet így ki nevelte,/ Ilyen gyávának, kicsinek,/ Hogy makacsul még meg se haljak?// Ki akarta, hogy ne akarjak/ S mint csenevész, őszi fű-sarjak/ Feküdjek kaszája elé/ S így szóljak: rendben van, Úristen?//  Hiszek hitetlenül Istenben: "Hiszek hitetlenül Istenben,/ Mert hinni akarok,/ Mert sohse volt úgy rászorulva/ Sem élő, sem halott.// Szinte ömölnek tört szivemből/ A keserű igék,/Melyek tavaly még holtak voltak,/ Cifrázott semmiség.// Most minden-minden imává vált,/ Most minden egy husáng,/ Mely veri szívem, testem, lelkem/ S mely kegyes szomjuság.// Szépség, tisztaság és igazság,/ Lekacagott szavak,/
Óh, bár haltam volna meg akkor,/ Ha lekacagtalak.// Szűzesség, jóság, bölcs derékség,/ Óh, jaj, be kellettek./ Hiszek Krisztusban, Krisztust várok,/ Beteg vagyok, beteg.// Meg-megállok, mint alvajáró/ S eszmélni akarok/ S szent káprázatokban előttem/ Száz titok kavarog.// Minden titok e nagy világon/ az Isten is, ha van/És én vagyok a titkok titka,/ Szegény hajszolt magam.// Isten, Krisztus, Erény és sorban/ Minden, mit áhitok/ S mért áhitok? - ez magamnál is,/ Óh, jaj, nagyobb titok.//"  A föltámadás szomorúsága: "Piros, nagy köd-tályogok közül/ Sunyított rám a csalfa Nap,/ Midőn így szólék:/ Kelj föl és légy szabad./ Tán Budapesten, talán máshol./ Alig emlékszek valamire// A néhai világból,/ De szomoruan föltámadtam.// Sírom sziklái szétgurultak,/ Füstölt a Golgotha s kiléptem/ Föltámadottan, tétován/ Mély Sárkány-sírjából a Multnak/ S mint akinek kevésa a vére,/Elindultam új apostolok/ Keresésére.//...Én nem tudom, miért néznek rám/ Kutató arcok?/ Arcomon nincsen régi írás/ S a régi harcok/ Nagy legendája elmosódott/ Vén arcomon, vén fejemen./ Olyan vagyok,/ Mint rosszul kezdett/ És meg se kezdett szerelem.// Szőke leány, szent, ifju cédrus/ Büszkélkedik fényes napon/ Néha előttem/ S fogcsikorgatva, hallgatagon/ Rohanok messze tőle én./ Emlékezek, vagy csak fájok?// Ha élnék, ha szeretne,/ Ha volnék. Gondolkozom:/ Lyányom lehetne.// S amott egy-két virágos hajú/ Asszonyra nézek álmélkodva,/ Óh, mintha egyszer bolondja/ Lettem volna fiatalnak,/ Ilyennek, párnak,/ Idegenek és kire várnak?/ Beszélnek hozzám,
Cirógatnak kandi szemekkel/ S úgy érzem, hogy hátam mögött/ Áll egy idegen, másik ember,/ Hozzá beszélnek.// Valami úgy fog, mint rabot,/ Mint alvajárót a tetőn,/ Kit én is nézek reszketőn,/ Mint furcsa távolit./ S amit én mondok, oly hüvös,/ Mint jégbarlangba orditón/ Besivító vihar-szavak./ alahol hóban elakadt,/ Valami messze hómezőn/ Az én régi valóm.// És csitt, amott tenger vo/ Régi fájást,/ Irgalmatlant és távolit./ De ez a tenger fenyves erdő.// Igen: tengerek, városok,/ Asszonyok, vágyak föllebegnek/ S rajtuk Páris a korona./ Ragyogóbbak, szebbek,/ Mint a legforróbb látomások./Volt-e hozzájuk közöm egykor,/ Vagy ezt mind mások/ Ölelték és csodálták?// Óh, jaj annak, aki feltámad/ S nem érzi önnön-életét,/ Beszédje kongó báb-beszéd/ S báb-színpad bábja ő maga,/ Kérdés, kisértés és titok./ Én azt várom: valaki majd/ Hívni fog/ S édes, meleg szájjal/ Súgja meg majd, hogy ki vagyok.// Itt tó van a Tátra ölén,/ Csillogó, tiszta, vad,
Keresem benne a századokat,/ Az életemet,/ A sírtáró dalokat./ Keresem magam közelségét,/ A szállaló Időt/ S a tükröt, a varázsosat,/ A megismertetőt./ És megáll az Élet/ És tudom, hogy most már semmi sincs,/ Senki sem él/ És semmi sem igaz./ Keshedt, vén arc vigyorg a tóból/ És nem tudom: ki az?/ Föltámadtam, jaj, föltámadtam.// "  Isten drága pénze: "Hát eljöttem a kamattal,/
Uram-Isten,/ Agyonnyargalt akarattal/ Siettem, hogy el ne késsek./ Itt az Élet, itt a pénzed.// Sokat kellett ráfizetni,/ Uram-Isten,/ Magamnak nem maradt semmi:/ Ráment mind a kamatokra./ Gyilkos volt a világ sodra.// Inaimnak frisseségét,/ Uram-Isten,/ Barna hajam sűrüségét,/ Erőmet a vérben, agyban:/ Neked adtam, odahagytam.// Drága pénz volt, mindegy most már,
Uram-Isten,/ De hogyha már megkinoztál,/ Hagyd még nálam drága pénzed./ Drága kölcsön, drága Élet.//Fogatlanul, akaratlan, Uram-Isten,/ Lehessek még hatalmadban,/ Uzsorával legyek még ott:// A világban, nyomorékod.// Nagy adóval, nagy kamattal,/ Uram-Isten,/Akaratlan akarattal,/ Add, egy kicsit visszatérjek.// Csak hogy éljek, csak hogy éljek.// Adja meg az Isten,/ Mit adni nem szokott,/ Száz bús vasárnap helyett/ Sok, víg hétköznapot,Adja meg az Isten.// Adja meg az Isten/
Sírásaink végét,/ Lelkünknek teljességes/ S vágyott békességét,/ Adja meg az Isten.// Adja meg az Isten,/ Bár furcsa a világ,/ Ne játsszak ölő, gyilkos,/Cudar komédiát,/ Adja meg az Isten.// Adja meg az Isten,/ Mit adni nem szokott,/ Száz bús vasárnap helyett/ Sok, víg hétköznapot,/
Adja meg az Isten.//"

Az előadás tartalmas volt, pisszenés nélkül hallgattuk Koncz Károlyt. Ady Endre sorai és a csodálatos előadás megigézett bennünket. Azért idéztem ennyit, mert Ady összes verse című kötetéből nehéz lett volna megkeresni. Így, aki nem volt jelen, részese lehet e nagy élménynek.

Kühne Katalin