Művészeti Szabadegyetem 2014.2.

Fotó: Barázda Eszter

Gyarmati Béla: Jelesek és tálentumosok című előadása

A Feledy-házban a Szabadegyetem idei második előadását Gyarmati Béla, Gálffy Ignác életmű-, Pro Urbe-díjas, Aranytollas újságíró, szinháztörténész tartotta Jelesek és tálentumosok címmel a két világháború közötti miskolci színházi életről.

                Az ízig-vérig értelmiségi, klasszikus műveltségű alkotó magyar-történelem szakon végzett, a Nyíregyházi Rádiónál kezdte, dolgozott Debrecenben, majd a hatvanas években Miskolcon volt újságíró a Déli Hírlapnál, az Észak-Magyarországnál, fontos szerepet játszott a város kulturális, művészeti életében. 1980-tól 12 éven át a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója volt nyugdíjazásáig, de rendezett is. Rendszeresen publikál, gyakran jelentkezik cikkeivel, egyedi hangvételű írásaival. Regényeiben ― amelyek főként az általa oly jól ismert közegről, a színházról szólnak, történeteket mesél, amelyeknek részese lehetett ― különleges látásmódja, az ábrázolás higgadt, de nem érzelemmentes módja dominál. Most is hallhattunk neves igazgatókról, színészekről, de mindezt a Trianon utáni Magyarország történelmén átszűrve mutatta be.

                Mindent tud színházunk életéről, de az ország más színházaiban történtekről is tájékozott. Az 1918-1945-ig tartó korszakot, hazánk történelmének nehéz időszakát elemezte. A hazánkat ért gazdasági, politikai helyzet változásait ― a Tanácsköztársaság, a vörös- és fehérterror időszakát, a konszolidációt mutatta be. A II. világháborús idők magyarjainak megpróbáltatásaiba, a harcoló katonák, az itt élők, áttelepítettek, elüldözöttek, lágerekbe küldött nép sorsába is betekinthettünk.

                Trianon után Miskolcon éppen csak működött a közigazgatás. A nagyvárosok, így Miskolc pályaudvarain is hónapokig álltak a vagonok, benne éltek az áttelepített családok, szörnyű körülmények között, a háztartásuk megmentett darabjaival. Szlovákiából, Kárpátaljáról, Romániából azokat a magyar származású értelmiségieket üldözték el, akik nem esküdtek fel államuk alkotmányára. Tízezrek hagyták ott házaikat, minden vagyonukat, később Észak-Magyarországon próbáltak új életet kezdeni. Palágyi Lajos 1907-20-ig volt a színház élén (aki asztalos inasként lépett fel, műkedvelőként, majd elvégezte a Színi Akadémiát ),  a realista színház híveként sikerre vitte a színházat, sok jó darabot adtak elő. Az I. világháború elején azt mondták a felettesek, hogy be kell zárni a színházakat, nem illik mulatni, amikor a férfiak harcolnak. Később felismerték, hogy az emberek vágynak arra, hogy találkozzanak, így fellendült a színházak világa is. A Tanácsköztársaság idején sok más jellegű rendezvényt (politikai gyűléseket) is tartottak a színházban. Palágyit eltávolították, új igazgatót, 1921-ben Sebestyén Gézát nevezték ki a Miskolci Nemzeti Színház élére.

                A Sebestyén-direkció 23 szerelvénnyel érkezett városunkba, benne a társulat felszerelése, a szalonkocsikban ültek a színészek, színházi dolgozók. A Sebestyén - dinasztiában mind a négy fiú a színház felé kötelezte el magát, végül mind igazgatók lettek. Gyarmati Béla elmesélte találkozását - 1973-ban, amikor a színház 150. évfordulóját ünnepelte -, a 80 éves Sebestyén Mihállyal és feleségével, amikor egy egész napot tölthetett körükben, sokat meséltek a régi időkről. Édesapja a BESZKÁRT -nál dolgozott, felesége szerepeket másolt, ebből később a fiúk is kivették részüket. Így nőttek bele a színház különös világába. Mihály egész darabokat tudott kívülről, a próbákon háttal állt a színészeknek, de ha valaki elakadt, ő azonnal mondta a szöveget. Több darabot rendezett is.           1923-ban, a színház centenáriumán nagyszabású ünnepséget szervezett. Ebben az évben volt a Himnusz, Madách Imre és Petőfi Sándor születésének centenáriuma is. Emlékkönyvet jelentettek meg. Erről az országban sok helyen megemlékeztek, de a miskolci rendezvénysorozat elhomályosította a többit. A színház működéséhez sok pénzre volt szükség. Sebestyén Géza 1923-26-ig állt a színház élén, magánvagyonából sokat áldozott az intézményre. Öccse, Mihály követte őt 1939-ig, akinek vezetése alatt a színházban évente 50-60 bemutatót tartottak. Egyes elméleti vezetők véleménye az volt, hogy „Nem szabad a közönség szellemi színvonalát meghaladó műsorokat játszani, mert akkor a színház nem lesz jövedelmező. Ki kell elégíteni a nézők igényeit!” - ez sokszor még ma is így működik sok helyen. Szerencsére voltak és vannak most is művészi igényű darabok, amelyeket szűkebb rétegek kedvelnek. Előadták a Cigánybárót, Petőfi: János vitéz c. zenés darabját, ez utóbbit 1904-től hétszázszor játszották, az 500.-ra Heltait is meghívták.

                A zsidótörvények értelmében színházi vezető nem lehetett zsidó származású személy. Ezért eleinte egyre több vitéz jelent meg a társulatok élén, akik strómanok voltak, csak a nevüket adták, de a színház működtetését a szakemberekre bízták.

                A Hevesi-féle színház 1922-32-ig jelentős korszaka volt a színházi életnek, Horváth Árpád 1936-39-ig a Debreceni Csokonai Színház élén kitűnő darabokat vitt színre: Kodály Székelyfonóját, Madách: Az ember tragédiája c. darabját, de sok zenés műfaj is jelen volt a műsorok között. Horváth is egész vagyonát áldozta a színházra, teljesen eladósodott, elszegényedett, majd a fővárosban működött tovább. 1935-1943-ig Németh Antal igazgatta a színházat, aki Németországban szerzett diplomát. Az 1939-es zsidótörvényben a korábbi 10 %-os határ 1 %-ra csökkent, vagyis már csak ennyi dolgozhatott az értelmiségi pályák mindegyikén. 1941-ben már egyáltalán nem lehetett dolgozniuk, ha egy keresztény zsidóval házasodott, fajgyalázásnak számított. Többen azért ezt nem vették szigorúan, így Németh Antal titokban számos zsidót mentett meg azzal, hogy amikor már nem léphettek fel a törvények miatt, folyósította számukra a bérüket.

                Sebestyén Mihálynak is el kellett távoznia a színház éléről. Emlékünneppel búcsúzott városunktól a Sebestyén-dinasztia. A 13. gyalogezred zenekara játszotta a Himnuszt, Harsányi Zsolt író, a Magyar Színpadi Szerzők elnöke mondott emlékbeszédet a Sebestyén-társulat előtt. Mikszáth regényéből készült „A vén gazember” c. darab, ami Sebestyén Géza kedvenc címszerepe volt, erre meghívták Rózsahegyi Kálmán színészt. Mihály és testvérei megúszták a deportálást, de bujkálniuk kellett. Földessy Géza lett 1941-49-ig igazgató. Vezetése alatt évente szintén 50 bemutatót tartottak, előadták többek között a Peer Gynt-öt, A bolond Árvaynét.

                A színház 150. évfordulóján, 1973-ban szintén nagyszabású ünnepséget szerveztek Miskolcon. A régi színigazgatók, színészek síremlékeit védetté nyilvánították, mint pl. a Latabár kriptát, Déryné házát, utcákat neveztek el a neves színészekről. A díszelőadáson magyar műveket adtak elő: Kisfaludy Károly: Tatárok Magyarországon c. darabját, elhangzott a Filharmónia előadásában a Hunyadi-nyitány.

                A színházban számos vendégművészt fogadtak, akik közül Budán, Gyulán, Szegeden, Szombathelyen, Makón játszottak, őket Miskolcra hívták, évekig játszottak nálunk.

                Az idén 190 éves színházban olyan híres színészek szerepeltek, mint Egressy Gábor, Szerdahelyi Kálmán, Déryné Széppataky Róza, Jászai Mari, Bajor Gizi, Fedák Sári, Jókainé Laborfalvy Róza, Beregi Oszkár, Neményi Lili, Bilicsi Tivadar, Mezei Mária, Ladányi Ferenc, Kiss Ferenc, Hegedűs Gyula, Darvas Iván, Latinovits Zoltán, Ruttkay Éva, Komlós Juci, Bessenyei Ferenc és mások. A színésznagyságok emlékét fotók, színházi öltözékek, korabeli díszletek, műsorfüzetek, plakátok őrzik a miskolci Színészmúzeumban, amelyre az előadó felhívta a figyelmünket.

Kühne Katalin

________________________________________________________________________________________________

* Március 19., szerda, 17 óra

MŰVÉSZETI SZABADEGYETEM       

Színházi élet Miskolcon a két világháború között – Jelesek és tálentumosok

Előadó: Gyarmati Béla színháztörténész

Sorozatszerkesztő és házigazda: Kákóczki András művészettörténész