MŰVÉSZETI SZABADEGYETEM

Fotó: Barázda Eszter

Somorjai Lehel: Miskolc társadalmi élete az 1960-as évektől 1989-ig

A Feledy-ház idei első félévének szabadegyetemi előadássorozata Somorjai Lehel, a B-A-Z. Megyei Levéltár igazgatójának előadásával kezdődött.

            A történészt Kákóczki András, a HOM-Miskolci Galéria igazgatója, a sorozat szerkesztője mutatta be.

            Az előadó mintegy vitaindítóként beszélt erről az időszakról. Ő Kisvárdáról érkezett 1990-ben a Miskolci Egyetemre, annak elvégzése óta itt dolgozik. Miskolcról voltak elképzelései, sokat olvasott az itt történtekről, mégis sok minden újdonságként hatott rá. Szerinte ez a korszak még időben annyira közel van hozzánk, hogy nem történelemként fogható fel, inkább múltként, hiszen minden ember másként élte meg ezt az időszakot. Történelemmé csak mintegy száz év elteltével válhat. Miskolc egy gazdag kereskedőváros volt, vezetői a polgárság közül kerültek ki. Nemcsak a jólétet biztosították lakóinak, de nagy figyelmet szenteltek a kulturális értékeknek is. Később, az ötvenes évek szörnyűségei után lazult egy kicsit a diktatúra, ún. „gulyás-kommunizmus”, „boldog barakk” lett. Voltak rétegek, akiknek ez felemelkedést jelentett, mások viszont ekkor is érezték a megbélyegzést,  az 1956 utáni üldöztetést. A város vezetői mindig is nagyot akartak álmodni, ezért meg is próbáltak tenni mindent, de ezek a politikai vagy gazdasági körülmények miatt sorra megakadtak. Ezek okait tárta fel előadásában. Ma történészek kutatják a fennmaradt a dokumentumokat, de szinte semmitmondó, egysíkú  adathalmaz mind, amit átnézhettek. Ezért csak néhány nagyobb vihart kavaró történetet említett meg, ami országosan is kiemelt hírként szerepelt. Vályi Péter miniszter látogatását az LKM-ben, ahol a kokillák közé esve, lelte halálát. Labancz Anna ápolónő meggyilkolását, amit Asperján György meg is írt, de azóta sem tudjuk, ki is ölte meg. A harmadik eset a 70-es évek rockfesztiválja volt, amikor a Stadionban nagyszabású koncert után a művészeket rendőrörsre kísérték. Interaktívvá szeretné tenni ezt az előadást, azt kérte a hallgatóságtól, hogy azok emlékezzenek, akik hosszabb ideig élnek városunkban, vagy több generációs miskolciak, más szemmel nézhetik Miskolcot. Az sem baj, ha egymásnak ellentmondó vélemények hangzanak el. A történészekre vár a feladat, hogy megszólaltassák az idősebb korosztály tagjait, hogy személyes életük körülményeit megismerve, árnyaltabb képet kaphassanak utódaink erről az időszakról. Ezt feldolgozva, közzé téve lehetne ez közkincs.

            A jelenlévők közül elsőként Ungváry Edit szólalt meg: Fényeslitkéről költöztem Miskolcra családommal 1973-ban. Görömbölyön laktunk, de igyekeztünk a  nagyvárost lassanként megismerni. Sétáltunk a Bükkben, Lillafüreden, a Vasgyárban. A gyermekeimet vittük bábszinházba, moziba, színházi előadásokra, a Galériába tárlatokra, a Szimfónius Zenekar koncertjeire jártunk, az Avas-szálloda kerthelyiségében töltöttünk el kellemes órákat. A Vasgyárban adminisztrátor voltam, így azt a környéket is jól ismertem. Nyugdíjasként egyre több helyre mehetek, pezsgő élet van Miskolcon. Szüleim visszahívtak, de mi úgy döntöttünk, itt maradunk. Amikor munkanélküli lettem, akkor sem gondoltam arra, hogy elmenjünk innen. Jó itt élni.

            Drótos László, az LKM nyugdíjas igazgatója: Az előadássorozat nagyon színvonalas. Egyetértek az előadóval, nehéz ezt a korszakot mérlegre tenni, annyira összetett. Vezetőként átéltem a változásokat. A 80. évhez közelítve készítettek velem egy interjúsorozatot. A város történetének nagyobb eseményeit érdemes lenne a történészeknek letapogatni, talán ehhez egy kis adalék ez a sorozat. Miért fejlődött Miskolc ipari centrummá? Ennek okai a Trianon utáni ipari állapotokra  vezethetjük vissza. A Diósgyőri Vasgyár alapjait már lerakták Fassoláék 1771-ben, az ómassai őskohóval, később ezt tovább fejlesztették, így már 250 éves a vasművesség Miskolcon. A II. világháború okozta sebeket be kellett „gyógyítani”, hidak, utak, vasutak építéséhez kellett az acél. Voltak túlhajtásai a Gerő Ernő általi szlogennek: „A vas és acél országa lettünk.” Soha nem lettünk, Európában és más földrészeken sokkal nagyobb gyárak voltak – vannak. Akkor a nehéziparban csupán a mennyiség volt a fontos, nem a minőség. Az 1949-ben ide települt Egyetem a gépész-, kohász-, bányász-karral sok hallgatót képzett. Később a közgazdász-, jogász-, majd bölcsész-kar is megalakult. A várospolitika is megváltozott a 70-es években. A nehézipar ellensúlyozására felépült a Pamutfonó, a Tejgyár, a Csokoládégyár, a könnyűipar is teret kapott. Az 5 megyei nagyváros között Miskolc az élen haladt, ipari centrumként és a megnövekedett lakosság miatt is a 2. legnagyobb város lett, ekkor érte el kb. 200.000 fővel csúcspontját. A város vezetői rendszeresen tapasztalatcseréken megbeszélték a jövő feladatait. Szükség volt a lakosság számára életteret biztosítani, elkezdődött a lakótelepek építkezései. Nemcsak vízszintesen gyarapodott a beépített terület, hanem a magasházak miatt függőlegesen is. Lebontottak városrészeket, és újjáépült a város. Utcák, terek alakultak ki. Rózsa Kálmán polgármestersége idején a házgyári építkezések mellett a kultúrára is több pénz jutott. Ekkor épültek fel a műteremlakások, elindult az Országos Grafikai Biennálé, a Megyei Könyvtár, A Szimfónikus Zenekar, a Szinház rekonstrukciója, de ez már egy másik előadás témája lesz.

            Somorjai Lehel: Miskolc hátránya, hogy míg a többi nagyváros, így pl. Szeged, Debrecen Pécs az egyetem révén meg tudta őrizni a korábbi polgári arculatát, Miskolcra olyan embertömeg települt, a bejárók lévén átutazók, más volt a közeg, ahonnan érkeztek, más gyökerekkel, hagyományokkal rendelkeztek, ez nem erősítette, hanem inkább gyengítette a várost.   

            Drótos László: A Kohászati Művek mellett a Diósgyőri Gépgyár is sok munkást vonzott, így összesen százezer embert foglalkoztatott. Nem lett befejezve a város fejlesztési programja, viszont a rendszerváltás előtt, a 80-as évektől gazdasági reformok is éreztették hatásukat. A Rendszerváltás Történetét Kutató Laboratórium képviselői most jártak városunkban, éppen ezt a korszakot szeretnék felkutatni. Ezeket a kutatási eredményeket érdemes lenne majd a történészeknek is megismerni, általuk azt megismertetni. Jó lenne őket meghívni a Szabadegyetem előadásaira is.

            Somorjai Lehel: Miskolc esendő, de szerethető város. 1949-nél például megállt a Miskolc monográfiája kötetsorozata. A többi témákban is megálltak 1956-nál. A történészek nehéz helyzetben vannak, mert még élnek azok az emberek, akik ezt a korszakot átélték, nem közölhetnek személyiségjogok miatt mindent.

            Drótos László: A rendszerváltás itt nálunk egybeesett azzal, ami egész Európát megváltoztatta: a posztindusztriális korszakban a nehézipart leépítették. Ez a kultúra minden területét is átalakította, elszegényedtek a nagyvárosok lakói,  sokan munkanélkülivé váltak, önhibájukon kívül. 

            Egy kedves hölgy szólalt fel: Szegedről jöttem, nem vagyok tősgyökeres miskolci, de ötven éve itt lakom. Mindig kereste a város önmagát, de nem találta meg igazán. A II. világháború idején sokan a harctéren estek el, vagy hadifogság után jöttek haza. Csökkent a lakosság száma. Az itt nagy számban élő zsidó embereket elvitték, megsemmisítették, alig jött onnan haza néhány ember. Ők a város gazdag, megbecsült polgárai voltak, kereskedők, üzletemberek, az értelmiség tagjai, akik a városért sokat tettek. Hiányukat megérezte a város. Azt az embertömeget, ami később elárasztotta Miskolcot, nem egy masszának látom. A mezőgazdaságban dolgozók közül sokan elvesztették földjeiket, a gyárak alkalmazottai lettek. Hét közben munkások voltak, hét végén a háztájiban dolgoztak. A vasgyárban magasan szakképzett munkások is dolgoztak, ez társadalmi státuszt jelentett. A gyárban a szociáldemokrata  elvek alapján biztosítottak számunkra jólétet, lakást kaptak, ez felemelkedésüket elősegítette. A bányászok egész évben dolgoztak, nehéz munkájukért cserébe, jó fizetésért. A termelőszövetkezetek megszűnésével sok olyan alulképzett munkás is jött városunkba, akik „fekete vonattal” közlekedtek, számukra nem jelentett semmit a város, ők csak bejárók voltak. Ezek a rétegek egészen más gyökereik lévén, semmilyen magasabb képzettséget nem tudtak szerezni. A bányák és a kohászat bezárásával még lejjebb süllyedt a színvonal. Újabb embertömegek váltak munkanélkülivé, betegedtek meg, vagy hajléktalanokként tengették életüket.

            Somorjai Lehel: Serfőző Simon: Mindörökre című drámakötetében 3 generáció életét sűríti egymásra épülő drámafolyammá. Ezt érdemes elolvasni. Mint ahogy az egész országban, így Miskolcon is mindig elindult valami fejlődés, de aztán megtorpant. A nagypolitika mindig beleszólt ebbe, ennek köszönhető, hogy nem teljesedtek ki az elképzelések, nem valósultak meg a tervek.

            Mazsaroffné dr. Nikolaeva Mária: a 60-as évektől él itt, ebben az időszakban a kultúra területén  nagy változások történtek: az Egyetemváros, a Művésztelep, a Biennálék, a Színház, a Szimfónikus Zenekar életében, de ez egy következő előadás témája lesz.

            Somorjai Lehel: Dareiosztól kérdezték, hogyan lehet egy ilyen nagy birodalmat fenntartani. Erre azt válaszolta: kétféleképpen: 1. üdvtörténeti elmélet alapján, 2. összeesküvés-elmélet alapján. Az élcsapat a kettő között van, mert nem egyformán érzik magukat az emberek a birodalomban. - Ennek értelmében azt ajánlom, a miskolciak jobban ismerik városukat, írják meg a velük történteket, a történészek ehhez majd a maguk szaktudását hozzáadják, értelmezik és közzéteszik.

            Kákóczki András: Ez egy jó végszó, köszönöm az előadónak és a közönségnek a figyelmet, és felsorolta a következő előadások időpontját, témáját. A jelenlévők még beszélgettek tovább, ki-ki a saját életéből vett példákat emlegette. Az előadás valóban vitaindító volt a  javából!

Kühne Katalin

__________________________________________________________________________________________________

Tisztelettel meghívjuk a Művészeti Szabadegyetem tavaszi előadássorozatára a Feledy-házba.

A szabadegyetem több szemeszterében Miskolc művészeti életéről hallgathatnak történeti szálra fűzött előadásokat az érdeklődők a kiegyezéstől a múlt század, majd az ezredfordulón át napjainkig. A művelődéstörténeti áttekintésekkel színesített sorozat az építészet, az irodalom, a színház, a zene és a képzőművészet történetét, a kiemelkedő alkotói életutakat, az intézményi háttér alakulását mutatja be helyi kutatók, muzeológusok, művelődési és művészeti szakemberek segítségével. A mostani, negyedik szemeszterben - Miskolc művészeti élete IV. (1960-1989) - a felkért előadók a hatvanas évektől a rendszerváltozásig tartó időszakot idézik meg.

Szeretettel várjuk a sorozat első programjára 2015. február 18-án, szerdán 17 órára. Miskolc társadalmi életét a hatvanas évektől 1989-ig Somorjai Lehel történész foglalja össze.