április 17.   Cs. Varga István irodalomtörténész  * Szent és a profán a művészetben: Himnuszunk

____________________________________________________________________________________

Művészeti szabadegyetem 2013/1.

Új időszámítás (!?)

A paradigmaváltás kényszere, lehetősége és valósága a 21. század európai művészetében

A Miskolci Galéria, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Miskolci Területi Csoportja és a Múzsák Kertje Alapítvány folytatja az előző években már sikeresen megrendezett előadásokból és beszélgetésekből álló sorozatát a város kultúra és művészetek iránt érdeklődő közönségének, egyetemistáinak és középiskolásainak a Feledy-házban.

A felkért előadók a kilencedik félévben, kéthetenként a művészeti tudatforma, a művészet funkcionális és lelkiismereti megújulásának kényszeréről, lehetőségeiről és valóságáról szólnak a hagyományos értékrendek és a megújulást sürgető új törekvések tükrében alkotói, kutatói munkásságuk alapján.

Lehet-e túllépni az egyéni mítoszok gazdag káoszán? Érvényesek-e még a művészetben és milyen módon az európai kultúra alapjait képező vallási-erkölcsi értékrendek? Mit jelent ma a művészetben a szabadság és a felelősség eddig egymást feltételező, de ma sokszor szabadon értelmezett kettőssége? Egyáltalán felfoghatjuk-e ma még a művészetet úgy, mint az „emberiség lelkiismeretét”?

Többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ a felkért előadók segítségével az estek házigazdája:    

 Dobrik István

művészettörténész

_____________________________________________________________________________________________________

Képek Cs. Varga István előadásáról

Fotó: Kiss Tanne István

____________________________________________________________________________________________________

Szakrum és profánum a költészetben és a szakralitás a  Himnuszban témakörben tartott előadást Cs. Varga István irodalomtörténész.

Bevezetőjében a  költészet fogalmát értelmezte, a poézis etimológiáját vázolta fel és jelentőségét tudatosította. A fogalomértelmezést kiindulópontként az ó- és újszövetségi értelmezéshez, valamint görög kalokagathia eszményhez kötötte. Hangsúlyozta, hogy keresztény szemléletben a szép, jó és igaz forrása egyaránt a szakralitás. Keats nyomán József Attilát idézte: „…Apám szájából szép volt az igaz.” Himnuszunk értelmezését a legszentebb imádsághoz, a Miatyánkhoz kapcsolta. Kiemelte, hogy a Himnusz címadása és a nyitánya,  „Isten áldd meg a Magyart…” milyen csodálatos intonáció,  az énekelt strófa minden sora pedig bibliai igehely. A Himnusz versimádság: kompozícióját megszabja a szakrális szemlélet. A hálaadás után a bűnbevallás, majd pedig sorskérdésekkel való számvetése-szembesülés következik. A balsors (penitencia) megrázó következményeit érzékelteti a költő. A népnyi méretű szenvedéstörténet számbavétele történelmi tanulságok költői tudatosítása is. A költemény keretes szerkezetét záró strófában az áldáskérést helyett a „Szánd meg, Isten, a Magyart….”, vagyis bocsánat- és kegyelemkérés fohásza szólal meg a fináléban: „Isten, áldd meg a Magyart (…) Szánd meg, Isten, a Magyart…”  Kölcsey textusa és Erkel dallama egyaránt szakrális szépségű, csodálatos, lélekemelő egyéni és közösségi élmény – különösen a hívő ember számára. De a nem hívő is bátran énekelheti, ha úgy fogja fel, mint egy jókívánságot, amelynek lényege, hogy komolyan gondolják, szívesen mondják (éneklik), abban a reményben, hogy örömmel fogadják és „az égi és ninivei hatalmak” meg is hallgatják, talán  még viszonozzák is. Költészetünk legszebb remekművei  közé tartozik a Himnusz, amelynek minden sora ma is érvényes, és különösen szép és örökké időszerű: a „Nyújts feléje védő kart…” fohásza.

*

Cs. Varga István előadása

Dr. Cs. Varga István irodalomtörténész professzor előadását hallgattuk, Szent és profán címmel. A templom mindig kultuszhelyet jelölt. Az ecclesia magában foglalta Isten hívő népét is, az embert. Pál és Péter apostol szavaival: „Semmi sem szennyezi be az embert, ami kívülről jut belé, hanem ami emberből belülről ered, az teszi tisztátalanná az embert.” A ma emberének változnia kellene. Keatstól idézte: „A szép igaz, az igaz szép.” Kant szerint: "Két dolog tölti el lelkemet: a csillagos ég felettem és az erkölcsi törvény bennem...” Századunkban két rettenetes Antikrisztus vétett az emberi történelemben minden eddiginél nagyobbat ember és Isten ellen. Toynbee jóslata iszonyúan kísért: a 18. század kiirtotta magából a vallást, a 19. század az Istent, a 20. század pedig kiirtja magából az embert. A század- és ezredforduló metszéspontján elgondolkodhatunk azon, és reménykedhetünk, hogy nem teljesül be a jövendölés, és az emberiség túléli a szeretetet megcsúfoló századot. A szépség, a jóság és az igazság a szakralitással együtt jelen van. Az Isten és ember iránti szeretetet hirdették a költők, a humánumot, ami segít megtalálni a 21. században is azt, ami Kölcsey Ferenc Himnuszában is megjelenik. Ady, Radnóti, József Attila és mások költészete méltán utalható az ars sacra körébe, ami a magyar keresztény hagyomány által „megszentelve” értelmezhető. A szakrális idő és tér fogalma a modern embernek az agyából, szívéből, értelméből hiányzik. A szakrális művészet abban a térben fejti ki hatását, amely a megszólító és a megszólított között feszül, ebben éli át a művész ez „epifániát”, a „megjelenést”. Ezzel kapcsolatban mai társadalmunk fájdalmas, nehezen megoldható problémáiról beszélt az előadó. A keresztény szakralitás lényege az, hogy az ember tudja, mi a szeretet, mert ezzel mindent megoldhatunk. A szakrális művészet esztétikai értékmérője a gondolat, erkölcsiség, őszinteség, minőség, szép, jó és igazság egysége, teljessége. Kölcsey Himnusza, emelkedett hangú dicsőítő énekünk a magyarság legjobbjainak erkölcsi tisztaságát, cselekvő akaratát, a humánum felelősségét, őseinkkel való azonosulást, kollektív és egyéni bűnbánatot, a reménykedést mutatja meg a ma emberének.

Kühne Katalin

_____________________________________________________________________________________________________