SERES LÁSZLÓ kiállítása

Seres László festőművész kiállítása

A Feledy-házban Seres László festőművész jubileumi kiállításának megnyitóján Kákóczki András, a Herman Ottó Múzeum-Miskolci Galéria igazgatója köszöntötte a vendégeket. 

Seres László 1945-ben, egy vadaskert erdészházában született, a felvidéki Felsőbalogh (Vysny Blh) közelében. Édesapja Seres János festőművész. 1961-től családjával nyaranta a miskolci művésztelepen élt, később végleg ide költöztek. 1967-ben vették fel a Képzőművészeti Főiskolára, festő-restaurátor szakra. 1968-ban az USA-ba disszidált, ahol két évig, főleg New Yorkban élt. Felvételt nyert Cooper Union of Art and Architecture 3. évfolyamára, itt grafikai és festészeti tanulmányokat folytatott. Két meghatározó kiállítás a Metropolitanben: egy átfogó tárlat a „primitív" művészetről, és egy retrospektív bemutató a New York-i Iskoláról. 1976-ban végzett a Főiskolán. Ekkor ismét intenzíven festett, 1978-ban két önálló kiállítása volt. Huszonnyolc év kimaradt, 2006-ban kezdett újra festeni.

Zemlényi Attila költő nyitotta meg a tárlatot. Kísérletet tett arra, hogy Seres László hitvallását próbálja megfejteni. A 'non egot' értelmezve felidézte azokat az alapvetéseket, amelyek az 1979-es miskolci kiállításának katalógusában jelentek meg. Ezekkel a művész a mai napig azonosul:

"Jelen vagyok gondolatom születésénél, feladatom, hogy élni hagyjam. A papír fehér, még érintetlen, de ha egy vonalat húzok rá, ott vagyok. Megjelenik a szín és a ritmus – próbálok kapcsolatot teremteni velük, és ha ez zavartanul sikerül, munkám eredményes. Képeimen a szubjektív elemeket (például a forma) igyekszem elkerülni. Egyfajta objektív kép elkészítésére vállalkozom. A sárga szín sárga szín, a vonal vonal, a ritmus ritmus legyen. Feladatuk nem az illusztrálás. A hangulat, az élmény, az elmélyedés mélysége, ami változik – a cél ugyanaz. Harmóniát találni az anyaggal. Nem akarok saját világot teremteni. A festészet gyakorlat és nem elmélet."

Zemlényi Attila Platon filozófiájával próbálta értelmezni Seres művészetét. Az ismert barlanghasonlatra utalt: "Az ideákhoz való felemelkedést Platón a „barlanghasonlatban” szemlélteti. Az emberek barlangban leláncolt lényekhez hasonlítanak, akik a valóságos világból semmit sem láthatnak. A mesterséges tárgyak árnyékát, amelyet egy fényforrás a barlang falára vetít, valóságnak tartják. Az anamnézis ahhoz a folyamathoz hasonlatos, amikor egy embert a leláncoltak közül felvisznek a barlangból a napfényre és az meglátja a természeti tárgyakat és a Napot a maguk valóságában. A barlang árnyékvilága és tárgyai a mi világunknak felelnek meg, a napfényes felső világ pedig az ideák birodalmának. A felemelkedés mozzanatai megfelelnek a vonalhasonlat területeinek."  Érzékszerveink közül a szemünk a legfontosabb, amellyel a képzőművészeti alkotásokat befogadhatjuk, a tapintás ezt csak kiegészítheti. A szem működését azonban a legkevésbé befolyásolja az alany. A festőművész dolga szerinte az, hogy az objektív művészetet áteressze magán.

1994 óta a teleket Indiában, Bombayban töltötte, ahol egy indiai kollegájával restaurátor műhelyt alapított. Öt évvel ezelőtt Fej sorozatát állította ki Miskolcon, majd Új Delhiben és Mumbaiban is, ahol 1994 óta restaurátor műtermet vezetett. Azóta ott és Miskolcon élt felváltva, a teleket Indiában, az év másik részét itthon töltötte. Az Indiában töltött hónapok és évek nem múltak el nyomtalanul. „A stílusom és mentalitásom ismét változott, amely az indiai képek restaurálásának közvetett hatása. Megértettem, hogy a művészet nem stílus, a kép nem téma kérdése.” – írta önéletrajzában. 2006 után először főleg papír munkákat készített, később tért vissza a vászonhoz, akryllal, majd olajfestékkel dolgozott. Az utóbbi években született művek részben visszatérnek a korai munkák szelleméhez, amennyiben nonfiguratív képek, de a sűrűn festett, szövetszerű faktúrát, egy oldottabb, nagyvonalú formaképzés váltja fel. Ezt láthatjuk a jelenlegi tárlaton is. A gyakran játékos motívumoknak, néha jeleknek tűnő gesztusokat mutató képeken szétfoszlik minden motívum, minden forma. Seres hitvallása szerint művészete „non ego festészet”, amelyben a művész csak mint médium működik közre, hogy szubjektumán keresztül az objektív művészet megnyilvánulhasson. Kiállítása volt a Miskolci Egyetemen. 2008-ban korai munkáiból Budapesten a MissionArt Galériában rendeztek kiállítást.  "Most, amikor festek, ki akarom és ki is tudom kapcsolni a múlt tapasztalatait, egy festő marad csak – Én. Az ego nélküli Én. Azt festek, amit abban a pillanatban érzek, olyan mélyen és őszintén, amennyire képes vagyok. A kontaktust keresem. Mi a művészet? Az objektív megtalálása, melyhez az út a szubjektíven keresztül vezet. Önmaga a művészet objektív, ezért van értéke." – vallja művészetéről.

Engem, mint művészeteket kedvelő laikust, a leginkább a Fejek című sorozat érintett meg. Ezt 5 évvel ezelőtt már láttam Miskolcon, a Művészetek Házában, akkor is nagyon tetszett. Ott nagyobb méretű festményeit is kiállították. Látszik alkotásain, hogy mindent alaposan megtanult, amit csak lehetett. Tehetséges művész, aki szakított a korábbi formavilággal, egyéni, új formát hozott a festészetbe. Mindegyik arc mögött egy-egy élet rejlik, másként néznek ránk a szemek, kapcsolatokat keresnek a nézőkkel. Gondolatokat ébresztenek, a mi dolgunk, hogy feleljünk ki nem mondott kérdéseikre. A többi teremben a színek dominálnak. Mindegyik mű egy-egy hangulatot fejez ki, a sötéttől a világosig, a matt anyagtól a fényesig, a pasztelltől az élénk színekig játszik az anyaggal,  felvonultatja a körülöttünk lévő világot. Érdemes újra és újra végignézni a kiállítást, mert mindig találhatunk új elemeket bennük.

Kühne Katalin