FIATAL TEHETSÉGEK FÓRUMA

FIATAL TEHETSÉGEK FÓRUMA

Múzsák Kertje – HOM Miskolci Galéria – Feledy ház (Miskolc, Deák tér 3.)

M E G H Í V Ó

2015. november 27-én, pénteken 17 órára:

„TŰZKALITKÁK”

Találkozás

Papp Dénes

költő-, dalszerző-, énekessel.

A beszélgetést Fecske Csaba József Attila-díjas költő vezeti.Közreműködnek – a vendégen kívül – az Irodalmi Fonó előadói:

 Ötvös Éva, Petri Nóra és Koncz Károly György

____________________________________

Fiatal tehetségek fórumán Papp Dénes költő, zeneszerző

A Múzsák Kertjében a Fiatal tehetségek fóruma vendége Papp Dénes költő, zeneszerző, énekes,  a Kisavas Zenekar tagja, gitárral kezében érkezett.

            Bevezetésként Fecske Csabát köszöntötték egy közösen készített interjúval. Otthonába látogattak el, ahol Barcsai László faggatta a József Attila-díjas költőt. A film R. Nagy Csilla segítségével jött létre. Feltűnt Szögliget látképe, ahol Csaba született és gyermekkorát töltötte. Meghatározó volt ez az időszak életében, gyakran járt haza szüleihez később is, amikor már Miskolcon élt családjával. Édesapja ügyes kőműves mesterként dolgozott a diósgyőri vár rekonstrukcióján, a míves faragványokat ő készítette el. Édesanyjának sokat segített gyermekként a földeken. Általános iskolás korában már verset írt, igazgatója ezt megtudta, próbára tette, megadta a témát: Márciusi hóesés. Ezt könnyedén megoldotta, tetszett a tanároknak. Gimnáziumba szeretett volna menni, de sajnos erre nem volt lehetősége, így került a miskolci Gábor Áron Kohó- és Öntőipari Technikumba, ahol öntészetet tanult. Itt az önképző kör elnökeként verspályázatot írt ki, amit meg is nyert. Egy verset adott be, ami így kezdődött: "Suttog a fenyves, zöld erdő..." Később derült ki, hogy ezt a verset Weöres Sándor írta. Akkor még a faluban nem ismerték nagy költőnket. Csaba évek múlva elküldte neki verseit, a híres költő meg is dícsérte. Számtalan kötete jelent meg, sok gyermekverset írt, a gyerekek ezeket szívesen mondják. Szeretett unokáiról több vers született, akik gyakran látogatják meg. Gyermekbibliája, amelyben közérthető nyelven fogalmazta meg a történeteket, nem volt könnyű feladat, de szívesen tett eleget a felkérésnek. Természetesen vannak felnőtteknek szóló versei is. Néhányat elővett a fiókból és felolvasta. László kérte, hogy mutassa meg a József Attila-díját. Csaba büszke erre, de szerényen csak annyit mondott, hogy ő egyszerű szavakkal fejezi ki magát, ám ügyel a formára, a ritmikára is. Sok költőtársával levelezik, irodalmi lapokban publikál, sok kötete jelent meg, ami ugyan keveset fizet, a megzenésített versei viszont hoznak valamit a konyhára. Miskolcon a tehetséges fiatalokat tanítja a mesterségre, sokan közülük ismertek lettek. A film végén László kérdezte, mit üzen utódainak. Szeretett költője, Nagy László szavait idézte: "Ha még lesz arcuk, köszöntöm őket." Ehhez még hozzátette: "Próbáljunk meg megbocsátani azoknak, akik bántottak minket, és örülni a mások örömének!"

            Ezután Koncz Károly György, Radnóti-díjas versmondó a Múzsák Kertje Baráti Kör és a Gömörország Egyesület nevében köszöntötte a jelenlévőket és a vendégeket.

            Fecske Csaba megköszönte a fiataloknak a portréfilmet, és szabadkozott, hogy ezen az esten neki kell bemutatnia Papp Dénest, nem ő a főszereplő. Megkérte, hogy elsőként játsszon el egy számot gitárján. Ő a "Hiába látom..." című dalt énekelte el. Ezután Csaba pár szóban bemutatta őt, szokásával ellentétben, röviden: 1980-ban született, a MŰÚT kiadásában jelent meg első kötete, Vedlés címmel, amit az Irodalmi Fonó két tagja, Ötvös Éva és Koncz Károly előadóművészek fognak bemutatni. A fülszövegből idézett: "Megvesztegethetetlen pókerarcú költő, zeneszerző, gitáros, énekes. Versei sűrű szövésűek." Csaba kérdezte: - Szeretsz kártyázni? - Nem nagyon. - Pókerarcú vagy? Dénes: - Talán az, mert nem mindig látszik rajtam, mit gondolok. Csaba: A zenekarral hol szoktatok játszani? - A Helynekemben, de most éppen alkotói időszakunkat éljük. - Hány lemezt adtatok ki? - Kettőt, 2010-ben és 2014-ben. Hárman vagyunk, basszusgitárosunk Szilágyi Levente, Barcsai László és én. - Csaba: Nem gondoltad, hogy a kötet címéül valamilyen hangzatos címet kellene választanod? Dénes: - Nem, az egyszerűségre törekedtem. - Csaba: A kötetben köszöneted fejezed ki Nyilas Attila, Dr. Kabdebó Lóránt, Zemlényi Attila, Kishonthy Zsolt, Kabai Lóránt, Mándoki György, Málik Roland támogatóidnak, akik a MŰÚT szerkesztői. Én is jól ismerem ezeket a nagyszerű költőket, irodalmárokat. Dénes: - Őket a Miskolci Universitason ismerhettem meg, ahol értékes előadásokon vehettem részt, mint az egyetem hallgatója, ők támogatták első kötetemet is. Csaba: - 1944 című versedben egyes szám első személyben írsz, mintha átélted volna ezt a korszakot. Hogy van ez? Dénes: - Igen, mert ugyan később születtem, de szüleimtől sok történetet hallottam, elevenen élnek bennem ezek a szörnyűségek." Nem ismerhettük meg eddigi életét, erre nem volt elég idő, de a versei árulkodnak arról, hogy milyen mélyen gondolkodik elődeiről, történelmünkről, mai társadalmi helyzetünkről.

            Ötvös Éva olvasta fel Tűzkalitkák című ciklusából a Sparhelt és az Olajkályha című verset. Már az első soroknál a régmúlt időkbe kalauzol bennünket a költő, akár átélte azt, akár csak a környezetéről ír: "Nagyanyám már duplán özvegy,/ téli estéken szövőszéke szobájának felét/ elfoglalja, munkájának különös ritmust ad/ a gépen, megkér, tegyek a véknyából a tűzre,/ rántott levest főz, mellé sütőtököt süt,/ ... énekel arról, amiről beszélnie nem szabad,/..." "Kimegyek az ólba, gázolajat pumpálok/ a hordóból a kannába, óvatosan lépek,/ nehogy kilöttyenjen, a legkisebb szobába/ megyek, a húgom kicsi még, egész nap/ egy traktorgumin ugrált rózsaszín/ balerinaruhában, most rajzol,/...ma sem robbantom fel a fáradt testeket/ és a szép álmokat, melyeket csak kívánni lehet."

            Koncz Károly Szenes kályha című versével folytatta a sort: "egyetlen szobát fűtünk, hétvégén négyen/ lakjuk, amikor a kollégiumból hazamegyek,/ ingerült vagyok, és tinédzser, ajtót csapkodok/ és kiabáok, csitítani nem lehet, mert nagyon/ kell nekem ez a rút kályha, nagyon kell valami,/ amit a maga teljességében gyűlölhetek./"

            Ötvös Éva előadásában Kandalló és Gázkonvektor című verse következett: "tartani/ kell a tüzet, egy apró üveg láthatóvá teszi/ az izzó parazsat, nézni kedves, őrizni feladat,/ holt reményeket hamvasztok titkon, az arcom forró/ és a fehér lepel már ráfagyott sokszínű világunkra./"

"közös szobánkból külön/ városba költöztünk a testvéremmel,/ ez a dolgok rendje, a fűtést föntebb/ tekerem, lobban és kattog a találmány/... a gáz/ hosszú csöveken érkezik, ki tudja, honnan,/ másik országból talán, nem lehet kiszámítani,/ mikor fogy el végleg, vagy mikor zárja el/ a hatalmas főcsapot egy ártó szándék,/ egy hirtelen politikai indíttatás, de addig is/ a tüzet ketrecben tartjuk, bár rég a kezünkből eszik./" Egy hajdani hajdú című versében is a múlt tárul elénk: "Ötven évig szekéren járta az országot,/ egy lányos özvegy kedvéért megállt,/ egy napig tagja volt a pártnak,/ és most felém vágtat elkobzott egyszem lován."

            Koncz Károly György Látogatóban című versét olvassa fel: "Anyám méhében fölakasztottam magam./ A köldökzsinórt háromszor nyakamra tekertem./...Talán túlzott ragaszkodás, talán öngyilkos hajlam, esetleg/ csak néhány rossz mozdulat, vagy álomban hempergő önkívület, céltalanságig makacs akarat./... Mindezek akkor szaladtak át az agyamon, amikor/ ... elindítottam lépteim a terem felé, ahol nagybátyám/ több mint egy éve kómában feküdt./.. A megfakult csöndben/ csak a lélegeztető készülék kattogott./.. szótlanul figyeltem őt./ Olykor mintha valami mozdult volna az áttetsző bőr alatt./ Emlék suhan, álom borzol így, kóbor képzelet játszik./.. Talán egyszer majd jó úszó leszel, de addig is/ maradj mellettem és ne hagyd el magad./"

            Alkalmi munka, Térkő című versében saját vagy mások történeteiből megismert emlékeket idéz, nem tudhatjuk, de azt igen, hogy mély gondolatok,  igaz tartalommal: "Azon a nyáron részt vettem a belváros felújításában./ ... Máris a zsinagóga/ tetején találtam magam./ Négyfős brigádunk feladata a homlokzat vakolása volt,/... Másnap kirúgtak, mert a cég nem kapta meg az engedélyt/ a munka folytatásához. Sokáig ültem a patak partján a reggeli/ fényben, és mikor az árnyékom már nem látszott,/ útnak indultam megint./" "Az öreg kőműves sokat mesélt,/... Elmondta, hogy Indiában is járt,/ és hogy ott kollégája majdnem/ kenyeret kereső kezével fizetett azért,/ mert lopott. Aztán fiát szapulta,/ aki arra a néhány napra főnöke lett./... A háta olyan volt,/ mint egy simára kopott vörös szikla,/ a némaságig lelakott házak nagyapja./"

            Ötvös Éva Mellékes című versét tolmácsolta, amelyben a fiatalok viszontagságos munkahelyi gondjairól beszél a költő: "Egy frissen induló családi vállalkozás felkért,/ hogy hirdetőfelületükhöz szerezzek/ önmagukat reklámozni kívánó cégeket./... A bérezésről sokáig nem esett szó közöttünk - /Egyszer aztán/ fölhívtam, hogy fizessen ki, mert részemről befejezettnek tekintem a megbízatást./ ... Az asztalra számolta le a pénzt,/ amelyet fölmarkoltam, és miután rendeztem/ számlánkat, elindultam, hogy jeges széllel/ hűsíthessem arcomat./" Májusi várkertben című verse is az újabb csalódásokról, útkeresésekről szól: "Miután újra állástalan lettem,/ Szerencsre utaztam, hogy bejelentsem/ a dolgot az állandó lakcímem szerint/ illetékes munkaügyi központban./... a várkertben kötöttem ki.../ Elméláztam hivatalos irataim fölött,/ és amikor egy helyen azt olvastam,/ hogy 'szabadságmegváltás', eszembe/ jutott a Rákóczi-család, kiknek hajdani birtokán voltam éppen, aztán szeretett/ kurucaim, bujdosó betyárok, hazátlan/ szegénylegények, és már hallottam is/ a tárogató messze hangzó kesergését,/ oly közel jött, hogy bennem visszhangzott - /'engem kinek nevezzenek, engem kinek nevezzenek'?" Hazafelé című verse is az elesettekről, kitaszítottakról szól: "Ahogy sétáltunk a temetőn keresztül,/ megfogta a karomat. Akkoriban/ vettem észre, hogy összesúgnak a háta mögött. Lassítottunk, nagy/ fájdalmai lehettek. Szólt, hogy nem/ bírja tartani, és egy tujához tötyögött,/... Néztem az öreget, de már nem/ gyermekkorom huncut titánját/ láttam, hanem egy hirtelen ősz,/ önmagába zuhanó bánatot,../ tudod, milyen életet éltem, fiam? Hát azért büntet/ az Isten; de most kivallom neked,/ hogy mindvégig mamit szerettem./ Később elnémult, aztán levágták/ egyik lábát. Még néhány hétig/ csöndesen mosolygott, olykor/ könnyezett kicsit, vagy csak plafont/ bámulva feküdt. Egyik éjjel kezét/ a mamiéval összekulcsolta,/ tekintetük egymásba fonódott./ Egyik sem engedte a másikat,/ kapaszkodtak közös életükbe,/ végül az örökkévalóságba./"

            Koncz Károly György olvasta fel Jelenet című versét, melynek mottója Kassák Lajos: Néha eljön hozzánk is az idő verséből származik: "Ha kell, kitaláljuk az életlehetőségeket." A mai ifjú nemzedék olyan nehézségekkel küzd, ami felőrli őket. Mégis tudnak figyelni szenvedő embertársaikra, segíteni, amiben csak tudnak: "Hétköznap délelőtt van, újra munkanélküli vagyok./ ... Egy idős férfi és egy fiatal fiú állt az ajtó/ előtt szakadtan, koszosan. Azért jöttek, hogy/ boldog karácsonyt kívánjanak, és ha lehetséges,/ összeszedjenek némi alamizsnát./... Az öreg egy lépcsőfordulóban ült,/ szakálla ősz, pillantása tél. Érdeklődve fordult felém,/ lassan fölállt, és átvette a felé nyújtott csomagot./ Egyikünk sem szólt egy szót sem, néztünk egymás szemébe,/ és tudomásul vettünk egy újabb szomorú napot."  Kinyilatkozat című versével fejeződött be a kötetbemutató: "Alulírott kijelentem, hogy adósa vagyok/ szüleimnek és minden felmenőmnek,/ testvéremnek és számtalan rokonomnak,/ felebarátaimnak és a gáncsot vetőknek,/ hajdani tanáromnak, volt főnökömnek,/ régi zenésztársnak, továbbá tartozom/ az államnak, ki bátorított, hogy jövőmet/ föléljem, és az istennek, aki megtartott/ engem, szülőföldemnek, mely nem vetett/ ki magából, a növényeknek, amiért/ nyugalmat adtak, a madaraknak, mert/ fölvidítottak, a folyónak, mely nem/ nyelt el, a tengernek, bár sose láttam,/ az égnek, mi tükröt mutatott, és a napnak,/ ahogy mindent beragyog./"

            Végezetül elhangzott egy másik dal is, amelynek szövege az elhangzott versekre emlékeztetett. A közönség soraiból többen gratuláltak az ifjú szerzőnek, sok sikert kívántak pályáján, kötetét dedikáltatták. A feltett kérdésekre szívesen válaszolt. Én is odamentem hozzá, megköszöntem, hogy hallgathattam értékes, gondolatgazdag verseit. Fiatal kora ellenére érett személyiség, biztató jövő vár rá. Érdemes rá, hogy sokan lapozzák fel első kötetét, remélem, ezt még sok könyv követi. 

Kühne Katalin

_______________________________________________________

A fotók:  Mogyorósiné Kiss Ibolya