Meghívó

A Herman Ottó Múzeum – Miskolci Galéria és a

Múzsák Kertje Alapítvány 

tisztelettel meghívja  Önt és kedves családját

2017. május 26-án, pénteken 17  órára a Feledy-házba

(Miskolc, Deák tér 3.)  a

Borkultúra

KETTŐS TÜKÖRBEN

című kötet bemutatójára

Vendégeink:

Dr. Rácz László

emeritus professor, Eszterházy Károly Egyetem

Dr. Cs. Varga István

József Attila-díjas irodalomtörténész,

az ELTE ny. tanára

Krupa Sándor

énekes, egri fertálymester

és a finom egri bor!

_________________________________

Borkultúra Kettős tükörben című kötet bemutatója

Vendégeink voltak: Dr. Rácz László emeritus professzor, Eszterházy Károly Egyetem, Dr. Cs. Varga István József Attila-díjas irodalomtörténész, az ELTE ny. tanára és Krupa Sándor énekes, egri fertálymester. Vendégeinket Balázs István, a Múzsák Kertje Alapítvány elnöke köszöntötte. és bemutatta. Dr. Dobrik István, a Miskolci Galéria ny. igazgatója, a Múzsák Kertje Alapítvány nevében gratulált Dr. Cs. Varga Istvánnak József Attila-díjához, a régi idők emlékére, amikor együtt dolgoztak a Napjainkban és azóta is sokszor hívták őt ide, megajándékozta egy palack borral. Cs. Varga István is emlékezett életének meghatározó helyszíneire, tanulmányainak, majd tanári pályájának városaira, sok tudós, író és művész barátjára. Ezután Krupa Sándor énekelt néhány bordalt és egy egri anekdotát, ezzel máris megteremtette az est hangulatát. Dr. Rácz László a közönségnek szétosztott egy fotókkal illusztrált kérdéssort, amire az előadás közben lehetett válaszolni, egy totót kitölteni. Nagyon kellett figyelnünk, hiszen a kötetet, mely tavaly jelent meg, számos városban már bemutatták, Miskolcra csak most hozták el.   

           Cs. Varga István: "Károly Róbert idején fejlett szőlő- és borkultúra jellemezte Magyarországot. Zsigmond alatt átmeneti visszaesés volt tapasztalható, Mátyás idején pedig nagy fellendülés következett be.A magyarok már Meotisban, a Fekete-tenger vidékén ismerték a bort: „Midőn valakivel fogadást tettek, egy pohár bort hozattak, s ebbe karddal, vagy nyíllal véröket eresztvén megitták, nemcsak a fogadást tevők, hanem minden jelenlevők egyetemben. S ekkor mind barátság, mind fogadás szent és változhatatlan volt előttük. Sőt akik az ilyen vérrel kevert borból ittak egymást véreiknek tartották.”Takáts Sándor szerint: a magyar ember „életében e világra fordulásától a koporsója rovásáig a bor mindenütt szerepelt. Hadas időkben és békességben, viadal előtt és után, győzelemkor és verség után, böjtben és mátkázó hétben, menyegzői lakodalmakon és torokon, borszűréskor és takaráskor, a sokadalmakon és vásárokon, az unszolás és a szerződés előtt és után bort ittak és egymást borral becsülték.”A bor hazánkban tradicionális nemzeti ital, jelképeink egyike. Egészségvédő, jótékony élettani hatása sokféle tényezőből tevődik össze: mérsékelten fogyasztva szívünket és ereinket védi. (Az élelmiszerek között azért is különleges, mert a borban az embert megbetegítő mikroorganizmusok közül egyik sem tenyészthető, ellentétben a hússal, tejjel, kenyérrel.) XVI-XVII. század állandó háborúi, csatározásai fellendítették a borfogyasztást, nemcsak a zsoldos hadinép, hanem a vizek fertőződése miatt is. Ismeretes a kanizsai várkapitány kérelme a nádorhoz: „Bort küldjön kend, mert uraim a víztől mind elbetegednek.”A reneszánsz tökéletesség és szépség utáni vágytól hajtott Balassi Bálint virtusához hozzátartozott a borívás is: (Tizenkettődik) Decima secunda ejusdem generis az nótája Lucretia énekének: „Széllyel tündökleni nem látd-é ez földet / gyönyörű virágokkal? / Mezők illatoznak jó szagú rózsákkal, / sokszínű violákkal, / Berkek, hegyek, völgyek mindenütt zöngenek / sokféle madárszókkal. (…) Mostan igyunk, lakjunk, vigadjunk, táncoljunk, / távozzunk bánatunktul! (…) Aggasztaló bánat, búszerző szerelem / távol légyen mitőlünk, / Jó borokkal töltett aranyos pohárok / járjanak miközöttünk, / Mert ez napot Isten örvendetességre / serkengeti fel nékünk!”A tudatos, humanista műveltségű költő Borivóknak való c. költeménye a tavaszi újulás. a pünkösdi öröm- és hálaéneke: „Áldott szép pünkösdnek gyönyörű ideje, / Mindent egészséggel látogató ege, / Hosszú úton járókat könnyebbítő szele.” A reneszánsz szépség- és tökéletességvágy hatja át a tavaszi újulás képeit: „A végbeli jó vitéz katonák, / A szépszagú mezőt kik széjjel bejárják, Most azok is vigadnak, az időtmulatják.” A vers harmóniájában együtt zeng az istendicséret és a buzdítás, a végvári vitézek derűs és jókedvű, a közös evés-ivásban is kifejeződő szeretete: „Ily jó időt érvén Isten kegyelméből, / Dicsérjük szent nevét fejenként jó szívből, / Igyunk-lakjunk egymással vígan, szeretetből.” Sok nagy magyar alkotót, gondolkodót, költőt ihletett és inspirált a bor. Az irodalom sem tud, nem is akar bor nélkül élni. Tinódi Lantos Sebestyén Sokféle részögösökről szerzett éneke már a részegség sokféleségét is megjeleníti... A tokaji bor világhírének bizonyítéka Sebastian Mercier 1788-as levele: „Kóstolja meg a burgundi vöröset, a saint vivant-it, a citeaux-it, a grave-it, a vöröset és a fehéret egyaránt, de főleg a tokajit, ha alkalma van rá, mert véleményem szerint ez a földkerekség első bora, és csak a föld urait illeti meg az a jog, hogy ihassanak belőle.”Széchenyi szerette a bort, jövedelmének jó része borból származott. A tokaji bort azonban nem igen kedvelte, mert túl édesnek tartotta. (A külhoni bor finomabb volt, mert gondosabban termelték és kezelték. A robotban végzett szőlőskertiés a kereskedelmi munka nem volt elég gondos, megsértették a szőlőtőkét, ebből gond lett. A magyar borszőlő, a must foka jobb volt, mint a német, ez a különbség mégsem mutatkozott.)..."

            Máriás József így írt erről a kötetről: In vino veritas: Borkultúra — kettős tükörben címmel. Egy borász szakember és egy irodalomtörténész – dr. Rácz László, az egri Eszterházy Károly Egyetem tanára és dr. Cs. Varga István irodalomtörténész, az ELTE tanára, tudományterületükön mindkettő kiváló tekintélynek örvendő személyiség – szövetkezett arra, hogy a borászatot művelő vagy csak saját használatra termelők, valamint azt csupán érdeklődéssel szemlélő, bort kedvelő és fogyasztó laikusok számára betekintést nyújtson az ősidők óta meghonosodott borkultúra rejtelmeibe, s annak egy másik kultúraágban, az irodalomban megörökített tükörképébe. A rendkívül igényes, művészi tipográfiai megjelenítésű kötetben^(x) ez a szándék vezette a társszerzőket, érlelte meg bennük az érdeklődést és csodálatot a homo sapiens egyik legrégibb tevékenysége, a borászat, és az élet csodáit szavakban megörökítő borversek iránt. A kötet témájához, szakmai és művészi tartalmához méltó tipográfiai megjelenítésű kötetet Prof Kállay Miklós emeritus professzor, a Magyar Bor Akadémia tiszteletbeli elnöke ajánlja az olvasók figyelmébe ezt az izgalmas könyvet, és sorolja „a fontos és időszerű kiadványok” közé.

           Rácz László munkája a borkultúra szakmai bemutatását szolgáló kötetrész: „Amit a borról tudni kell” A kötet hátsó borítóján olvasható sorai kulcsot adnak a tudományos igényű szakmai törekvés megismeréséhez: „A borkultúra az emberiség történetének fontos része; megismertetésének elsődleges célja a szőlőről, a borról és annak készítéséről szóló, az általános műveltséghez kapcsolódó tudás átadása. Életünkben a borkultúra jellem-, tudat- és viselkedésformáló szereppel bír. Több mint húsz éve vállaljuk ezeket az oktatási és nevelési feladatokat a kultúra– és nemzetépítő püspökről, Eszterházy Károlyról elnevezett intézményünkben – az Egri Korona Borházzal együttműködve.”A szerző a 6000 évre visszatekintő szőlőtermesztés és borkészítés fejlődésének a történetébe, a vele egy időben fejlődő szakmai ismeretek titkaiba avatja be az olvasót, mindabba, amit „az oldatok királyáról” tudnunk kell, tudnunk érdemes, abba az igen összetett folyamatba, amely a munkát, a tudást, az emberi indíttatást és szándékot egymásba ötvözve teremt új, és mind újabb értéket. Mi is a bor? A különböző nemzeteknél megjelenített liturgikus elnevezései szemléletesen jelzik tudatbeli kivetődését, szakrális jellegét: magyar: a lélek itala; latin: szellemi/lelki ital; francia: az örök királyság bora; angol: a mi szellemi/lelki italunk; olasz: az üdvösség itala; német: az üdvösség kelyhe; holland: az örök élet itala; spanyol: az üdvösség itala. A Mit kell tudnunk a szőlőtermesztésről a borkészítés kapcsán? című alfejezet megismertet bennünket azzal, ami a kultúra történeti hátterében szemléletesen jelzi, hogy a szőlőművelő és borkészítő embernek mi mindent kell ismernie, birtokolnia ahhoz, hogy minőségi munkát végezzen, hogy piacképes, márkás terméket állíthasson elő: növénytant, talajtant, biológiát, vegytant, művelési és gépészeti technikát, kereskedelmi ismereteket… Mindehhez hozzá kell társítanunk azt az érzelmi kötődést, amely nélkül nem képzelhető el az elhivatott szőlész, borász, nélkül. Catullus, a szerelmi szenvedély első modern énekese, Vergilius, az aranykor és a haza poétája, Horatius, a világirodalom, a bölcs mértékletesség egyik leggazdagabb témavilágú lírikusa. Róma közelében található Tusculum (a római Tusculaneum), melyet Horatius halhatatlanított. Idilli alkotóműhelyt teremtett Sabinumban, falernumi bort iszogatva alkotta műveit. Horatius az arany középszer (aurea mediocritas) hirdetője, a méden agan, a ne quid nimis intelmét követte, miközben borfogyasztására és a szerelem kedvelésére buzdított. Martialis, a csípős epigrammák költője, Egy korcsmáros című versében különös emléket idéz fel: „Ravennában volt egy korcsmáros, / Hogy becsapott az istenadta. / Vizes bort kértem tőle, cselből, / És a zsivány víz nélkül adta.” (Kosztolányi Dezső fordítása.) A „palackba zárt napfény” mindig is fontos volt a magyar ember számára. A borversek a szerepjátszás remek lehetőségét biztosítják, az alkalmi jellegből azonban sokfelé nyílnak utak, a bor mellett sok mindenkit és mindent is megszólíthatnak. Az első írásos magyar emlék a szőlőről a Szent Márton-hegyi apátság (Pannonhalma) alapító levelében található. A liturgia szükségessé tette, hogy a keresztény egyház rendelkezzen szőlővel. A XIV. század elejére a magyar borok már ismertek voltak Németországban az alázatos empátiát, amellyel a növényben, a borban megnyilvánuló életfolyamatokat éreznie kell. Általános műveltségünk, a honismeretünk gyarapodását is szolgálja a magyarországi borrégiók, az azokra jellemző borfajták megismertetése. A szőlősgazdák, a szőlőhegyi kisparcellákat birtoklóknak, kisebb borospincékkel rendelkezőknek is igen nagy hasznára válik a kötetben található leírások, ismeretanyag elsajátítása. Javukra válik a bor sav- és cukortartalmáról, ízvilágáról, aromatartalmáról, érleléséről, a bor harmóniájáról szóló részek megismerése. Elámulhatunk a bor jellegével kapcsolatos szakszavak gazdagságán! Aromás, bársonyos, csendes, elegáns, erőteljes, férfias, fejlett, finom, hosszú, illatos, kemény, kerek, lágy, nehéz, simulékony, nemes, száraz, testes, tüzes, üde… Akárha egy szép költemény minősítő jelzőit olvasnánk, megmerítkezve a stílus változatos tündéri világában! Ezúttal a borban megtestesülő univerzumban, amely a különböző technológiai folyamatok – cefrekezelés, préselés, mustkezelés, erjesztés, borfejtés, derítés, szűrés, házasítás… – során alakul, nyeri el végső karakterét, a különböző fehér és vörös fajtákra jellemző, sajátos vonásait.  A Könyvek könyvét idézi: „A bor vidámság és öröm a szívnek, ha kellő időben és megfontoltan isszák. Ha mértéktelenül, szenvedéllyel és mohón isszák, csak keserűség a bor a lélek számára.” Az ősi bölcsesség mellé társítsunk egy kortársi gondolatot is: „a bort csak az érdemli, aki a józanságot is tiszteli.” A borgasztronómia – a borfajták ismerete, a borajánlat, az ételekkel való harmonizáció – maga is önállósult ismerethalmaz, az erről szóló tudnivalók alkalmazása a korszerű, sikeres vendéglátás alapfeltétele. Részletes, mindenre kiterjedő tantervvel példázza azt a sokirányú, egy tanévre, két szemeszterre kidolgozott stúdiumot, melyre a szőlészettel és borászattal foglalkozóknak szükségük van ahhoz, hogy valóban magas szintű, tudományos megalapozású munkát végezhessenek... „A helynek nemcsak fizikája, hanem metafizikája is van és nemcsak látvány, hanem géniusz” – idézi Hamvas Béla szavait, dr. Cs. Varga István a kötet második felének szerzője, aki Utassy Józseftől választotta fél könyvének a címét: „Ragyogjon a bordal!” Nem kevesebbre vállalkozott, mint a borászat metafizikájának, géniuszának a megjelenítésére szolgáló irodalmi dimenz csodálatos művészi gyöngyszemeinek csokorba gyűjtésére: „A bor és az irodalom témaköréből szóló sajátos kis antológia, versidézet- és »borvirág-gyűjtemény« jött létre. (…) Hiszem, hogy ez az írásom nemcsak a borról szól, hanem a borivó emberről, a »Jó kedvvel, bőséggel« öröméről – a nemzethez tartozás identitásáról –, rólunk, mai magyarokról is.” Ez a fejezet a bor fogyasztóit szellemi kalandozásra hívja a kultúra – azon belül az irodalom – ösvényeire, a Parnasszus-hegyére, a múzsák-ihlette alkotók világába, hogy az általuk megrajzolt tükörben vetítse vissza azt a csodáéatos érzésvilágot, amely a borban testet ölt. Mi is a bor? Krúdy: „aranyszínű nedv”; Jókai: „átlátszó arany”; Mikszáth: „olvasztott arany”; Hamvas: „folyékony szerelem, idill-olaj, spirituális esszencia, meditációs objektum (…) a tisztaság olaja, a mámor olaja (…) cseppfolyós csók”; Kiss Benedek: „a Tokaji aszú folyékony aranyrögökként gördülő magyar könny! Istennők, tüzes görög szüzek fűszeres könnye, kit még Zeusz is ünnepekkor emelhet ajkaihoz!” A kötetben sorjázó idézetek, definíciók sorát hosszan idézhetnénk!

           Cs. Varga István, a kötet társszerzője tanulmányában így ír: "Ez a könyv némiképpen tanítani is akar, nem szépirodalom, de célja a tudat bővítése, és az is, hogy szórakoztasson, jó esetben gyönyörködtessen. Ez a könyv ismeretet terjeszt. Tudjuk, bizonyos alapismeretek nélkül magunkat sem ítélhetjük meg hitelesen. „A bor az embernek teremtett csodálatos adomány: feltéve, hogy egészségben vagy betegségben, ésszel és mértékkel, jellemre szabottan fogyasztják.” (Hippokratész) Egy görög hitrege szerint Pegazus, a múzsák szárnyas lova, akkor szökkent elő Medusza nyakából, amikor annak fejét Perszeusz levágta. Pegazus az Olümposzra repült, patkója nyomán szent források fakadtak. Leszállt Helikon (Parnasszus) hegyére. Patáiból vizet eresztett ki, attól kitűnő szőlő termett, abból remek bor lett. A bort a kilenc múzsa megitta, ennek nyomán születtek meg a művészetek.  Dionüszosz a szőlőművelés, a bor és a mámor istene az ókori görögöknél. A bor és az emberiség kapcsolatát bizonyítják a legendák: Dionüszosz szívéből nőtt ki az első szőlőtőke. Bacchus pedig ügyes borkereskedőből vált a bor istenévé. A bor görögöknél és rómaiaknál istenség, a keresztény kultúrkörben pedig szentség. Jézus az utolsó vacsorán saját vérévé változtatta a bort, ez történik meg minden szentmisében: kenyér és bor színe alatt folytatódik a szent áldozat. Közismert az Ószövetségben Noé megrészegedésének esete, az Újszövetségben pedig a kánai menyegző históriája. Amikor a lakodalomban elfogyott a bor, édesanyja kérésére Jézus a vizet borrá változtatta. (Sokan próbálták utánozni, de eddig senkinek sem sikerült.) Isten akaratából a bor az emberiség kultúrtörténetének, üdvösségtörténetének részese, hordozója, az égig magasztosult, az emberiség, a lélek megszentelő táplálékává vált. A kenyérrel egyetemben magasztosabb lett minden ételnél és italnál, mert isten dicsőségét és a lelkek üdvösségét szolgálja, a Megváltó önagát adja áldozatul, ételül és italul.: „Én vagyok az igazi szőlőtő… ti a szőlővesszők.” (Jn. 15.) Az Utolsó vacsorán mondja Jézus: „Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vértem, a szövetség vére” (Mt 26,27.) Az egyetemes kultúrtörténet számos alkotásában találkozhatunk a borral. Egyetlen más italról sem született annyi költemény, annyi dicsőítő megnyilatkozás, mint a borról. Az ókori görög kultúrkörnek meghatározó eleme volt a Dionüszosz-kultusz. Dionüszosz a szőlőművelés, a bor és a mámor istene, római megfelelője, Bacchus, akinek szintén kitüntetett szerepe volt. A híres-hírhedt bacchanáliák alkalmával tömegek hódoltak a mámornak. A görög Dionüszosz és a római Bacchus kultuszát a bor, a mámor, a szertelen vidámság jellemezte. A görögök ismerték a lelkesült önkívület, az enthusziazmosz bormámoros változatát. A bacchanáliákat pedig a rómaiaknál eleinte tiltották, mert orgiát, kicsapongást, fékevesztett mulatozást jelentett, és jelent mindmáig a szóhasználatunkban. Babits Mihály Az európai irodalom történetében így összegezi Alkaiosz legfőbb témáit: „a bor, a szerelem, a haza hányt-vetett hajójának sorsán érzett aggodalom, a líra hagyományos témáivá tették. A derűs, vidám Anakreón jelmondata: „Jobb részegen feküdni, mint a halotti ágyon.” Fő témái közé tartozik a bor és szerelem örök szomja. Bordicsérő vallomását, ’Hogyha szomjas vagyok, bort iszom’, Csokonai így költötte magyarra: „ha szíhatok borocskát, a gondjaim csucsulnak.” (Anakreóni dal: „Midőn iszom borocskát, /alusznak aggodalmim…”)Anakreón hatott Horatiusra is, az ő nyomán jár a Natis in usum laetitiae scyphis ódája is (C I 27.). amely Somlyó György fordítása. Gyűlölöm c. közismert epigrammájából Radnóti fordításában idézek: „Gyűlölöm azt, aki telt kupa mellett, bort iszogatván / Háborut emleget és lélekölő viadalt. / S kedvelem azt, aki bölcs és Aphrodité meg a Múzsák / Szép adományairól zengve szeretni tanít.” A bormámor vidám költője a későbbi európai irodalomra inkább az utánzatok (anakreontikák – anakreonteia) révén hatott. Aszklépiadész (Kr. e. 300-250) versben hirdeti: „Borban az igazság” (In vino veritas – Το κρασί είναι αλήθεια – In wine there is truth.) Catullus Ős falernusi bort… kezdetű versének zárlata: „Itt Dionysos él: a színbor.” Marcus Terentius Varro A bor dicsérete című versét Kerényi Grácia fordításában ismerjük: „A bornál nincsen kellemesebb, nincs jobb ital: / Bajűző, búfeledtető orvosszerünk, / Vidámság magvetője, édes iskola, /

           Cs. Varga István lenyűgöző ismeretanyaggal, tájékozottsággal, a költői világ kisugárzását megjelenítő érzékletes stílusban tárja elénk a világ- és magyar irodalom borhoz köthető, az által ihletett gyöngyszemeit – az ókori görög és latin kultúrától a maiakig, Janus Pannoniustól a kortárs magyar költőkig, írókig. Útra csábító, vonzó, szellemi kalandozásra szólítva bontja ki a csodát, amit a bor képviselhet érzelmi, lelki életünkben. A fejezet rövidebb-hosszabb kisesszéiben oly „kézvezetői” akadnak, mint Balassi Bálint, Csokonai Vitéz Mihály, Kölcsey Ferenc, Vörösmarty Mihály, Petőfi Sándor…, Kosztolányi szavaival teljesíti ki azt a gondolatot, miszerint „vannak dolgok, melyek a művészetben sokkal világosabban érthetők, mint a tudomány fényében”. Elgondolkozhatunk azon, hogyan lehetne a bor lényegét, szellemi esszenciáját valamely tudós traktátusban érzékletesebben definiálni annál, amit József Attila nyújt a Himnusz a borhoz című költeményében? „Bor, te dús örömelixir, / bor, te táltos rőt pogány, / csók az Élet ajakán, / kedvesemnek várva vitt hír. // Vérem forrjon véled össze, / bor, te férfikor teje, / mindeneknek elseje, / torkom érced hadd fürössze. // Bor, te ünnep ékes gyolcsa, / május hímes köntöse, / víg tüzek víg kürtöse, / őserők tűz–istenkorcsa. // Bor, ma téged megrabollak, / mellem érted döng s tüzel, / bor, téged vasárnapollak. // Bor, ó égjünk, égjünk együtt el!” A bor dicsérete nemcsak a műköltészet, a szépirodalom sajátja, a népszokásokban, a népköltészetben is meghatározó motívumkincsként van jelen. Gondoljunk csak a honszerző vezérek bor- és véráldozatára, a János-áldásra, az akkor elmondott rigmusokra, az áldomásivásra, a koccintásokkor megjelenített tartalomra, a közmondásokban, szólásokban, adomákban, anekdotákban megörökített, megjelenített, az élettapasztalatból leszűrt népi bölcsességekre, amely oly bőséges tárházából merít Cs. Varga István. Ragadjunk ki belőlük egy példát: a koccintásról szólót: „Általában a koccintás egy-egy kapcsolat része, mely lezár, megerősít egy-egy megállapodást, vagy megalapoz egy együttműködést, adott esetben lezár valami rosszat a múltból, vagy csupán valamilyen szintű alkalmi összetartozást is jelképez.”

           Idézhetjük a borivók Tízparancsolatát is: „1. Bort soha ne igyál éhgyomorra. 2. Borivás előtt ne egyél édes ételeket. 3. Mindig légy figyelemmel az egyes borfajták hőmérsékletére. 4. Bort mindig megfontoltan, lassan igyál. 5. Apró kortyokban élvezd a bor zamatát. 6. Nemes borokat mindig tisztán igyál, soha ne keverd vízzel. 7. Tarts mértéket a borivásban. 8. Jobban ízlik a bor, ha eszel valami »hozzá illőt«. 9. Szeresd a bort, de légy erősebb nála! 10. Bármikor, mielőtt bort iszol, egy pillanatra gondolj arra, hogy mennyi fáradságos, verejtékes munka van egy pohár nedűben.” Ez a fejezet is kitekintést nyújt, az egri régió mellett elvezet bennünket a tokaji, a badacsonyi, a soproni, a szekszárdi, a somlói borvidékekre, hogy virtuálisan mi is „megkóstolhassuk” azok jellegzetes borfajtáit, amelyek hírt s nevet szereznek a magyar borászatnak. A „borút”, a hozzájuk fűződő hagyományoknak a nemzeti tudatunkat erősítő, mélyítő hatása van, rólunk szól. Az általános áttekintésekhez olyan írásokat társít: egy-egy kiváló, neves alkotó, borkedvelő, bortermelő szakember – Szekfű Gyula, Hamvas Béla, John Paget, Haraszthy Ágoston, Gál Tibor – szőlőtermesztéshez, bortermeléshez kötődő gondolatairól, műveiről, munkásságáról ad tájékoztató, elismerést kiváltó ismeretanyagot. Befejezésül, a sok igaz gondolat közül ragadjunk ki egyet, a borkultúra világhírű egri művelőjének, a már az égi szőlőskertekben munkálkodó Gál Tibornak a szavait: „A jobb életminőséghez a ház és a szép ruha mellett hozzá tartozik a jó bor is.” Egészítsük ki az egri Korona Borház tulajdonosának, Rácz Józsefnek a jókívánságával: „Legyen mindannyiunk örömforrása a jó magyar borok fogyasztása.” ^(x)Rácz László – Cs. Varga István: Borkultúra kettős tükörben. Amit a borról tudni illik – Ragyogjon a bordal! Hungarovox Kiadó Budapest, 2016.

            A kötet bemutatója után Balázs István megköszönte az előadók tartalmas, érdekes bevezetőjét. Ezek a gondolatok arra ösztönözhetnek bennünket, hogy másképp fogyasszuk ezután a bort, betartsuk a Bor tízparancsolatát. Felidézhetjük az ismert ókori, középkori és a jelenkori költők szavait közben. Az előadások alatt sok új ismerettel lehettünk gazdagabbak. A kiváló professzorok előadását a közönség nagy figyelemmel hallgatta. Rácz László értékelte a közönség totóit, a legjobb eredményt, 11 pontot hárman teljesítették, akik egy-egy palack bort kaptak. Közben a finom egri borokat kóstolgattuk, beszélgettünk még sokáig. Jó lenne, ha azok az emberek is megismernék a bor kultúráját, akik eddig csak az olcsó lőrét itták. Ha jó társaságban, kedves barátok között meghitt órákat töltünk el, ami a hétköznapokat ünneppé teszi, az elkövetkező nehézségeket is könnyebben elviseljük, ráadásul olyan boldogsághormonokat termel, ami eredményesebb munkára ösztönöz.  Ajánlom mindenkinek ezt a kötetet. Hazatérve elővettem kedvenc költőimet, újra elolvastam Hamvas Béla elgondolkodtató írásait a borról. Tegyék ezt Önök is!

Kühne Katalin

______________________________________

Fotók: Kiss Ágoston