Tircsné Dr. Propper Valéria

irodalom történész előadása

"Boszorkányok márpedig vannak!"

címmel

2018. február 14-én, szerdán 17 órakor 

a Feledy-házban (Miksolc, Deák tér 3.)

_____________________________________

  Boszorkányok pedig vannak

Tircsné dr. Propper Valéria irodalomtörténész általában híres magyar nők életét kutatja. Most nemcsak a magyar boszorkányokról, hanem a világban ezzel megvádolt nőkről tartott előadást a Feledy-házban. A jelenlévőket Kákóczki András, a HOM - Miskolci Galéria igazgatója köszöntötte. Farsang utolsó napján aktuális ez az előadás, mert ezután a keresztények a hamvazószerdával megkezdik a bőjti időszakot, amely Megváltónk keresztrefeszítéséig, feltámadásáig tart. Főpapjaink és az inkvizítorok tevékenysége évszázadokkal ezelőtt kezdődött, a kora középkor sötét éveiben  hazánkban és a nagyvilágban eretnekséggel függnek össze a boszorkányperek. A  boszorkánysággal vádolt nők sok esetben nem tettek mást, mint gyógyfüvekkel orvosolták a hozzá forduló betegeket. Kuruzslóknak, bűbájosoknak nevezték őket, pedig csupán sebeket gyógyítottak, vagy némely vidéken a pogány időkből örökölt rituális tánccal, varázslással bódították el az arra fogékonynak bizonyuló embereket. A bábákat is megvádolták, pedig ők csak a szülő nőknek segítettek, hogy fájdalmaikat csökkentsék. Legtöbbször viszont királynékat, főúri hölgyeket tettek lehetetlenné e vádakkal, ez esetben a vagyonuk megszerzése volt a cél, hamisan vallottak ellenük a felbérelt tanúk. A meggyanúsított nőket börtönbe vetették, megkínozták, kerékbe törték, megkötözve vízpróbának vetették alá. Ha fenn tudott maradni a víz tetején, boszorkány volt, ha elmerült, akkor megfulladt. A bírák kínzásokkal próbálták szóra bírni őket. Tüzes vassal égették hátukra a bélyeget, addig nyújtották megkötözött testüket, míg bevallották azt, amit hallani akartak tőlük. Több országban boszorkányégetések voltak, hazánkban ezeknek nem találjuk nyomát, enyhébb büntetést kaptak, az egyetlen ilyen Sigó Kata máglyára vetése volt. 

            Tircsné dr. Propper Valéria kutatásainak eredményeit ismertette:

"A boszorkányság gyűjtő-jelenség. Az eretnekségnek az a jelensége, amellyel leghosszabb ideig szembe kellett néznie a katolikus egyháznak. A pogányság maradványa, amelyet üldözni és irtani szükséges. Az eretnekmozgalmak nemcsak a hit egységét és tisztaságát ásták alá, de a katolikus egyházi hierarchia társadalmi kiváltságainak szükségességét is megkérdőjelezték. Ezért 1485-ben VIII. Ince pápa kiadta Boszorkánybulláját, melynek fő elve a Sumnis desiderantes affectibus = minden sóvárgással küzdeni kell. 1486-ban megjelent Jacob Spenger – Heinrich Kramer:   Boszorkányok pörölye című munkája: 'a nők ingadozóbbak hitükben, mint a férfiak, könnyebben befogadják a külső hatásokat, azonkívül fecsegők és képtelenek eltitkolni egymás elől gonosz fortélyaikat, s minthogy gyengék, titkos eszközökhöz folyamodnak, hogy nyerhessenek.' Ezért kezdték el üldözni őket. 'A gyakorlott boszorkány mindig vénasszony, mert az ördöggel való tanulási ideje háromszor hét évig tart. Ez idő letelte után avatja be az ördög a boszorkányt a szövetségbe, amennyiben a háta közepén egy fekete bakkörmöt besüt, mint bélyeget.'

            A 15. század során 17 év alatt (1481- 1498) a híres főpap, Tomás de Torquemada volt a legfőbb inkvizítor. Több ezer ember lemészárlása, elűzetése fűződik a 15. század rettegett spanyol főinkvizítora nevéhez. Az egész életét arra tette fel, hogy megvédje a „keresztény hit tisztaságát”, nem sajnálva a legdrasztikusabb módszerek bevetését.

            Franciaországban Jeanne d’Arc /Szent Johanna/, Domrémy ( 1412. január 6. – Rouen, 1431. május 30.), az „orléans-i szűz”, katolikus szent, francia nemzeti hős. A százéves háború idején vezette a francia nép felszabadító harcát az angolok ellen. Parasztlányként látta meg a napvilágot Kelet-Franciaországban. A százéves háborúban a francia királyi hadsereg élén több meghatározó győzelmet aratott, amelyek megfordították a háború kimenetelét és lehetővé tették VII. Károly trónra lépését. A burgundok fogták el és adták az angolok kezére, majd az egyházi törvényszék elítélte és 19 éves korában máglyán megégették. 24 évvel később, 1455-ben VII. Károly király – akinek hírnevét beárnyékolta, hogy koronáját egy elítélt eretnek segítségével szerezte – felkérte III. Kallixtusz pápát, vizsgáltassa felül a szentszék döntését. Az új eljárásban Johannát ártatlannak találták és mártírrá nyilvánították. 1909-ben boldoggá, 1920-ban pedig szentté avatták. Johanna egyike Franciaország 9 védőszentjének. Johanna hangoztatta, hogy látomásaiban Isten jelent meg előtte és kérte, hogy szabadítsa fel hazáját az angol uralom alól. Hírnevet akkor szerzett, amikor Orléans városát 9 napos ostrom után felszabadította és több gyors győzelmet aratva felszabadította a Loire völgyét. A hadjáratot követően VII. Károlyt Reimsben királlyá koronázták. Színdarab, film készült életéről.

            Giordano Bruno (Nola, 1548 – Róma, 1600. február 17.) olasz dominikánus szerzetes, vallásfilozófus, vándorhumanista, a reneszánsz kor kiemelkedő alakja. Bruno erősen vallásos keresztény családba született, édesapja zsoldoskatona volt. Az éles eszű fiút fiatalon, 1562/63-ban 17 évesen felvették a domonkos rendbe Nápolyban, ekkor vette fel az eredeti Filippo helyett a Giordano nevet. Nápolyban töltötte novíciátusát. 1572-ben, 24 évesen pappá szentelték. Már teológiai tanulmányai során kifejezte kétségeit a Szentháromság-tannal kapcsolatban, tiltott könyveket olvasott és nyíltan ariánus nézeteket vallott. 1575-ben mégis teológiai doktorrá avatták. Ezt követően a lázadó hallgatót Rómába küldték a Sopra Minerva kolostorba, ahol előidézte első perét. Az alapvető dogmákkal kapcsolatos eretnek megnyilatkozásai miatt menekülnie kellett Itáliából. Levetette szerzetesi ruháját és északra utazott. Csak akkor viselte ismét a habitust, amikor domonkos kolostorokban akart menedéket keresni. Nyugtalan vándorélet után 1577-ben Genfben nyomdász lett, ahol áttért a kálvinista hitre. Beiratkozott a helyi egyetemre, de amikor egy röpiratban nyílt támadást intézett a Genfi Akadémia egyik legtekintélyesebb professzora ellen, Brunot ismét bíróság elé állították, bocsánatot kellett kérnie, kiközösítették és elüldözték a városból. 1592. május 26-án Brunót letartóztatták, eretnekséggel vádolták, kihallgatásai során utolsó írásait visszavonta, és hajlandó volt eskü alatt megtagadni „tévedéseit”, csakhogy szabadon engedjék. De a velenceiek számára túl kényes és bonyolult volt az eset. Bruno szerzetesként - mivel egykor engedelmességi fogadalmat tett és hivatalosan soha sem bocsátották el a rendből - a Római Inkvizíció joghatósága alá tartozott, így végül 1593 elején Rómába vitték. Tanait nem vonta vissza, ezért hosszú per után a 1600. február 17-én a katolikus egyház veszedelmes eretneknek nyilvánította és elevenen elégettette Rómában, a Campo de’ Fiori-n. Bizonyos források szerint kivégzése előtt kivágták nyelvét, hogy ne tudjon lázító szavakat intézni a néphez. Életét végigkísérte a világ nagy filozófiai problémáinak boncolgatása, elemzése. Pere 7 éven keresztül folyt, hiszen a lehető legnagyobb körültekintés­sel és alapossággal akartak eljárni az ügyben. Ráadásul az eset rendkívül összetettnek bizonyult. Sok időt vett igénybe a tanúk kihallgatása és Bruno valamennyi írásának Rómába vitele is. A vádlott ez idő alatt az Angyalvárban tartózkodott, amely a középkorban a pápák menedékhelyeként, az újkorban pedig az inkvizíció börtöneként működött. Mivel VIII. Kelemen pápa Bruno bűnösségét bizonyítottnak látta, a pápa utasítása szerint a kínzástól eltekintettek. 1598 elejére olyan szerteágazó peranyag gyűlt össze, hogy szükségessé vált az összefoglalás elrendelése. A pápa végül egy tudós teológus jezsuitát, Roberto Bellarmino bíborost nevezte ki Bruno bírájává. Hogy az eljárást lerövidítsék, Bellarmino nyolc pontra csökkentette a Bruno ellen felhozott vádakat, amivel a vádlott is egyetértett. Sem a nyolc vádpontot tartalmazó irat, sem a peranyag más dokumentuma nem maradt az utókorra. Amikor Napóleon császár csapatai 1808-ban elfoglalták Rómát, számos peranyagot lefoglaltak és Párizsba vittek. A császár anyagot gyűjtött az egyház ellen, hogy igazolja az Egyházi Állam megszállását és az egyházi javak lefoglalását. Innentől kezdve nem követhető nyomon a peranyag sorsa, ebből kifolyólag az események rekonstrukciójánál utalásokra és más forrásokból vett idé­zetekre kell hagyatkoznunk. Az 1600. február 8-án kihirdetett ítéletben ötször is elhangzott, hogy a vádlott „megbánás nélkül, hajthatatlanul és mereven” ragaszkodik eretnekségéhez.

            Galileo Galilei, 1642. január 8-án hunyt el.  A pisai, majd a padovai egyetem matematika professzoraként tevékenykedő Galilei az 1610-es években került az egyház látókörébe a Kopernikusz által megfogalmazott heliocentrikus világkép propagálása miatt. Csodálója, VIII. Orbán pápa 1623-ban történő beiktatása után arra kérte a tudóst, hogy a konfliktus elkerülése érdekében egyszerű hipotézisként fejtse ki nézeteit. Galilei azonban Párbeszédek címmel kiadott munkájában az egyház hivatalos álláspontja, a geocentrikus világkép képviselőjének a Simplicius, azaz Együgyű nevet adta, akinek bizonyos megnyilvánulásai megegyeztek a pápa által hangoztatott véleménnyel. Galilei elvesztette VIII. Orbán támogatását. A tudós hiába védekezett azzal, hogy a hasonló nevű újplatonista filozófusról mintázta Simplicius alakját, az inkvizíció elé került, és nézetei visszavonására kényszerült. Bár először börtönre ítélték, büntetését házi őrizetre módosították. A per alatt fényűző palotákban szállásolták el, utolsó éveit pedig viszonylagos nyugalomban, munkával töltötte otthonában. Katolikus hite mellett a történtek ellenére élete végéig kitartott. A Vatikán 1992-ben, II. János Pál pápa kezdeményezésére visszavonta az inkvizíció által hozott ítéletet. Németh László drámát írt róla Galilei címmel.

            A salemi boszorkányperek a gyarmati Amerikában folytak le, a  Massachusetts állambeli Salem városában, a kor 17. század, hiedelmei és félelmei által keltett tömeghisztéria kicsúcsosodásaként. A perek 19 ember felakasztásával, egy agyonzúzásával, és sokak bebörtönzésével zárultak. 1692-ben Salem Village-ben (ma Danvers), egy Salem melletti faluban pár fiatal lány, köztük Abigail Williams, Ann Putnam, Betty Parris és Mary Warren, Susanna Walcott több környékbelit is megvádolt azzal, hogy rontást tett rájuk és megbabonázta őket, tehát nyilvánvalóan a Sátánnal szövetségben álló boszorkány.A kis közösség szerény körülmények között élt a hideg új-angliai télben, rettegve az indián betörésektől; lelkipásztoraik dörgedelmes szónoklatai minden héten a Sátán kísértéseiről és az ezek ellen védő szigorú erkölcsökről szóltak; nem csoda hát, hogy könnyen elhitték a lányok vádaskodásait. Ráadásul ebben az időszakban éppen kormányzója sem volt a területnek egy 1689-es lázadás eredményeképpen. A megvádoltakat felszólították, hogy vallják be, hogy boszorkányok (ez esetben földjüket, vagyonukat elkobozták), vagy felakasztják őket. A vádaskodások egyre több és több embert érintettek, és pár hónapon belül már nemcsak Salem városát érintették, hanem több környékbeli településre, köztük a legnagyobbra, Bostonra is átterjedtek. 150 ember került bíróság elé. Azokat végezték ki, akik nem vallottak. Ezek között 6 férfi, 14 nő és 2 kutya volt. Erről színdarab, majd film is készült, ami látványos, hatásos módon mutatta be ezt a kort.

            Becket Szent Tamás: 1170. december 29-én halt mártírhalált az angliai érsek, akit négy lovag a canterburyi katedrális főoltára előtt kaszabolt le. A szégyenletes gyilkosságot elkövető nemes urak II. Henrik király (ur. 1154-1189) jóindulatának elnyerése érdekében végeztek a klerikussal, ugyanis az minden eszközzel igyekezett megakadályozni az uralkodó egyház feletti befolyásának növekedését. A mártír érsek Normandiában, 1120 körül látta meg a napvilágot, ám gyermekkorát már Londonban töltötte, ahol édesapja textilkereskedőként próbálta meg biztosítani megélhetésüket. A fiatal Tamás a családfő gazdag üzletfeleinek udvarában, majd az angol fővárosban és – 20 esztendősen – Párizsban folytatta tanulmányait; nem készült egyházi pályára, miután azonban apja nem bírta előteremteni a taníttatásához szükséges pénzt, kénytelen volt elszegődni hivatalnoknak. Becket útja Theobald de Bec canterburyi érsek udvarába vezetett, akinél hamar bizalmi állásba került, így például számos alkalommal járt követségben a kontinensen, sőt, a pápánál is. Tamás pályája Theobaldnak köszönhetően ívelt fel, hiszen ő finanszírozta a férfi bolognai kánonjogi tanulmányait, miután pedig 1154-ben fődiakónusává emelte, számos birtokkal és tisztséggel halmozta el őt. Az érseknek komoly szerepe volt abban is, hogy Becket Tamás 1155-ben II. Henrik kancellárjává lépett elő, akinek szolgálatában a királyi hatalom megerősítésének egyik legaktívabb támogatója lett. A későbbi érsek és a király között ebben az időben mély barátság szövődött, mely odáig terjedt, hogy a trónörökös, az ifjú Henrik Beckethez került, akit állítólag jobban tisztelt saját apjánál. Ez a feltétlen bizalom vezetett aztán oda, hogy Theobald de Bec halála után, 1162 májusában II. Henrik Tamást nevezte ki az új canterburyi érseknek. A király abban bízott, hogy hűséges kancellárja a prímási szék elnyerése után is odaadóan fogja szolgálni a korona érdekeit, Becket ugyanakkor – a legenda szerint – igyekezett lebeszélni őt szándékáról, és megjósolta kettejük kapcsolatának megromlását. A jóslat aztán valóra is vált, ugyanis Becket az érseki szék elfoglalását követően szinte teljesen más emberré lett: felszentelése után szerény életmódot folytatott, ezzel együtt pedig szembefordult Henrikkel, akinek fő célja változatlanul az volt, hogy a katolikus klérus Rómához fűződő kapcsolatát a lehető legjobban meglazítsa, és az egyházat a maga befolyása alá vonja. Becket viszont 1162 után már nem volt partner ezekben a törekvésekben, kettejük ellentéte pedig nem sokáig maradt a felszín alatt: 1164 elején II. Henrik kiadta az úgynevezett clarendoni konstitúciókat, melyek – elsősorban a bíráskodás terén – igyekeztek felszámolni az egyháziakra vonatkozó külön jogokat, növelve ezzel a világi hatalom befolyását. Bár a canterburyi érsek nem tiltakozott a király által kiadott okmány ellen, mégsem volt hajlandó azt pecsétjével hitelesíteni, Henrikkel fennálló vitája pedig olyannyira elmérgesedett, hogy még 1164-ben a kontinensre menekült. Az uralkodó hiába próbálta fenyegetéssel visszatérésre kényszeríteni, Tamás VII. Lajos francia király (ur. 1137-1180) oltalma alá húzódott, és Pontigny, majd Sens apátságában lelt menedékre. Becket Tamás összesen hat évet töltött Franciaországban, mígnem III. Sándor pápa közvetítése nyomán visszatérhetett Angliába. Az egyházfő közbelépése ugyanakkor nem eredményezett tartós békét, mivel már az 1170-es esztendőben kiújultak a harcok az érsek és ellenségei között. Történt ugyanis, hogy Henrik herceget 1170 nyarán a yorki érsek királlyá koronázta, ezzel pedig egyértelműen megsértette Tamást, hiszen ez a feladat – miként nálunk is – a prímás jogkörébe tartozott. Becket hamarosan ki is közösítette a szertartást végző klerikusokat, érvénytelenítette a koronázást, ezzel pedig II. Henriket olyannyira felbőszítette, hogy az – vitatható, hogy óhajként, vagy utasításként – egy alkalommal Tamás érsek halálát kívánta. Ennek következményeként indult útnak az a négy lovag – Reginald FitzUrse, Hugh de Morville, William de Tracy és Richard le Breton –, akik 1170. december 29-én meggyilkolták a főpapot. A szégyenletes tett a canterburyi katedrálisban esett, ahova a gyilkosok előbb fegyvertelenül léptek be, és igyekeztek rábeszélni áldozatukat, hogy Winchesterben járuljon a király elé – az is lehet, hogy csupán tőrbe akarták őt csalni –, Becket azonban ellenszegült nekik. Ezt követően a négy lovag egy időre eltűnt, majd a vecsernye idején másodszor is visszatértek, ám ezúttal már fegyveresen keresték fel Tamást. A gyilkosok a meglepett érseket a katedrális épületében, az oltár előtt kaszabolták le, azon a helyen, ahol az őt eltemető barátok később – a padlóba rejtve – végső nyughelyét is kijelölték.

            Magyar Királyság: A magyar király apostoli király, ezért invesztitúra joga van. Ő nevezi és váltja le az egyházi főpapokat. A magyar főpapok a király személyén keresztül tartották a kapcsolatot Rómával.  A perek jellemzői: kiskorú gyermeket soha nem vádoltak meg, az ítéletnek nem feltétele a beismerő vallomás. Inkvizíció nem működött az országban, hazánkban világi bíróság ítélkezett. Emlékezetes volt egy boszorkánygyűlés a Gellért-hegyen. Itt nincs tobzódó leírás a boszorkánygyűlésről, fontos szerepe volt a gyógyításnak. A magyar boszorkányok elnevezése közül sok a gyógyítással kapcsolatos. Pl. A  magyar ördög: Jakab, Gyuri, János, Mátyás néven szerepel, ritkán Belzebúb, Lucifer, Plútó. A név hatalom, erről szól a szólásunk: "Ne fesd az ördögöt a falra, mert megjelenik."

            I., Szent István király törvénye: „adják át a papnak böjtölésre és hitoktatásra, a böjt után pedig térjen haza. Ha másodszor is ugyanezen bűnben találják, hasonló böjtnek vessék alá, a böjt után pedig –az egyház kulcsát kereszt formában a mellére, a homlokára és a lapockái közé beégetve – menjen haza. Ha harmadszor is, adják a bírák kezére.”Egy másik törvény:  „semmiféle személy ne merjen varázslással vagy kuruzslással bárkit elméjének állapotában megrontani vagy megölni. Mégis. ha valaki akár férfi, akár nő, a jövőben ezt merészelné, adják át a varázslással megrontott kezére, vagy rokonai kezére, hogy azok akaratuk szerint ítélkezzenek fölötte. Ha pedig jóslással foglakozókat találnak, amit a hamuban csinálnak vagy hasonló módon, a püspökök ostorozással javítsák őket.” (Győrffy György: István király és műve. Balassi Kiadó. 2013.273.p., 668 p.)

            I., Szent László király törvénye: „akik pogány szokás szerint kutak mentén áldoznak, vagy fákhoz, forráshoz és kövekhez ajándékot visznek, bűnükért egy ökörrel fizessenek.”

            (Könyves) Kálmán király törvénye: 57.§  „a boszorkányokról pedig, akik nincsenek, ne essék szó”, „de strigis vero, quae non sunt, nulla quaestio fiat”, 60.§   a bűbájosokat  világi  bírók  kezére  adja  Kálmán.

            III. Sándor: Buda polgárai a Dunába veszejtik a dézsmaszedő papokat, köztük  Lajos budai papot. A  magyar perek kb. fele Szegeden zajlottak, 1728. július 28-án - 18 vádlottat idéztek a bíróságra. A jegyzőkönyvek fennmaradtak, ezekből idézek: "Az esőt 7 évre eladta a töröknek egy akó pénzért. Az esőt zacskóba kötötték és egy hordó alá rejtette el társaival." Rózsa Dániel és Sánta Miksa, Dugonicsné Barak Margit vádlottakat a Tisza kis szigetére vitték, amit ma Boszorkányszigetnek nevezünk. Kökényné Nagy Anna vízpróba áldozata lett. Ebben Szeged szabad királyi városának bírósága döntött.

            III. Károly törvénye: 1723. IX. és XI. számú törvény: "egysorban ítélendő el a gyílkosokkal, rablókkal az eretnekek, és azok, akik bárminémű közösséget, akár lelki közösséget vállalnak a törökkel."

            Erdélyben viszonylag szabadon élhettek a nők - protestáns fejedelemségben. A megalázott, megcsalt nőnek joga volt válópert indítani. 13 nemesasszony ellen indult per összesen, egy végződött halálos ítélettel. Az erdélyi perek többsége főnemesi asszonyok ellen indult.

            Leghíresebb volt Báthory Anna pere, akit megvádoltak azzal, hogy Gábor testvérével folytatott bűnös viszonyt. Erről később regény is született, amit a szenzációk hajhászása ihletett. A pornográfia határait feszegető írást előszeretettel olvasták, elhitték e szörnyűségeket, pedig ennek semmi alapja sem volt. 

            Bethlen Gábor fejedelem Báthory Gábor halála után indított pert a Báthory család nőtagjai ellen, akik nagyon gazdag özvegyek voltak. A cél hatalmának megerősítése és a tekintélyes Báthory család lejáratása volt. Több ilyen is született koholt vádak alapján, koncepciós politikai vagyonszerző pereket indítottak Báthory Erzsébet ellen is, akiről történetek keringtek, miszerint szolgálólányok vérében fürdött. Rexa Dezső így írt: 'Szerintem szadista elmebeteg volt. Ha a betegsége előbb lett volna közismert, akkor a sadismus betegségnek báthoryzmus lett volna az elnevezése.' Valójában ez politikai koncepciós vagyonmentő vád volt. Szűkebb pátriánk boszorkánypereiről még a 18. századi források is írnak, nálunk tovább tartott üldözésük, mint a világ más tájain:

            1717. Miskolcz: Sigó Kata pere, kik bűvös-bájos igriczi boszorkány asszonyoknak mondatnak…Sigó Kata hóhér által megsütögettetésre és azután eleven megégettetésre ítéltetett.     

            1741. Miskolcz  „Tátos"-per: Kőmíves Suska pere: "…a tátos jellemvonásai: nem tanulja mesterségét, úgy születik. Képes hallá, rókává, galambbá változni, ilyenkor három napig távol van, Szent János napján harcolnak egymással ( június 24=Szt. Iván éjje), a tátosoknak lovuk van, kapitányuk, zászlójuk. Ebben a megyében kétszázan vannak és gyógyítással is foglalkoznak.                    1769. Miskolczon "Ifjú Béres János Habsi Anna asszonyt másoknak hallatára Vén Boszorkánynak mondani, Tűz alá ítélni, Isten képére teremtett Lelkét fertelmes nyelvével paráznítani, és egyszersmind ördög atta mondással káromlani bátorkodott, 60 kemény Pálcza ütések után ell botsájtatott."

            Az előadás alatt térképeket, korabeli metszeteket, későbbi grafikákat láthattunk a boszorkányokat vallató válogatott kínzóeszközökről, a híres inkvizítorokról, királyokról, fejedelmekről. Néhány jellemző táncjelenet, vagy színpadi játék részlete is felvillant. Az érdekfeszítő előadásmódot egy pillanatra sem lankadó figyelem kísérte.          

Kühne Katalin

___________________________________________

fotók: Kiss Ágoston