A Gömörország Regionális Kulturális Egyesület és a Múzsák Kertje Baráti Kör meghívja

2018. december 14-én,  pénteken délután 5 órára,  

verses-boros beszélgetésre

                                                                 a HOM  ̶  Miskolci Galéria Feledy házba (Miskolc, Deák tér 3.)                                                                                              

A  96. találkozó témája:

Versek Egymás közt

Tisztelgés Fecske Csaba József Attila díjas költő előtt.

Az advent köszöntése.

Előadók: Rajna Andrea, Takács Anna, Vajda Éva, Balázs István, Koncz Károly György.

Vendégünk lesz – reményeink szerint – sok mindenki, akik már voltak itt és akik még nem. Minden érdeklődőt szeretettel várunk! Aki jól érzi magát velünk, hozzon belépőként egy üveg bort (vagy amit szívesen iszik)! Persze a pogácsát sem utasítjuk vissza. A hagymás-zsíros kenyeret a házigazdák biztosítják.                                                                                            

Természetesen a boron kívül mindenki hozhat szívéhez közel álló, a témához kapcsolódó alkotást, bemutatás céljából! Saját írásokat különös örömmel várunk!

__________________________________

Versek egymás közt: Tisztelgés Fecske Csaba, József Attila-díjas költő előtt

Adventet köszöntöttük a Feledy-házban. Az összeállítást Koncz Károly György állította össze. Amikor Fecske Csaba: Akinek arcát viselem című kötetét ismét elolvasta, az ő versei mellé azokat a költőket is bevette a műsorba, akiknek versei szinte ugyanazt a témát dolgozták fel.

Az előadók: Rajna Andrea, Takács Anna, Balázs István és Koncz Károly György. Sajnos Vajda Éva betegsége miatt nem tudott eljönni.

KKGy.: "Advent az egyik legszebb időszak a családok, barátok, jó emberek életében. A szeretet ünnepe, még azoknál is, akik nem várják az Úr eljövetelét. Adventkor a 19–20. század óta szokás koszorút készíteni. Az adventi koszorú ősét 1839-ben  Johann W.Wichern evangélikus lelkész készítette el: egy felfüggesztett szekérkeréken 24 gyertyát helyezett el, melyek közül minden nap eggyel többet gyújtott meg karácsonyig. Ma az adventi koszorú általában fenyőágból készített kör alakú koszorú, melyet négy gyertyával díszítenek. A gyertyák színe a katolikus hagyomány szerint a bűnbánat színét jelképező lila, kivéve a harmadik vasárnapra jutót, amely rózsaszín, mert ez az öröm vasárnapja. A gyertyákat vasárnaponként (vagy előző este) gyújtják meg, minden alkalommal eggyel többet. A világító gyertyák számának növekedése szimbolizálja a növekvő fényt, amelyet Isten Jézusban a várakozónak ad karácsonykor. Az adventi koszorún mind a négy gyertya egyszerre ég az utolsó vasárnapon. Minden gyertya szimbolizál egy fogalmat: 1. hit, 2. remény, 3. öröm, 4. szeretet. A gyertyák egyben a katolikus szimbolika szerint egy-egy személyre vagy közösségre is utalnak: 1. Ádám és Éva - mint akiknek elsőként ígérte meg Isten a megváltást (hit); 2. zsidó nép - akinek – akinek megígérte, hogy közülük származik a Messiás (remény); 3. Szűz Mária - aki megszülte – aki megszülte a Fiút (öröm – rózsaszín gyertya); 4. Keresztelő Szent János,  aki hirdette Jézus eljövetelét, és készítette az utat az emberek szívéhez (szeretet). Az adventi koszorú paraliturgikus (sem nem liturgikus, sem nem profán) szokás."

Balázs István: Ady Endre: Karácsony: "Harang csendül,/ Ének zendül,/ Messze zsong a hálaének,/ Az én kedves kis falumban/ Karácsonykor/ Magába száll minden lélek.// Minden ember/Szeretettel/ Borul földre imádkozni,/ Az én kedves kis falumba/ A Messiás/ Boldogságot szokott hozni.// A  templomba/ Hosszu sorba/ Indulnak el ifjak, vének,/ Az én kedves kis falumban/ Hálát adnak/ A magasság Istenének.// Mintha itt lenn/ A nagy Isten/ Szent kegyelme súgna, szállna,/ Az én kedves, kis falumban/Minden szívben/ Csak szeretet lakik máma.//...//"

KKGy: "Hölgyeim és Uraim, Kedves Barátaink! Mai estünknek a Versek egymás közt címet adtam.  A Kiűzetés című kötetből, elsősorban az, Akinek arcát viselem fejezetének versei és szubjektív párhuzamok más költők versei között. Fecske Csaba verseinek csak a címe, míg a párhuzamok költőinek neve is elhangzik. "

Ecloga-töredékek: KKGy: "a komor sötét fenyők csak zúgnak/ a rend – az erdő – mindig helyreáll/ de a többitől kicsit távolabb/ egy rakoncátlan fenyő sírdogál//Takács Anna: a tüskéken tépett gyapjúszálak/ az összecsapódó bozót remeg/ erre terelte át nyáját valaki/ nyomok jelek a hiány még meleg//Rajna Andrea: nézd a túlbuzgó virág/ piroslik nem retten vissza/ s az őszt akárha méregpoharat/ hirtelen fenékig kiissza// Takács Anna: tüskés borókanyáj gubbaszt/ a kiégett domboldalon/ sehol senki valahogy mégis/ gazdátlanul a fájdalom// Rajna Andrea: az évezredeket őrlő/ csillagok alól épphogy kilátszom/ az egyetlen dalt mit tudok/ Istennek néma csontomon játszom// KKGy: itt ahol talpam a földdel/ érintkezik e tűhegynyi helyen/ mintha melegebb volna talán/ a mindenség fűttetik velem//"

A Fecske Csaba versei mellett a rájuk rímelő, hozzájuk oly' hasonló verseket mindenki ismeri, ezért ezekből csupán az első két klasszikust, annak is néhány sorát idézem, később csak a szerzőt, címet. Ezek is elhangzottak, ha valaki előveszi a versesköteteket, és elolvassa, rájön, mennyire azonos gondolatok vannak bennük, amelyek Fecske Csaba lelkéből is szóltak. Most csak az első két vers néhány sora álljon itt bizonyítékul: Radnóti Miklós: Negyedik ecloga: KKGy:"Kérdeztél volna csak magzat koromban.../ Ó, tudtam, tudtam én!/ Üvöltöttem, nem kell a világ! goromba!/ tompán csap rám a sötét és vág engem a fény!/ És megmaradtam/ A fejem rég kemény./ S tüdőm erősödött csak, hogy annyit bőgtem én...//"KKGy: Hattyú: "büszkén már-már gőgösen/ úszik csöndesen/  mint szélcsendben egy lassú/ vitorlás a Malom-tó vizén a hattyú// szép karcsú királyi nyak/ hószín tollazat/ fejét magasra vetve/ mártózik a víz-csiklandozó szelekbe/ talán Észak illata/ hívja a haza/ jéghideg nagy vizei/ zúgó fenyvesek nyírfák üzennek neki//...//" KKGy: Ady Endre A fekete zongora: "Bolond hangszer: sír, nyerít és búg./ Fusson, akinek nincs bora,/ Ez a fekete zongora./ Vak mestere tépi, cibálja,/ Ez az Élet melódiája./ Ez a fekete zongora.// Fejem zúgása, szemem könnye,/ Tornázó vágyaim tora,/ Ez mind, mind: ez a zongora./ Boros, bolond szívemnek vére/ Kiömlik az ő ütemére,/ Ez a fekete zongora.//

BI: Szeptember: "az erkélyen a muskátli még virít/ ő nem tudhatja amit én igen hogy/ ősz van boldogan viseli szirmait/ mint bálozó lányok a szép ruhákat/ a nap lassacskán mint a szappan elfogy/ főpróbája ez már a pusztulásnak// madarak tartják az eget szárnyukon/ a korlátra könyökölve bámulom/ az utcát életünk zajos színterét/ a Bükk borongó erdőit messze kék/ talán most utoljára az őszi hegy/ a rozsdás lombokat vad szél rázza meg// a meg-megroppanó ágak közt rigó/ keresgél szorgalmasan férget magot/ aprópénzként gurulnak el a napok/ utánuk kapok annyi élnivaló/ lenne de kezemből minden kifolyik/ a veszteséget számolni vagyok itt/ a madarak hangjukkal vermet ásnak/ a csöndbe tőrt vetnek az elmúlásnak/ a gazdátlan muskátli még virít/ mint elsőbálozó a szép ruháit/ viseli boldogan selymes szirmait/ hűtlen szerető a remény csak ámít//" BI: Petőfi Sándor: Szeptember végén. RA: Patak:  In memoriam Dosztojevszkij: vagyok mert szeretek/ itt minden veled egy/ lényedből patakzom/ mint forrásból a víz/ két partom megölel/ azután eltaszít/ habot vetve futok/ tengerbe sietek/ csónakot szemetet/ egyaránt ringatok/ kitöltve medremet/ célom felé futok/ hegyről le sebesen/ lekopott köveken/ völgyben lelassulva/ te adsz erőt újra/ vagyok mert szeretek//" RA: Juhász Gyula: A Tiszánál. Nézheti más: "ősz sara csámcsog/ lábam alatt/ köd bugyolál be/ lenni se hagy// ott hol a lomb volt/ most csak az ég/ zörren a szélben/ sápad a kék// izzik a szíved/ mint a parázs –/ feljön a hold majd/ s nézheti más//" BI: Weöres Sándor: Öregek: Kodály Zoltán mesternek. KKGy: Kérdés: "a mindenség jelzőbójái/ az űrben a csillagok// porszem rajtam kívül nem vall rá/ semmi semmi hogy vagyok// aki hívott mért hívott ide/ ha végül magamra hagyott// KKGy: Szabó Bogár Imre: Vigyél ki innen engem!  TA: Keserű: "mit fontosnak érzek én egész/ lényemmel megkisértem s vetem/ oda mintha cirkuszporondon/ éhes vadaknak az életem// téboly s közöny közt hánykolódom/ ki tudja mit keresve folyton/ és minden kis remény-porontyom/ a lelkem szennyvizébe fojtom// miféle cél felé ügetnék/ hajszolván perceim habosra/ csüngök az öröklét ajtaján/ mint lakat mit kikezd a rozsda//"  TA: József Attila:  Reménytelenül, első rész: Lassan, tünődve. BI: Mulandóan: "rombol az idő olyan vagy/ már mint komor napszítta rom/ völgyek fölé magasodó/ meredek sziklaormokon/ koponyád csontbarlang falán/ kőkorszakodból sziklarajz/ bölények totemállatok/ imádni kiket nem akarsz// alakjuk összemosódik/ sok vonásból lassan egy lesz/ s mulandóan törékenyen/ ütődnek hozzá szemedhez// széthullanak s ez fáj nagyon/ romlás ahogy csak fájni tud/ kusza jelek közt tébolyogsz/ megbabonázva általuk//" BI: Charles Baudelaire: Az ellenség. RA:Egy Árpád-kori templomra: "a völgyben megbújó kicsiny falu/ bal oldalán a régi temető/ fölötte négy elaggott méla hárs/ kereszt-alakban titkot rejtenek/ s fejebúbján a dombnak tömzsi kis/ templom gubbaszkodik mint bús galamb/ hétszáz esztendő tengernyi idő/ hullámaiban tárgyak emberek/ szétfoszlott ének bűzlő hulladék/ nyüzsgő városok s ki tudja mi még/ rejtve a fák kéreg-csuhái alatt/ szaporodnak az évgyűrűk madár/ száll holt madár nyomában énekel/ míg évre év múlik jön s elszalad/ ím délnyugatnak ott a Cserehát/ mosakszik sűrű déli fényben láb-/ujja közt elporladt faluk kihalt/ kopár sivataga a semminek/ s zömök falaival e templom áll/ tornyára tűzik ázott ingüket/ az esték és a hajnalok mohos/ csönd benn gyertyától kormos levegő/ korallszigetként tündöklő falak/ egy ismeretlen festő álmai/ szinekből bontva ki apostolok/ István és László szentjeink tudod/ Már elporladt a kéz a mesteré/ árnyként kisértenek a szentek is/ az ablakok lőrés-nyílásain/ át csontja törve érkezik a fény/ Isten szép szemsugara a szentély/ patkósan görbülő iker-ívén/ homály dereng és denevérszárnyként/ feszül a múlt hunyd be szemed hogy lásd/ füledet csukd be hogy halld az időt/ és megelevenednek a holtak/ ükök ükei őseink akik/ még lúdbőrző lélekkel álltak itt/ múlt és jövő között hitetlenül//" RA: Reményik Sándor: Üres templomban. BI: Sötét szél: "áttűnik testeden a fű/ hallgatásodban egy égő/ erdő forrósága/ menekülő állatainak/ riadalma/ sötét szél súrolja arcod// nem alkonyat ez/ már éjszaka/ mint elbődülő oroszlán/torka mély//" BI: Serfőző Simon: Kaput nyitok. TA: A szögligeti temető: "elnézem a dombon a régi temetőt/ tekintetem bukdácsol a horpadt sírokon/ itt nyugszik négy nagyszülém sok jó rokon/ nem egy vonásuk enyém s bár porrá lettek ők/ most egymásután megjelennek homlokom/ belső vetítővásznán a múlt e nagyranőtt/ árnyalakjai bizonytalanul elmosódva/ mintha létük bennem folytatódna// levegő után kapkodok zihálva/ hideg kéz markolássza szívemet/ minden a halálé mi megszületett/ kusza jel ha marad utána/ elgondolom az időt ha már nem leszek/ s csontjaimról a húst féreg zabálja/ prédái vagyunk a bélpoklos Molochnak/ meg se születtél és máris halott vagy// kinek hiányzom majd gyermekeimnek/ fog-e rám gondolni fiam és lányom/ meddig él bennük hangom arcvonásom// ha már gyökerek nedveként keringek/ az áttörhetetlen örökkévaló sötétben/ meglátszik-e majd a világon hogy éltem/ vagy velem végképp minden elveszett/ semmi sem vagyok ha már nem leszek// nem a test mulandósága fáj/ bár az is az élőnek hogyne fájna/ de a lélek végső és teljes halála/ midőn minden kötelék mint pókfonál/ szakad szét s az élő többé nem találja/ nyomunkat noha azon a helyen áll/ ahol egykor ingatag lábbal mi mind/ s ahol szétszóródtak gazdátlan csontjaink//" TA: Áprily Lajos: Tavasz a házsongárdi temetőben: Apáczai Csere Jánosné, Aletta van der Maet emlékének. KKGy: Kerub: "egy hónap múltán hogy tükörbe néztem/ nem ismertem magamra a tükörképben/ hát én volnék ez a leépült alak/ a hamuszínű bőr a lefittyedt ajak/ szemem kékebb lett a régi kéknél/ mint az üveg a repedésnél/ eltorzult bizonytalan képeket láthattál/ kedvesem amikor belenéztél/ ahogy szorítottad csontos kezemet/ arra gondoltam milyen jó veled/ egyszer mikor a lemenő nap a sugarait/ rád vetette láttam már vannak ősz hajszálaid/ füled mögött megbújva szemérmesen/ mint vakolat hullott a kezem/ sűrűn teleírt homlokodra/ s a bőröm bőrödnek susogta/ mindazt amit a nyelv már képtelen/ olyan jó hogy öledben pihenhet béna félkezem/ s a kórterem kegyetlen-fehér ketrecében/ földerengett a szabadság ege kéken/ éreztem föltárul majd az ajtó s én kilépek/ a levegőre élek hát mégis élek/ közben az ősz lassan télbe fordul/ lépted jeges-havas úton csikordul/ viszed az elmúlt s hozod a jövendő napot/ már messziről érzem köd- és hóillatod/ s míg az infúzió szörcsög a csöndben/ lepkeként mosolyod repked fölöttem/ két tenyeredbe fogod forró fejemet/ vajon miféle hírt hoznak-visznek a lüktető erek/ megfejtjük-ea másik rejtjeleit/ vagy vakok vagyunk és már a fény sem segít/ elmorzsolsz egy verítékcseppet arcomon/ már mindegy is te tartozol vagy én tartozom//" KKGy: Ady Endre: Őrizem a szemed. RA: Hol van:

hol van ó hol van/ ami volt hol van/ ami lesz hol volt/ ami nem lesz az hol van/ hát hol van ami nincsen/hol van ó hol van/ ami van hol van/ aki voltam az hol van/ hol leszek holtan/ ami nincs hol van/ hol van a volt van/ ami volt hol van/ hol van ó hol van/ hol van a nyár a hóban/ hol van az élő a holtban/ hol van ó hol van/ ami volt hol van//' RA: Cseh Károly : Kisbetűs himnusz. BI: Egyre bizonytalanabb: "őrséget vált a nyár és az ősz/ a fecskék útlevelén pecsét/ a völgy mint egy fazék gőzölög/ fölötte levert zománcú fedő az ég// mint üres pince kong a táj/ köd-ajtaján varjú a lakat/ nyelvedről akaratlan ejted le/ az obulusként őrzött szavakat// homállyal teli hordó a világ/ mint kivert dugó elgurul a nap/ az idő borától részegülsz/ s leszel egyre bizonytalanabb//" BI: Ladányi Mihály:  Fohász. KKGy: Jób éneke: "mit egykor adtál most visszavetted/ nyomorult féregre rám tapostál/ te bennem a jobbik ént kerested/ fájdalmat cserélni nem haboztál// mint szeg a deszkába hatol belém/ a gondolat mely keresztre feszít/ vajon nem akkor van-e a legtöbbje/ az embernek ha mindent elveszít// fészekből pottyant madárfióka/ tehetetlenül verdes a remény/ attól félek eleitől fogva/ nem lehetek méltó vendéged én// szerettem volna kedvedre lenni/ mint báránynak zsenge fű a réten/ de nem csillapítottam éhedet/ nem csillapíthatta semmiségem// tán meghagyhattad volna kincseim/ mutathattad volna hogy szeretsz engem/ valóban hogy miként a testi kín/ otthonra találj puszta szívemben// ha kell vedd el hát amim még maradt/ legyek úgy mint szőlőszem a présben/ a hitem horgán vergődő halat/ nem dobom vissza az lesz ebédem//"  KKGy: Babits Mihály: Jónás imája. TA: Júdás: Júdás: "árnyékot löttyint zömök termete/ a szennylétől lucskos utcakőre/ mintha a sötét mint forró üstből/ a szurok buggyanna ki belőle// mint kivert kutya mogorván bámul/ a feje fölött hólyagzó égre/ melynek csillagai belefúlnak/ vadvízként megcsillanó szemébe// kezét ökölbe szorítva megy míg/ egy ásító kapu el nem nyeli/ az ünnepi asztal megterítve/ már a Mester helyet szorít neki//" BI: Némethi Lajos: Halottak napi emlék. RA: A kereszten: "könnyebb talán a latornak/ legalább tudja mért lakol/ téged a kétség férge rág/ míg kegyetlenül kínzatol// mindig lesz kereszt és aki/ arra a keresztre feszít/ csak az nem ki letörölné/ a láz verítékcseppjeit// elgyötört arcodról melynek/ minden vonása Istené/ ő állt oda ösztöneid/ megvadult csordája elé//" RA: Buda Ferenc: Falak könyve. TA: Csak nekem: "ajtót nyit a lomb a szélnek/ falevelenként nő a csend/ van miről szó nem beszélhet/ nem jött ide és el se ment// legtöbb ami lehet a van/ káosznak látszik noha rend/ amihez használom magam/ bármit is csak nekem jelent//" TA: Utassy József:  Őszelő. KKGy: Isten arcát: "senkiföldje ez ahonnét/ hiába igyekszel vissza/ mint forró beton a nyomot/ jelenlétedet fölissza// a meggyötört testből kiáll/ a csont mint vas a betonból/ mily roppant erő van jelen/ mely végül mindent lerombol// szabadon futó történet/ az idő eltelik veled/ soha egy pillanatra sem/ állíthatod meg tűntödet// mint sötét cella mélyén a/ magába roskadt néma rab/ rója egyhangú köreit/ koponyádban a gondolat// amint lesújt rád elvakít/ és megtisztít a szenvedés/ Isten arcát világítja/ Meg a semmi falán a rés// Bár mindig csak bántottad őt/ Reméled fiául fogad/ S mint puha meleg kabátot/ Adja majd rád halálodat//"  KKGy: József Attila: Bukj föl az árból. TA: Ők múlnak el: "múltamba járok tanúm két öreg/ kiket már alig takar a testük/ kik velem csillapítják éhüket/ a tűnt időt egymásban keressük// feneketlen szemükbe fulladok/ fájdalmaim idegeiken át/ jutnak a semmibe nem cél csak ok/ vezérli őket egyre önmagát// ismétli bennük fájdalom s öröm/ kérdéseikre Isten nem felel/ minden távozik semmi se jön/ nem az idő múlik ők múlnak el//" BI: Vass Tibor: Indulok Jukóanyába. KKGy: Üres: "nincs út hova/ nincs idő mire/ Isten mint hibát elkövet/ vagyok jelölni tűntömet//" RA: Pilinszky János: Négysoros. KKGy: Tisztás: "ilyenkor már csak hangja a tücsöknek/ kéklő tisztáson fönt hol hűs harmat/ hull éjjelente s riadt őz hallgat/ az űrbe ott fönn csillagok nyüzsögnek// az éjszakában mintha egy alagút/ sötétjében sűrűsödne a tér/ a végtelen tebenned véget ér/ majd veled minden vakvágányra fut// hol a remény két gondolat között/ a napsütötte hely fénylő plató/ ahol a jó s a rossz megütközött// s otthagyta nyomát a Mindenható/ ahol a lét csöndesen delelhet/ ledobván nyűgét e földi terhet//" TA: Kosztolányi Dezső: A magyar romokon. BI: Nem enyém: "a nyár tékozolva szórja kincseit/ a tűnékeny nesz most még tűnékenyebb/ a szél pár kínlódó levélen segít/ többnek tűnik ami veszendőbe megy// nyárnak már késő ám ősznek korai/ türelmüket elveszítik a zöldek/ próbálgatja magát bennem valaki/ lélegzetenként hagyva el a földet// aranyköszörűként zümmög a darázs/ mézzel teltek a gyümölcsök beértek/ nem próba ez maga az előadás/ szilvák hamvas kékjénél- van- kékebb// úgy tombol a fény az ablak üvegén/ mintha a nap haláltánca volna ez/ mit küszködve megszereztem nem enyém/ a hallgatag húsban már a csont neszez//"

Eddig tartott az Irodalmi Fonó idei záró előadása. Lelkemet megérintették, bennem megrezdültek ezek a gyönyörű sorok. Sokáig elkísérnek még. Igazi adventi műsort hallhattunk. Szerencsém van, mert édesapám is számtalan költő kötetét hagyta rám, ezeket én tovább gyarapítottam. Irodalmi estekre jártam, korábban a Kézműves Házban rendezett, jövőre 200. Irodalmi Fonó előadásait hallgattam. Megismertem azokat a klasszikusokat, akiktől idéztek e nagyszerű versmondók. Azóta más tagokkal is kiegészült e kör, újabb tehetségek mutatták meg magukat itt és a könyvtárak rendezvényein. Magam is több költőt, írót hívtam meg könyvtárunkba. Közülük többen barátaim is lettek. 2005-től a Tokaji Írótáborban, az Irodalmi Rádió és a Verslista Baráti Kör táboraiban, a Kláris Egyesület felolvasó estjein neves és addig ismeretlen kortárs költőket ismerhettem meg. Ajánlom mindenkinek, hogy ha otthonában nincsenek ezeknek a költőknek kötetei, keressék meg a könyvtárakat, vigyék haza, mélyüljenek el verseikben az Úr eljövetelét várva, lelküket fényesítsék meg e csodálatos sorok. 

Kühne Katalin