Művészeti Szabadegyetem 2014.3.

Fotó: Barázda Eszter

Szoboszlai Lilla művészettörténész a Szabadegyetemen a Miskolci Művésztelepről beszélt

Kákóczki András köszöntötte Szoboszlai Lillát, aki először arról mondott pár szót, hogyan került a Miskolci Galéria munkatársaként a Művésztelepre. Itt ismerkedett meg 1994-ben az ott élő, vagy az oda táborokba érkező művészekkel, akikkel azóta is kapcsolatot tart. A sokszorosító grafika technikáit, a nyomóprések működését is itt tanulta meg.

                Két képet mutatott a kivetítőn, az elsőn Benkhard Ágost és kollégái, a másikon Szabics Ágnes és alkotótársai láthatók. Az önálló tájfestészet már a 18-19. században kialakult. A történeti festészetről egyre többen tértek át a tájfestészetre. További két kép idézte fel a tájfestészet kétféle jellemzőjét. Az egyik az eszményi tájat mutatta meg, amit id. Markó Károly alkotott a kötött ikonográfia szabályai szerint, amit műteremben készített a festő. Az ember és a táj harmóniáját Ferenczy Károly: Parkban c. festményével illusztrálta az előadó. Markó festménye egy elképzelt, soha nem látott tájat mutatott, a Ferenczyé pedig az emberre koncentrált. Ez utóbbi volt a plein air, amikor a művésznek ki kellett mennie a szabadba. Először vázlatot készített, majd a fényviszonyok miatt minden nap azonos órában ugyanarra a helyre, hogy úgy rögzítse a témát, ahogyan azt először látta – így készült el a festmény. Ferenczy Nagybányán kezdte, megteremtette az ottani Szabad Festőiskolát. Évekig ott maradt. Hollósy Simon 1896-ban hozta létre a Nagybányai Művésztelepet. Tanítványa volt Benkhard Ágost, aki szintén áttért a történeti festészettől a történelmen túli festészetre. Ő 1937-ig vezette a Művésztelepet. Keze alatt a művészek szintén plein air-ben festettek, a természettel intenzív kapcsolatot tartottak.

                A századforduló meghatározó képző intézményei a Képzőművészeti Főiskola, Iparművészeti Iskola, Műegyetem, Szabadiskola, Művésztelep voltak. Történelmi fordulat az I.világháború után következett be. Nagybánya elcsatolása után új helyszínt kerestek. A Főiskolán Szinyei Merse Pál által fémjelzett oktatási reform folytatása volt a főiskolások számára rendezett nyári plein air táborok. Így találták meg vidéken a megfelelő helyszínt, Miskolcot.

                Újabb két kép következett: Szinyei által festett lila virágos rét, amely a Herman Ottó Múzeum tulajdona és Konkoly Gyula kortárs festő pipacsos rétje, amit Szinyei emlékére készített. Szinyei az impresszionizmus fő képviselője a Majális c. képéről írta: „Nem akarok mást mutatni, csak azt,   ahogy egy társaság élvezi egy parkban a természet szépségét.”

                A Miskolci Művésztelep ötlete már 1904-ben felmerült, amikor Balogh József – Hollósy tanítványaként – Szabadiskolát működtetett, ahol a fiatal művészek a főiskola előtt felkészülhetnek, megtanulhatják, hogyan kell festeni. A város anyagilag támogatta a Lévay József Közművelődési Egyesületet és a Miskolci Művészek Társaságát is. Kiállítóhelyek voltak a városban több helyen is: a Zenepalotában, a Borsod-Miskolci Múzeumban, a Koronában, a Népkerti Vigadóban, a Diósgyőr-Vasgyár Kultúrházában. 1907-ben írta az Ellenzék c. lap: „Minden magyar nagyváros áldoz arra, hogy legyen egy telepe a alkotóknak, Miskolc is megérdemelné ezt.”

                Elhatározták, hogy ki kell mozdulni Budapestről, valamelyik vidéki városba kell küldeni a festőket, iparművészeket. Ennek már 1919-ben voltak előzményei, Nyitrai Dániel és Meilinger Dezső műtermében Szabadiskolát működtetett, Bartus Ödön tanította az akvarellfestést. Ők hárman Miskolc közéletében is részt vettek.

                A kultuszminiszter fogalmazta meg 1921-ben, hogy a budapesti művészek számára alkalmat kell teremteni arra, hogy egész évben tudják fogadni őket. Nyári táborokat szerveztek, kerámiai szakképzést és textilipari tanfolyamokat indítottak. Pekár Gyula államtitkár felkérte Lyka Károlyt, hogy nézze meg a miskolci Vízgyógyászati intézet épületét, megfelel-e a Művésztelep létesítésére. Ő ezt elhanyagolt állapotban találta, amit teljesen fel kellett újítani, megszüntetni egyes épületeket. Az Alföld és a hegyek találkozásánál sík, ligetes területtől a dombokig, erdőkig terjedt az épület környezete, amit ideálisnak talált erre. Megvették a területet, műtermeket, szálláshelyeket alakítottak ki, szabadiskolát működtettek. Létrehozták az Iparművészeti Osztályt, amit Muhits Sándor 1921-26-ig vezetett - az agyaggyárra építve - kerámiákat készítettek, a Textil Osztály a matyó népművészeti motívumok elterjesztésére indult. Balogh Bertalan közművelődési szakember egész életét a muzeológiának szentelte, már 1905-ben, a Magyar nemzeti közművelődés c. röpiratában ezt írta: „Minden nagyvárosnak ki kell alakítania olyan gyűjteményt, amire később lehet építeni. Fényes Adolf, Szinyei képeket hozott Miskolcra, ezek vetették meg alapját a Herman Ottó Múzeum gyűjteményének. A képzőművészeti kiállításokon kívül iparművészeti, építészeti tárlatokat rendezett. Fontosnak tartotta, hogy a fiatalok is látogassák a múzeumokat. Megalakult a Borsod-Miskolci Közművelődési Egyesület, a Lévay József Egyesület, majd a Borsod-Miskolci Múzeum. Vándorkiállításokat szervezett, hét városon át utaztatta az anyagot, sok múzeum és magánszemély vásárolta meg az ott kiállított festményeket.

                Benkhard  Ágost Hollósyt követte Técsőre, majd Miskolcra. 1921-37 között a nagybányai minta alapján integrálódtak a város szellemi-kulturális életébe. A Magyarországi Művészeti Társaság és a KÉVE alapítója, vezetője volt. Cigány vénusz c. képét mutatta be az előadó, amelynek ihletője az Olympia volt.

                Döbröczöni Kálmán, Bartus Ödön, Szontagh Tibor, Meilinger Dezső festményeit állították ki, meghívták a miskolci művészeket, főiskolásokat Budapestre. Réti István, Rudnay Gyula képeit hozták el Miskolcra, a nagy sikerű kiállítást 1921-ben Hodobay Sándor polgármester nyitotta meg. Lyka Károly a négy napig tartó tárlatot nagyra értékelte, sok festményt vásárolt meg a város. Műterem-ösztöndíjban részesült Imre Zsigmond, Szalay Lajos is, akik visszatértek Miskolcra, le is telepedtek. Működött a magán-mecenatúra, de a város is támogatta a festőművészeket. Szalay Lajos így emlékezett erre az időszakra: „A Benkhard osztályán olyan művek születtek, mintha papírra leolvasztott szobrok lennének.”

                Burkhardt Rezső szinte minden művésztelepen megfordult a világban: járt Münchenben, Párizsban, Rómában, Londonban, 1938-46-ig vezette a Miskolci Művésztelepet. Őt Benkhard Ágost tanítványa, Csabai Kálmán követte társaival, akik városunkban le is telepedtek. Festői és szervezői munkája egyaránt elismert volt. Döbröczöni Kálmán festőművész, Benkhard Ágost növendéke Műterem-ösztöndíjat kapott, 1929-47-ig működött Miskolcon. 1930-tól a Miskolci Tanonciskola rajztanára, majd igazgatója lett. Elkerült Szentendrére, de 1956-tól haláláig támogatta miskolci művésztársait.

                A Művésztelep művészei a várostól 800 Pengőt kaptak, a nyári tanfolyamokra, kiállításokra 3600 Pengőt szántak, ezeken sok festményt vásároltak meg, ami a művészek életét is könnyebbé tette. A festői környezetben alkothattak, itt találták meg a fejlődésükhöz legalkalmasabb terepet a fiatal művészek. Magyarországon több helyen tartottak 2-3 hétig tartó tábort, Miskolcon viszont egész évben dolgozhattak. Ezért sokan jöttek ide, vissza-visszatértek évtizedeken át városunkba.

                A II. világháború vége felé, 1944-ben Várady Sándor érkezett Miskolcra, gondnok lett a Művésztelepen. Itt maradt Döbröczöni Kálmán is. A háború után igyekeztek a sok pusztítást eltüntetni, rendbe hozni az épületeket. Megalapították az Észak-Magyarországi Képzőművészek Szabad Szakszervezetét. 1942-ben Benkhard is visszatért, a keramikusok tudták, hogy edényhiány van, ezért ráálltak a nagyobb termelésre. Így segítették a lakosságot művészetükkel.

                Az 1950-es években ezek a telepek, ahol többen gyűltek össze, hetekig együtt élve dolgozhattak, az akkori hatalom által politikailag veszélyesnek minősültek. A nyomdagépeket nem használhatták, mert azon bármi mást is nyomtathattak volna. Be is zárták a műtermeket, évtizedekig nem működhettek nyári tanfolyamok, táborok sem.

                Új fejezet indult a Krakkóban végzett Feledy Gyula grafikusművész Miskolcra költözésével, aki új technológiákat ismertetett meg társaival. 1961-ben megalakult a Miskolci Galéria. Itt már a grafikáé volt a főszerep. A sokszorosított grafika elterjedésével kezdődtek meg a nagy volumenű tárlatok: a biennálék, majd a Triennálék. Ez a következő előadás témája lesz.

Kühne Katalin

_____________________________________________________________________________________________________

2014. április 2.  szerda,  17 óra.

Feledy-ház (Deák tér 3.)   

MŰVÉSZETI SZABADEGYETEM    

     Képzőművészeti élet Miskolcon a két világháború között  

A miskolci művésztelep

  Előadó:

Szoboszlai Lilla muzeológus

Házigazda:

Kákóczki András művészettörténész