Fiatal tehetségek fóruma

Fotó: Barázda Eszter

__________________________________________________________________________________________________

Fiatal tehetségek a Múzsák Kertjében: Szepessy Lilla

Balázs István, a Múzsák Kertje Alapítvány elnöke köszöntötte a közönséget és Szepessy Lillát, aki jelenleg a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola hallgatója. Őt már hallottuk kétszer is az Irodalmi Fonó rendezvényén, furulyaművészetével elvarázsolt mindenkit.

                Balázs István tette fel az első kérdést: - Mi a legfőbb vágyad, miután elvégezted a szakiskolát?

                Lilla elmondta, hogy középiskolai tanár szeretne lenni, most előkészítőre jár Budapestre, idén felvételizik a Zeneművészeti Egyetemre. Miskolcon él két testvérével, édesanyját 10 éve veszítette el, édesapját a télen. A népzenét már korán megszerette, fontos, hogy mindazt átadhassa hallgatóinak, amely a zene nyelvén az érzelmekről szól. Ezt fontosnak tartja, leendő diákjainak is azt szeretné megfogalmazni, ebben a rohanó világban sem kell eltagadni, ki lehet fejezni a bennünk rejlő érzelmeket, mert így élhetünk teljes életet. A 10. sz. Petőfi Sándor Angol-magyar Két tannyelvű Általános Iskolába járt. Már az I. osztályban kezdett zongorázni, de ezt abbahagyta. Áttért a blockflötére. A III-IV. osztályban fedezte fel a furulyát, tanárai biztatták, segítették zenei fejlődését. Mindig is szerette a népdalokat, a népzenét, amely visszatükrözi a nép mindennapjait, szomorú vagy vidám pillanatait. A VIII. osztályban határozta el, hogy ezzel szeretne foglalkozni. A Fényi Gyula Jezsuita Gimnáziumban Boncsér Gábor ösztönzésére klasszikus furulyán folytatta tanulmányait. Jelenleg a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskolában tanul, tanára Ács Gyula. Ha felveszik a Zeneművészeti Egyetemre, Juhász Zoltán lesz a tanára.

                Három furulyát hozott magával. Elsőként Moldvai táncdallamokat játszott, amelyet egy Balkánról származó kavalon, egy 5 lyukú faragott furulyán adott elő, mely kvintváltós hangszer. Egy kisgyőri fafaragóművész ősi motívumokkal díszítette, az elmaradhatatlan Életfával, a Szentháromsággal, de rajta van nővére és ő is, stilizált formában. Ezeket Boncsér Gábortól kaptam, de éppen most vásároltam két furulyát, 14 ezer Ft-ért.

                Balázs István: - Hol léptél fel eddig?

                Lilla:  Miskolcon a Kocsonyafesztiválon, Szerencsen a Csokoládéfesztiválon diáktársaival, nagy sikerük volt, jó hangulatot teremtettek, ők is jól érezték magukat. Hívta az Esztenás-együttes is, akik Miskolcon, a Nyilas Misi Házban rendszeresen tartanak táncházat péntekenként. Most nem tud részt venni ezeken, mert előkészítőre jár, de később talán bekapcsolódik a programokba.

                Balázs István: - Volt a családodban zenész? Örültek, hogy zenész leszel?

                Lilla: - Nem volt, édesanyám ugyan zongorázott, de elsőként török utat a családból e területen. Támogattak ebben a törekvésemben.

                A második szám: Gyimesi táncok (lassú és sebes magyaros) volt. Ezt egy kisebb, de szintén gazdagon díszített furulyán adta elő.

                Balázs István: - Mesélj ezekről a hangszerekről, mit tudnak?

                Lilla: A kisebb méretű furulya alkalmas arra, hogy ez nem kvintváltós, hanem az oktáv szólal meg rajta. A alaphangú. Ha az ajkunkat rátesszük a szélhasítóra, a levegő által zümmögés szerű hangot lehet hallani. Elmondta, hogy mennyire fontos számára a hangszere, ha szomorú valamiért, előveszi és hamar elfelejti, hangulata azonnal megváltozik. A népdalokat is azért szereti, mert minden érzést ki lehet fejezni a zene segítségével. A legtöbb zenész képes kottát olvasni, de az igazi zenész a hangszerével a lelkét is megmutatja.

                A 3. hangszer egy dunántúli furulya, de úgy kell megszólaltatni, mint egy fuvolát, vagyis vízszintesen kell tartani. Népdalokat játszott, elsőként a Felszállott a páva hangzott el, utána még néhány ismerős dallam, amit halkan dúdolt a közönség is.

                 Balázs István megköszönte a játékát, a hangszerek ismertetését, azt kívánta, hogy felvegyék a Zeneművészeti Egyetemre.  A sorozat szerkesztője Csabay  Csilla zenetanár megkérdezte tőle: - Hol szeretnél majd élni, ha elvégezted az egyetemet?          

                Lilla: - Régi vágyunk a nővéremmel, hogy egy tanyát veszünk, a hegyek közelében, barátaink is velünk tartanának majd. Állatokat is tartunk, de ezt inkább rábíznánk egy szakemberre. Korábban szerettem volna Budapesten élni, de amikor a fővárosba gyakrabban utaztam, ez a nyüzsgés túlságosan nagy volt, igaz, a kulturális programokon szívesen vettem részt, de a hétköznapjaimat inkább vidéken, nyugalomban szeretném tölteni. 

                Csabay Csilla: - Tanáraid megengedték-e neked, hogy szabadon díszíts?

                Lilla: Eddig igen, de az előkészítőn a tanárok arra figyelmeztettek, hogy a rögzített felvételeken autentikus népzenészek előadásait hűen adjuk vissza, ne improvizáljunk. Számos tájegység népzenei értékeit tanuljuk most is, ezeknek megvannak a hiteles előadói, az a lényeg, hogy ezeket mind elsajátítsuk. Később talán módunk lehet arra is, hogy önállóan építsünk be díszítő elemeket.

                Katalin: - Moldvában és Erdélyben jártál már? Olyan szépen játszol, mintha tőlük is tanultál volna.

                Lilla: - Igen, a csángóknál és Széken is volt alkalmunk több napot eltölteni az eredeti adatközlőkkel, mai népzenészekkel, akik hetente többször tartanak táncházat. Egy hétig lehettünk velük, vendégszeretők, lélekkel teli emberek. A fiatalok, akikkel együtt táncoltunk, énekeltünk, zenéltünk, udvariasak, akik magas színvonalon művelik a népzenét, sokat lehet tőlük tanulni. Vittük mi is magunkkal hangszereinket. Felejthetetlenek ezek az élmények.

                Balázs István megköszönte Lilla játékát, a közönség figyelmét, a következő programokat ismertette.

Kühne Katalin