A 90 éves Papp Lászlót kamara kiállításának megnyitásán köszöntötték tisztelői, barátai, kollégái

____________________________________________________________________________________________________

* 

 Szeretve tisztelt Mesterünk! Kedves Barátaink!

Meglepve tekintünk éveinkre. Ilyenkor a belül még fiatal lélek szemléli a megélt időt. Nincs „hosszú és rövid”, sok vagy kevés, de látunk itt egy gazdag, nagy formátumú, önmagát mások között megosztó életutat.

 Ez az emberi mérce, a szakaszolás, a végtelenből kiszabott idő egy-egy jeles napon mégis megállásra késztet.

 Pilinszkyt idézve:

„Hétköznap és ünnep: kölcsönös megtermékenyítői egymásnak. Az egyik nemcsak mértéke a másiknak, de emelője is. Ha az ünnepben életünk... értelme, állomása tűnik fel, a hétköznapok hosszú sorát útnak kell tekintenünk.”

 Ilyen ünnepnap nekünk Mesterünk 90. születésnapja, aki szerencsénkre itt,  Miskolcon látta meg a napvilágot.

Ebből a 90-ből az elmúlt jó 53-54 évben tanítványának vallhattam magam.  A Vasas Képzőművészeti Körben, sokakkal együtt, tőle tanultam a képépítés, festés nyelvét, itt leltem rokon gondolkodású barátokra. Nevelt minket a szakma ismeretére, az értékek tiszteletére, jó szóval, szeretettel, humorral átszőtt szigorral, megértően és igazmondóan. Követte, egyengette életünket. Olyan tartást adott ez a hatás a hozzá közelállóknak, amely megvédte őket a gyengébb ellenállás kísértésétől.

 Régi munkáim halmaza felidézi a kezdeteket: az egykori helyszíneket, a mesteri útmutatást, a már eltávozottakat. A későbbi alkotásokról a számomra folytonosságot jelentő 50-60 esztendős fiatalokkal közös munka jut eszembe.

 Kedves emlék számomra, amikor fél évszázada, 1963-ban a sátoraljaújhelyi képzőművészeti kiállításon a hivatásos képzőművészek mellett amatőr festők is szerepeltek. Talán nem is emlékszik Tanár úr, hogy mindkettőnk képe alól leesett a címke, s azokat fordítva tették vissza. Máig meglepve, elevenen látom, milyen könnyed legyintéssel lépett túl ezen a helyzeten, vállalva a botladozó kezdőt.

 Mindig szerettem volna megfejteni Papp László Tanár Úr titkát:

·        hogyan fér egy életbe a közéletiség, a tanítás, az alkotás, és a jó ügyek vállalása?

·        irányításával hogyan találják meg a különböző hátterű, szemléletű tanítványok saját kifejezésüket, egyéni karakterüket?

·        hol van „az élet vize”? Hogyan maradhatunk meg nyitottnak, derűsnek, önazonosnak?

Ha megfejteni nem is, de megélni ezt a fél közös évszázadot, az megadatott

 Tanár Úr olyan számomra, mint egy tanúhegy. Jelenti önmagát, a kort, amelynek szemléletét őrzi, a kortársakat, a nagy időket.

 Amíg tanúi vannak életünknek, amíg van kivel megbeszélni:

·        hogyan alapozott, hogyan tette le a foltokat Imreh Zsigmond

·        hogy ők, az Imreh tanítványok, milyen elhívatott erővel formálták Seres Tanár Úrral együtt Miskolc kulturális arculatát

·        hogy hol volt a Diósgyőri vár-közeli kis műhelyünk, ahol a viseltes bakancsot rajzolták a mieink

·        hol volt az Árnyaskert, meg a többi helyszín

·        mit mondott, festett Edo, Dezső, Feri bácsi, Bordás Lenke meg a többiek,

amíg van kivel megbeszélni, addig biztonság van.

 Ezt szeretnénk megköszönni Papp László Tanár Úrnak.

Ez az ünnep, a 90. év, a visszatekintés és továbbgondolás szép alkalma.

 Ismét Pilinszky két sorát idézve:

„Amiként kezdtem, végig az maradtam.

Ahogyan kezdtem, mindvégig azt csinálom.”

A tanítványok nevében sok szeretettel köszöntöm Tanár Urat. Éltesse Isten, adjon erőt, egészséget, derűs, jó napokat és örömöket!

 Rézművesné Nagy Ildikó

2011. szeptember 19-én

_____________________________________________________________________________________________