Kabdebó Lóránt: Miskolc irodalmi élete 1960-as évektől 1990-ig
A Szabadegyetemi előadássorozat Kabdebó Lóránt professzor emeritus előadásával folytatódott. Kákóczki András, a Herman Ottó Múzeum, Miskolci Galéria igazgatójaként és a sorozat szerkesztőjeként köszöntötte a tanár urat. Mielőtt átadta volna neki a szót, a most elkészült kiállításról beszélt, amit Kriza János néprajztudósnak szenteltek. A mai napon elkészült tárlatot Hajdú Ildikó rendezte. Három előadást terveznek a Feledy-házban Kriza János tiszteletére, az elsőt Dr. Mózes Huba irodalomtörténész tartja.
A professzor úr azonnal hozzászólt: Ismertem Nagy Sándort, akinek itt vannak grafikái. Ő a pesterzsébeti templom freskóit festette, Barcsay Jenő tanítványa (aki a nagybátyám volt), mondta róla így: ő egy zseníí! A marosvásárhelyi Kultúrpalota üvegablakain láthatók ezek a festmények. Kabdebó Lóránt professzor úr azzal kezdte előadását, hogy ez az időszak, amelyről most fog beszélni, egyben élettörténete is. Tanárként, a Napjaink folyóirat irodalmi rovatának versszerkesztőjeként, irodalomtörténészként, Szabó Lőrinc kutatóként ismerik külföldön és hazánkban, de városunkban különösen. „Szabó Lőrincnek szenteltem egész életemet, 8 kötetes monográfiát szerkesztettem, előadásokat tartottam hazánkban és a külföldi egyetemeken.”
Mindenki eljött, aki őt évtizedek óta személyesen ismeri. Tiszteletüket tették munkássága előtt. Kollégái, tanártársai, tanítványai előtt vallott életének meghatározó éveiről:
„Miskolcon, a Földes Ferenc Gimnáziumban érettségiztem, majd 1958-ban, az egyetem elvégzése után újra visszajöttem. Megfogadtam, hogy emlékiratot nem fogok készíteni, itt most csupán néhány emléket elevenítek fel. Nagy Zoltán, a Napjaink főszerkesztője, Serfőző Simon és én beszélhetek hitelesen Miskolc város irodalmi életének erről az időszakáról, hiszen mi voltunk tanúi azoknak az évtizedeknek. 1962 tavaszán az Észak-Magyarország szerkesztőségében jöttünk össze, hogy előkészítsük a Napjaink folyóirat megjelenését. Feledy Gyula, ennek a háznak névadója volt a grafikai rovat szerkesztője, Nagy Zoltán évfolyamtársam, aki már ekkor kinevezett főszerkesztő volt, Gulyás Mihály, a lap szerkesztője, Kordos László, a kritikai rovat szerkesztője, és én, a versrovat szerkesztője. A Napjaink folyóirat első, áprilisi számát állítottuk össze: Guzmányi Gusztáv ötlete volt, hogy akkoriban az országban 3 irodalmi folyóirat létezett: Jelenkor, Alföld, Tiszatáj, mi legyünk a 4. lap. A formátuma is lap alakot öltsön. Abban megegyeztünk, hogy ne a szerkesztők díjazásával törődjünk, inkább a honorárium keretünk legyen magas. Később sajnos országosan megállapították az egységes szerzői díjakat, mi pénzt nem kaptunk vissza, amit mi spóroltunk meg, mindent elvettek tőlünk. A leendő lap munkatársai: prózaíró, prózaszerkesztő: Baráth Lajos, Borsodi Gyula költő, Kalász László költő, aki Szalonnán élt, onnan járt be, Kardos Pál a Debreceni Egyetem professzora. Egész családját elveszítette, őt munkatáborba vitték. Munkaszolgálatosként társaiban tartotta a lelket, tréfás versikéivel élesztette fel bennük azt az erőt, ami megtartotta őket ebben a szörnyű helyzetben. Amikor onnan szabadult, Szabó Lőrinc kutatója lett, számos más irodalomtörténeti kötet szerzője. Ő védte meg az Élet és Irodalom folyóiratban megvádolt Kalász László: Anyámnak kontya van című versét, amit egyes kritikusok formai okokból támadtak.
Ez a lap a miskolci irodalom fénykorát jelentette. Nagy Zoltán politikai pályára került, majd az Észak-Magyarország főszerkesztőjeként folytatta, de amíg együtt dolgoztunk a Napjaink szerkesztőségében, sokat vitatkoztunk. Másik vitapartnerem Gyulyás Mihály volt. Amikor a Miskolci Egyetem dékánja lettem, és rám bízták az Új Holnap főszerkesztői posztját, sok dologban mégis egyet értettünk. Gulyás Mihály meggyőződéses kommunista volt, de a magyarságért, a népért, az írókért kiállt. Külön szemináriumot rendezett a fiatal írók számára, így jöhetett létre a Hetek antológia. Én kezdettől barátsággal fordultam Serfőző Simonhoz, tiszteltem, aki nemcsak jó költő, hanem a magyarságért, a kisemmizett nép sorsának jobbra fordulásáért küzd egész élete során. Így tiszteltem a Hetek többi költőjét is, Ratkó Józsefet, Buda Ferencet, Raffai Saroltát, Ágh Istvánt, Kalász Lászlót, Berda Józsefet is.
― Ki emlékszik a Roráriusra? ― a közönség egyszerre mondja: mindenki. ― Amikor a Székely-kertet, aminek falai vizesek voltak, nem újították fel, hanem lebontották, megsirattam. Ekkor kezdtünk el a Roráriusba járni. Itt láttam meg egyszer Nagy Lászlót, odamentem hozzá, és megkértem, hogy várjon meg, mindjárt jövök. Trabantommal elmentem Serfőző Simonért, és elhoztam oda, hogy a 'császár, az eszmény' és az 'utódja' megismerhesse egymást. Akkoriban a TIT volt a másik helyszín, amely a kultúra központjaként működött. Lehívtam Koczkás Sándor irodalomtörténészt, beszéljen Szabó Lőrincről. Kárpáti Béla volt akkor a TIT Irodalomtörténeti Szakosztályának elnöke, mondtuk neki, hogy vigyázzon, mert Szabó Lőrinc Miskolcon robbanóanyag, nemcsak múltja, hanem jelene miatt is. Erre ő azt válaszolta, hogy: a miskolciak büszkék lehetnek nagy szülöttjükre, de sajnálhatják hogy nem lehetett még nagyobb.
Ratkó József nemzetféltő költőnk művét és Ágh István (Nagy László öccse) oratóriumát is Feledy Gyula illusztrálta. Ezeket is meg kellett magyarázni akkoriban. A nagyméretű, újság formátumú lap középső részén, ahol összehajtjuk, még egy hasábot tettünk be az én szövegemmel. Ez nagy feltűnést keltett, és akik azt a példányt olvasták, örökre megmarad bennük. Sajnálatos módon, amikor a könyvtárak e lapokat beköttetik, olvashatatlanná válik ez a rész. Ami Gulyás Mihály és köztem zajló vitákat illeti, igaz, sokszor másként gondolkodtunk, de sok mindenben egyet is értettünk. Stószon ő kereste meg Fábry Zoltánt, aki ifjú korában szintén kommunista volt, de akkor már Illyés Gyula és Németh László baráti köréhez tartozott. Fábry arra használta fel valahai múltját, hogy a hatvanas években a magyarság nemzeti létéért érvelhessen. Halála előtt fél évvel én is meglátogattam, akkor azt mondta: 'Akik Klinka-gárdisták voltak, átmentek Keletre, akik Keleten voltak, átmentek Nyugatra.' A Benes-dekrétumok ma is fájnak a magyaroknak. Jó lenne, ha a humanista világ végre tenne értünk, mert sokat szenvedtek az elűzöttek, de ma is szenvednek emiatt az ott élők. Fábry a Vádlott megszólal című röpirata is erre hivatkozott. Zrínyi és Kölcsey tanúságtevő prózái mellett ez kiemelkedő mű. A fasiszta pozsonyi parlamentben egyetlen képviselő, Esterházy János tiltakozott csupán a zsidók meghurcoltatásáért. A Stószi délelőttök című írásában arra hívja fel a figyelmet, hogy az ezer éve itt élő magyar nép újra megszólalhasson anyanyelvén. Amikor nemrég Brünnben Szabó Lőrinc emléktábláját avattuk, a katolikus templomban magyar nyelvű misén vehettünk részt, végig sírtam.
Zircz Péter könyvtáros és B. Nagy Ernő egy időben a Napjaink rovatszerkesztői voltak, ők változattak a tematikán, de igazi átalakulást Szakolczay Lajos irodalomtörténész jelenetett azzal, hogy elindította a Híd-rovatot. Erdélyi írókat, költőket hívott meg: Lászlóffy Aladárt, Páskándy Gézát, Szilágyi Domokost, Kolozsvári Papp Lászlót mutatta be a lapban. Felkerestük otthonában Kányádi Sándort is. Jól emlékszem a dátumra, mert aznap néztük a televízióban az első ember holdraszállását. Este találkoztunk velük, de előtte Szamosújvárra is elmentünk. Páskándy kérdezte, hogy a börtönt láttam-e. Mondtam, igen, ott volt Rózsa Sándor is, akinek levágott fejét nagyapám küldte el a múzeum gyűjteményébe. - Én három évig ott raboskodtam – mondta Páskándy. Lászlóffyval felmentünk a temetőbe a családi sírokhoz. Azt hittük, a falusiak rendben tartják, de kidőlt keresztek maradtak csak. Ali ekkor fogadott velem, hogy megtalálja elődeim sírkövét. Meg is találta Vertán dédnagyanyámét. Ali és én így rokonok lettünk, mert 'minden örmény rokon Ádámról, Éváról, Vertánról.'
Panek Zoltán az Új Holnap szerkesztője volt, amikor életrajzát folytatásokban megjelentettük. Igaz, többször átírattam vele, de haláláig írta, és közölhettük ezt a gazdag életutat.
A Napjaink idején, az akkori Miskolcon a régi polgárváros emléke még élt a Kordosokban, Pápay Sándorokban, Bánk Gézákban, Árokszállássy Zoltánokban, Guzmányikban, Kiss Kálmánokban, Kaffkákban, Kühnékben. A tanár úr volt igazi értelemben, nem a mondóka miatt: Úr ír, hanem a bizalom és tisztelet miatt, ami őt övezte. Parázs szellemi élet volt: Kordos László felolvasószínpadán nagy íróink művei hangzottak el, Lendvay Ferenc szinházigazgató Németh László darabját adta elő, a TIT-ben és az Egyetemen nagyszerű előadásokat tartottak. Meghívták Illlyés Gyulát, az idős Déry Tibort. Benkőné, aki szervezte az előadást, előre engedte Déryt, aki kikérte magának: 'Én még férfinak érzem magamat!', így a hölgy mehetett az élen.
Nem tudom, kik voltak jelen 1956. október 23-án, amikor Szabó Lőrinc és Illyés Gyula tartott előadást városunkban. Emlékezetes maradt ez az est, és a másnapi gyönyörű ünnepi érzés, amely elöntötte az embereket. Azóta Szabó Lőrinc neve a 'honpolgárságnak' titkos jelszavává vált. Amikor a Bartók Béla Művelődési Házban Szabó Lőrinc estet tartottunk, meghívtuk Klárát, Kisklárát, Lócit, elmentünk a szülőházhoz. Kordos László kuncogott: 'No, itt se lesz emléktábla, mert ez kocsma volt. Ledózerolták. Ide épült a Szabó Lőrinc Általános Iskola, a ház helyén éppen a jelenlegi tornaterem található. Az Avason felépült gimnáziumot róla akarták elnevezni, ott áll Varga Imre csodálatos szobra is a téren, méltatlan körülmények között. Az akkori igazgatónő megszavaztatta, hogy Szabó Lőrinc Gimnázium helyett nevezzék inkább Avasi Gimnáziumnak. A 'honpolgári' lakók ugyan tudják, hogy a város legnagyobb szülöttje ő, mégis így lett. Ez Miskolc egyik főbűne. Az Osiris Klasszikusok Kiadó viszont 8 kötetben megjelentette összes műveit: verseit, tanulmányait, újságcikkeit, vitatott és vitatható írásait. Megmutatom a legújabb kötetet, ez a vastag kötet is nagyságáról tanúskodik. Már csak a levelezése van hátra, így lesz teljes a monográfia. Hálás voltam, hogy vele foglalkozhattam, mert így minden politikai rendszerben tiszta maradhattam. Köszönöm a figyelmet! Ha van kérdésük, szívesen válaszolok.”
A sok anekdotával fűszerezett élettörténet igazi csemege volt a jelenlévők számára, tapssal köszöntük meg az előadónak, hogy betekinthettünk Miskolc város akkori irodalmi életének kulisszatitkaiba is. Még volt néhány perc arra is a vonat indulásáig, hogy szűk körben beszélgethessünk a tanár úrral. Sok előadását hallottam már, mindig nagy élményt jelent, hiszen jó előadóként a figyelmet végig fenn tudja tartani, olyan színesen ad elő.
Kühne Katalin
___________________________________________________________________________________________
* Március 18., szerda 17 óra – Feledy-ház
MŰVÉSZETI SZABADEGYETEM 2013/2015 – Miskolc művészeti élete 1867-2014
Téma: Irodalmi élet Miskolcon a hatvanas évektől 1989-ig
Előadó: Kabdebó Lóránt professzor emeritus
A negyedik szemeszterben - Miskolc művészeti élete IV. (1960-1989) - a felkért előadók kéthetenként a hatvanas évektől a rendszerváltozásig tartó időszakot idézik meg, a város művészeti életének változó és változatlan jellemzőiről beszélnek egyéni kutatói, alkotói, művelődés,- és művészetszervezői munkásságukból merített tudásukra építve.
A sorozat szerkesztője és az estek házigazdája: Kákóczki András művészettörténész