Scriptúris agriensis

Kedves Címzettek!

Kedves Úrhölgyek! Barátomuraim!

Nem elvárásból, hanem szeretetből – küldöm/továbbítom ezt a meghívót.

Tisztelettel tudatom, hogy május 19-én, kedden, 17 órakor kerül sor a „SZERETTEM AZ IGAZSÁGOT…” című, Németh László életművéről és utóéletéről szóló előadásomra az egri Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtárban. A rendezvény nyilvános, a belépés ingyenes.

Németh László életműve egyetlen egység és művészi teljesség, amely Trianon után, a nemzeti sorskérdésekre adott válaszként, a sorstragédia ellenében a minőségeszmény jegyében – az emelkedő nemzet reményében jött létre.

Kiváló orvosok számára is fenoménnak számító Németh László számunkra ma is tanulságos gondolkodó.

A regény-, dráma- és esszéíró életműve magyar és egyetemes érvényű szellemiség  foglalata.

A humán- és reáltudományokat egységben látó szemléletének eredményei máig érvényesek. Nem ő tehet arról, hogy a Kert-Magyarország álmából Panel-Magyarországot építettünk…

A drámaíró sem a zsöllyék kényelmét, hanem a gondolkodás, szembesülés, számvetés megszenvedett, ma is sok mindenben elgondolkodtató, sőt követésre méltó példáit kínálja olvasóinak, nézőinek, hallgatóinak. Esszéírásában a görög, római, olasz, francia, spanyol, angol, német, cseh, lengyel, horvát, orosz irodalomig pásztázta az emberiség szellemi, irodalmi örökségét…

Üdvözlettel, sok jókívánsággal:

Cs. Varga István.

P. s. I/a.

Részlet Németh László Herder-díjának indoklásából:

„Költészetében az orvos és a tanár mély emberi meglátásai és egy magyar ember történelmi tapasztalatai művészien sokrétegű, de nyelvileg áttekinthető elbeszélőstílusán keresztül sokatmondó kifejezésre talált és tartós hatást ért el. A rövid esszétől az epikus-monumentális regényig költői műveinek problematikája mindig az emberi természet örökérvényű alapkérdéseivel birkózik, de bár a problematika generációkat és nemzeti múltat ível át, mégis történeti hűséggel rögzíti a történelmi változásokat és a históriai értékeket. Ezáltal Németh oly példaszerűen részt vett népe művelésének pedagógiai feladatában, hogy ezzel az egész világ népei és irodalma számára példát adott.” (Vizkelety András fordítása)

I/b.

Németh László: „A kultúra nem tudás, nem művészi produkció, hanem életet szabályozó elv…” „A tudás, érdeklődés nem öncélú dolog: az ország testébe kell beépülnie.” N. L. emléktábla felirata a hódmezővásárhelyi Bethlen Gimnáziumban…

„Az iskolát én nem az értelem tornatermének, hanem az egész élet tervszerűen sűrített másának tekintem.”

„Az igazi siker: a szépen fejlett, arányos, másokat melegítő élet…” (Balatonfüred, a N. L. emléktábla felirata a Pantheonban)

„Nemcsak az iskolát, de az egész társadalmunkat is magasabb igények iskolájává kell tenni…”  „…tartsatok ki a divatok szelében is amellett, aminek a szépségéről, igazságáról meggyőződtetek.” (Részlet Németh László leveléből, amelyet a pécsi Leöwey Gimnázium magyar irodalmi szakkörének írt, ami az iskolában elhelyezett N. L. emléktáblán olvasható.

I/c.

Németh László imája a „Szent Örökkévalósághoz” (NL.: Életmű szilánkokban II. KÖTET. Bp., 1989.  (Az imádság szövege.( 171-172.) 1947-BŐL!)

„Itt állok vízszintes kapudban – a sír szája fölött --, hogy felszívódjak benned, Szent Örökkévalóság. Te küldtél s én omlom vissza beléd – mielőtt visszaszólítottál volna. Megbocsátod-e bűnömet? Nem átkozod-e meg atomjaimat, mielőtt a földben szétoszlanak?

            Tudom én, mi pusztul el minden emberben. S csak én és Te tudjuk, mi pusztul el – mennyi szó, látomás – az én lezárult szemem mögött. Hisz még csak most lettem volna az, amivé csináltál. Amit eddig éltem – csak adat- vagy inkább fájdalomgyűjtés volt tervbe vett művünkhöz. Sem beteg nem vagyok, sem lelkem nem fáradt; sem helyzetem nem tölt el keserűséggel. A szerzetes szép életét éltem – leányarcokkal mosolygó fehér folyosókon. Semmi belső okom nem volt a halálra. Annál több a termésre, az ősz kihordására. Rád gondolok – közös terveinkre --, s a zokogás fojtogat. Ez a zokogás méri bűnöm és veszteségem --, de ez méri mentségemet és áldozatomat is.

            Mert nemcsak a kertet csináltad Te – azt is, aki a kertet most kivágja. Te adtad a gazdagságot, de Te adtad az igazság felelősségét is. Azt akartad, hogy mindenáron mindent kimondjak, s nem engedted meg, hogy amit igaznak kellett éreznem, megtagadjam. Lett volna ez vagy az! Miért kellett mind a kettőnek lennem? Vagy az volt a célod velem, hogy a föláldozott gazdagság mértékével hirdesd, annyi igazságmondó század után, utószor tán e földön: a lelkünkben kialakult igazság, kötelező méltóságát? Azt kívánták tőlem: mondjam az igenre, hogy nem; a nemre, hogy igen; az agyam műszere helyett az ő óraműveikre szereljem lelkem mutatóit. Bűn-e, hogy a csalás helyett a tékozlást választottam? A művész szürete helyett az igaz ember lelkiismeretét?

            Azt mondhatod: vártam volna be az emberek ítéletén át a Te döntésedet. Hisz én mutattam ki, hogy a hős elszánása gyengeség, és bűn, ahol a mártírium koronája ragyog. De Te tudod: hogy nem a börtöntől féltem én. Riadt idegeim a középkor kínzószerszámaival is összebarátkoztak. Husz János máglyájára én is odaállok, ha azon – mint ő – vallhatok s győzhetek. De épp a győzelem volt kétes. Az ideg az, ami nem győzi a megtörés tökéletesedett módszereit. Megtagadván a csábító súgókat – nem akartam a fölém került hóhérok megafonja lenni. Ezért halok meg így – forma szerint: önként – valójában? Az önkéntes halál borzadását is legyőzve, hogy ami a legjobb volt bennem, győztes maradhasson.

            Te hallgatsz – s én, szétoszló lélek: nem érzem felmentésed, csak részvétedet. Nagyon nehéz embernek lenni. S nekem nehezebb volt, mint akárkinek.”

I/d.

Németh László: Az Ószövetség olvasása közben (1954)

„Az ember az Ószövetségben ismert rá magára s világára, s az Újszövetségben az orvosságra és megváltásra.”

„Az a civilizáció, mely a kereszténységet megnemesítette, a természettudományt földajkálta, most csap végig egy világon, melyben az ószövetség vadsága, ha fékeződött is, épp az átalakulás következtében mindenfelé újra előbukkan. A mi feladatunk ebben az átalakulásban nem lehet az, hogy erkölcsiségünk miatt önmagunkon kétségbeessünk, hanem hogy a világ nyers erőinek a szelídség s belátás zabláit szájába vessük. S ne attól féljünk, hogy túlságosan meg találjuk fékezni őket, hanem hogy még mélyebbre ne merítsenek, mint ahonnét az Ószövetség prófétái kiemeltek: – a mozgástalan vadságba, a renddé dermedt kegyetlenségbe.”

P. s. II.