Korkos Jenő Zoltán emlékkiállítása

Meghívó

A Herman Ottó Múzeum – Miskolci Galéria

KORKOS JENŐ ZOLTÁN (1926-2009)

Megnyitja:

Közreműködnek:

Korkos Jenő emlékkiállítása

Hajdú Ildikó művészettörténész köszöntötte a vendégeket, hozzátartozókat, tanártársakat és tanítványokat a Herman Ottó Múzeum és a Miskolci Galéria nevében Korkos Jenő Zoltán festőművész emlékkiállításának megnyitóján, a művész születésének 90. évfordulója alkalmából.

Külön szeretettel köszöntötte Korkos Jenőnét, a művész özvegyét, Korkos Ildikót, a művész lányát, a Korkos-család tagjait, Korkos Jenő kollégáit, barátait, tisztelőit. A megnyitó során elhangzó gondolatokat a Miskolci Kossuth Lajos Evangélikus Iskola és a Miskolci Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola tanulóinak előadásai színesítik. A rendezvény nyitányaként Bartók Béla Román népi táncok című darabját Sebők Bojána Mónika előadásában hallhattuk. Kákóczki András, a Herman Ottó Múzeum - Miskolci Galéria tagintézmény-vezetője  házigazdaként köszöntötte az érdeklődő közönséget. Elsősorban a család ajándékát köszönte meg, azt, hogy az otthonuk falán lévő festményeket, grafikákat elhozhatták ide.  "Egy emlékkiállítás nem a gyász napja, hanem örömteli emlékezés, a legfontosabb, hogy ennyien megtisztelték a művészt. Az est fényét a kiállított alkotások jelentik, de az elhangzó zeneszámok és a  művész versei, a népdalok adják majd a ráadást." A válogatásban és a kiállítás megrendezésében nagy szerepe volt Hajdú Ildikónak. Ezután Kovács Judit tanuló mondta el Korkos Jenő: Este a parkban című versét.

            Goda Gertrúd művészettörténész nyitotta meg a kiállítást. Örömmel vállalta, mint régen több ízben is a művész felkérését, hiszen nagyra becsülte őt és munkásságát. "Egy lezárult élet után mindig összegzésre kerül sor, arra, mit jelent városunk kulturális életében, sőt, az egyetemes művészetben egy festőművész, művésztanár munkássága. Jenő varázslatos személyiség volt, humora és együttérzése, példamutatása miatt diákjai őszintén szerették, de a művészkollégák is. A múltunk, történelmünk sokat jelentett neki, nemcsak irodalomban (versekben, drámákban) dolgozta fel dicsőséges nagyjaink, hőseink életének kiemelkedő eseményeit, a csatákat, hanem művészi eszközökkel ezekből egy szép keresztmetszetet mutatott fel. A miskolci képzőművészeti életben nagy szerepet játszott, az alföldi mesterekhez kapcsolódva, a mezőgazdasági élet mindennapjait, az abban dolgozó emberek érzelmeit is megmutatta. A Budavár visszafoglalásának 300. évfordulójára készített műve nemcsak a fennkölt, apoteotikus katonalétet ábrázolja, hanem azok emberi oldalát is feltárja. Történelmünket jól ismerte, a Kinizsi táncol, a Rákóczi Miskolcon, mint fogoly című művei ezt jól mutatják. Éljük át vele együtt a Kr. utáni 3. évezredben a görög vázaművészet hatására készült rézlemezen látva azt, hogy alkotásain miként elevenedik meg a példamutató múlt. Művészetből megélni abban az időben sem lehetett, ezért rajztanárként a miskolci Kossuth Lajos Gimnáziumban dolgozott. 1989-ben Székely Bertalan-díjat kapott, aki a Rajztanár Képezdét alapította meg. 1995-től a Magyar Huszárság hagyományőrző egyesület lovas kapitánya volt. Maradandó alkotások születtek keze nyomán."

            A megnyitó gondolatokat követően Korkos Jenő: Menj című költeményét Kiss  Renáta előadásában hallottuk. Ezután Kovács Lajosnét, a Miskolci Kossuth Lajos Evangélikus Iskola nyugalmazott igazgatónője beszélt pedagógiai munkásságáról, emberi kvalitásairól: "A gyermekek és a kollégák rajongtak érte. 2001-ben meglepetésként összegyűjtöttük és átadtuk egy kötetben verseit, Este a parkban címmel. Nagyon meghatódott. Nemcsak rajztanár volt, az 1950-es évek végétől százak tanulták tőle a művészettörténetet, a grafika, a festészet alapjait. Arra nevelte őket, hogy elsősorban látni, felfedezni kell, a színek rendszerét megismerni ahhoz, hogy igazi művek szülessenek. Tanítványai iránti szeretete sugárzott, a tanári konferenciákon mindig megvédte a lemaradt diákokat, kiállt értük. A segítségnyújtás, a szociális érzékenység, az eszményteremtés, a példamutatás volt a legfontosabb számára. Sokszor rendezett tárlatokat diákjai rajzaiból, neki is  több önálló  kiállítása volt. Köszönöm a diákoknak, kollégáknak, hogy eljöttek. Sok sikert kívánok a kollégáknak: Tanítsátok látni a jövő nemzedékét!"

            Hajdú Ildikó megköszönte a megemlékező szavakat, elmondta, hogy a kiállítást augusztus 14-ig lehet megtekinteni bejelentkezés útján, hétköznapokon 8 és 16 óra között. Kérte, maradjunk még, a rendezvény vendégfogadás keretében folytatódik tovább. Végezetül meghallgattuk a Kőrösfői kertek alatt és a Kerek utca című népdalokat Iván Diána előadásában. Korkos Jenőné, Ágika csupán néhány szóval köszönte meg mindenkinek, rendezőknek, a Galériának, a közreműködőknek, hogy ilyen boldogságot szereztek neki ezzel a kiállítással. Ezután sokan köszöntötték virággal őt és Korkos Ildikót, a művész lányát. Végigjártuk a termeket, hogy megtekintsük a kiállított festményeket, grafikákat. Emlékeztünk az általunk jól ismert tanárra, művészre. Idézem az Önéletrajzát, hogy azok, akik nem ismerték, most fedezzék fel e kiváló ember életútját, jöjjenek el, tekintsék meg a kiállítását:

            "Nevem Korkos Jenő Zoltán (a Zoltán a bérmanevem). Születtem Ózdon, 1926. október 31-én. Apám, Korkos Gyula az ózdi gyárban volt asztalos művezető. Édesanyám Tersánszky Mária rokonságban Tersánszky J. Jenő íróval. Talán az irodalmi érdeklődés innen sodródott hozzám. Írtam történelmi drámát, ifjúsági regényt, verseket. Elsősorban a magyar történelem küzdelmes időszakai érdekeltek. Zsurzs Éva elismerőleg írt a hozzá küldött forgatókönyvemről, de – sajnos – pénzszűke miatt, nem valósulhatott meg elképzelésem. Első rajzi próbálkozásaimra az ózdi kitűnő gyári elemi iskolában figyeltek fel. 20 pengő jutalmat is kaptam. Máig is emlékszem, hogy az első 60 darabos Faber Castel színes ceruza készletet Szabó Sándor tanító úrtól kaptam ajándékba. Ezzel másoltam le Munkácsy: Honfoglalás c. képét, majd Székely Bertalan: II. Lajos holttestének megtalálását. De egyre inkább önálló elképzeléseim lettek. Putnokon, majd Egerben az Érseki Tanítóképzőben tanultam tovább. Hamza Tibor festőművész figyelt fel rám. Emlékszem, hogy az ott szokásos karácsonyi vásárra egy mozgó lovashuszárt készítettem lombfűrésszel. Igen nagy volt a keletje a tanárok és diákok között. A város történelmi múltjával nagy hatással volt rám. Sokat barangoltam a várban, és büszke voltam, hogy Gárdonyi nyomdokán járok. A 4. és 5. évet már állami tanítóképzőben végeztem el, Jászberényben. Itt kerültem kapcsolatba a műkedvelő színjátszással. Madách: Az ember tragédiáját adtuk elő. Magam Lucifert játszottam a zsűriben jelenlévő Besenyei Ferenc művész úr derült elismerésére. Ő így kiáltott fel: 1949-ben megkezdődtek a tanítói évek: Sajóvárkonyban, Ózdon, Bükkszentkereszten, Berentén tanítottam. Itt a bányász fiatalokból énekkart alakítottam, a kultúrmunka mellett a segédkönyvet írtam-rajzoltam a rajztanítás fejlesztése érdekében. 1953-tól Miskolcra kerültem. Tanítottam általános és középiskolában. Elvégeztem az egri Tanárképző Főiskolát rajz-földrajz szakon.  Egész életemben tanítottam, 1948-2001-ig. Az óvodától a főiskoláig minden iskolatípusban foglalkoztam rajzi, művészettörténeti neveléssel. Emellett évekig vezettem az általános iskolai tanárok rajzi továbbképzését, majd a gyulai országos rajztanári művésztelepet. Magam szakmai fejlődése érdekében jártam a Képzőművészeti Főiskolán szervezett rajztanári továbbképzésre. Részt vettem az UNESCO Prágában rendezett rajzi konferenciáján. Nem volt könnyű teljes értékű tanári munka mellett (heti 24 óra kötelező volt) festészettel foglalkozni, abban eredményeket elérni. Témáim egy része sem kedvezett a kornak, mert engem a magyar történelem dicső és nehéz harcai, jeles eseményei érdekeltek, azokat festettem, rajzoltam és karcoltam rézlapra. Hatással volt rám még a magyar táj, a tanyavilág, az alföldi, balatoni, falusi vidék, melyeket igyekeztem sokszínűen ábrázolni. De személyes kapcsolataim is jelentősek voltak, amikor 1954-től a Miskolci Művésztelepen dolgozhattam. A Csabai Kálmán vezette képzőművészeti csoport kezdetben sokat nyújtott szakmailag. Felejthetetlenek azok a személyes találkozások, beszélgetések melyeket Lenkey Zoli – Vati Jóska – Csohány Kálmán – Kondor Béla – Tóth Imre – Ficzere Laci – Zsignár Pistával folytathattam. Igen jelentős számú csoportos kiállításon vettem részt műveimmel. Ezek egy része országos jellegű volt. A Miskolcon rendezett kiállításokon 1958-tól napjainkig (2007) mindig részt vettem. Ezeken kívül tanácsi és szakszervezeti rendezésben, több ízben Budapesten, Sátoraljaújhelyen, Gyulán, Szegeden, Jászapátin szerepeltem munkáimmal. Miskolcon a régi Nevelők Házában, a Mini Galériában, több általános és középiskolában csoportosan vettem részt. Egyéni kiállításaim a Herman Ottó Múzeumban, a Megyei Tanácson, a Mini Galériában, a Szőnyi teremben, a Miskolci Galériában és több általános és középiskolában voltak. Munkám elismeréseként a legtöbbet tanítványaimtól kaptam, több mint 40 éven keresztül. Az élet minden területén találkozom velük, és szeretetükről, az együtt töltött tanítási óráink boldog emlékeiről szólnak. Képeim sok család, közintézmény falán megtalálhatók szerte az országban és külföldön, Ausztriában, Spanyolországban, Kanadában. Kaptam hivatalos elismeréseket is. Pedagógiai munkámért Eötvös József emlékérmet, művészeti munkámért Székely Bertalan emlékérmet. 75. születésnapom alkalmából a Miskolci Galéria kiállítást rendezett munkáimból 2001-ben. Sajnos látásom megromlott s egyik számomra sokatmondó képemmel, a „Találkozás a damaszkuszi úton” cíművel szeretnék elbúcsúzni."

            Nekem az első teremben lévő a Tél a parkban, a nagyméretű történelmi témájú Budavár visszafoglalása 300. évfordulójára című festményeken kívül, elsősorban az alföldi témájú grafikák tetszenek leginkább a II. teremben: Csikós, Nyár, Don Quijote, Gyulai emlék, de a legszebbek számomra a III. teremben lévő festmények: Karácsonyi angyal, Háromkirályok, Pásztorok, Betlehemesek, Háromkirályok (Rózsa Sándor, Angyal Bandi, Sobri Jóska), Rákóczi Miskolcon, Tanya, Virágvasárnap címűek. Ajánlom mindenkinek, nézze meg ezt a sokszínű kiállítást. Érdemes!

Kühne Katalin

___________________________________________

Fotók: Kiss Ágoston