Meghívó

A Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézete,

az MTA Miskolci Akadémiai Bizottság Klubja és a Múzsák Kertje Alapítvány

tisztelettel meghívja Önt és kedves családját

2017. május 29-én hétfőn 19 óra a Zenepalota Bartók-termébe

(Miskolc, Bartók Béla tér 1.)

KODÁLY ZOLTÁN ÉS A GORDONKA

jubileumi emlékhangversenyre

Közreműködik:

Elek Szilvia – zongora

Kántor Balázs – gordonka

Műsor:

Adagio gordonkára és zongorára

Capriccio szólógordonkára

Szonatina gordonkára és zongorára

--------------------------------------------

Szólószonáta Op. 8

Kodály Zoltánnak kedves hangszere volt a gordonka.

Még gyermekkorában – jórészt önerőből – tanult rajta játszani, később pedig kiemelt szerephez jutott az életmű

kamarazenei termésében. A gordonkás alkotások „koronáját” is a mostani hangversenyen fölcsendülő

Szólószonáta jelenti, lenyűgöző dimenzióival és az előadótól nem mindennapi virtuozitást megkívánó

követelményeivel.

Kántor Balázs, a Nemzeti Filharmonikusok cselló szólamvezetője és

a kétszeres Artisjus-díjas Elek Szilvia kamaraestje

a 2017-es Kodály-emlékév egyik jelentős miskolci koncerteseménye lesz.

A belépés díjtalan!

___________________________

Kodály Zoltán emlékhangverseny

A Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézete, az MTA Miskolci Akadémiai Bizottság Klubja és a Múzsák Kertje Alapítvány a Zenepalota Bartók-termében Kodály Zoltán  (1882-1967) halálának 50. évfordulóján jubileumi emlékhangversenyt rendezett. Közreműködött: Elek Szilvia, kétszeres Artisjus-díjas zongoraművész és zeneszerző, Kántor Balázs, a budapesti Operaház szólócsellistája, aki tagja a Filharmóniai Társaság Zenekarának és cselló szólamvezetőként a Nemzeti Filharmonikus Zenekarnak.

            A műsor: Adagio gordonkára és zongorára, Szonatina gordonkára és zongorára, Capriccio szólógordonkára, Szólószonáta Op. 8.

            Sziklavári Károly zenetörténész, karmester köszöntötte a vendégeket, bemutatta a koncert két szereplőjét. A koncerten mindenki kapott egy füzetet, amelyben a következőket írta: "Ötven esztendeje hunyt el Kodály Zoltán, a XX. századi magyar kultúra egyik legjelentősebb személyisége. Rendkívüli képességű muzsikus volt, enciklopédikus tudása mellett több hangszeren játszott, s különösen közel állt hozzá a gordonka, amelyen még tizenéves korában, autodidakta úton kezdett zenélni. Később számos olyan kamaraművet komponált, amelyekben szólisztikus szerephez jutott ez az instrumentum. Ilyen volt egyebek mellett a gordonkára és zongorára írt Szonáta (Op. 4) és Szonatina, átiratok is születtek Kodály tollából ugyanerre a hangszerpárra - saját szerzeményei közül az Adagióé s a Magyar rondóé, de több J. S. Bach-kompozícióé is-, azonkívül két szólódarabbal, a Szonátával (Op. 8) és a Capriccióval is gyarapította a gordonka irodalmát a zeneszerző. (Sőt: versenyművet is tervezett gordonkára és zenekarra, melyhez végül csupán vázlatok készültek.) A felsorolt kompozíciók zöme a felnőttkori életmű első nagy - az 1920-as évtized elején lezáruló - periódusának terméséhez tartozik, ideértve a mai hangversenyen fölcsendülő valamennyi alkotást.

            Legkorábbi közülük - legalábbis eredeti formája szerint - a nyitó számként fölhangzó Adagio. Első verziójában még hegedűre és zongorára született (1905), majd 1910 táján írta át gordonkára és zongorára a zeneszerző, aki később így vallott ifjúkori művéről: "abból az időből származik, amikor a népdalról semmit sem tudtam", a darab ennélfogva "meglehetősen világos, elég folyékony és internacionálisan érthető" stílusú. Lényege szerint még a nyugati későromantika szellemében fogant zeneköltői vallomás az Adagio, annak hangnemi rendszerébe illeszkedő, nagylélegzetű melódiáival, túláradó érzelemvilágával és extatikus fellángolásaival. Ugyanakkor a "levegősebb", franciás neomodalitás is jelen van már a tétel kontrasztáló középszakaszában (melynek anyaga újból fölidézésre kerül a befejezést megelőzően.)

            A gordonkára és zongorára írt Szonatina az ugyanerre a két hangszerre komponált Szonáta (Op. 4, 1909-10) nyomán önállósult egytételes kompozícióvá. Stílusa, sőt egész atmoszférája ízig-vérig kodályinak mondható immár: dallamszövete részint pentaton alapsejtekből nő ki, s harmóniavilága a szerzőre oly jellemző megoldásokban gazdag, rezignáció mellett az a "magyar küzdelemhang" is, amely azután a Psalmus hungaricus és a Háry János zenéjén át, megannyi formában kísérte égig az életművet. Fantáziaszerzűen szabad zongora-bevezetés indítja útjára, melyet a szélesen daloló főtéma szakasza követ, utóbbi párbeszédet bont ki a két hangszer között, s a folyamat lendülete drámai tetőponton törik ketté. E pillanat feszültségeit a második téma (melléktéma) szelíd hullámzása oldja föl. A középszakasz, majd a visszatérés míves és drámai erejű fordulatosságára az elillanó befejezés poézise tesz koronát - különös, nosztalgikus fényével.

            Kodály szólógordonkára írt két műve: a Capriccio és a Szonáta (Op. 8), egyazon évből származik (1915), s az előbbi újszerű megoldásaiban logikusnak tetszhet az utóbbi lenyűgöző - egyben hangszertörténeti jelentőségű - dimenzióihoz elvezető lépcsőfokot, egyfajta "előtanulmányt" látni. Mindkét mű esetében ún. "scordaturát"(húr-elhangolást) alkalmazott a zeneszerző, ami a Capricciónál a legmélyebb húr kisszekunddal történő lejjebb vitelét jelenti. E virtuóz darab: egylendületű bravúrfantázia a "Hej, a mohi hegy borának..." kezdetű népi dallamra.

            Ahogyan a művet tolmácsoló Kántor Balázs is hangsúlyozza, a gordonka szólóirodalmának J. S. Bach óta nem akadt olyan jelentőségű darabja, mint Kodály 8. opus-számú Szonátája. Valódi mérföldkő volt, amelynek hangszertechnikai újszerűsége - s egyidejűleg a kifejezésmód mélységei - révén iskolát teremtett alkotója. Általa nem egyszerűen a többszólamú játékmód lehetőségeit kereste a gordonkán Kodály, hanem gyakran különféle hangszerek (például a cimbalom vagy duda), sőt: együttesek hangzásvilágát imitálta, olykor egyenesen zenekarszerű hatásra törekedve. S eközben a tartalmi gazdagság soha nem sejtett tágasságát és teljességét érte el, szinte egy késő-/ utóromantikus nagyzenekari alkotás - programjában világot átfogni igyekvő - esztétikai mércéjével mérhetően! Csakhogy amit más szerzők szimfonikus kereteken belül valósítottak meg, Kodály képes volt egyetlen - két mély húrját tekintve kisszekunddal lejjebb hangolt - cselló segítségével véghezvinni!

            A mű hangja egyszerre modern és magyar - első ütemétől az utolsóig. Három tétele hagyományos, gyors-lassú-gyors elrendezésű ciklust alkot. Heroikus gesztussal tárulkozik föl az Allegro maestoso ma appassionato feliratú nyitótétel, melynek zenei világa mögött - a részint pentaton rendszerű magyar alapanyag tényén túl - barokk sarabande-tánclüktetés is észlelhető, szenvedélyes tónusa pedig Brahmsra, sőt talán még Beethovenre is visszatekint. Szerkezete: szonátaforma két, egymással kontrasztáló témával, amelyek közös gyökerűek. Egyetlen hatalmas éjszaka-költeményként hat a feliratában (Adagio - con grand' esprssione) talán Beethovenre utaló lassútétel. Típusa szerint a pályatárs és barát Bartók Béla nagy "éjszaka"-lassújának méltó párja, víziószerű dallamanyagában olykor népi sirató-emlékek vegyülnek "kuruc" töredékekkel, megrázó végletek közepette, szerkezete a visszatérő háromrészesség jegyei mellett a variációs forma sajátságait is mutatja. Népi ihletésű, fergeteges táncrondó a finálé (Allegro molto vivace): mégis sokkal inkább individualista, semmint kollektív tónusú muzsika - ami a fiatal Bartók hasonló tételeiről ugyanúgy elmondható -, nélkülözve még azt a valóban felszabadult mámort, amelyet a későbbi nagy táncfantáziák - a Háry János bizonyos tételei-tételrészei, vagy a Galántai táncok (stb.) hoztak magukkal. Színpompás forgataga viszont csodálatraméltó zeneszerzői ötletbőséggel - s az előadó részéről rendkívüli virtuozitást megkívánva - tágítja ezernyi irányban a gordonka hangzáslehetőségeit.

            Szerteágazó volt az említett, történelmi multú nagyzenekarok (Operaház zenekara, Filharmóniai Társaság Zenekara, Nemzeti Filharmonikus Zenekar) és Kodály Zoltán kapcsolata. Nyári este című, korai darabjának első verzióját az Operaház zenekara mutatta be Kerner István pálcája alatt (1906). Két zenekari dalának premierje (Op. 5) a Filharmóniai Társaság nevéhez fűződik, Dohnányi Ernő vezényletével (1921); ugyanők voltak a Marosszéki táncok zenekari verziójának első magyarországi megszólaltatói (1930) is. A Galántai táncokat pedig már kifejezetten a Filharmóniai Társaság Zenekara számára, az együttes fennállásának 80. évfordulójára komponálta Kodály (bemutató: 1933. október 23., vezényelt Dohnányi Ernő). De ő maga is számos alkalommal dirigálta a három felsorolt együttest (illetve a Nemzeti Filharmonikusok elődjét, a Magyar Állami Hangversenyzenekart, valamint annak elődjét, a Székesfővárosi Zenekart). Külföldi vezényléseit követően Kodály 1929. február 3-án, a Psalmus hungaricussal mutatkozott be karmesterként a budapesti közönség előtt: a Filharmóniai Társaság felkérésére, az együttes és a Palestrina Kórus élén. Még ugyanebben az évben a Háry János-szvitet szólaltatta meg a Filharmóniai Társaság Zenekarával, további szerzeményei közül pedig később a Nyári estét, a Felszállott a páva - változatokat, a Budavári Te Deumot, a Háry János részleteit, a Concertót és a Galántai táncokat (sőt: egy-egy J. S. Bach- és Beethoven-művet is; mindezek egy részét szintúgy elvezényelte az Operaház együttesei és a Székesfővárosi Zenekar élén. Missa brevisének zenekari verzióját (1956), a Psalmus Hungaricust (1957), valamint a Budavári Te Deumot (1958) az Állami Hangversenyzenekarral, a Nyári estét és a Concertót (1960) a Filharmóniai Társaság Zenekarával rögzítette hanglemezre. De Miskolcon is több alkalommal vezényelte saját műveit, különféle együttesek élén Kodály Zoltán."

            A Zenepalota Bartók-terme megtelt, a koncert csodálatos élményt nyújtott nekünk. Különleges játékáért mindkét művésznek többszöri vastapssal köszöntük meg, annyira elvarázsoltak bennünket, hogy hazafelé nem hallottuk a város zaját, fülünkbe csengett még a gordonka és a zongora hangja. Otthon feltettem a Kodály Zoltán CD-t, amit sokszor előveszek és elmerülök népünk gyönyörű zenéjében.

             Az idei Operafesztiválon is emlékeznek rá, végigkísérik az egész fesztivált az általa szerzett művek. A Nagyszínházban a Nyitóhangversenyen elhangzik a Budavári Te Deum, a Psalmus Hungaricus és Fekete Gyula: Csellóverseny című műve. Közreműködik a Pannon Filharmonikusok, Kodály Kórus, Debrecen, Nyíregyházi Cantemus Kórus, vezényel: Bogányi Tibor. A Nyári Színházban a Háry János szvit hangzik el. Mesélő: Fandl Ferenc, közreműködik a Miskolci Szimfonikus Zenekar, vezényel Gál Tamás. A Magyar Nemzeti Táncegyüttes vendégjátéka a Nyári Színházban tekinthető meg, itt a Felszállott a páva c. művét Zsuráfszky Zoltán, Kossuth-díjas, Kiváló Művész rendezte, koreografálta, közreműködik a Miskolci Szimfonikus Zenekar, vezényel: Gál Tamás. A Játékszínben Juhász Előd elméleti előadása és Bartók-Kocsis: Bartóktól Kurtágig hangverseny hallható. Ugyanitt  másnap Juhász Előd elméleti előadása és Kodály Zoltán: Aranytól Kodályig hangverseny látogatható. A Nagyszínházban kedvezményes áron látogatható a Székely fonó, a Magyar Állami Operaház vendégjátéka, karmester: Kocsár Balázs, rendező: Michael Znaniecki. Az Ezrek operája előadása, a Székely fonó ledfalas kivetítésen élőben, a  Szent István téren is látható. Szívből ajánlom, vegyenek részt ezeken a nem mindennapi eseményeken!

            Kodály, Bartók és társai, akik több országot gyalogosan bejártak, kutatták népzenénket és a szomszéd népek zenéjét, hanglemezre rögzítették, ezzel is gazdagították a világ zenei kincsét. Hazatérve feldolgozták, dokumentálták, majd beépítették műveikbe. A zenekarok, énekkarok  világhírűvé tették ezt az egyedi, semmi másra nem hasonlító, érzelemdús muzsikát. Megérdemlik elődeink, hogy ne csak azok hallgassák meg, akik régóta koncertlátogatók, hanem ismerjék meg gyermekeink, unokáink is. Ez a mi felelősségünk, tegyünk érte, hiszen a magyar lélek árad belőle. A Kodály-módszert is ismerik és tanítják szerte a  világon, sok külföldi hallgatója van hazánk zeneiskoláinak, legyünk erre büszkék!

Kühne Katalin