Vendégségben a Múzsák Kertjében

Október 25. péntek 17 h.   

Kalász László (1933 – 1999) „Nagy jövő  mögöttünk”

Vendégeink: özv. Kalász Lászlóné és Kalász Antónia

Házigazda: Prof. Dr. Cs. Varga István irodalomtörténész  

Közreműködik: Balázs István, Ötvös Éva, Petri Nóra

____________________________________________________________________________________________________

Kalász László költőre emlékezett Dr. Cs. Varga István irodalomtörténész professzor

A Feledy-ház vendége volt Dr. Cs. Varga István irodalomtörténész professzor, Kalász Lászlóné, a költő özvegye és leánya, Kalász Antónia. Verseit Ötvös Éva, Petri Nóra és Balázs István tolmácsolta.

80 éves lenne idén Kalász László Radnóti-, József Attila-, Szabó Lőrinc-díjas költő. A barát 14 éve így búcsúzott tőle: „A „barát, barátság mindörökre” kötelessége szavakat írat és mondat velem, pedig Kalász László halála némaságot, csendet parancsolna, mert a csend most Isten néma jajszava  a Bódva völgyében, ahol annyi szenvedés után elpihent „barna teste”, és halálával közelebb jött hozzánk „a világűr magánya, hidege”… A hatvanas évek elején-közepén új eszményekkel és értékrenddel jelentkező Hetek virtuális költőcsoport most négy főre fogyatkozott. Ágh István, Bella István, Buda Ferenc, Raffai Sarolta, Ratkó József és Serfőző Simon mindig megvallották Kalász iránt érzett szeretetüket. Tíz verskötet, hét önálló, két válogatott és egy gyűjteményes könyv bizonyítja: talentumával jól sáfárkodott, megőrizte és gyarapította. Győrben Nagy Lászlóval együtt vehette át a Radnóti-díjat, József Attila- és Szabó Lőrinc-díjjal is kitüntették. A Bódva völgyének olyan büszkesége volt, mint a szalonnai Árpád-kori templom...  A szülőföldjén maradt, pedig őt is vonzották a „Jeszenyin-kék távolok”. Egybeforrt országszélre vetett szülőföldje sorsával. A  föld és a rajta termő fa egymást éltető, szépítő és gazdagító kölcsönösségét bizonyította, Illyés igazát példázta. Sok embert ajándékozott meg szeretetével, barátságával, sziporkázó jókedvével. Költészetünk anyakép-vonulatában az Anyámnak kontya van remekmű. Az emberi létezés, az élet, a teremtés titka, az anyaság titka a kozmikus létezés szférájában, a nyári éj tengerében szárnyal magasra. A Nagy jövő mögöttünk a szakadatlan időt érzékeltető, ciklusok nélküli, fontos lírát, életművet kiteljesítő verskötet. Ő valóban tudta, „ A líra / gyönyörű madár”. Megtalálta a mítoszt, „a mesét / egy hóvirág tövében…”. Neki a Kalevala egyszerre élmény, látás- és szemléletmód is. A Bódva-völgyi tárgyi valóságból és életanyagból szuverén, egyéni lírát teremtett, életműve magas íven helyezkedik el. Szava perfektummá vált, sorsa bevégeztetett: „golgoták a domboldalak / gondjaim már feszületek / mosom kezem Bódvánk vizében / utána felfeszülhetek”. Áldáskívánást fogalmazott megrendítő szépségű szerelmes versének zárszavaiban: „gyümölcs vagy gömbölyű / egyetlenegy falat / gyümölcsből csengettyű / gyümölcsből zuhatag / ígéretgyönyörű / jövőnknek jele vagy / gyümölcsöző ölű”. Kalász László vigasznak hagyta ránk erős hitét, azt a bizonyosságot, hogy elmúlnak földi dolgaink, „… de ez az ég / de ez a szél / de ez a domb / meg ez az ér / megmarad”. Bella István Virágrög Kalász László sírjába című versében vérbeli tehetséggel fogalmazta meg: „Most földbe vet, le is arat, / fénnyé őröl, zsákjába rak / a Gazda; ami vagy, az legyél, / Kalász voltál. Most már kenyér.”

Leánya, Antónia egy értő, érző lélekkel megírt esszével emlékezett édesapjára, amelyben felvázolta életének és költészetének állomásait, fontos eseményeit. Beszélt a költő-tanár életéről, aki Szalonnán, e teremtő csöndben írta verseit. 1953 óta jelentek meg irodalmi folyóiratokban, de első kötete csak 1967-ben látott napvilágot. Példaképei Sinka István, Juhász Ferenc, Illyés Gyula, József Attila, Nagy László, T. S. Eliot voltak. Élesen körvonalazott képekből építi verseit, hangja mentes a szenvedélyességtől. Versei rusztikusan valóságosak és éterien sugárzóak. Feladatát így fogalmazza meg: „Fölemelni e tájat”. Közösségének szociális gondjai személyes gondjaivá válnak. Kalász megszemélyesítései, azonosulása nem költői stílus, hanem természeti világkép. Visszanyúlik a finnugor ősköltészetig, a tetejetlen fa tetején éldegélő Arany Atyácska mítoszáig, a népmesékig, ahol örök igazságok érvényesülnek. A tiszta, áttekinthető szerkezetű versformát kedveli, dalaiba sűríti mondanivalóját. Ezek a dalok cím nélküli versfolyamok, néhány sorostól a hosszabb ívű versekig. Köteteinek címe is jelzi, hogy egymásra épülnek: Szánj meg, idő - Parttól partig – Hol vagy, jövendő? - Ne dűts ki, szél – Színt vallok a szelekkel – Mintha rögtön meghalnék – Nehéz a szó – Világ menj világgá – Megvárlak megújulás – Nagy jövő mögöttünk – A világ dallama. Antónia ez utóbbi kötetet is így szerkesztette, amely 2005-ben jelent meg. Arra buzdít, vegyük elő újra köteteit, érdemes! 

Kühne Katalin

Fotó: Mogyorósiné Kiss Ibolya

___________________________________________________________________________________________________