A HERMAN OTTÓ MÚZEUM – MISKOLCI GALÉRIA TISZTELETTEL MEGHÍVJA ÖNT, KEDVES CSALÁDJÁT ÉS BARÁTAIT

2016. április 28-án, csütörtökön 17 órára a

FELEDY-HÁZBA (Miskolc, Deák tér 3.)

O. Papp Gábor festőművész „Önéletrajzomat munkáimban rejtettem el” 

című kiállításának megnyitójára 

Megnyitja: Némethi Lajos költő

Közreműködik Balázs István előadóművész 

Fotók: Barázda Eszter

_________________________________________

O. Papp Gábor festőművész kiállításának megnyitója

O. Papp Gábor: „Önéletrajzomat munkáimban rejtem el” című kiállítása nyílt meg a Feledy-házban. Kákóczki András művészettörténész, a Herman Ottó Múzeum - Miskolci Galéria igazgatója köszöntötte a vendégeket.

A művész – aki betegsége miatt ezúttal személyesen nem lehetett jelen – összegyűjtött alkotásait legutóbb 2010 novemberében mutatták be Miskolcon, a MissionArt Galériában. Akkor Kishonthy Zsolt művészettörténész így írt róla: "O. Papp Gábor fiatal kora óta folyamatosan rajzol és fest, számára a művészet nem kérdések és válaszok, megoldandó feladatok sora, hanem egyfajta létállapot. Végigbolyongott élete során megrajzolta és megfestette a helyeket, ahol járt, az embereket, akikkel találkozott. Naplószerű leltárt készített, amelyben szavak helyett képek sorakoznak, de a napló lapjai az évtizedek során ezerfelé szóródtak. Így hagyott ottlétéről nyomokat, ahol járt egykor. Ha mezőn ült, megismerte és lerajzolta a virágokat és madarakat, vagy a dombos tájakat, régebben a Balaton-felvidéki hegyeket, Tihanyt, Csobánc környékét, falusi udvarokat. Kocsmákban kávéra, városokban, ha sikerült, pénzre cserélte képeit. Közben megfestette álmait, amelyekben gyakran feltűnik egy fiatal fiú, egy gyermekkorú, kóchajú bohóc. Sehol sem látható szárazföldi és vízi világokat láthatunk képein, sejtelmes ködökben, gombák, kagylók, halak lebegnek és úsznak egy meghatározhatatlan közegben. Folyamatosan művelt festészete szerelmei révén újra és újra felizzik, e képek talán csomópontok lehetnének a szétszóródott életműben. Lírai, romantikus, helyenként szentimentalizmusba forduló festészete párhuzamos sorsával, eddigi életével, amely most, egzisztenciális értelemben legalábbis, felfüggesztődött. "

A mostani kiállítást Némethi Lajos nyitotta meg, akinek mintegy 15 éve van szerencséje ismerni a művész családját, melynek szinte valamennyi tagja művészi tehetséggel megáldott. Ki a képzőművészet, ki az irodalom berkeiben, vagy éppen mindkettőben otthonos. O. Papp Gábor képeivel 2003-ban találkozott először. A sajátos hangulatú művekbe azonnal beleszeretett, ezért is volt öröm számára, hogy az akkor Tarcalon megrendezett kiállítást ő nyithatta meg. Aztán 2007-ben újra lehetőséget kapott a miskolci Művészetek Házában, a mai pedig már a harmadik alkalom, hogy O. Papp Gábor személyéről és művészetéről – bár nem szakemberként – közönség előtt szólhat.

„A képek alkotója betegséggel végigküzdött életének hű lenyomatai a festmények. Egyéni látásmódja alapján színes, varázsos, álomszerű képek születtek. Nekünk is vannak álmaink, de ő olyan intenzíven éli át és mutatja meg nekünk a sajátjait, hogy jobb emberként láthatjuk saját világunkat. Egy érzékeny, intelligens, jobb sorsra érdemes ember a műveivel nem egyszerűen csak nyomokat, de életéről a jövő számára is jól értelmezhető jeleket hagy maga után. Az életrajz és a művek nem minden művésznél alkotnak egységet, az ő esetében azonban igen."– zárta gondolatait, majd az utolsó mondat megerősítéseként felolvasta a művész önéletrajzát.

"O. Papp Gábor: Magamról

O. Papp Gábor: Az Élet és Irodalomban leközöltek néhány rajzomat, de a szakmában öt Papp Gábor volt, így nem mindig én kaptam meg a honoráriumomat; ,,O” azért, mert görbe a lábam; „O”, mert a semmi és a tökéletes jele.

Születésem: Sárospatakon születtem. Anyai ágon Amerikát megjárt parasztok, apai ágon papok a felmenőim. Apám becsületes műszaki ember volt. Négyen vagyunk fiútestvérek. Szinte ötévenként költöztünk; bebarangoltuk Borsod megyét: Kurityán bányatelep, Kazincbarcika, Tiszaújváros, Miskolc.

Emlékképek 1: A nagy almáskert, nagyapám új indigókék surca, a patak kishalai, a Tisza közelsége,  az ártéri rét, a fák, varjak, seregélyek.

Tanítóim: 13 éves koromban alakult ki érdeklődésem a rajz iránt; rajztanárom Agárdi Gábor fekete bársonykabátot viselt, volt egy szekrénye tele szép tárgyakkal. „ A fenébe az ecsettálakkal!” – és egy vödör vizet hozatott, amiben bőven moshattuk az ecsetet. Gyalult fakockákat kaptam, fenyőgyanta illatút. Vanyó atya megtanított lazúrozott tusrajzot készíteni. Fiatal teológus volt, aki bevezetett az irodalomba, és kalauzolt a múzeumokban. Pataki János, aki Párizsból jött haza.

Emlékképek 2: Szentendre – a tanúhegyek, kockás csiga, Gréti, Cseperke, Pataki János, Vörösváry Ákos, a Lucza család, Gondos István; a Balaton – sárgászöld és nem kék; alföldi tanyák, erdélyi kolostorok, a nagy kapu Tokajban: csigaház, szivárványos kagylók, a holtágban a liliomok; Gesztely: Pamacs a fekete puli, a gidó kecske, a japán kakas és a gyöngytyúkok.

Lányom: 1973-ban lányom született, mert azt szerettem volna. Ő az erdő közepe, Ő a tisztás, Ő Cseperke.

Emlékképek 3: Három év a szentendrei skanzenben; ácsok között, asztalosműhelyben fűrészeltem a fát. Munkaterápiás intézet. Nyaranta művésztelepeken vettem részt faszobrászok között: Laborcz Ferenc, Henry Moore…

Kiállítások: nem számoltam. Kaposvár, Budapest: Zichy kastély, Vajda Lajos Stúdió (Zámbó, Wahorn), Szentendre, Szentes, Tiszaújváros, Miskolc I. díj, Eger, Tapolca-Diszel, Tarcal…

Emlékképek 4: Zűrök, balhék, ütközések; feltápászkodások és visszaesések, tobzódások és ürességek.

Rendőri jelentés a ’70-es évekből:

Anyja neve: Molnár Gizella

Született: Sárospatak, 1949. 04. 07.

Iskolai végzettsége: szabályozástechnikai műszerész

Állandó lakása: Miskolc

Családi állapota: elvált, egy kislánya van.

Pénze nincs.

Festőnek mondja magát.

Papírjai nincsenek.

Büntetve volt: közveszélyes munkakerülés, tiltott határátlépési kísérlet (6 hónap börtön), fegyveres szökés őrségből.

Kórházban mániás depresszióval kezelték.

Emlékképek 5: Rainer Maria Rilke verseit szerettem, meg Dosztojevszkijt, Csehovot…

Tanulni szerettem volna, világot látni. Nem sikerült úgy, ahogy elképzeltem.

Emlékképek 6: Festettem mindig - azzal, ami volt, és arra, ami volt. Gyakran átfestettem képeket, így számos képem megsemmisült - sokszor megbántam. Nehéz befejezni, de abbahagyni tudni kell! Egy-két éve összegezni akartam egy nagy képen az eddigieket; elkínlódtam vele, végül semmi sem lett belőle. Eddig legalábbis…

Ön-Arc-Kép: Az élet - út önmagunkhoz, de csak mások arcában füröszthetjük meg magunkat. Minden kép önarckép tehát, szóljon is bármiről.

Önéletrajzomat munkáimban rejtettem el.                 Miskolc, 2007. január 8."

A megnyitó záróakkordjaként Balázs István előadóművész olvasta fel Némethi Lajos O. Pap Gáborhoz 2003-ban írott verses levelét:

Ó, Papp Gábor!

Műveid előtt (itt és most) egy tábor,

azaz tábornyi ember áldja szerencséjét,

s próbálja felnyitni titkod szelencéjét.

Persze nem sikerül; szánkat mégsem hagyja el szitok,

bár fáj, hogy megfoghatatlan számunkra a titok.

Vajon mi rejtezik Benned?

Ki teszed, amit Neked – és nem másnak – kell tenned,

akit a sors – ab ovo – arra rendel:

szálljon szembe minden „normális” trenddel,

és a konvenciókat lazán rúgja seggbe,

s emelkedjék, fel-fel – az egekbe.

Ne törődj vele, hogy mi vagy, s mi voltál!

Életed szikrázó, fénylő, szárnyas oltár:

halak, szelíd vadak, madarak – bumfordi bájjal,

birsalma-koronás Madonna, ölében Krisztus-királlyal,

fák vérrögös törzse, ezek

mint az égtől megváltást kérő, karcsú kezek,

szentjánosbogár-lepkék, gyűrűcsillogású fények,

világánál legelnek hattyúnyakú mének…

És ím, emitt a női fejek,

ahol a központban áll a,

nem, nem az arc

de az asszonyok válla,

a bőr egyetlen ránca nélkül…

Pajzán, narcisztikus kecske táncra kékül…

Kakukkal kokettáló kakas taréján,

kifli-holdak fénylő karéján ring a

vadul lüktető inga,

jelezve az időt, a Napra-forgót,

a nagy, kék szódásüvegnél megbúvó papramorgót,

hol a bábú bohóccal babázik,

darázs-gyermek körbeforgót játszik…

Csend és élet. De nem csendélet.

Fekete macska, fészekben tojás,

tündérlány, huszár balra áll…

tó, tó-virág, aranyhal, béka, békanyál…

Malac, csiga, fogas hal jár jegyben,

tarka tehén kérődzik a zöldön…

Minden műved csend és kiáltás is egyben,

hirdeted: élni kell – és lehet e Földön.

Kühne Katalin jegyzete