2018. január 24-én, 17 órakor a Feledy-házban

Tircsné Dr. Propper Valéria irodalomtörténész

Három magyar fohász

című előadása lesz.

(Miskolc, Deák tér 3.)

______________________________________

A három fohász

A Magyar Kultúra Napját január 22-én 1989-től ünnepeljük. Ez alkalommal hívták meg a Feledy-házba Tircsné Dr. Propper Valéria irodalomtörténészt, ő három fohászunkról, a Himnuszról, a Szózatról és a Magyar Hiszekegyről tartott előadást.

            Tircsné Dr. Propper Valéria előadásából csak részleteket idézhetek a jegyzet kereteinek szűk volta miatt, de talán érdekes lehet így is azok számára, akik nem lehettek jelen.

            "Első fohászunk Kölcsey Ferenc: Hymnus: A Magyarok zivataros századaiból:

Előadása mottójának ezt az alcímet választotta. Előzmények: A magyarságnak a 19. századig nem volt önálló nemzeti himnusza, mind a katolikusoknak, mind a reformátusoknak saját néphimnuszuk volt. Erkel Ferenc által 1844-ben megzenésített, össznemzeti imádsággá váló műve, több próbálkozás után végül 1989-ben került jogszabályi védelem alá, hiszen ekkor lett az alkotmány szövegének a része. 1903-ban próbálkozott a magyar országgyűlés jogszabályi védelem alá helyezni a magyar Himnuszt, de Ferenc József nem szentesítette a törvényt, ezért nem lépett életbe. Magyarország 2012. január 1-jén életbe lépett Alaptörvényének preambuluma a Himnusz modernizált első sorával kezdődik: „Isten, áldd meg a magyart!” Kölcsey műve előtt a katolikus magyarság néphimnusza a Boldogasszony Anyánk és az Ah, hol vagy, magyarok tündöklő csillaga kezdetű ének, míg a református magyarságé a Tebenned bíztunk, elejétől fogva (90. zsoltár) volt. Népszerű volt a – hatóságok által többször betiltott – úgynevezett Rákóczi-nóta is. Ez utóbbit Hector Berlioz és Liszt Ferenc is megzenésítette. A 19. század elején ugyanis hivatalos alkalmakkor Magyarországon az osztrák császári himnuszt játszották, de mellette mint a magyarság kifejezője, gyakran felhangzott a Rákóczi-nóta vagy más néven a Rákóczi-induló is. Kölcsey Ferenc Sződemeteren született, édesapját korán elvesztette, rokonokhoz került, Álmosdon élt gyermekkorában. Szatmárcsekére költözött, ahol elhunyt. Később itt emeltek tiszteletére emlékművet.  Parainesis címmel unokaöccséhez, Kölcsey Kálmánhoz írta intelmeit, melyben tudásra, gondolkodásra, emberszeretetre, őszinteségre, önzetlenségre tanítja. Ha csak ezt a művét írta volna meg Kölcsey, akkor is a legnagyobb magyar írók közé tartozna. Ez a műve egy reformkori modern magyar tízparancsolat. Kazinczy Ferenc nagyon távoli rokona volt a Kölcseyeknek. A debreceni diák Kölcsey Csokonai temetésén találkozott először Kazinczyval, akiről nagyon hamar kiderült számára, hogy Kazinczy szemben áll a debreceni református egyház és a Kollégium egész világszemléletével. 'A fiatalság bálványozta ezt a félszemű embert, aki sosem kereste, csak kiérdemelte a tiszteletet. Ellenfelei pedig rettegtek nagy tudása, állhatatossága és megközelíthetetlensége miatt. Ha rang, hivatal, pénz és ezer más mindenkit meghajlíhatott is, ezt a törékeny embert sem kecsegtetés, sem erőszak, sem szegénység, sem jólét, sem elhagyatottság, sem vigalom meg nem ejthették, el nem tántoríthatták elveitől. Mindvégig kitartott…a nemzet megmaradása és felemelkedése érdekében…'(Kincs Elek: Kölcsey a közéletben. Szombathely. Martineum Könyvnyomda Rt. 1931. 9.p.) Kölcsey igen aktív követe volt Szatmár vármegyének. Hozzászólt a vallásszabadság kérdéséhez, az örök-váltság kérdéséhez, a lengyelek ügyéhez, és mindenkelőtt a magyar nyelv ügyéhez. A magyar nyelv ügye mindig szent volt számára. Az országgyűlés alsótáblája 11-szer határozott, de a felsőtábla mindannyiszor visszadobta az ügyet, hogy ilyen kérdésben nem lehet az uralkodót zavarni. Egyedül Eszterházy herceg, London magyar nagykövete helyeselt. Pozsonyból való búcsúszónoklatában mondta a következőket:'Jelszavaink valának: Haza és haladás…' (Szabó G. Zoltán: Kölcsey Ferenc (1790-1838) Pozsony. Kalligram Kiadó. 2011. 203.p.) Búcsúját követően a Kossuth Lajos szerkesztette Országgyűlési Tudósítások gyászkerettel látott napvilágot. A pozsonyi diétát Balogh János javaslatára felfüggesztették és este az Aranynap fogadóban adtak búcsúestet Kölcsey tiszteletére. Kölcsey pohárköszöntője:„…a hazától hálát várni nem lehet, mert aki mindent tett is érte, csak a kötelességét teljesítette…” (Taxner-Tóth Ernő: Kölcsey és a magyar világ. Bp. Akad. Kiad. 1992. 289.p.) Február 10-én pedig az országgyűlési ifjúság Köpcsényig kísérte a Pozsonyból végleg távozó Kölcseyt. Még politikai pályafutásának kezdete előtt jóval korábban járhatott Huszt várában. Az epigrammát 1825-ös dátummal ismerjük, de tökéletesen összefoglalta, követte célkitűzéseit: „És mond Honfi, mit ér epedő kebel e romok ormán?/ Régi kor árnya felé visszamerengeni mit ér?/ Messze jövendővel komolyan vess öszve jelenkort:/ Hass, alkoss,gyarapíts: s a haza fényre derül!".

            Ezekkel a művekkel beírta magát minden magyar lelkébe. Amikor erről az előadásról értesültem, polcomról elővettem Dr. Cs. Varga István irodalomtörténész professzor Szent művészet című tanulmánykötetét, amelyben részletesen elemzi nemzeti imánkká vált Himnuszunkat. Ebből csak néhány sort idézek: "...Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Hymnust, amelyet a Toldy Ferenc és Vörösmarty Mihály által szerkesztett Tudományos Gyűjteményben méltattak. Kisfaludy Károly Aurorájában jelent meg 1929-ben az alcím nélkül. Toldy Ferenc így méltatta: ' A Hymnus felülmúlja Kölcsey minden addigi művét. Költői jellem és nemzeti karakter ritkán megvalósuló rezonanciájának szüleménye. Horváth János szerint 'A Magyar nép zivataros századaiból' alcím 'Történelmi szolidaritás, együttérzés az ősökkel: a nemzeti azonosság ihlető tudata: 'nemzeti költészet'. Kölcsey írta 1816-ban Kazinczyhoz: 'Visszatettem magamat a reformációnak vérengző korába, s mindazon irtóztató eseteket végigfutván elmémmel, azt kérdeztem magamtól, mi jobb? A gonoszt elszenvedni-e vagy a jó után újabb gonoszokon keresztül törekedni?...' Hegedűs Lóránt tanulmányában bizonyítja: 'a Hymnusban a legmagasabb szellemi színvonalon találkozik 'a művészi lélek ihletése a vallásos lélek ihletésével'. Erkel Ferenc a Hymnus megzenésítésének kéziratát 1844. február 29-én meghirdetett pályázatra küldte be, és Deák Ferencz úrnak ajánlotta. A Nemzeti Színházban 1844. július 2-án mutatták be, erről az eseményről július 6-án írtak a Honderűben: 'Erkelünk' gyönyörű hímnusát többször adassék alkalom hallani, megismerni, megtanulni, annak jelessége kezeskedik, hogy... valódi néphymnussá válandik... A Hymnus mentes minden nemzeti öndícsérettől, mert mentes volt ettől Kölcsey  jelleme és a magyar hazafias líra gazdag hagyománya is..." Érdemes elővenni ezt a kötetet, ajánlom mindenkinek, mert nemcsak régi Mária-himnuszokat, köztük az Ómagyar Mária siralom, Boldogasszony anyánk című egyházi éneket, hanem azokat a himnusszá nemesedett  költeményeket is megtalálhatjuk benne, amelyeket a későbbi nagy formátumú magyar költők, mint Sík Sándor, Radnóti Miklós, Remenyik Sándor, Mécs László, Babits Mihály, Pilinszky János és mások írtak.

            Tircsné dr. Propper Valéria: "Második fohászunk Vörösmarty Mihály Szózata:

"Vörösmarty Mihály családja Fejér megyéből származott, Székesfehérvárról. A család III. Ferdinánd királytól kapott nemességet 1638-ban, de bírtokot nem. A költő apja a Nádasdyak gazdatisztje lett. 1796-97 körül, 26 évesen vette feleségül a Seregélyesen lakó húsz éves Csáty Annát. Két kislány után született meg Mihály, majd még négy fiú és két kislány. Összesen kilenc gyerek. Bármennyit dolgozott az apa, tisztesen, de szegénységben éltek. 1817. novemberében egy hordó bort szállított Pestre unokabátyjának, a sok segítségért, mikor Martonvásár közelében eltört a szekér. Miközben a javításon tanakodtak, megállt mellettük egy úri hintó és Perczel István, pesti osztálytársa kihajolva kérdezte, hogy miben segíthetne? A javítás után bemutatta Mihályt apjának, Perczel Sándornak, aki négy fiát vitte Pestre gimnáziumba tanulni. Miután megismerte a fiatal Mihály útjának okát, nyomban megfogadta  a szimpatikus fiatalembert fiai mellé házitanítónak. A négy Perczel-gyerek között a legfiatalabb volt Móric, a későbbi legendás tábornok, aki egész életében jóbarátságban maradt Vörösmarty Mihállyal. A legrakoncátlanabb gyerek volt Móric. Egyszer, mikor Perczel Sándor Somogy megyei rokonlátogatásra indult, Vörösmarty kérésére hatalmas kerülővel mentek és végigjárták: Mohács, Siklós, Szigetvár helyeket is, ahol a költő-tanár a helyszínen taníthatta a fiúkat történelemre, irodalomra, de főként hazaszeretetre. Nyolc éven át, 1817-1822 között, majd 1823-1826 között volt a Perczel fiúk házitanítója. A korabeli irodalom legfontosabb megjelenési lehetősége a Kisfaludy Károly által szerkesztett Auróra. Vörösmarty pedig lassan vezető költője lesz az Aurórának és a romantikus magyar költészetnek. 1826-32 között az Aurórában jelennek meg versei és eposzai: Eger, A két szomszédvár, Cserhalom, A Rom stb. Toldy Ferenc tagja az Auróra körnek és a Zalán futásáról írt kritikával alapozta meg hírnevét. Ekkor ismerkedik meg Vörösmarty a 22 éves Deák Ferenccel is, aki majd halála után az árván maradt gyermekek gyámja is lesz és valóban gondoskodik az árvákról, hatalmas gyűjtést rendezve javukra. Amikor a Csongor és Tünde megjelent, abban az évben jelent meg Széchenyi: Hitel c. közgazdasági munkája is, amely lázba hozta a magyar politikai közvéleményt.„Kiművelt emberfőkre, nem tehetetlen hiú, múltba tekintgető nemesekre van szüksége a hazának. Előre kell nézni, nem hátra. Sokan azt gondolják: Magyarország volt, én azt szeretném hinni: lesz!” (Bertók László: Így élt Vörösmarty Mihály. Bp. Móra F. Kiadó. 1877. 100.p.) A magyar költők munkái közül Berzsenyi Dániel és Virág Benedek munkái hatottak leginkább Vörösmarty lelkivilágára, mert a görög és latin versformával is a magyar múlt dicsőségét és nagy történelmi alakjait idézték fel. Egyetemi évei alatt olvasta: Zrínyi, Csokonai, Ányos Pál, Dayka Gábor, Szentjóbi, Verseghy, Kazinczy, Kisfaludy Károly műveit. Vörösmarty költői hírnevét a Zalán futása eposz alapozta meg. Abban az évben kezdte el írni, amikor Kölcsey megírta a Himnuszt: „Régi dicsőségünk, hol késel az éji homályban?/ Századok ültenek el, s te alattok mélyen enyésző/ Fénnyel jársz egyedül//...' Vörösmarty személyesen 1828-ban ismerkedett meg Széchenyivel, aki belső szellemi-baráti körébe számította a költőt. Amit Kossuth vezércikkeiben, Deák, Kölcsey, Wesselényi beszédeiben mondott el, azt Vörösmarty költeménnyé nemesítette. Vörösmarty baráti kapcsolatot ápolt a kor nagy színművészeivel: Lendvay Márton, Megyeri Károly, Szentpéteri Zsigmond, Egressy Gábor. Ők játszották aztán a Marót bán fontos szerepeit is. Támogatta a fiatal tehetségeket. Közismert Petőfi támogatása, de a 17 évesen színművet írt Jókait is magához hívatta és biztatta. Mindkettőjükben azonnal felismerte a hatalmas tehetséget. Arany János Elveszett alkotmányát Vörösmarty ajánlotta kiadásra a Kisfaludy Társaságnak és a Toldit is ő javasolta első jutalomra. Amit Kossuth vezércikkeiben, Deák, Kölcsey, Wesselényi beszédeiben mondott el, azt Vörösmarty költeménnyé nemesítette. A szabadságharc leverése után nem hagyta el az országot, mint oly sokan és Kossuth is. Erdélyben, barátainál tudott elrejtőzni: Gebén Csanády János házánál. Itt érte a tábornokok kivégzésének híre. December körül adta fel magát. Volt képviselőként jelentkeznie kellett a haditörvényszéknél. A pesti főügyész igen jóindulatú volt. Kissebbítette tevékenységét és jelentéktelennek állította politikai tetteit. Szerinte nem vett részt semmi törvénytelenben. Szónoki képessége nincs, ezért nem is lázított. Ezen főügyészi vélemény alapján a haditörvényszék felmenti és az iratot még Haynau is aláírja. A szabadságharc bukása után Arany János, Eötvös József és Kemény Zsigmond kezdik újjászervezni a magyar irodalmi életet. Shakespeare-fordítási megbízásokat adnak Vörösmartynak. Lear királyt le is fordítja (bár megjelenés előtt Arany átdolgozza) és belekezd a  Rómeó és Júliába. Életereje fogyóban van. Utolsó nagy verse A vén cigány 1854 nyarán fakadt föl a költőben. 1855. júniusban jelent meg. Agyvérzést kap és november 19-én halt meg. Temetésénél Eötvös József mondott volna beszédet, de a rendőrhatóság előzetesen bemutatásra kérte a beszédet, ezt pedig Eötvös nem volt hajlandó megtenni. Így a hatalmas tömeg néma csendben kísérte utolsó útjára Vörösmarty Mihályt. Este a Nemzeti Színház Az áldozatot mutatta be. Vörösmarty egész élete szolgálat volt. Azt adta a magyar irodalomnak, amire szüksége volt. Fiatalon megteremtette a nemzeti eposzt, majd a nemzeti drámai nyelvet, népi hangot szólaltatott meg elbeszéléseiben. A nyelvújítás eredményeit felhasználó első modern magyar nyelven író költőnk, a mai értelemben vett színházi kritikákat író költő. A Szózat első változatát 1835-ben készítette, a szöveg végleges formája azonban csak 1836-ban alakult ki. A Szózat Kölcsey Himnusza után „a nemzet második éneke”. Tartalma és érzelmi töltése kapcsolódik az 1832–36-os országgyűléshez és az azt követő belpolitikai helyzethez. A Szózat tehát egyszerre aktuálpolitikai és alkalmi költemény. A Szózatnak nemcsak a címe, a műfaja is szózat: a tömeghez, sokasághoz, a nemzethez szóló felhívás, szónoki beszéd."

            A Magyar irodalomtörténeti olvasmányok című kötetben olvastam kiemelkedő költőink műveit, amit Dr. Szántó Kálmán szerkesztett (Bp., 1890, Franklin-Társulat). Itt többek között tanulmányok is megjelentek, így Vörösmarty Mihály Szózatáról is: "Mindenki ismeri, már első megjelenésekor (1837) nagy hatást tett, s csakhamar nemzeti énekké vált. A költő 1836-ban írta, Széchenyi föllépése s merész jóslata következtében a kétségbeesett politikai hangulat megváltozott... Vörösmarty nem dicsőíti a múltat, nem korholja a jelent, hanem tettre lelkesíti a szebb jövő reményében a hazafiakat. A magyar számára nincs a világon hely e kívül, itt kell élnie, halnia. A nagy világhoz kiált, s attól kér az ezredéves szenvedés nevében részvétet. A forradalom harczi dalai egy időre elnémíttaták, a 'nagyszerű halál', a világosi katasztrófát juttatta eszébe. Szerinte a jóslat még nem teljesült, nem halál ez még, megtört szívvel, de nemzete jövőjébe vetett mély hittel szállott sírba. Nem is csalatkozott, s midőn a jobb kor hajnala derengeni kezdett, a már pornak indult költőnek ép e költeménye csendült meg a nemzet ajkán, s meg is fog maradni ott, mindaddig, míg lesz magyar, ki nemzete jogaiért küzdelemre kész leend." A Szózatot Egressy Béni, városunk nagyra becsült zeneszerzője zenésítette meg 1843-ban. A Himnuszt és a Szózatot a diktatúra éveiben nem énekelhettük, nagy évfordulóinkon csak otthonainkban tehettük ezt, de azóta mindkettő elhangzik nemzeti ünnepeinken.

            Tircsné dr. Propper Valéria: "Harmadik fohász: A magyar Hiszekegy:

"Sziklay Szeréna, Papp-Váry Elemérné (1881. Kassa melletti Jánok – 1923. Budapest)  : Gömör vármegye szolgabírájának leánya Sziklay Szeréna, akit három verssor tett ismertté minden magyar ember számára. Az egy versű költők közé tartozik, bár termékeny lírikus volt. (Háborús visszhang c. kötet. 1915. Mikor vihar dühöng 1921.) Papp-Váry Elemér honvéd ezredessel kötött házasságot. Négy gyermekük született. Csak szűkebb környezete tudta, hogy költeményeket írogat a háziasszony. Sziklay Szeréna életében a Trianoni békediktátum hozott hatalmas változást. A békediktátum kényszerű elfogadása után a Sziklay család Budapestre menekült. Ekkor hirdette meg a Területvédő Liga és a Védő Ligák Szövetsége azt az irodalmi pályázatot, amelynek témája: egy legfeljebb 20 szóból álló ima megírása  és egy  legfeljebb tíz szóból álló jelmondat megírása volt. Egy olyan ima és jelmondat megírása, amely kifejezi a megalázott magyar nemzet fájdalmát, de kifejezi a jövőbe vetett hitet és reményt is. Kifejezi azt, hogy minden törekvésünk az elrabolt országrészek visszafoglalása és nincs megnyugvás mindaddig, amíg Magyarország újra egységes nem lesz. Rákosy Jenő elnökletével összeült a bíráló bizottság, és Sziklay Szeréna „sorainak” ítélték a győzelmet. A következő években nemzeti ima rangjára emelkedtek e verssorok, amelyek mindössze 15 szóban mondják el a szétszakított ország fájdalmát. A verset Szabados Béla zenésítette meg. A szerző a hihetetlen érdeklődésre tekintettel a három verssort 45 soros költeménnyé bővítette, Hitvallás címen. A költemény bejárta a korabeli sajtót. 1921-ben az Irredenta című kötetben olyan költők műveinek társaságában jelent meg, mint Heltai Jenő és Herczeg Ferenc. Irodalmi szempontból nem szabad elemezni Sziklay Szeréna költeményét. A jelmondat szezője: Bessenyői Szabó Mihály nyugalmazott főispán Esztergom vm. 1859. Esztergom-1940. Esztergom: „Csonka Magyarország - nem ország, egész Magyarország - mennyország!” A megtépázott, szétzilált magyarságnak ma is szüksége van a reményre. Ma is ott tartunk, hogy ha nem sikerül a nemzetet felrázni letargiájából, akkor pár évtized múlva nem lesz magyar a földön: "Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában:/ Hiszek egy isteni örök igazságban,/ Hiszek Magyarország feltámadásában! Ámen.” Urmánczy Nándor egy sokgyermekes családba született Urmánczy János (1805–1876) és Novák Mária Magdolna (1836–1900) fiaként. Nyolc testvére volt, négy fiú és négy leány. Az Urmánczy család 1650 környékén emelkedett bárói rangra, jóllehet a címet szinte alig használták. Brassóban kezdett tanulni, majd Budapesten folytatta, ahol 1895-ben letette a jogi vizsgáit. Életének ezen szakaszában volt jegyző és főszolgabíró Küküllő és Maros-Torda vármegyékben. Ekkor jelent meg több verse, dala valamint sok szép helytörténeti monográfiája, amiért 1896-ban az Erdélyi Kárpát Egyesület a „Turistaság Bajnoka” címet adományozta neki. Az ereklyés országzászlót 1928. augusztus 20-án avatták fel a Szabadság téren az irredenta szobrok alkotta félkörív közepén. Az avatási ünnepségen a talapzat ereklyetartójában elhelyezték a csonka ország községeinek és az elszakított országrészek törvényhatóságának, valamint a nevezetesebb történelmi helyeknek földjét tartalmazó zsákocskákat. A zárókő felirata: „Tudd meg, óh ember: e helyen Nagy-Magyarország vérrel, könnyel és verejtékkel megszentelt földjén állasz.”A talapzat homlokzatát az állami középcímer mellett az Árpádok, az Anjouk címere és a Corvin-címer díszítette, utalva az ezeréves határok folyamatosságára, Nagy Lajos király uralmára, amikor úgymond három tenger mosta Magyarország határát, valamint Mátyás király európai nagyhatalmiságára. Homlokzati felirat: „A mi országunk a Kárpátok országa, Nagy-Magyarország. 896-ban alapította Árpád fejedelem, fennmarad a világ végezetéig.”Hátoldali felirat: „Jövő nagyságunk alapját múltunk nagyjai rakták le.”Alatta a Magyar Hiszekegy volt olvasható. Hiszek egy Istenben: Így kezdődik a keresztény hitvallás. A nép, s a nemzet számára egy ihletett asszony agyának asszonyi szíve ezt a kredot sugallta. Hiszek egy hazában: A Hazában, melyet Árpád megalapított, Szent István megszervezett, hősök és vértanúk vére megszentelt, ezerévek nemzedékei hittel, munkával, áldozattal fenntartották. Hiszek egy isteni örök Igazságban: Ez a világegyetem fundamentuma, Ez a félelme a gazságnak és ez a reménye és vígasztalója … minden tiszta szívnek földi szorongattatásaiban. Hiszek Magyarország feltámadásában: És ha az egész világ összeáll, hogy követ hengerítsen sírunkra, akkor is hiszek Magyarország feltámadásában. Mert nincs nagyobb hatalom a földön, mint egy nemzet férfias akarata, ha Istennel harmóniában és fia evangéliumának tanításai szerint él és cselekszik. Mert e tanításokon épült fel kétezer év óta az európai civilizáció, … "

            Az előadás felidézte a reformkor nagyjainak életét, fotókkal illusztrálta a magyarság szellemi életének egyik legforrongóbb időszakát. Olyan különleges irodalmi, közéleti csemegéket is kínált hallgatóinak, amit csak egy történész kutathat fel. A kétórás előadás alatt egy pillanatra sem lankadt figyelmünk, mert a kor történelmi eseményei, jeles írók, politikusok életrajzának és a három fohász bemutatása mellett szerepeltek humoros elemek is. Színészek mondták a verseket, utána felhangzott énekessel vagy kórussal is, ami csak emelte a költemények hangulatát. Egy pisszenés sem hallatszott, néma csendben hallgattuk ezt az érdekes előadást. Ajánlom mindenkinek, olvassák el Kölcsey Ferenc és Vörösmarty Mihály többi munkáját is, ha pedig színházakban mutatják be ezeket, menjenek el, nagy élménnyel lehetnek gazdagabbak. Köszönjük előadónk színvonalas előadását, sokat tanulhattunk most is!                                             

                                                                                                                          Kühne Katalin         

______________________________________

Fotók: Kiss Ágoston