A Gömörország Kulturális Egyesület, Múzsák Kertje

a HOM-Miskolci Galéria, Feledy-ház

következő rendezvénye:

 

101. Irodalmi Fonó

 

2019. szeptember 13-án, pénteken 17 órától

 

Tandori Dezső műveit az Irodalmi Fonó előadói prezentálják

 

 

 

______________________

 

Irodalmi Fonó - Tandori Dezső

 

Az Irodalmi Fonó 2019. szept. 13-án Poszthumusz ismerkedés Tandori Dezsővel című műsorát Koncz Károly György szerkesztette, ő köszöntötte a közönséget is. A Fonó tagjai: Ötvös Éva a Miskolci Nemzeti Színház színművésze, Petri Nóra, a Miskolci Televízió szerkesztője, Koncz Károly György, Radnóti-díjas előadóművész és Balázs István, a Múzsák Kertje Alapítvány elnöke adták elő.

Nagy Gomb! – Focikönyv, avagy: Van amit n e m írt Tandori Dezső?Változatok homokórára: "A leg, a legbb - nincs!/ De a leg, a legbb sincs.// Rögtön előbb, utóbb./ És aztán elkezdünk ugyanott, ugyanonnan,/ elkezdünk ugyanoda, mert/ aminek meg kell lennie// el kell maradnia,/ legjobb, ha itt van/ bennünk, ott van// kívülünk, Csak/ mi vagyunk, akik/ meglennénk sehol nélkül/ semmikor nélkül.//" semmikor nélkül. Les adieux: Milyen rég láttam!/ Azt hiszem, kezdek rá hasonlítani –/ (Ő már alighanem/ valaki másra.)//"A szembeállítások,/ azonosítások:/ körbeforgatott/ útjelzőtáblák;/ különösen végzetesek/ a mindig egyhelyben/ maradóra.” Kavafisz – Haiku: "Már fél három!/ Milyen hamar/ Elmúlt egy év.//" Nyers: "Felengedek/ egy élő résnyit./ Valóban boldogok a praktikus együgyűek,/ mert szólni csak egy elmúlt állapotban lehet.// Igy csak olyan, mintha tréfálkoznék:/ „Mindent, de nem bármit.”/ Eddig/ nem kellett semmiféle megszorítás./ Igaz: semmihez.// Anélkül, hogy engednék valamiből,/ anélkül, hogy/ egyikről vagy másikról lenne szó./ Hogy valamelyiket választanám.// SZÁMOS, DE NEM KÖVETKEZIK./ NEM KÉRLELHETI KÖZTEDIK./ IGY EGYETLEN.// A bolond kibukfencezik. Nem érdem,/ ha valaki nem ilyen-olyan csörgősipka./ „De/ könnyű annak,/ aki vasalt nadrágot és libamájat…”/ Próbáljuk befejezni. Eszik? hord?/ Lakott egy…/ éppugy befejezhetetlen./ A Vár-lépcsőre nyilt az ablaka,/ alacsonyan,/ a házunk mellett,/ mindig egy tükör fedte el az arcát,/ rács-sötét volt a szobájában,/ ő kiabált fel így a negyedikre,/ a szalámigyáros család meg/ ürüléket dobált le válaszul/ az ablaka alá,/ ujságpapírba csomagolva./ Aztán mindkettő elköltözött.// Lábfejnyire/ ajtóm és küszöböm közé/ behatolnak az események,/ mintha zseblámpa reflektorozna/ üres kockámba,/ s kérdését visszhangoznám:/ Van itt valaki?// Teve púpja. Még csak azt sem/ mondhatni ezentúl: nem hordja senki./ De hogy nem biztosan én/ mondhatom: ez hiányzik./ Talán mindennek ez az oka.// Dehát nem elég igazolás/ egy ismeretlen morfinista –/ (nincs meg küldeményem „Ajánlott”-cédulája,/ mellyel barátságot ajánlottam neki,/ hogy odanyujtanám, rég nem az orra alá,/ de már nem is tőle tanult arccal,/ ha egyszer/ engem mond majd. Akkor egy pillanatra/ mérleg két serpenyője voltunk./

De csak az egyik,) s nem elég/ a halott tüskehajú szobrász,/ tíz éven át legalább/ itt járt el a Ház  előtt a KÖZÉRT-be, a Lánchíd-kertbe,/ hátrakulcsolt kézzel, kicsit előredőlve,/ kedves kutyaarcú manó;/ először volt a Lukácsban,/ izületi mészlerakódásra megpróbálta./ Lement, hagytuk, megvártuk fönt a napozón,/ zuhogott a fehér vizesés/ csontrákjára a zöld mohából.// Feladom azt a jogomat,/ hogy becsületesen/ kérdezhessem: ha ő, meg ő, meg ő igen s nem –/ – mért akkor én? vagy én is mért ne?/ Tudnom kell, megbizhatatlan/ szélrohamok ezek, valahányszor/ azt hisszük. Az volt igaz, hogy kifelé/ nincs ajtó. Vonalzónyi/ neoncső alatt valaki kötött meg fogok halni a bordótónusú szobában,/ ott éreztem először egyetlenszer. Aztán/ ültem köztük, mig haza nem mentünk.// Nem ütöttek le Halottak/ Napján, egyedül voltam este/ a bekerítetlen temetőben,/ gaz-dombok közt, márvány közt égtek a mécsek./ Felhívtalak előtte/ s utána. Egyedül voltam a lakásban,/hasaltam a nagyszoba szőnyegén,/ szétterpesztettem a lábam és te is,/ majdnem egész sötét volt a szobában,/ csak még a szemed is behunytad,/ feküdtél ágyadon a telefonnal,/ akkor utoljára egyedül.// Volt egy idő, mikor/ velem is bárki/ találkozhatott, akár minden nap,/ mint a faluból kifelé menet a cigánnyal,/ megkérdezhette, hova mész, cigány –// Most már tudom,/ ezeknek a dolgoknak vége.//

Tandori Dezső 1938. december 8-án született Budapesten, tisztviselőcsaládban. Gimnáziumi tanulmányait Budapesten végezte, 1957-ben érettségizett, a budapesti bölcsészkaron szerzett magyar–német szakos tanári oklevelet. Rövid ideig nevelőtanárként dolgozott, 1971-től szabadfoglalkozású íróként és műfordítóként működött. Gyermekkorától ugyanabban a házban élt Budán, a Lánchíd közelében. Ifjúkorától fogva élt együtt feleségével, Tandori Ágnessel (ki maga is író s műfordító); néhány prózakötetet társszerzőként együttesen is írtak vagy adtak közre. Nagyon fiatalon bekerült gimnáziumi tanárának, Nemes Nagy Ágnesnek írói-baráti körébe (Mészöly Miklóssal, Ottlik Gézával, Mándy Ivánnal s másokkal volt szoros kapcsolatban), s e körnek irodalmi–művészeti–filozófiai tájékozódása, ízlése s erkölcsi tartása igen nagy hatással volt írói pályakezdésére s választásaira. Versei a hatvanas évek közepétől fogva jelennek meg rendszeresen, első kötete 1968-ban jelent meg Töredék Hamletnek címmel. E kötet azonnal magára vonta az irodalmi közvélemény kitüntetett figyelmét, s általa (továbbá következő kötete, az 1973-ban megjelent Egy talált tárgy megtisztítása által) Tandori a korszak költészeti megújulásának központi szereplőjévé vált; költészetének mind metafizikai mélysége, mind filozofikus játékossága újszerűen és felszabadítóan hatott. A hetvenes évektől kezdődően Tandori folyamatosan és igen sokféle műfajban publikált: jelentős érdeklődést és visszhangot váltott ki mind állandóan, kötetenként megújuló, folyamatosan új poétikákat kipróbáló költészete, mind széles körű, filozofikus esszéírása (mellyel a magyar és világirodalom és képzőművészet igen sok kiemelkedő alakját és művét is érintette), mind sokoldalúan újító prózaírása (akár önéletrajzi jellegű esszéisztikus fikcióiban, akár a műfaj határait sokfelé nyitogató, saját nevének anagrammájából készített álnéven – Nat Roid – publikált krimisorozatában), mind pedig a minimal art vagy a concept art felé tájékozódó képzőművészeti, grafikai tevékenysége.1978-ban megkapta a József Attila-díjat. A hetvenes évek vége felé visszavonult az irodalmi élet nyilvánossága elől, s több mint tíz évig csak alkotásaival jelent meg a közönség előtt: életében ettől kezdve nagy szerepet töltöttek be madarai, verebei, kikkel együtt élt, kiknek ápolását és gondozását egyik legfontosabb feladatának tekintette, s kik ez időben keletkezett műveiben is rendkívül intenzív ihletőerővel hatottak. A nyolcvanas-kilencvenes évek fordulójától kezdve ismét kilépett, személyében is, a nyilvánosság elé: sokat utazott (műveinek kiinduló témái közt ekkortájt jelennek meg a külföldi utazások, s az utazások céljaként a lóversenyek is), s gyakran fellépett irodalmi (nemegyszer performance-okra emlékeztető) rendezvényeken is, melyeken saját műveinek meglepő és izgalmas interpretátoraként is bemutatkozott. Az első kötete óta eltelt négy évtized alatt rendkívül sokat és sokfélét publikált: önálló köteteinek száma eléri a nyolcvanat, műfordításainak mennyisége oly hatalmas, hogy szinte beláthatatlan.1994-ben a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagjai közé választotta. Hatvanadik születésnapján, 1998 decemberében, majd 2008-ban és 2013-ban, a hetvenedik és hetvenötödik születésnapon (távollétében) az irodalmi élet igen sok jeles képviselője köszöntötte benne a magyar irodalom megújulásának egyik legeredetibb és legnagyobb hatású képviselőjét. Budapesten hunyt el 2019. február 13-án.ezzel az összeállítással egy régi, saját magam felé való adóságomat szeretném egy kis részben törleszteni, TD életművének egy pici szeletét bemutatva. Szándékom az érdeklődés felkeltése. Olvassák Tandorit! Minden műfajban rendkívülit alkotott.

A legrövidebb út: két pont közt: "Másképp, mint: – ehhez/ nem lenne/ (mim?) – nem lenne/ m; azt hiszem,/ több időt is/ kiván, mint/ két pont közt. Ennyi még/ meg is/ történik: kimégy/ valamiért/ valami nélkül.//" Egy találkozás megbeszélése: "Ott leszek/ hol nélkül,/ te is,/ mikor nélkül.// Kettőnk közül/ majdnem szemközt ülök le./" Hogy ki ne jöjjünk a gyakorlatból: "Lesz vigasz/ Lösz vögösz/ Lasz vagasz/ Lisz vigisz/ Lusz vugusz// Ugyanez elmondható bármiről//" Életrajzi töredék: "1946-ban/ (1947-ben? legalább 1947-ben, de még/ semmiesetre sem 1945-ben)/ ismerkedtem meg a gombozással. Két, nagyjából hasonló/ életkorú – nálam 4, illetőleg 5 évvel/ idősebb barátomtól is tanulhattam,/ nem tudom, melyikükkel játszottam először,/ a negyedik emeleten, felettünk lakóval,/ vagy az óbudaival, mindenesetre/ ők voltak első ellenfeleim: mérkőzéseink/ többnyire az ő győzelmükkel végződtek./ Nekem akkoriban még – ha a későbbiekkel vetem össze/ a helyzetet – jóformán nem volt csapatom sem. Őrzök/ néhány játékost; igen kezdetlegesek; de tulajdonképpen/ megdöbbentő arra gondolni, hogy/ a reszelés igen egyszerű (és mint – nem itt –/ látni fogjuk: igen bonyolult) műveletét/ valakinek először kellett/ elvégeznie gombjaimon, és ez – egészen biztos –/ óbudai barátom volt. „Egyenesre” reszelt nekem,/ ami nem volt tisztességtelen eljárás,/ hiszen az ő gombjai is egyenesre voltak reszelve;/ s bár később tökéletesítettem a reszelésen,/ és főként (?) körbereszelt játékosokkal/ értem el majdhogynem átütő sikereimet/ (ez már 1962-ben volt, s előtte: 1961-ben), amikor a Rádió-klubban meglepetésre döntőbe jutottam egy 1 Ft-os alapon játszott villámtornán,/ és (hát-ez-a-srác-meg-honnan-jött létemre) azon nyomban kellemes, baráti feltűnést keltettem, és hamarosan a RÖLTEX csapatához igazoltak./...//"

A Puszta létige szomorúsága: "Szerettem volna, ha úgy van./ Nem volt úgy./ Kértem: legyen úgy./ Úgy lett./" Egy part kövei: Hommage:Ki szedi össze váltott lovait,/ ha elhulltak, ki veszi a nyakába?/ ki teszi meg mégegyszer az utatértük, visszafelé, hiába?/ Kardél-nyargalásod két oldalán/ még kettészelve is ez állatokhozzád lassult múlásukkal bevárják,/ amig kidől utolsó hátasod:/ most még, nem deszka-földes-álruhásan,visszanézhetnél/  e hűlő vetésre –hogy zokogás kockázzon koponyádban,kopogjon tört szemük dióverése.//" Egymás: "Megkondítod magad, mint egy teret,/ melyben eltávolodhatom,/ látatlanul hagyom,/ hogy körül végy,/ és az legyek, ahol vagyok./ háttal megyek,/ csak az kerül elém,amit már elhagyok." A tékozló: "Hogy vissza ne térhess sosem,/ el sem hagyhatod teljesen./ Őrzöl belőle valamit,/ és továbbszökni kényszerít." Egy sem: "Aki elveszti egészét,/ megleli részeit.// Őrzöd pár töredékét,/ idegen egészeit." Kert: "Hogy felszökött a napsütésre – /tüzes vasak alatt – a kert./Hogy izzott még e füvek éle./ Most mint a füst futkos a földön a sötétségbe zárt világ.//Nincsen emlék.Lúgos sötét marja/ a tárgyak felszinét;/mint a hámozott dió nedve,/ beleevődik mindenedbe/ ez az árkoló, keserű,eredendő feketeség.// És futsz és rászakadsz a rácsra,/ hogy megvetemedik a tested;rozsdája arcod tetoválja, fémes virágok és keresztek –//a pusztulást arcodba zárták:rázod kerted fekete rácsát.//"Az elválók: "Arccal a fénynek álltak, és csak ekkor,/ egész későn láttuk meg végre őket;/ két árnyékot dobtak maguk mögé,/ mintha két pallón mentek volna végig./ Kiváltak és eltávolodva álltak/ minden fénnyel szemközt./ Ez volt az alkony,de nekünk így is hunyorogni kellett,/oly végleges lett lényük, vakító,gyűrűztette körül a levegőt,/szinte mint rezgő antennák,/de nem volt többé rajtuk annyi ésszerű sem,/csak rozsda inkább, mint két földbe vágott pengén.// S nem is fém volt, hanem szövet/ vagy föld fekete pajzsa, mit felénk tartottak, háttal – nem hogy a veszélyt,/ a már elvállalt, szemközt támadót
hárítsák el maguktól, nem,/ de hogy bennünket távoltartsanak, és inkább parázs-kockákra hulltak volna szét/ a fényben, semhogy megforduljanak.//Így láttuk lényük földnél feketébb,/ de a földnél formálhatóbb, esendőbb,a kérdezetlen izmoknak keserves terhét határozott formákba fogva;/ s bár nem nyúlhattak semmihez, de két távol fa törzse lándzsaként leütve,mintha kezükbe foghatnák, úgy állott,/ mert nem volt már távolság, méretek.// Mert nem volt távolság, csak őközöttük.// S jött egy hullámnyi szél,/ közvetlen a füvek színe felett,/ mégegyszer összemosva őket, s bennüka csendben alvó hangok úgy riadtak fel,/mint égő mezőn az állatok,és bukdácsoltak,/  mint a fű a szélben.//Ahogyan ott az alkonyatban álltak,/ két árnyékpalló végén szemben az egyetlen napnyi fénnyel,/ és egyetlen hullámnyi széltől máris távoli külön partokra vetve,/ ott a végsőórán, azt hittük, végre látjuk őket –/ mert nem láthattuk gödreit szemüknek,/ melyeken át már ők régóta, mint a homokórák, peregtek befelé.//Töredék Hamletnek: "-ily egyetlenné el-nem gondolás/ tehet csak. Minden megközelítés már/ önmagától tünékeny: mérték,/ melyet mindig saját/ változása teremt meg, oly síp,/ mely csak saját hangjára szól-, // ó, te állhatatlan odaadás,/ te, kit már egy porszemnyi át-nem-szitált idő/ mögül halálosan-//" Eredendő: "Eggyé-lette halálos, akinek/ minden rajta-kívüliség: halála.// Ily élességből felbukót már/ elvét a felszín.// Ti szakadékban folytatódók:/ folyton a megmenekülés/ mélyébe kell zuhannotok.//" Koan II.: "Most már egyhelyben távolabb/ Már csak egy nyom mind élesebbje/ Tükrökben jár a szél/ Egy arc egy kéz csontjaiba temetve.//"

 

Töredék

 

Ó, ismétlődés: szívszorultod is

mind csak való, mindig csak változat még.

És készületlen bennünk, amiről

hogy készen érhet minket – elhihetjük.

Majd, ha magunkra nyitnak: kizuhanni,

s már nem magunkon át –

 

1. ÖÉ

III. Töredék

 

…Szárnycsapásokként, így, a folyton

egyhelyben maradó teret

másolva át visszájává: reménnyé:

egyetlen teljes maszkunkat talán

– a már halál-utánit –

olyan közelre hozza, hogy már

mozdulatlan színünk eléri…

 

Ó, ismétlődés: szívszorultod is

mind csak való, mindig csak változat még.

És készületlen bennünk, amiről

hogy készen érhet minket – elhihetjük.

Majd, ha magunkra nyitnak: kizuhanni,

s már nem magunkon át –

 

1. ÖÉ

III. Töredék

 

…Szárnycsapásokként, így, a folyton

egyhelyben maradó teret

másolva át visszájává: reménnyé:

egyetlen teljes maszkunkat talán

– a már halál-utánit –

olyan közelre hozza, hogy már

mozdulatlan színünk eléri…

 

2.  BI

Macabre a mesterekért

 

Halottaimból elragad

minden, amit elveszthetek.

Úgyis marad, mi megmarad

s halottaimba elvezet.

 

A fényesség, mely fölrepít,

odavet zugom sötétjére.

Megkockáztat és elveszít

egyetlenegyszer mindörökre.

 

Halottaimból elragad

minden, amit elveszthetek.

Úgyis marad, mi megmarad

s halottaimba elvezet.

 

Mély s felszín egymás kapuja,

bújj-zöldág sehova sehonnan:

én csak lépek ide-oda,

amig örökkévalóm moccan.

Halottaimból elragad

minden, amit elveszthetek.

Úgyis marad, mi megmarad

s halottaimba elvezet.

 

Eltaszítva, mely a szigetre

bajnokot vitt, pörgött a sajka –

én ezt a partot rúgom el,

mert nincs szükségem másik partra.

 

1.         PN

 

Koan I.

 

Tőled távolabb-e?

Hozzád közelebb-e?

Tőled se, hozzád se.

 

1.  KKGy

Chanson spirituelle

 

Rések, miket a nyár ütött,

hullnak ágaikról az ürbe.

Színhelye vagy csak egy változásnak.

Ha jelenléte vagy – megölne.

 

 

2.  ÖÉ

    Eredendő

 

Eggyé-lette halálos, akinek

minden rajta-kívüliség: halála.

 

Ily élességből felbukót már

elvét a felszín.

 

Ti szakadékban folytatódók:

folyton a megmenekülés

mélyébe kell zuhannotok.

 

3.  PN

Koan II.

 

Most már egyhelyben távolabb

Már csak egy nyom mind élesebbje

Tükrökben jár a szél

Egy arc egy kéz csontjaiba temetve.

 

4.  
5.  PN

 

A mennyezet és a padló

 

„Már nem lehetett bemenni az ebédlőbe. A mennyezet majdnem a padlóig ért…”

 

                                                  Boris Vian (Bajomi Lázár Endre fordítása)

 

 

„– Lehet – mondta a róka. – Annyi minden megesik a Földön…

 

– Ó, ez nem a Földön volt.”

                                   Anto

 

 

Nyitó 

 

Még jó, ha tudjuk: csak csomagolásra

van módunk… De ritkán van mód egyébre!

Egymást éri minden, hogy le ne késse;

egymás által lesz egymás „sorolása”;

 

dobozként dobozok dobozolása!

vagy tükörként tükrök tükröztetése!

– És így: tobzódások türtőztetése… –

Micimackó, hogy fér ez koponyádba?

 

Ugye, sehogy? Ugye, mi most sehogy

ülünk a tisztáson; Te hallgatod

s én oktatom, hogy-mit-hogy-nem-csinált-más…

 

S még ez az igen-szerényre-fogott

tevékenység is hogy-s-hogy kavarog;

még egy elhallgatás is: felkiáltás!

6.  ÖÉ

Egy konstelláció megpályázása

 

Köszönöm, hogy számos zöldnövény testvérem közül

engem választott.

A rendelkezésünkre álló hazai termesztésű zöld-

növények közül egyike vagyok a legigénytelenebbek-

nek. Kelet-Indiából származom, kiterjedt családom

sok szép változattal büszkélkedhet.

Minden változatom télen 18-20 C° egyenletes hőmér-

sékletű helyet kíván. A fényigényes növények közé

tartozom, kérem a világosságot.

Huzatos helyen leveleim lehullanak, ezért hálásan

veszem, ha szellőztetés előtt a légáramlás irányá-

ból gondos kezek elvesznek, és arra a rövid időre,

amíg a légcsere tart, valahol huzatmentes helyen

meghúzhatom magam. Nyári időszakban azonban az ár-

nyékot kedvelem. Szeretném, ha a kedves Növénybarát

a tűző naptól is megvédene. Nagy örömem telik ab-

ban, ha a leveleimet vízzel megpermetezik. Hálás

növény leszek, ha olyan földkeverékben élhetek, mely-

nek összetétele lombföld, trágyaföld, tőzeg és homok.

 

7.  BI

Mottók egymás mellé - Pasziánsz

 

„Te a halálé vagy, zarándoka az árnynak,

ki bátran indultál, kapudat megtaláltad

az éj felé.

De én, jaj, itt vagyok a fényben és hitetlen

feledve önmagam, jajokba fúlva lettem

az életé.”

(Kosztolányi Dezső: Csáth Gézának)       

 

• PN

                                  (Mit tegyünk az orvos megérkezéséig:)

„…akkor a verőérre a seb helye

előtt nyomást kell gyakorolni;

…a szív és a seb közötti részen

kötéssel (nadrágtartó, harisnya-

kötő stb.) össze kell szorítani.”

• KKGy

(Te sohase-jövő és sohase-beszélő,

várlak ma is, halott, e hosszú és e késő

bús éjszakán.

 

Mert mészfehéren ég távolban a hegyoldal,

s befestve a falam a bandzsal, csorba holddal

oly halavány.)

 

• PN

            Alvás; ha a légzés szaporasága

            csökken és a szívműködés akadozik,

            erős kávéval kell a szívet izgatni.

 

• BI

(Nem kell-e szólnod, mondd? Nincs semmi hír amonnan,

hol fejfa és kereszt elvész a sűrű lombban

és sír a táj?

Én tudtam, hogy közöny s merev csönd van az éjben,

de hogy ilyen soká tart, azt most meg nem értem

és fájva fáj.)

 

• PN

            Könnyű: hűs borogatás. Sínek helyett:

            lécek, esernyő, botok, keménypapír.

            Halvány arc esetén a testet

            – a talpakat –

            dörzsölni és kefével ütögetni.

 

• ÖÉ

(Alvó, emeld lassan nehéz és hosszú pillád,

s a végtelen felé táguló nagy pupillád

szögezd felém.

Most a palicsi tó úgy fénylik, mint az ólom,

és a beléndeken s a vad farkasbogyókon

alszik a fény.)

 

• PN

            A szájat és a torkot tisztítsuk meg az iszaptól,

            homoktól stb. Izgatószerek – pálinka, kávé.

            Visszatértekor adjunk erős, forró kávét, bort.

 

• KKGy

(Így látlak mindig én, édes, fiatal orvos,

fehér köpenyben, a kavicsos és porondos

kertudvaron.

De jöjj akárhogy is. Vérrel, sárral, te lélek,

férgek gyűrűivel. Ha a láttodra félek,

eltagadom.)

 

• PN

            Csillapítsuk a vérzést, kerüljük

            a szennyezést, távolítsuk el

            a seb környékéről a piszkot,

            a sebet azonban ne mossuk ki,

            ujjunkkal ne érintsük.

 

• ÖÉ

(Szemedbe bámulok és csellel kényszerítem

kezedbe a kezem és a szívedre szívem,

ha nem merem.

Igen, eléd megyek és régi orvosomnak

csuklóm odanyújtom, hogy vizsgáld meg, mint szoktad,

ütőerem.)

 

• PN

            Kenyérdarabok, puhára főtt burgonya,

            zsíros ételek, olajos vagy nyákos

            folyadékok nyeletése.

            Viszerekből sötét vér folyik,

            a verőerekből világos.

 

• BI

(Lásd, itt leülhetnél. Nincs bontva még az asztal,

kávé, dohány és rum vár mérgező malaszttal

s a múlt, a csend.

Halkan beszélgetnénk. Elmondanám, mi történt,

s fölfedném szótalan a fájó, néma örvényt,

a névtelent.)

 

• PN

            Levágáskor ne engedjük a testet odaütődni.

            Helyezzük a testet hassal lefelé keresztben a térdünkre, hajtsuk a fejet hátra.

• KKGy

(kérlek kiáltozván, és íróasztalomra

fantasztikus lázban görbedek lehajolva,

hogy hívjalak.

Hisz a semmit tudod, gazdag, végzett, hatalmas,

ki célhoz értél már, kell, hogy valamit adhass

annak, ki él)

 

• PN

            A szerencsétlenül járt embert száraz bottal

            vagy száraz kötéllel kell húzni.

            A segítségnyújtó ember legyen tökéletesen

            elszigetelt – pl. azáltal, hogy valamilyen

            fa, porcelán, műanyag tárgyon áll.

 

• BI

És most lásd a cím alatti két mottót:

„Te a halálé vagy, zarándoka az árnynak,

ki bátran indultál, kapudat megtaláltad az éj felé.

De én, jaj, itt vagyok a fényben és hitetlen

feledve önmagam, jajokba fúlva lettem az életé.”

(Kosztolányi Dezső: Csáth Gézának)

 

• PN

            „…akkor a verőérre a seb helye

előtt nyomást kell gyakorolni;

…a szív és a seb közötti részen

kötéssel (nadrágtartó, harisnya-

kötő stb.) össze kell szorítani.”

(Mit tegyünk az orvos

megérkezéséig)

 

8.  KKGy

Más a zene, más a szöveg, más még valami harmadik

 

Még csak különösnek sem mondható,

hogy a konkrét megfelelések

mennyire nem fedik – olykor-e? –

azt, aminek forma s egyéb szerint

megfelelnének; amit fednének.

 

Az Éjszakai vonat például,

egy dzsesszlemez egyik számáról

van szó, semmiképp sem kelti fel

a koszos – ezúttal nem mondom meg, hol van –,

másholiakhoz-hasonlóan-koszos

pályaudvar képét, az este-kilences-peront,

a még nem is olyan csapnivaló

vonatot, mellyel mediterrán tájra

érkezik – némi késéssel – reggelre az utas.

De a gázfűtéses cserépkályha lángja

úgy lüktet, mintha most is ez

a vonat vinne, felesleges hozzátennem:

nappalban vagy éjszakában, hiszen

– legfeljebb egy vagy kettő híján –

ugyanannyi nappal és éjszaka

volt és lesz az út. És volt! erre

gondolok, és (éjjel kinéztünk

valami zúgó patakra, vörösesbarna

sziklákra, kőtörmelékes rámpákra

már hajnalodóban, karsztos hegyekre,

és lestük a magasban a távoli

tenger feletti szépidőt, egy

alagútban, már a város előtt kidobtuk

az éjszakai frissítő-flakont,

az elfogyasztott üdítő léét)

– és hirtelen a kályhához lépek,

és elzárom ezt a lüktetést.

 

9.  ÖÉ

Áldott magánosság? jövel?

 

Vitéz Mihály, ki tudja, hogy s mint van Remetesincsed?

Eléri az ember ott, ugye, amúgy a földszintet?

Erdődben, Ermenonvillédben aligha vendégelsz bennünket.

Nekem még a tegnapi nap is emlék, vagy emlék már az is;

Pedig ha tudnám, huzata, állott levegője hol hagy, hova visz!

Külvárosiasodnak-e ott a túlfűtött gyógyszertárak?

Temető-hideg nem követel sálat, s mi még, hogy megfázzak…

Nadrágszárra, kedvenc világos kabátra nem csap fejlődve a sár,

Bortól, retektől, hanglemezektől, albumoktól nem lesz

Elviselhetetlen súlyú hamar az anakreoni kosár;

Tudom; tudom-e; kérdek-e, vagy kijelentek?

Mit felelhetsz te, et in sárkádiam állandóra bejelentett?

Mi itt közben jól elszaporodtunk, élők, sikeresen fogyasztunk;

Állkapcsot, vért, árfolyamot ügyesen fagyasztunk és dagasztunk;

Bizonyos embertársaink kezén egy ötödik földrész is felnőtt,

S igazán nemcsak ők irtottak haszonra s egyébre erdőt,

És országutaikon a szelíd koala-medvecsapat is már bátran átvághat,

Ott a közlekedésjelző tábla: „Itt éjszaka koalák járnak”

(Amennyi megmaradt belőlük; meg akarják őrizni, úgy látszik,

Ha már nem bundaprém-ritkaságnak: táplálékául az állatbarátságnak).

Ezzel az ügyes átvezetéssel azt is megtudhatod, én magam hogyan élek;

Ez ügyben mégis azt ajánlom, ne embereket kérdezz, csak medvéket.

Mivel már nem olyan bolond, aki poéta lesz Magyarországon,

Előnyösen változtak ily dolgok egynémely égi ábrákon,

Magam is remélem, ha nem is köz-, magán-élőkön segíthetek,

Irodalmi-múzeumbeli örök-életre hagyhatom kedvenceimet;

De ők oly válogatósak és – nélkülem – védtelenek

(Ellentétben a poéta-művekkel: csak velem koalícióban koalák!) –

Hát ezért kérdezlek, miattuk, Erdei, Magános, Víg Barát,

Te Sosem-Központi, milyen az együttes magánzás még arrább, még odább?

 

10.  BI

Kondor Bélának

 

Kezdjük jó magasan, hogy sok beleférjen,

mint a török gépbe, mely a természet ölébe hullt Ermenonvillében;

miért ilyen izgatottan járni a várost? csak szép lassan mindent,

mondja doktorom; dehát ha amúgy is egybeesik doktor jekylli

és miszter hyde-i életkorom? itt most megint tavasz van,

de még egyelőre kalapban járok, két blokkal a verítékszalagban:

két ottfelejtett boltiflepnivel; és kikanyarodom és bekanyarodom

újra meg újra – például – a Bézs útra; az egyik hegyesszögű

sarkon megvan a kocsma, fogy a barack, a cseresznye; a buszmegálló

– de onnét, ugye, már gyalog mentünk tovább? – szóval, örökké

áthelyezve; s a kis kép-csarnok? egymást érik benne a kiállítások.

Ásítva állok. Néha a vásárcsarnokból – a Bézs út mögött rézsút –

kikanyarodom és bekanyarodom, kenyér nélkül sajtozom

és kabáthajtókára-csepegtetve narancsozom a mellékutcában,

koszos cipőm a még koszosabb kőpárkányon, és a zokniban,

akárhogy megmostam reggel otthon, ideérve már koszos a lábam,

de ahogy ott állok, magabiztosabb vagyok mégis, mint általában.

(Most jöjjenek az ismerősök! tegyenek megjegyzést két harmonikázó

nadrágszárra!) Mellettem a földön a piros-kék-lila kockás táska,

te ezt még nem ismerted; benne a gyümölcslé, retek, keksz, kompót,

citrom mellett néha detektívtörténetek is halmozódtak!

s ha február nem lenne szeszmentes hónap, más üvegekről is szólhatnék.

Node: február a legrövidebb; látod, ilyesmivel szórakoznak a földiek.

Én, hadd mondjam meg neked, állítólag kilógok egy kicsit

a sorból; így jár, ugye, aki Ermenonvilléről ausztrál

eukaliptuszerdőkben sikoltozva megégett koalákra gondol,

akiket a szerencsétlenül járt utasok ősei kipusztítottak.

(A török gép társasága besegített az angoloknak.)

Vagy arra gondoljak, hogy a lábam – kapkodtak ám utánam! –

szépen kilógott már egy hatodik emeleti ablakból?

S egyáltalán! A sebesült ajtófélfák, cserépbe-visszaápolt

növénycsonkok – most jövök én! – (szépen magukhoz tértek!) –

meg mindenféle; mondtam-e ezekkel, hogy: „itt”? hogy: „innen”?…

Dehát a neandervölgyi dolgozó kijózanodik; azt mondja: így a jó;

és vélekedik tovább, többféleképpen. Lesz például nemsokára

egy fényképezőgépem, melyet a koalák – mert ennyit legalább

hadd mondjak: én a koalák barátja vagyok! – doktor Suzukinak

neveznek máris. (Ő mondott olyanokat, hogy… a félkéz tapsáról, szóval.)

És majd kattogtatunk: Electróval, Certóval. Legyen,

amit magára hagyunk; legyen megvalahányszorozva. De most még

csak egy trükkrajz-sorozat (felébresztem kis barátaimat,

éjszaka egy oroszlános fotelben alszanak) járja.

(Ha egy pillanatig nem gondolunk a nagy Koala-Kártyabajnokságra!)

Az első kép: szétverek egy fél lakást; a második: transzformátor-

-bódé-felírást szerelnek le valahol (ezek ők; csak

tudnám, hogyan jutottak ki a házból!),

a harmadik: ma délelőtt: elhelyezik rajtam az emléktáblát

(azt hiszik, így majd örökké élek, s ezt nem ám önzetlenül várják!):

Vigyázat! Magasfeszültség! Életveszélyes!

 

11.  PN

Iniciálé függelék

 

Ne mondd azt, hogy: „Lehetetlenül élek!”

Mert: „Csak szeretnék lehetetlenül…”

(S nem is úgy, amit e szó legbelül

jelent [»léten túli s inneni létet«].)

 

Nem azt (szeretnéd), hogy így megtetézned

sikerüljön mindent hátul s elöl (?!);

s az se vagy, ki egyszerűen »kerül«

(se el-, se meg-; de hagyjuk az egészet…) –

 

Csak épp ez: mily egészet és kire-

-mire? Ha valahol, hát itt: „Szeretnék”

(lásd: a közhelyszerű kezdősorok!):

 

„– – – mit szeretnék? Ha-mikor semmire

se juttat e csupa-késleltetett-vég,

mellyel csak nem meghalni akarok…!”

 

12.  ÖÉ

48

 

Én elsősorban: örülök! Hogy: élek!

Szomorúságom: ennek profi-módja.

(Az öröm át-s-átcsap, felfokozódva!)

Ha zavarok érnek, csak ebben érnek.

S hogy ami véd, így nehezebben véd meg?

Így még jobban örülök! így naponta

boldogan érezhetem: megvagyok! s ha

ráérek: gyakrabban is. Félreértett,

aki, bárhol, e nyolc sor nélkül azt

hiszi: megértett! Túlcsapó öröm,

öröm-profi-sebesség pora csak,

ami érzékeit viszketteti!

Mert tulajdonképpen „mi az neki”,

hogy nekem az út jön…! …jön!? …egyre jön???

 

13.  BI

Záró ∞

 

A csomagolás napja; csupa zokszó

lehetne! mégis csináljuk vigan

(s így, rövid í-vel! Ebben, ugye, van

valami mulatságos?) – Tobozokról,

valami mulatságos tobozokról

meséltem Neked – (talán én magam

veszem át e szereped; tele van

úgyis mind a két „kezed” csomagokkal!) –

emlékszel? Bólints annyit csak, hogy: „M” –:

bízd rám, én majd megkülönböztetem!

És csak rágogasd tovább a fűszálat…

És majd, „ott fönn is”, találkozgatunk;

s ígérem: részemről csak mi magunk…!

Szólj, ha „valami jobb ötleted” támad.

 

 

Kühne Katalin