2013. szeptember 11. - 2014. február 15.
Nyolcvan éves lenne Barczi Pál festő,- és grafikusművész és tíz éve halt meg.
Emlékére rendezett kiállítás megnyitója 2013.szeptember 11-én, szerdán 17 órakor volt a Feledy-házban (Deák tér 3.).
Köszöntőt mondott: Kákóczki András
A kiállítást megnyitotta: Karosi Imre
Közreműködött: Koncz Károly György
A kiállítás kurátora Hajdú Ildikó, rendezője Urbán Tibor.
2013. szeptember 5.
2013. szeptember 5. csütörtök 17 óra
Színháztörténeti és Színészmúzeum (Miskolc, Déryné u. 3.)
„FESTETT AZ ÉG IS ...”Operettlapok
ÜTŐ ENDRE
díszlettervező művész albumából
Megnyitja:
Veres Attila szcenikus
2013. augusztus 20. - szeptember 30.
AZ ÁRPÁD-HÁZI SZENTEK ÉS BOLDOGOK
Szekeres Erzsébet textilművész
szövött faliképeit bemutató kiállítás nyílt a múzeum Papszeri kiállító épületébe (Miskolc, Papszer 1.)
Köszöntőt mondott:
Dr. Pusztai Tamás igazgató
Megnyitotta:
Kovács Gergelyné kultúrtörténész
2013. augusztus 17. - szeptember 22.
AZ ÉN UTAM címmel nyílt életmű kiállítás Nagy Ernő képeiből az egri Templom Galériában
2013. augusztus 1.
Kozma István festőművész kiállítását Banner Zoltán művészettörténész nyitotta meg 2013. augusztus 1-én, 17 órakor a Miskolci Galéria Rákóczi-házában
2013. július 31. - augusztus 31.
Megnyílt Törő Irén festőművész-rajztanár kiállítása
Döbröczöni Ádám egyetemi tanár megnyitó gondolatait Balázs István a Múzsák Kertje Baráti Kör elnöke tolmácsolta
Rendező: Urbán Tibor
Közreműködött: Kovács Zoltán gitárművész
2013. július 19.
GÁRDONYI GÉZA
születésének 150. jubileumán,
az Egri Fertálymesteri Testület szervezésében,
július 12-én, pénteken 16 órakor
koszorúzásra került sor az egri Várban
2013. július 18.
VERS ÉS ZENE
Az Irodalmi Fonó vendégeként július 18-án, csütörtökön 18 órakor a Múzsák Kertjében nagy sikerű koncertet adott a székelyföldi ROLE zenekar, amelyet kötetlen baráti találkozó követett
2013. július 4.
Gömöri Műhely 1989-2013
a XXV.Gömörszőllősi Művésztelep jubileumi kiállítása a Miskolci Galéria Rákóczi-házában
2013. június 27. - július 28.
Megnyílt Jakab Enikő festőművész-rajztanár kiállítása
Rendező: Hajdú Ildikó, Kiss Tanne István
A kiállítást megnyitotta: Dr. Illésné dr. Kovács Mária
egyetemi docens, a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karának dékánja
Közreműködött: Kovács Zoltán gitárművész
2013. június 24.
Cs. Varga istván sorozata
Scriptúris Agriensis 2.Cseh Károly Könyvtár avatása
2013. június 14.
A „Gömörország” Regionális Kulturális Egyesület irodalmi sorozata
Megemlékezés Weöres Sándor 100. születésnapjáról. Válogatás Konsztantinosz Kavafisz (Alexandria, 1863. április 17. – Alexandria, 1933. április 29.) görög költő verseiből
2013. június 13.
A Kassai Kelet-szlovákiai múzeum meghívása a felújított "Rodostó - II. Rákóczi Ferenc emlékháza" megnyitására
2013. június 7.
Az István Nádor Borlovagrend június 7-én, pénteken 17 órakor tartotta a már hagyományosnak számító Magyar Szőlővirágzás Ünnepét a Feledy-házban, amelyen a tarnowi Lengyel - Magyar Baráti Kör két jeles tagját borlovaggá avatta.
2013. június 6.
Kultúra, kutatás, könyvkiadás. Előadások a múzeumi tudományok köréből. 2013. június 6.
2013. június 5.
Balázsi Károly művelődéstörténész
volt előadó a
Művészeti Szabadegyetem
kilencedik szemeszterének
hetedik, egyben a sorozatot záró előadásán.
2013. május 28.
"Írók, ha olvasók" sorozat vendége Györgyei Géza író a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban
A beszélgetést Filip Gabriella könyvtáros vezeti
Közreműködik Vajda Éva előadóművész
2013. május 23.
Megnyílt Litwin József iparművész grafikai kiállítása, amelyet Kákóczki András művészettörténész, a kulturális osztály vezetője méltatott.
2013. május 17.
Vendégünk volt
a folyóirat szerkesztőbizottságának néhány tagja: B. Kovács István régész, muzeológus, a lap „atyja”, Gaál Lajos geológus,a természet tudora, Bodnár Mónika etnográfus,a HOM munkatársa
A beszélgetést Balázs István
a szerkesztőbizottság tagja, a „Gömörország” Regionális Kulturális Egyesület titkára vezette
2013. május 15. - június 22.
Megnyílt a nyolcvan éves Pataki János festőművészt köszöntő tárlat
A kiállítást megnyitotta:
Vass Tibor József Attila-díjas költő
Köszöntőt mondott:
Koncz Károly Radnóti-díjas előadóművész
Közreműködött:
Kovács Zoltán gitárművész